A Líceum Televíziót 2003. április 29-én hívta életre az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (akkor még Főiskola) vezetősége. Televíziónk a mai napig egyedülálló abban a tekintetben, hogy állandó (heti 8 óra új adásidővel) műsorszórással informálja nézőit úgy, hogy adásideje egy részét hallgatók készítik. Fontos célunk továbbá az is, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalokat tájékoztassuk, képzéseinket bemutassuk. Az egyetemen folyó kulturális élet megismertetése jellemzően a művészetközvetítő szakok rendezvényeinek közvetítésével valósul meg (koncertek, kiállítások, színházi előadások), míg sportéletünket intézményünk csapatainak mérkőzéseivel dokumentáljuk.
Valami fura zaj van a háttérben, először azt hittem, valamiféle rituális hangszer a monotonságával. Azért lehet hallani rendesen, amit mond. Óriási szerencséje van ennek a nőnek, hogy megtalálta a megfelelő embert. Azért fölvehetett volna egy zártabb pólót.
Dömösi - Xl sz. altemplom még látható része...- meg merem kockáztatni ... - évszázadokkal előzi meg a nyugati épitészetet...amely ezt a szintet, a XlV sz. ban éri el ! *
Nagy hiányt pótolt, remekül összefoglalva az előadás! Akár még részletesebb tárgyalást is megérdemelne a téma. Nagyon sajnálom, hogy ha voltak kérdések, nem kerültek be a videoba.
Az osztrák tüzérség azért volt erősebb, mert a lövegek többsége vontcsövő volt, míg a poroszoké simacsövő. a vontcsövő lövegek hatásos lőtávolsága nagyobb volt és pontosabb célzást tett lehetővé.
Molotov latin és cirill betűs aláírásánál nem tudok nem arra gondolni, hogy a bizalmatlan szovjetek ezzel is biztosítani akarták magukat. arra az esetre ha nyilvánosságra kerül.Biztos ami biztos: ha mind cirill betúkkel, mind latin betűkkel szerepel Molotov aláírása, akkor csak csalás lehet. Ez szerepel Roberto Battaglia A második világháború c. munkájában is, mely 1966-ban már a 2. kiadását érte meg Magyarországon, nálunk a Kossuth Könyvkiadó adta ki. A háború kitörése c. fejezetben foglalkozik "a német-szovjet megnemtámadási egyezménnyel" is. A könyv 56. oldal utolső bekezdésének a végén az alábbiakat írja: "Ezenkívül: a nyugaton közzétett, a "titkos jegyzőkönyvekről" készült állítólagos felvételek Molotov aláírását latin, nem pedig a szovjet okmányokon szokásos cirill betűkkel mutatják be. Végülaz említett fotók a szóban forgó aláírásról két különböző változatot közölnek: ezzel máris leleplezik a csalást."Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Battaglia kommunista történész volt.
