A Romániai Hetednapi Adventista Egyház Szombatiskolai és Személyes Szolgálatok Osztályának hivatalos magyar nyelvű csatornája. Különféle anyagok a szombatiskolai szolgálat gazdagítására.
Sokan nem tehetik meg hogy otthon ápolják szüléiket. Kiváncsi lennék, hogy akik könnyen elitélik azokat akik kénytelenek otthonba adni szüléiket azok feladnák e a megélhetésüket?
Nem érzek én támadást azokkal szemben, akik otthonokba adják szüleiket, azonban ezek a döntések nem meglepetésszerűen erik az embert. Ahhoz, hogy ne kényszerűljünk ilyen helyzetek elé allítani idős szüleinket, ahhoz évtizedek állnak előttünk és Isten tud adni bölcsességet, hogy úgy rendezzük be életünket, munkahelyeinket, megélhetésünket, hogy ne sodorjuk ilyen helyzetbe szüleinket 🙏
Nagyon örülök, hogy az ÚR Nyugalom napjáról szólt a beszélgetés a tanítás. 🙏🏻 Köszönöm szépen. ❤Nekem is sokat jelentett ez a megerősítés. Nem kötelező a SZOMBATNAP megtartása inkább ajándék! ❤🙏🏻
Sokáig nem értettem én sem a nyulat,..aztán "kaptam "egy olyan ismertetest,hogy az egésznek nincs ugyan egyházi,vallási jellege..de közé van a tavaszi napfordulohoz asztrologiahoz,a Kós csillagkép keleti megfelelője a Nyúl,mint a megújulás boseg jelképe.. Ha már van biblia korabeli aspektusa,akkor van még más jelentese is..különösen a magyar nephagyomanyban..A husvet nemes értelemben vett hétköznapi,de mégis univerzális jelentese..
Jób bizonyára ártatlan volt,de ilyen"banasmod"mellwtt bárki ártatlan lehet..ilyet nem érdemel senki,meg akkor is,ha van"masik",..ahogy a bohóc mondja..Valószínűleg közösségi társadalmakban,törzsi kultúrában,az egyéni élet nem számított annyit,mint a közösség bármilyen wrdekw,ezért nem "számított a fogyó aru"..
Az Igeben csak ket mennyei lenyt talalunk, es nem harmat. A Szentiras szerint a Szent Lelek nem mas mint az Isten es a Fiu Lelke. "Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az õ Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya!" (Gal. 4:6)
Sajnos a 34.percben elment a hang! Sajnos nem tudtam tovább hallgatni,amit nagyon sajnálok,mert nagyon érdekelt volna tovább is. De azért köszönöm áldásos munkájukat!
A Zsoltár 8, 6. vers a Károli fordítás eredetijében a Vizsolyi Bibliában és a Szent Jeromos új katolikus fordításban is úgy van írva, hogy: "kevéssel tetted őt kisebbé az angyaloknál" !
Szeretnék megosztani néhány verset a Koránból, amelyekben Isten önmagát írja le. A pontosítás kedvéért Allah az egyetlen isten, a Teremtő arab neve. Isten neve is ez az arámi nyelven, Jézus nyelvén bús, és ezzel a névvel szólította meg Jézus Istent. Korán (2:255) „Allah - nincs más istenség, csak Ő, az Örökké Élő, a Mindent Fenntartó. Sem az álom, sem az álom nem éri el Őt. Övé, ami a mennyekben van, és ami a földön van. Ki az, aki közbenjárhat Hozzá, hacsak nem az Ő engedélyével? Tudja, mi van előttük és mi van mögöttük; miközben semmit sem ragadnak meg tudásából, csak azt, amit Ő akar. Kursiyy-je (Szék) felöleli az eget és a Földet, és ezek megőrzése nem fárasztja őt. Ő a Magasságos, a Legfelsőbb. (2:256) A vallásban ne legyen kényszer, mert az igazság egyértelműen kiemelkedik a hamisságból, így aki lemond a hamis istenekről és hisz Allahban, az minden bizonnyal a legszilárdabb, lankadatlan kapaszkodót ragadta meg. És Allah a Mindent Halló, Mindent Tudó”. (2:257) Allah a legfőbb Őre azoknak, akik elérték a hitet; Kihozza őket a sötétség(ek)ből a világosságra, míg akik tagadtak - őrzőik a hamis urak; kihozzák őket a világosságból a sötétség(ek)be. Ők a Tűz társai; abban tartózkodnak. A Korán 112. fejezete Allah nevében, a legkönyörületesebb, a legkönyörületesebbé. Mondd: „Ő Allah, az Egyetlen; Allah, aki mindenki által könyörgött, nincs rá szüksége. Nem nemzett senkit, és nem is született, és soha nem volt neki egyenértékű." Korán (2:186) „És amikor szolgáim felőlem kérdeznek tőled - valóban közel vagyok. Válaszolok a fohász fohászára, amikor hozzám szól. Így hát válaszoljanak Nekem, és higgyenek bennem, hogy [helyesen] vezessenek. 19. fejezet (Mária) 88-98 88 És azt mondják: "A legirgalmasabb fiút nemzett." 89 Ön minden bizonnyal felháborító kijelentést tett, 90 Az egek szinte kiszakadnak belőle, a föld meghasad, a hegyek pedig összeomlanak a pusztításban 91 Hogy fiat tulajdonítanak a Legkegyesebbnek. 92 És nem illik a Legkegyesebbnek fiút szülni. 93 Mindenki, aki az egekben és a földön van, szolgaként jön el a Kegyeshez; 94 Felsorolta és pontosan megszámolta őket. 95 Mindegyikük külön-külön jön el Hozzá a feltámadás napján. 96 Ami azokat illeti, akik hisznek és jót cselekszenek, a Legkönyörületesebb "bizonyára" megáldja őket "őszinte" szeretettel. 97 Tehát valóban, megkönnyítettük (a Koránt) a nyelveden, hogy örömhírt adhass azoknak, akik (Istenre) figyeltek, és figyelmeztethess vele egy ellenséges népet. 98 És hány nemzedéket semmisítettünk meg előttük? Érzel közülük egyet, vagy hallod tőlük a legkisebb suttogást is? És a Korán (17:110-111) "Mondd: "Hívd Allahot, vagy hívd a Legkönyörületesebbet [ar-Raḥmān]. Bármelyiket [név] is hívod - Hozzá tartoznak a legjobb nevek." És ne mondjon [túl] hangosan az imában, vagy [túl] halkan, hanem keressen egy [köztes] módot aközött. És mondd: "Dicséret Allahnak, aki nem vett fiat, és nem volt társa [az ő] uralmában, és nincs [szorulva] védelmezőre gyengeségből; és dicsőítsd őt [nagy] dicsőítéssel."
Vajon miért kell ennyire ragaszkodni a régies, nyögvenyelősen olvasható Károlyi-fordításhoz? Legalább a revideált változatot használnák! Nagyon-nagyon sokan nem szeretik olvasni ezt a nagyon „veretes", régies változatot!
E világ urånak gyerekjåték eladni a játékjait az embereknek mert hiányzik belőlük az Isteni szeretet ! Már akiből ! A jóllakott embereket nem lehet megetetni !
Jézus ezt mondja : Azért jőttem hogy MEGSEMMISITSEM amit a az ördőg épitett ! és lesz EGY NYÁJ és EGY PÁSZTOR ! Valami gond lehet az egyházakkal és a pásztorokkal ?