Talán ostobaság de ez a dal el hozza nekem azt amit elvesztettem. A nővéreim emlékét. Elvesztettem őket ami óriási űrt hagyott bennem. De álmaimban minden vissza jön. Álmaimban újra az ő kicsi huguk vagyok
Fénytelen lények (kopott szív, lopott lét), visznek a városban magányt párosban szanaszét. Lépkedek köztük, s belül kérlel a fény, kezüket megfogjam, vagy csak azt mondjam: -Ne félj! A SZERETET ÉL, NEKED MONDOM. A SZERETET ÉL, KEZEM NYÚJTOM. HOGY SOHASE FÉLJ, HOGY SZABADON ÉLJ! A SZERETET ÉL, TÜZED GYÚJTOM. A SZERETET ÉL, SZÍVEM NYÚJTOM. HOGY SOHASE FÉLJ, (HEY, HEY…) HOGY SZABADON ÉLJ! (ÉLJ, ÉLJ…) (Wamp) Félsz kicsit, látom, megint bánt a világ. Pedig egy új nappal mindig új angyal vár ránk. Nézz csak a fénybe, mikor hív a sötét! Hagyd ki most vad táncát, s szíved rabláncát törd szét! A SZERETET ÉL, NEKED MONDOM. A SZERETET ÉL, KEZEM NYÚJTOM. HOGY SOHASE FÉLJ, (HEY, HEY…) HOGY SZABADON ÉLJ! (ÉLJ, ÉLJ…) A SZERETET ÉL, TÜZED GYÚJTOM. A SZERETET ÉL, SZÍVEM NYÚJTOM. HOGY SOHASE FÉLJ, (HEY, HEY…) HOGY SZABADON ÉLJ! (ÉLJ, ÉLJ…) A SZERETET ÉL, HÁT SOHASE FÉLJ, CSAK SZABADON ÉLJ! A SZERETET ÉL (ÉL, ÉL…) ÉS SZÍVEDIG ÉR (ÉR, ÉR…)
