Тёмный
Andrea Földi-Kovács
Andrea Földi-Kovács
Andrea Földi-Kovács
Подписаться
Комментарии
@Zizuka673
@Zizuka673 16 дней назад
A kegyelmet a legtalálóbban talán "ki nem érdemelt jóindulatént"-, "ki nem érdemelt barátságos figyelemként" határozhatnánk meg. A kegyelem tehát egy olyan isteni áldás, melyben attól függetlenül részesülünk, hogy azért bármit is te(he)ttünk volna. Mária tehát ugyanúgy "szűkölködött" Isten kegyelme nélkül (Rómabeliekhez 3:23-24)-, és éppúgy rászorult az Úr irgalmára, mint minden más emberi lény. Mária ezt pontosan értette, ezért is fejezi ki Isten irgalma feletti örömét, mikor a következő szavakat szólja: "...örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben" (Lukács 1:47). Ez a Mária nevű szűz lány felismerte, hogy neki is szüksége van a Megváltóra. Az, hogy erre a felismerésre bárki is eljuthat, szintén kegyelemből van. Isten élő Igéje egyszer sem állítja, hogy Mária bármiben is különbözött volna bármely embertársától. Isten sokszor éppen hétköznapi embereket választ, hogy hétköznapinak semmiképpen sem mondható dolgokat vigyen rajtuk keresztül véghez (gondoljunk csak a kétkezi-munkás apostolokra). Ez azonban nem az adott személynek-, hanem kizárólag Isten Szent Lelke erejének tulajdonítandó. Emberi mérce szerint Mária persze egy igaz hajadon volt, Isten pedig különleges kegyelemmel vette őt körül, mint ahogyan azt az imént láthattuk (Lukács 1:27-28). Veleszületett eredendően bűnös természete szerint azonban pontosan olyan gyarló ember volt, mint mindannyiunk, vagyis neki éppannyira szüksége volt Jézus Krisztus érte tett áldozatára, mint minden valaha létezett és születendő embernek (Prédikátor 7:20, Rómabeliekhez 6:23; 1.János 1:8). A Szentírás még érintészerűen sem utal arra, hogy Mária hallaná imáinkat, vagy hogy a mennyben bármilyen közbenjáró, mediátrixi szerepet játszana az emberekért. Ezekkel tartalmilag ellentétes kijelentéseket viszont nagyon is találunk soraiban. Az Ige hű bizonysága szerint Jézus Krisztus az egyetlen közbenjáró Isten és ember között (1.Timótheushoz 2:5). Ha a valós Máriát kérdezhetnénk, nem pedig azt a bukott angyali entitást, aki helyére beállt, akkor minden bizonnyal ugyanazt mondaná e tekintetben, mint az angyalok: "...szolgatársad vagyok néked és a te atyádfiainak, a kiknél a Jézus bizonyságtétele van; Istent imádd..." (Jelenések 19:10; 22:9). A bibliai Mária követendő példát állít elénk abban a tekintetben, hogy kinek tartozunk dicsérettel, dicsőítéssel, és imádattal. Erről Isten Igéje így emlékezik meg: "... Magasztalja az én lelkem az Urat, és örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben. Mert reá tekintett az ő szolgáló leányának alázatos állapotjára; mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek. Mert nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az ő neve!" (Lukács 1:46-49).
@annamariabalazs8931
@annamariabalazs8931 24 дня назад
❤❤❤
@katalinszibele4968
@katalinszibele4968 Месяц назад
Igen továbbra is tanuságtétel mindig fontos.
@gaborhuszti7247
@gaborhuszti7247 Месяц назад
ha szűzanya akkor sírni is szokott össze kell gyűjteni gyorsan közösen és piacozni. mond azt Mária könnycseppe. ha én édesanyukámét összegyűjtöm az én életem is boldogabb volna. Ő is Mária és nagyon erős asszony de már nem nagyon tud felkellni az ágyból. ez nem tudom kinek mekkora csoda de én is lázas lennék hogyha mindig láttam volna sírni. ráadásul nagyon sokkba kerül egy férfinak a szemölcsöt leszedni a talpáról, nem is lehet. én unicummal leszedtem 1 honap altt mas vakarja 10 éve de nem jön le neki. majd tanácsolom neki látogassa meg ezt a gyönyörű várost és előtte igyon egy unicomot. egyébként én sokat imádkoztam. most meg sírok.
