Igazból ez az egész Elisabeth annya hibája mivel ő hajtott át szegény kislány babáján katrinán.és mégis Madonna lett a hibás. (Sajnálom ha rosszul írom angol vagyok és nehézen megy a magyar írás)
2024-ben megnéztem a darabot. Ez valami elképesztő darab! Az ember minden pillanatban sírni akar. És a zene is elképesztően jó hozzá, jók a hangzások, minden mozzanata illik a jelenethez. És nagyon klassz stílusú a zene.
A "zseniális hang" némileg alulképzett, helyenként kimondottan erőlködik. A magasaknál nem bír nyitni, összezárt fogsorok közül énekelget, az elöl formálandó magánhangzókat (e, é, i, í, ö, ő, ü, ű) hátulról, torokból sumákolja. A lírai részeknél darabos és színtelen, a rátett visszhang/zengetés nélkül meghalna az egész. A dikció botrányos, a h-k eltűnnek ("tanullatunk", "beszélletünk", "azudjanak", "otya"), a szóvégi mássalhangzók szintén ("mé' ne?", "mer' amit látok"). A szöveg költészet akar lenni, de többnyire csak összefüggéstelen, suta lilaság, egy nagyot mondani akaró gimnazista színvonalán ("Ha egyfelé visz már a járda / Miért ne? Miért ne? / Ha illik is a kulcs a zárba / Miért ne? Miért ne?" - felsőfokú detektív diplomát kap, aki kimutat ebben bármiféle ok-okozati vagy más logikai viszonylatot. "Se ítélet, se kegyelem / Fogoly idő, szünet az életben" - ilyesmiket söpörnek le olvasói zsengékkel megbízott irodalmi lapszerkesztők egy mozdulattal az asztalukról), kulisszahasogató giccs ("viaszkönnycsepp csurrant s megfagyott", "én még ki merem mondani: szerelem", "miért fáj a szív ha nem szabad / miért szól a húr ha elszakad?"), magyartalan nyelvtani nonszensz ("A jobb helyeken régen így van", "s több mely elmaradt") vagy dermesztő gügyüteség ("És ezt mindig nézhetem / Mert amit látok, nézhetem"). A lemezen van négy pofás szám (Miért ne? / Titkos szobák szerelme / Gömbölyű dal / Vigyél el), a többi szakmai trükkökkel, akkordmenetekkel-cikornyákkal díszítgetett semmi, töltelékanyag. Az ihlet annyira kifújt egy ponton, hogy az egyik ízetlen habcsók kétszer is feltűnik. Ki is figurázta Gálvölgyi anno a Rádiókabaréban. Igaza volt: ami sok az sok. Az sem valami elegáns szerkesztés, hogy négy szám címe miért-tel kezdődik. Miért, miért, miért, miért? - mint egy gyerek, akire rá kell szólni, hogy fogja már be. A lemez cime sem cserfes kérdezgetést ígért, hanem vallomásokat. Ennyit minden idők egyik legjobb magyar lemezéről. Tanulság: minden viszonylagos.
A legcsodálatosabb és gyógyító zene számomra ami csak létezik. Legszivesebben intravénásan adnám az embereknek! De persze ìzlések és pofonok.. de aki nem hallja ezt a zsenialitást szerintem süket a zenéhez és lélektelen...