Az erődrendszer semmit sem ért, ugyanis a Szudéta-vidéken húzódott. Ami nem jelentett mást, hogy nemhogy egy hadosztály, de még egy század sem mozoghatott úgy, hogy a Werchmacht ne szerzett volna tudomást és ne tudta volna megakadályozni. Ugyanis rádióval felszerelt német ügynökök ne tudták volna jelenteni a csapatmozgásokat, ők a csehekkel ellentétben számíthattak a helyi lakosság támogatására, mivel hegyes terep volt alapvetően így gerilla hadműveletekre is kiváló volt. A SZU viszont nem igazán "segíthetett", ugyanis a Vörös Hadsereg csapatait át kellett volna engedni Lengyelország (és Románia) területén. Mindkét állam a történelmi tapasztalatok alapján joggal tartott ettől, mint 1939-40-ben kiderült joggal.Romániától Besszarábiát vette el és Moldova SzSzk néven csatolta a birodalmába, Ma Moldova néven független állam. Lengyelországtól meg keleti területeit, az akkor 382.000 km2 -ből kb. 200.000 km2-t. E teróleteket a Belarusz és Ukrán SzSzk-hoz csatolta, ma mind2 állam független ország. A lengyeleknek továbbá még 200 éves tapasztatuk volt az orosz és 1920-tól pedig a szovjet "segítséget" illetően: akkor a szovjetek lengyel területeken keresztül kívánták elvinni a forradalmat Németországban. Végül azt is érdemes megjegyezni, hogy teschen 1945 után is Lengyelországé marad. Kárpátalja meg 1945-ben szintén a SZU része : "népszavazással" és Benes önkéntes felajánlása nyomán, ma a független Ukrajna része.. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy 1938-ban sem az angol honi légvédelmi rendszer (radarhálózat), sem pedig a RAF nem állt még készen, 2 év múlva igen. Szárazföldi hadereje is igen szerény, haditengerészetük sem védhette meg Csehszlovákia partjait, lévén neki nem volt ilyen. A francia katonai doktrina pedig az első világháború tapasztalatai alapján az állásharcra készült. Hiába volt több és jobb harckocsija, ezeket szétszórták a gyalogos hadosztályok között, mindössze 3 páncélos hadosztákyt szerveztek. Ehhez igazították a mozgósítási időt: ezért ígértek mindössze a 15. napra támadást német csapatok ellen, mikor segítséget ígértek a lengyeleknek.
A rovásírást néhány nap alatt el lehet sajátítani, akkor miért biztos, hogy írástudatlanok voltak? Ha városlakó is, kevés, aki írni tudott akkoriban. Miért fejlettebb a városlakó, aki minden szükségletéhez csak pénzért tud hozzájutni? Inkább kiszolgáltatott. De ez a feltétele a kapitalizmusnak, a komunizmusnak, a piacgazdaságnak. Az én tört. szemléletem szerint, nem fejlettebb, csak kiszolgáltatottabb.
Keleten meg vannak győződve róla, hogy hunok vagyunk, a történészek. Városok is vannak, nem csak nomádok. Metód szerint sok keresztény van köztük. Nem volt még nyugati, keleti egyház.De nyugaton ölték egymást a pápák, a M. Királyságnak volt egyedül invesztitúra joga. Gellért szerint a maniheista kereszténységhez hasonlatos a vallásunk. Középkori leírások rendkívül gazdagnak írják le a M.kir.-t. Itt nagy kiterjedésű egységes állam volt, nem hercegségek. Litvánia épp a m. Királylány okán vette fel a kereszténységet...... Minden tiszteletem a messze felettem álló tudásának, de úgy tünik ez is inkább szemléletformálás (kicsik vagyunk, félünk, elmaradottak vagyunk), ami a történelem tanítás lényege.
Ma már nehéz lenne kitalálni ilyen jelzőt, hogy egy ötvös tárgy, azaz egy TÁRGY "szent" lenne - azt a fogalmat társítani vele, amivel sok mártírját jutalmazta a katolikus egyház!!! Ráadásul, egy olyan szerencsétlen történelemmel sújtott országban, mint Magyarországon, a koronát valami földöntúli erővel próbálják felruházni. Hát jól megvédett bennünket a történelem viharai során, mondhatom, megdolgozott azért, hogy szentté avatták!
@tvliceum Kedves Blanka 4:30 szerintem teljes mértékben, képzeld amikor sok fúziós előadáson hallottam a tudósoktól "panaszként" a stabil Földi fúzió egyik legnagyobb kihívásáról a proton-proton taszításról rögtön arra gondoltam, hogy ha már önfenntartó tehát természetes módon eleve adott ez a jelenség akkor ki is használhatnánk, mindössze a ma is használatos részecskefizikai laboratóriumokból a proton-csapdák technológiáját transzferálni kell és némi módosítást követően a tömegközlekedési hálózatunkba integrálni, feleslegessé tehetjük vele a rendkívül szennyező gumigyártást, zöld alapokra helyezhetjük a vizi/légi árúszállítást az egész bolygón, sőt kellően továbbfejlesztve talán a kémiai hajtóanyagú rakéták korszakát is lezárhatjuk egy biztonságosabb űripar és civilizáció érdekében, mit gondolsz?