@gaborhuszti7247
@gaborhuszti7247 Месяц назад
nekem is megjelent egyszer Jézus többször a Sátán vagy hogy nevezik az utobbit jobb ha nem is tudom. egy biztos sámánizmus létezik létezett is de ma úgy hívjuk meghatározó pont az életben másképp frekvencia-dns-geopolitika.
@krisztinka613
@krisztinka613 2 месяца назад
"Boldogok akik hisznek, de nem látnak"
@user-iq2fl1wr4u
@user-iq2fl1wr4u 3 месяца назад
Drága Júlia ❤. Hálásan köszönöm ezt a történetet ❤. A drága Szüzanya imádkozzon értünk
@sandorkovacs5773
@sandorkovacs5773 6 месяцев назад
Nekem nem kell Medjugorjéba mennem,mert bárhova megyek ott van az Isten. Mindenhol. 10 éve képtelen vagyok elmenni már egy misére, mert akkora lelki felszabadulás ér, hogy sírok, nem tudom mihez hasonlítani az érzést, lángol a szívem. Elviselhetetlen számomra, pedig régen szerettem misére járni. Most már csak azt csinálom, hogy beülök egy templomba imádkozni, elég egy kicsi ebből az érzésből. Együtt tudok érezni a filmben a lánnyal. További jó utat kívánok a lelki fejlődésben, de csak addig, amíg bírja a szervezeted! Mostanában már a Biblia olvasásától is sírva fakadok, elég nehéz így.
@bendek0
@bendek0 6 месяцев назад
Én személy szerint nem hiszek semmilyen istenben és brutálisan nagy baromságnak tartom az egészet (ki az a hülye aki folyamatosan a napba néz??) ha egyszer egy ateista, józan, értelmes, intelligens emberrel történne ez meg akkor talán elhiszem. Egy dologban mindenesetre biztos vagyok, hogy be voltak álvia de mint a k**va élet (amúgy a tömegpszichózis egy létező dolog, mint ahogyan a hülyeség is).
@meszarosbernadett4561
@meszarosbernadett4561 7 месяцев назад
Én is elmegyek hamarosan!!!valami hív engem oda!!!❤
@jozsefforbauer-hp4mu
@jozsefforbauer-hp4mu 8 месяцев назад
Kedves julia ha mód van rá,tegyél tanúságot arról.amit ott átéltél és ha csak egy ember is megtér ezáltl, ár megérte én is ezt teszem a környezetemben még akkor is ha sokan nem hiszik de velünk megtörtent és nékünk ez a feladatunk tovabb adni❤❤❤
@rezsiharcos
@rezsiharcos 8 месяцев назад
ez kurvajó 😊🙏
@user-cw1gu6yl5s
@user-cw1gu6yl5s 9 месяцев назад
❤🌹😇 köszönöm 🥲
@katalinkek8318
@katalinkek8318 10 месяцев назад
Dicsőség az Atyának a Fiúnak és Szentléleknek! Drága Szűzanyácska, Béke Királynéja könyörögj érettünk bűnösöket. Ámen ❤
@krisztinka613
@krisztinka613 2 месяца назад
A másik oldal is sajnos fény-es, szép. Mi van ha nem.igaz? 😢
@antoniomanzo3248
@antoniomanzo3248 10 месяцев назад
Credente si credulone NO
@gabriellabiro2514
@gabriellabiro2514 10 месяцев назад
Valak itt i olvasta a Máté evangéliumát? Károli Gáspár fordítast olvassátok el, kérlek, ha meg akartok gyógyulni és csodákat szeretnétek megtapasztalni. Jó Atyánk megtiltotta a "bálvanyok" előtti leborulast. Mózes II.könyve, 20 fejezet: ahol a tíz parancsolat le van írva, benne van, hogy jó Atyánk megparancsolta, hogy ne készítsetek faragott képet se semmi hasonlót azokról, akik a Mennyben vannak, se azokról, akik lent a földben vannak már. Megbünteti