Nagyon szuper, nem az én generációm zenéje, de sikerült ezeket a dalokat a Sláger Rádióból megismerni jó néhány évvel ezelőtt, mostanában max. Mint a filmeken és a Gömbölyű dal megy a Retrón és ennyi!!!!!)))))🙂👍🎶🎶🎶
A „nihilizmust” - úgy látszik - meg kellett előzze a minden téren tapasztalható minőségi romlás.Az értékek elértéktelenedésének kísérő szólama a művészetekben is érzékelhető általános tanácstalanság, és „inflációs várakozás”. (A zene területén például: régi hangfelvételek tanúsítják, hogy ott, ahol ma üresség honol, egy-két nemzedékkel előttünk elevenség, lélek, szuggesztió, koncentrált kifejezés uralkodik. És így tovább.) Egy ellenállhatatlan, pusztító erejű, hosszú távra méretezett, és szinte operai külsőségekben megnyilvánuló leépülés jelenetei bontakoznak ki előttünk, - ez a processzus az úgynevezett demokráciák kiteljesedésének párhuzamos cselekménye. És már látszik is a kölcsönhatás: a „demokráciák” léte, működése és fennmaradása az értékek mind szélesebb körű alászállása, elhomályosulása, majd érvénytelenítése árán valósul meg. E jelenség pedig egybevág azzal a tapasztalattal, hogy e rendszerek működését minden szinten a legszélesebben gondolt népesség (rabszolgák) életigényeihez, szellemiségéhez, izléséhez igazítják./E Disneyland pompás díszletei mögött (valahol, a Mikiegerek, Héttörpék és Popey takarásában) a lehető legszígorúbb banditák terveznek, számolnak, döntenek, és ők - Istennel ellentétben - mindvégig velünk is maradnak./ A mindent átható célkitűzés itt az, hogy a rabszolgák azt képzeljék: szabadságukban áll megválasztani azokat a politikai kereteket, amelyek a „szolid, polgári jólétet” (ésatöbbit) garantálják a számukra,és amíg a „tömegek” ezzel a maszlaggal békésen elvannak, az optimaták éjt nappá téve a szisztéma fenntartásán szorgalmatoskodnak. Érthető: ez garantálja számukra a hatalmat, (ami -úgy látszik - a formális hatalom birtokosainak az informálisokkal való bonyolult összefonódását jelenti), a lentről láthatatlan kiváltságokat, amelyeknek csak következménye a pénzforrások szinte korlátlan megszállása és - persze - megcsapolása, hogy így és ekképp további területeket hasítsanak ki maguknak a hatalomból, és da capo.
Te elmeroggyant, érzelmi fogyatékos Még egy ilyen visszataszító népet, mint ti vagytok, még nem hordott hátán a föld, pedig egyáltalán nem lehetünk elragadtatottak attól sem, amit ezen a földön úgy általában látunk, de nálatok ocsmányabb emberekkel nem találkoztam soha, és mivel közétek tartozom, tehát túl közel vagyok hozzátok, nehéz elsőre pontos szavakat találnom arra, miben is rejlik ez a visszataszító vonás, amely minden nemzet alá süllyeszt benneteket, mert nehéz szavakat találni arra, hogy milyen hierarchiában képzeljük el az undorító emberi tulajdonságoknak azt a tárházát, amivel ti taszítjátok vissza a balszerencséjükre titeket megismerő világot, mert ha azzal kezdem, hogy magyarnak lenni, az nem egy néphez való tartozást jelent, hanem az egy betegség, egy gyógyíthatatlan, elriasztó kór, egy járványos baj, amitől minden megfigyelőnek csak hányhatnékja támad mert hol lehet itt bármit kezdeni, nehéz megtalálni az alaptulajdonságot, amelyre az összes többi felfűzhető, mivel ha kezdjük a lompos rosszakarattal, az jó, de nem ás mélyre, ha azt mondjuk, te rohadt magyar, hogy te az irigység, a kicsinyesség, a kisstílűség, a tunyaság, a sunyi lopózhatnék, a szégyentelen gyávaság, a becstelenség, az árulásra való állandó készenlét s ugyanakkor a saját tudatlanságára, a saját műveletlenségére, a saját érzéketlenségére gőggel felelő, hol kolbásztól és pálinkától, hol lazactól és pezsgőtől megsemmisítő lehelet egyik kivételesen undorító alanya vagy, aki hol az asztalra baszik, ha a szemébe mondják, és a kórképre a nagyképű tahóság, az otrombaságra való büszkeség bunkójának agressziójával felel, vagy fondorlatos bosszúvágy támad benne az ellen, aki valódi vonásaival szembesíti, amit soha nem felejt, s az első adandó alkalommal ezt a szembesítőt a földbe tiporja, kivégzi, meggyalázza