Ha Anglia és Franciaország a németek Lengyelországi agressziója miatt hadat üzent Németországnak, akkor a Szovjetek hasonló cselekedetére miért nem érkezett francia és angol hadüzenet? Köszi a választ előre is!
15:50 Azért azt jegyezzük meg, hogy pl. a felvidéki rész, főként azért telt be szlovákokkal és egyéb idegenekkel, mert oda menekültek a Germán és egyéb népek csatározásai miatt.. Az magyar föld volt, amikor beköltöztek mert beengedtük őket és nem kényszerítettük rájuk a nyelvünket, még egy befogadottból sem lesz tulajdonos.. Ez volt a hála a befogadásuknak, kiközösítették a földet.. (A török hódításkor azért nagyon elenyésző részük jött segíteni.. )
A 🇭🇺 társadalom életszinvonalát 2 kontroll-vsoporttal kellene összehasonlítani: - a 250.000 56-os menekült életszinvonalával, -a volt kgst országok EU-ba csatlakozott országaival.
Egy "SUPER, " részletes, alapos előadás nem csak a jelenlegi és leendő növénydoktoroknak hanem minden érdeklődőnek!! Köszönet az előadónak és segítőinek !!
Ha már 10 fordulópont, én a kis fejemben a következőket szedtem össze: 1. Államalapítás, kereszténység fölvétele. 2. Tatárjárás, népirtás és a nemzetiségi viszonyok átszerveződésének kezdete. 3. Árpád-ház kihalása, trónviszályok és vegyesházi királyok ami végső soron Habsburg kézre juttatta az országot. 4. 1526-41 Török hódoltság 5. 1686: fölszabadulás és osztrák uralom. 6. 1848-67: a rendi társadalom eltörlése 7. Első világháború és trianon 8. 1945, szovjet megszállás és érdekszféra 9. 1989 rendszerváltás 10. Kicsit kakukktojás és még nem teljesen történelem de 2010, Európa elárulása és az EU adta lehetőségek eltékozlása, új autoriter irány.
A 2024. június 11-i koncert felvétele. Helyszín: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Oratorium Artium Pyrkerianum Műsoron: François Couperin: Pièces en concert (Paul Bazelaire átirata) 1. Prélude, 2. Siciliène, 3. La Tromba, 4. Plainte, 5. Air de Diable) Joseph Haydn: Adagio cantabile a 13. (D-dúr) szimfóniából Felix Mendelssohn-Bartholdy: Dal szöveg nélkül (Opus 109) Max Bruch: Adagio kelta motívumokra (Op. 56.) Ottorino Respighi: Adagio variációkkal (P. 133.) Camille Saint-Saëns: Allegro appassionato (Op. 43) Ráadások: Jules Massenet: Méditation from Thaïs Maria-Theresia von Paradis - Samuel Dushkin: Sicilienne Köszönet a Líceum TV munkatársainak a felvétel elkészítéséért!
A komment szekcio hozongeset elnezve a hatterhatalom-fetish nem lett elegge kielegitve a videoban. :DD reszemrol orulok, hogy vegre nem a turbo-magyar lelkuletu mesehivok megeteteserol szolt a video, hanem probalt targyilagos maradni a temaban.