ezeket a csekekedeteket valamint mindazokat akik e szobrokat és festményeket tisztelik vagy leborulnak előttük. Jó Atyánk féltékenyen szerető Isten és azokra is átok jön, akik kifaragják és lefestik ezeket a bálványokat vagy tartogatják a házukban (Mózes II.20). Kérlek Benneteket, ha a szegénység és betegség átka alól ki akartok jönni, ezt olvassátok el: Mózes II, 200 vagy a Mózes V.28.fejezetet. Vagy hallgassátok a Kiáltó szó youtube csatornát, csodák történnek, én is őket hallgatva gyógyultam meg.❤
@hajnalkarakaczki5104
@hajnalkarakaczki5104 10 месяцев назад
@jozsefforbauer-hp4mu
@jozsefforbauer-hp4mu 10 месяцев назад
Késztetés van az életemben történt csodákat másokkal is megosztani de nincs bátorságom a tegnap Jeremiás próféta öszinte panasza jut eszedbe,, raszedtél uram az igenemre" ezét nagyon nehéz a Jézus követés én igaz a szeretteimért mondtam igent de mégis félelmem van nehogy az utolsó pillanatban mondják csődöt remélem az ilyen tanuságtételek erőt adnak a kitartásra ezért is csodálom azokat akik a megélt élményeiketmegosszák másokkal is kívánom mindenkinek hogy éljek meg és ismerjék fel a mindennapi isteni gondviselet szét pió gyermekének vallom magam szept 23. An lessz a nyircsászáriban a tiszteletére szentelt templom búcsú ünnepe 2 éves a dédim és pió.atya a védöszentje 9 órától a pio atya rózsafüzér imátkozzuk 11 órától szentmise lessz a szt István rádió közvetíti minden bátor tanuságtevöért teérted is júlia❤❤❤
@jozsefforbauer-hp4mu
@jozsefforbauer-hp4mu 10 месяцев назад
2010 marc 18 esti szentmisén a nyelvemre tett szentség megmozdult a nyelveken úgy hogy kezemet a számhoz kellett kapnom ne hogy kiessen abban a pillanatban a elillant se. A nyelvemre se a szájpadlásomhoz nem tapadt mint máskor akkor még nem tudtam hogy ez mit jentsen el se mertem mondani hogy mi történt később jöttem rá a lelki testvéreknek és a lelki vezetőinek elmondva hogy ez egy saját részemre szánt eucharisztikus csoda volt ez akkor vált nyilvánvalóvá mikor elgondolkodtam megtérésem 2009márc 24.este igent mondtam névnapom elö estéjén ez semmi esetre nem véletlen az igen után jöttek amegpróbaltatások ha akkor tudtam volna mire mondok igent nem biztos hogy ki mertem volna mondani ezt mondtam a családomnak a hátamon viszlek be benneteket a mennyországba ezért nehéz de ezt vállaltam hiszem hogy egyszer ök is éljünk medjugorjéba és megtapasztaljak a saját maguk részére szánt isteni élményeit
@jozsefforbauer-hp4mu
@jozsefforbauer-hp4mu 10 месяцев назад
Hiszem hogy az akikért ilyen szinten megtértem és igent mondtam egyszer ök is mesélik az ottani érzést minden szavad igaz további sok sikert
@andrasnagy7426
@andrasnagy7426 11 месяцев назад
Rakas katolikus meg mindig nem latja, h a fold lapos es mozdulatlan....mondjak is egymasnak, h Medjugorjeban a fold es eg osszeer. Medjugorjeban felovunk egy raketat 4 km magasan az a kupolabol csapodik vissza....magyaran a nap nincs is nagyon messze...es Mindent Isten tervezett ez a Napcsoda...
