Valami szép szentségi éneknek jobban tudtam volna örülni ez után a szentbeszéd után!!! Amit a három zenész játszott, az nekem nem idevaló volt !!! Meg ha ismert, és a nép is tudja és szívesen énekelné, az sem baj, éppenséggel!!!
Kedves Jenő Testvérem! Ezt sohasem lehet megúnni....lelkesitő dicsőitésed és csodálatos zenéd hangulatát!!!!! A Gondviselő áldása legyen Rajtad és barátaidon!!!
Ez éppenséggel, hogy csak az ökumenizmus határát súrolja. A zsidók, s a nem keresztény vallások is nagyon jól tudják, hogy Jézus Krisztus ki volt. Csak a makacsságuk nem engedi megvallani. Elég nagy zsidó volt Nikodémus vagy Arimateai József, ők is megvallották és tudják jól, hogy ki is az Isten Fia. Ez pont olyan, mint a protestánsok és az Oltáriszentség. A lelkük mélyén tudják, hogy ott van az igazság az Oltáriszentségben, csak a büszkeségük nem engedni. Pedig hány, és hány prot. lelkész van, aki megvallja a Szentséget...ajaj.
Ritka látni ilyen együtteseket, hálát adok hogy létezik ilyen príma elöadás, és azok a harangok közben, csodás volt halgatni ahogy szólt a bimbam bim bamm bim bam bimm bamm.
felháborító!!!!!!! a gitaros mocsok nagyo n rossz volt fülem szétment, a Dávid atya meg regen szerintem drogos volt mert rrá nézek megmondom kicsoda, gyümölcséről ismerni meg az embert papnak nem minősüllő személy!!!
Kedves győriek, dunàntúliak! Örüljetek, hogy ilyen papot küldött hozzàtok, a mi Urunk!!! Ha sok ilyen papunk lenne, orszàgunk lelki megújulàsa, biztosított lenne!!! Kedves atya, maradj meg ilyen lelkesnek"hangosnak"! Mi Hatvanból, nagy örömmel a szívünkben hallgatjuk tanítàsod. Isten àldjon és védelmezzen!
Ha azt gondoljuk, hogy Szentlélek tevékenységét programokkal, újabb programokkal és még újabb programokkal helyettesíthetjük, egyszerűen arra mutat, hogy nagyon mélyre süllyedtünk. Isten országa igazságosság, békesség és öröm a Szentlélek által. (Róma 14:17)
Ez teljesen igaz. Bár a programok, amelyek során találkozhatunk egymással és közösen dicsérhetjük Istent, szintén nem állnak ellentétben a Biblia szavával. Azonban egyértelmű: igazságosság, békesség és öröm nélkül, amely a Szentlélek ajándéka, hiteltelen lenne minden mozgolódásunk. Szuper hozzászólás és figyelmeztetés!
Nagyon örülök és hálás vagyok, hogy személyesen is ismerhetem ezeket a zenészeket. Az én családomnak is Sillye Jenő a kapocs és Ott Rudi zenész barátunk, aki szintén sokat tesz az evangelizáció terén. Hála neki és az összes zenésznek, akik Istent dicsőitik. Hála minden szülőnek és nagyszülőnek, akik irányt mutattak és segítették őket! Most pedig ezek a zenészek az életpélda az utódoknak. Dicsőség az Úrnak!🙏❤