Te érzelmi fogyatékos, azért mert nem értesz meg egy árnyaltabb hozzászólást, nem kell ideokádnod fertelmes bensőd mocskát, minek vartyogsz, ki kérdezett? Még egy ilyen visszataszító népet, mint ti vagytok, még nem hordott hátán a föld, pedig egyáltalán nem lehetünk elragadtatottak attól sem, amit ezen a földön úgy általában látunk, de nálatok ocsmányabb emberekkel nem találkoztam soha, és mivel közétek tartozom, tehát túl közel vagyok hozzátok, nehéz elsőre pontos szavakat találnom arra, miben is rejlik ez a visszataszító vonás, amely minden nemzet alá süllyeszt benneteket, mert nehéz szavakat találni arra, hogy milyen hierarchiában képzeljük el az undorító emberi tulajdonságoknak azt a tárházát, amivel ti taszítjátok vissza a balszerencséjükre titeket megismerő világot, mert ha azzal kezdem, hogy magyarnak lenni, az nem egy néphez való tartozást jelent, hanem az egy betegség, egy gyógyíthatatlan, elriasztó kór, egy járványos baj, amitől minden megfigyelőnek csak hányhatnékja támad mert hol lehet itt bármit kezdeni, nehéz megtalálni az alaptulajdonságot, amelyre az összes többi felfűzhető, mivel ha kezdjük a lompos rosszakarattal, az jó, de nem ás mélyre, ha azt mondjuk, te rohadt magyar, hogy te az irigység, a kicsinyesség, a kisstílűség, a tunyaság, a sunyi lopózhatnék, a szégyentelen gyávaság, a becstelenség, az árulásra való állandó készenlét s ugyanakkor a saját tudatlanságára, a saját műveletlenségére, a saját érzéketlenségére gőggel felelő, hol kolbásztól és pálinkától, hol lazactól és pezsgőtől megsemmisítő lehelet egyik kivételesen undorító alanya vagy, aki hol az asztalra baszik, ha a szemébe mondják, és a kórképre a nagyképű tahóság, az otrombaságra való büszkeség bunkójának agressziójával felel, vagy fondorlatos bosszúvágy támad benne az ellen, aki valódi vonásaival szembesíti, amit soha nem felejt, s az első adandó alkalommal ezt a szembesítőt a földbe tiporja, kivégzi, meggyalázza Még egy ilyen visszataszító népet, mint ti vagytok, még nem hordott hátán a föld, pedig egyáltalán nem lehetünk elragadtatottak attól sem, amit ezen a földön úgy általában látunk, de nálatok ocsmányabb emberekkel nem találkoztam soha, és mivel közétek tartozom, tehát túl közel vagyok hozzátok, nehéz elsőre pontos szavakat találnom arra, miben is rejlik ez a visszataszító vonás, amely minden nemzet alá süllyeszt benneteket, mert nehéz szavakat találni arra, hogy milyen hierarchiában képzeljük el az undorító emberi tulajdonságoknak azt a tárházát, amivel ti taszítjátok vissza a balszerencséjükre titeket megismerő világot, mert ha azzal kezdem, hogy magyarnak lenni, az nem egy néphez való tartozást jelent, hanem az egy betegség, egy gyógyíthatatlan, elriasztó kór, egy járványos baj, amitől minden megfigyelőnek csak hányhatnékja támad”… (429). Vagy még fokozva a hiperbolát: „mert hol lehet itt bármit kezdeni, nehéz megtalálni az alaptulajdonságot, amelyre az összes többi felfűzhető, mivel ha kezdjük a lompos rosszakarattal, az jó, de nem ás mélyre, ha azt mondjuk, te rohadt magyar, hogy te az irigység, a kicsinyesség, a kisstílűség, a tunyaság, a sunyi lopózhatnék, a szégyentelen gyávaság, a becstelenség, az árulásra való állandó készenlét s ugyanakkor a saját tudatlanságára, a saját műveletlenségére, a saját érzéketlenségére gőggel felelő, hol kolbásztól és pálinkától, hol lazactól és pezsgőtől megsemmisítő lehelet egyik kivételesen undorító alanya vagy, aki hol az asztalra baszik, ha a szemébe mondják, és a kórképre a nagyképű tahóság, az otrombaságra való büszkeség bunkójának agressziójával felel, vagy fondorlatos bosszúvágy támad benne az ellen, aki valódi vonásaival szembesíti, amit soha nem felejt, s az első adandó alkalommal ezt a szembesítőt a földbe tiporja, kivégzi, meggyalázza” (410).
Katona Klári ma 70 éves.Ez a lemez a megunhatatlan kategória...❣❣❣Beválasztották a magyar poptörténelem csúcslemezei közé a TITKAIMAT és az ÉJSZAKAI ÜZENETET.Teljesen jogos.Annak is örülök,hogy megtörtént a korrigálás...Számomra még mindig KATONA KLÁRI a legjobb magyar énekesnő...Nagyon Boldog Születésnapot Kivánunk!!!