@hayleyp258
@hayleyp258 Год назад
Te jo eg.. az ilyen emberektol felek 🥲
@csababogdan3202
@csababogdan3202 Год назад
Köszönöm szépen bátorítja az embereket Köszönöm és megtiszteltetés
@ibbbur
@ibbbur Год назад
Egy ilyen rendkívüli sugárzó tisztaságú, csodás léleknek örömmel mutatkozik meg az ÉG KIRÁLYNŐJE! Áldás a föld minden TISZTA LELKŰ , ÉS ÉLETŰ IGAZ EMBERÉRE!
@cleopatra999MAG
@cleopatra999MAG Год назад
Jesszusom! 😅
@lllamaface3047
@lllamaface3047 Год назад
Jó kis szellemi drog ez a vallás.
@erzsebetkovacs899
@erzsebetkovacs899 Год назад
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
@feherhermelin
@feherhermelin Год назад
Ez az, aminek semmi bibliai alapja nincsen. Nem Istentöl való, képzelgések. Mindent megtesz a Sátán, hogy megváltó Jézus Krisztusunkról elterelje a figyelmet. Szûzanya szobornak megkõszônni? Legyen irgalmas az Isten a megvezetett emberekhez. Az egyház tévelyeg, és sokakat megtévesztenek. Nem kell odáig elutazni, Jézus mindenûtt jelenvaló, megszólítható, Akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Nincs más kõzbenjáró Isten és ember kõzôtt, csak Jézus Krisztus- igy van megírva a Bibliában, ami Isten szava. Nagy baj, hogy fõldi atyákra néznek a fiatalok, és nem olvassák a Szentírást, pedig ez az Isten akarata. Mindenféle érzelmekre hagyatkoznak, nagyon szomorú. 😢
@sandormate678
@sandormate678 Год назад
Török Julianna, Révfülöp - Menthalhigienikus és asszisztens.. --- 2022.aug.3, MEDJUGORJE.. 🙏🙏🙏
@MegyesiIgor
@MegyesiIgor Год назад
🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
@ilonabalog5018
@ilonabalog5018 Год назад
Tanúsíthatom, hogy Medjugorjeban szinte kézzel fogható Istenanyánk jelenléte. Kívánom, hogy minden ember érezze meg és élje át ennek csodáját. Hazavár minket, gyermekeit.
@J.Adorjan.Nyari.
@J.Adorjan.Nyari. Год назад
Albert Hofmann legyen veled 😇
@gergelyb1409
@gergelyb1409 Год назад
Azért elutazni, hogy a napba nézz...bazdmeg. Nyáron az egész országnak házifealadat: Mindenki nézzen a napba, ahol lakik! Maga lesz a megtestesült eljövetel! A világsajtó arról fog cikkezni, hogy kis hazánkba leszállt a mennybéli, annyi jelenésről fog bejelentés érkezni. Jó az már más kérdés, hogy több ezren fognak megvakulni, szemkárosodást szenvedni.
@laszlonemarton2062
@laszlonemarton2062 Год назад
Köszönöm szépen!🙏♥️
@istvanpokorni9585
@istvanpokorni9585 Год назад
Mit köszönsz?
@gellertujlaky9327
@gellertujlaky9327 Год назад
Szeretném jelezni hogy hemzseg a Szűz Mária jelenésektől a múlt. Minden jelenés úgy kezdődik hogy a világ kineveti a látnokot. Most nem tudom hogy ez az eset valós e vagy sem, csak azt tudom hogy a Szűz Mária nem a mi logikánk szerint teszi a jelenéseket. Attól hogy most ez a jelenés értelmetlen zagyvaságnak tűnik lehet hogy egyszer az egész értelmet nyer. Nekem az volt az első gondolatom hogy ha ez valódi, akkor ez egy üzenet nekünk magyaroknak. A széttört ostya a mi feldarabolt országunkat jelenti ami újra összeáll, tehát újra egy nagy nemzetté fogunk összeállni bármennyire hihetetlenül hangzik. A Szűz Mária általában akkor jelentkezik amikor nagy a baj, vagy nagy baj készülődik. Most háború van, és Magyarország külön utas a háborúhoz való hozzáállása miatt, és most nem a kormányra gondolok hanem az emberek gondolkodása miatt mondom. Talán ezek nem véletlenek. Ezek persze csak az én gondolataim. A lényeg az hogy legnagyobb ateistának is azt tanácsolnám hogy legyen sokkal óvatosabb a túlvilági dolgokról beszélő személyek beszámolóit illetően, mert senki nem tudja mi van a mi látható világunk mögött.