Értem én a mondókádat, meg látom vigyorogsz, de az is teljesen világos hogy a történelmet nem tudod, és nem ismered. Mondok két példát: 1. Károlyi Szatmárnémetibe a Székely-hadtestet nem magától ment felrázni, hanem mert unszolták, illetve hogy az őt övező elutasítás kisebb mértékű legyen. 2. Az "igen tisztelt" előadó, elfelejtette azt az adalékot (is¹) hozzáfűzni, hogy a román sereg, ellenállás nélkül jotott el Pestig, mert leszereltek 1.2 millió katonát. Szóval kisfiam leszel szíves ad 1. ékezettel írni a mosogató-medence mellől, 2. nem baromságokat írni, 3. nyald ki Gyurcsány seggét! ¹az előadás azért hangsúlyoz tudományosságot, mert a Romsics előszeretettel, nyugodt hangbemben hallgat el tényeket! Üdvözlettel tisztelettel!
@@adammikes tudom tudom.... csak aki a hatterhatalmat latja minden rossz mogott, az ismeri igazan tokeletesen a tortenelmet, mindenki mas pedig tajekozatlan hulye. :)) hu.wikipedia.org/wiki/Dunning%E2%80%93Kruger-hat%C3%A1s
@@adammikes maybachod van "apu" vagy rolls-royceod, meselj meg valami lenyugozot magadrol. Amugy erre a random kommentekben gyurcsanyozasra es dk-zasra nem lehet hogy valami gyogyszert kene szedni, vagy ez az a szint mar ami nem gyogyithato ilyen egyszerubb modszerekkel?
Mária Terèzia újra telepíti az országot nem magyarokkal. Amúgy miért csak Magyarország néptelenedik el a török alatt és a nem 150 hanem 400 évig török uralom alatt álló balkáni országok nem!!
Nyílván nem magyarokkal telepíti újra az országot, ha meghaltak a török idők alatt. Azért néptelenedett el az ország mert 150 éven at az Alföld és a Dunántúl egy csattér volt. A törökök par évente jöttek és ostromolták a várakat. Ilyenkor fosztogattak és embereket raboltak. De békeidőben is ugyan ez volt csak kicsiben. A Balkán azért nem néptelenedett el, mert Magyarország vált az ütközőállammá. Amíg az ország egyben volt, addig ide menekűltek az emberek a Balkánról, utánna már a Balkánon nem volt kivel háborúzni ezért ők viszonylagos bekében élhettek. Amíg Bosznia, Szerbia, Havasalföld, Moldova voltak az ütközőállamok, addig ők nem tudtak fejlődni.
Megvan a válasz a professzor úr kérdésére vajon sikerül-e magyarországnak átlépni a saját árnyékát. NEM. Mára már 2024. a 28 uniós ország közül az utolsók vagyunk még bulgária is megelőzött minket gazdaságilag. A magyar jövő: 8 egész osztállyal irány az akugyárakba!😂😂😂
Miért ne lenne elegendő forrás arra, hogy a Nagy Szkíta Birodalom része volt Magyarország??? ...azért, mert a meghamisított történelem kihagyta a tanításból??? ...attól még az volt!!!! ...és nem honfoglalás történt, hanem visszahúzódás egy Kárpátoktól jól védhető helyre a birodalom szétesésekor!! SOHA NEM VOLT HONFOGLALÁS!! Itt mindig a magyarság ősei éltek (akkor avarok név alatt), amikor végleg ide húzódott vissza Szkíta Birodalom egy része, nem kellett nyelvet tanulniuk, hiszen egy nyelvet beszéltek!! (hogy kerül ide a finnugrizmus, ...azt meg már magyarázni se tudom)
Az előado mindig a GDP T hozzá viszonyítási alapnak de a haztajiban előállított termékek nincsenek benne.Azt mondja nincs más értékűnk mint az oktatás nem igaz a magyar föld a legnagyobb ertekunk és itt vagyunk nagyon nagy elmaradásban PL Lengyelország hoz képest is.