@jozsefnemes378
@jozsefnemes378 Год назад
Szerintem is a magyar népnek üzent, a Szűzanya
@feherhermelin
@feherhermelin Год назад
A látható világunk môgõtt nem valami van, hanem valaki, a neve pedig Jézus Krisztus! A tôbbi emberi képzelgés.
@adminchef
@adminchef Год назад
🥸
@anitapazmandi3763
@anitapazmandi3763 Год назад
„Akkor, ha valaki ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus, vagy amott: ne higgyétek! Mert hamis krisztusok és hamis próféták állnak majd elő, jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék - ha lehet - a választottakat is. Íme, előre megmondtam nektek! Máté 24:23-25
@mbalazs3544
@mbalazs3544 Год назад
fő a pozitivitás :D
@gkkelemen
@gkkelemen Год назад
LOOOOOOOOL😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
@benedekvaka4290
@benedekvaka4290 Год назад
ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-wt8zazzUxa0.html ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-IWlT6H5KYU8.html ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-C0Nn11xK1EA.html ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-t6v_-XKofA4.html „Minél többet tanulmányozom a vallásokat, annál inkább meg vagyok győződve, hogy az ember soha nem imádott mást, mint saját magát.” (Sir Richard Burton) „A világ gonoszságára Istennek egyetlen mentsége van -, hogy nem létezik.” (Friedrich Nietzsche) www.youtube.com/@GiantGreenSparklingDuck
Год назад
Én ma belenéztem a napba és megjelent Pókember. Tényleg! Létezik! Próbáld ki!!! Akinek nem jelenik meg amikor belenéz a napba az azért van mert csak az okosaknak jelenik meg a hülyéknek nem. Szóval ez egy teszt is. Ha nem látod Pókembert akkor hülye vagy.
@panel666
@panel666 Год назад
Drágám egy kibaszott nagy és hosszú szex segítene rajtad hidd el… ott is látnál olyan csodát hogy másnap még járni is újra kéne tanulnod 😅
@richardkemenes7750
@richardkemenes7750 Год назад
Boldog Névnapot Júlia:D
@manattheowlcreekbridge
@manattheowlcreekbridge Год назад
Valaki felvilágosítana, hogy javarészt miért csak nőket érint a Mária-jelenés ? Lehetőleg olyan személy aki mélyen hívő és gyakorolja is a hitet. Előre is megköszönöm !
@marijapehar4213
@marijapehar4213 Год назад
Bocsi, nem Medzsugorje, hanem Megyugorjenek ejtik.
@zoli60
@zoli60 Год назад
"ha tudnátok, hogy mennyire szeretlek titeket, örömötökben sírnátok"
@juditsimor
@juditsimor Год назад
Drága Juli! Könnyekig meghatódtam a tisztaságodon. Köszönöm, hogy megosztottad ezt a varázslatos élményt, támogatva minket is a hitünkben.
@feherhermelin
@feherhermelin Год назад
"Higgy az Úr Jézus Krisztusban és ûdvõzûlsz" - igy tanit Isten a Bibliában.
@noranora5178
@noranora5178 Год назад
Nagyon orulok hogy ezt hallom.UDV.
@noranora5178
@noranora5178 Год назад
A Szuz anya csak annak jelenik meg aki tiszta.
@tothgabor100
@tothgabor100 Год назад
Először is......"Ne hazudj!" (Tizparancsolat) Nem kevésbé, pedig ne biztass arra másokat hogy a napba nézzenek - napszemüvegben sem - mert maradandó látásromlást, akár vakságot okoz. Aztán a Jóisten sem fog meggyógyítani. Amúgy hogy miféle látomásaid vannak benarkózott állapotban, az a te dolgod.