Értem amit mindani akarsz, de a termőfölddel (pláne egy elsivatagosodó országban) csak annyit érsz el, hogy nem hal éhen az ország, kb. 5%-át teszi ki a GDP-nek. Persze van benne fejlődési lehetőség, mint a lengyeleknél pl. nem eladjuk a feldolgozatlan terményt, hanem mi dolgozzuk fel és azt adjuk el kűlföldre, vagy több húst termelhetnénk meg itthon. A háztáji meg nem olyan jelentős mint volt, a renszerváltás után hatalmasat csökkent a háztáji gazdálkodás. Nem sokan vesződnek már a kert végében a kertészkedéssel, iskolában tanítják, hogy olyan kevés az állat, hogy nem jut elég trágya a földekre. Az ország felzárkózásának egyetlen útja, ha mindenkinek nagyobb lesz a "hozzáadott értéke" a munkájában, mert akkor nagyobb lesz a fizetése, de ez csak jól képzett szakemberekkel érhető el. A futószallag mellett lévő munkás mindig csak betanított munkás bért fog kapni.
Köszönjük a grafikont amelyen látszik milyen katasztrofális visszaesés következett be a mezőgazdasagi termelésben 1989 után .A grafikonon látjuk hogy a mai napig nem értük el az 1989 előtti szinvonalat!Bőrunkon érezzük mikor élelmiszert vásárolunk milyen rosszul állunk!
Az 1970 és években voltunk legközelebb életszínvonalban a nyugati államokhoz .A Financial Times szerint a rendszerváltás okozta gazdasági visszaesés a mohácsi veszhez hasonlítható.Erdekes hasonlóság hogy a törökök idejében Erdély virágzott Erdély aranykora a habsburgok idejében is egy aranykor és a szovjet orosz idejében pedig a kádári Magyarország!
Ha ha ha legjobban az északi részek fejlődtek?? Akkor miért menekültek az emberek a török hódoltság területére ekkor lett nagyobb város Szeged Kecskemét - állítólag Kassan csak 2500 an laktak.Ha megnézzük a mai Magyarországot területe a hódoltság területevel egyezik!
Az előadó túlzott elragadtatassal beszél a nyugati kultúráról a kereszténység felvételéről pedig a nyugati kultúra a sötet közepkor rendkívüli nyomorúságos időszak volt a keleti kultúrához konkrétan az arabhoz képest a kereszténység felvétele majdnem az önnalosagunk elvesztéséhez vezetett István enyhén szólva is veszelyes politikája miatt hiszen Orseolo Péter átadta a koronát a németekhez - majdnem úgy jártunk mint a bolgárok Simeon miatt.Szerencsere keletről visszajöttek Vazul fiai és keleti orosz(Bölcs Jaroszlav) és lengyel segítséggel valamint a pogány szabad magyar pogány nép segítségével gondolok Gellért puspok leguritasara megmentették az országot.Ja és még annyit a Magyarországon átvonuló keresztes uralkodók szerint az esztergomi templom nagyobb és szebb volt mint a Notre Dame!
A szentgotthárdi csata nem 1663-ban, hanem 1664.augusztus 1.-én zajlott le.Ha a szalánkeményi csata a legvéresebb volt, 12.000 oszmánt áldozattal, akkor a zentai csata a maga 20.000 janicsár áldozatával a leg-legvéresebb volt ?
1680 idejére a nyugati harcászat és hadseregszervezet elhúzott az oszmánok változatlan serege mellett. Az európai seregek szervezetten, kiképezve, egységesen tudtak működni, lovasság is, gyalogság is, és a vezérek értettek az azonosan felkészült tömegek mozgatásához, az ilyen katonaság rutinszerűen tud működni. Az oszmán hadsereg nagyrésze még mindig a közepes-könnyűlovasság adja a nagyrészt, és ez a lovasság nem volt egységesen kiképezve, a vezéreik nem értették a dolgukat. A gyalogság végképp el volt maradva az európai ellenlábasaitól, közel sem voltak már ezek a janicsárok méltók elődeikhez.