Fiatalok! Irány Ukrajna! Védjétek meg a demokráciát és a szabadságot! És persze az EU vezetőinek az (anyagi)érdekeit! A fenti célok eléréséért semmi, de semmi sem drága ár!!!!
Egykoron több volt osztálytársam is a seregben vagy a rendőrségnél teljesített szolgálatot, de 2012-ben elvették a 25 éves korkedvezményes nyugdíj lehetőségét és több más kedvezményt is pl: utazási is. Sokan a kedvezmények miatt álltak be ez csábító volt. De 2012 után ez megváltozott a szegényebb vidékek kivételével szinte lasszóval fogják az embereket. Apropó szerzett jogokat vettek el néhány tollvonással csupán azért, mert állítólag JÓL ÁLLUNK ! Ó tényleg ha olyan jól állunk akkor néhány tízmilliárd forint miért is probléma ? A NATO országok közül Magyarország az egyetlen ahol a katonák nem tudnak 25 év után korkedvezménnyel nyugállományba vonulni csak , mert "állítólag" jól állunk és ezt sem engedhetjük meg magunknak. Most akkor kiket néznek hülyének ? Miközben a Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban, Romániában, cseheknél, lengyeleknél el tudsz menni sőt a franciáknál, briteknél, amerikaiaknál elég a 20 év !! Mik a lehetséges okok ? Talán nem állunk mégsem olyan jól mint azt hangoztatják, irigység, rosszindulat, gonoszság vagy mindegyik együttesen tipikus jó magyar mentalitások mind. Ezrével voltak határőrök akik át sem avanzsáltak rendőrnek vagy nem sokkal később szereltek le. 2012-őt követően a hadseregben, de főleg a rendőrségnél és a tűzoltóságnál szereltek le ezrek, mert nem ezt aláírva vállalták a szolgálatot. Mindegyik ismerősöm azóta már rég leszerelt az utolsó "mohikán" is már 5 éve ! A mi városi rendőrkapitányságunkon is 2012-ben a kb. 200 rendőrből szinte egyszerre adták be a leszerelést 42-en nos ez igen súlyos problémákat okozott a szolgálatok ellátásában. + Mindehhez akkor is komoly alulfizetettség párosult ami mostanra is csupán a tisztek vonatkozásában javult valamit, de a nagy többséget kitevő tiszthelyettesek nem volt hasonló javulás így mostanság is sokak leszerelnek közülük. A közeli középsuliban is tavaly két srác elment a seregbe, de két hét után otthagyták, mert kiderült mégsem annyi az annyi amit kapni fognak. A 3 KMB-s leszerelő rendőr is arra panaszkodtak, hogy 340-360 ezer körüli pénzből nem képesek kijönni folyamatosan a banki A hitelből élnek 2,5-3 hét után mivel minden hol van 1-2 gyerkőc. Ha józanul belegondolunk tényleg nem sok ha 2 gyereked is van és a párod még ennyit sem keres. Kiadások: kaja, pia, gyerekek kiadásai, rezsi költségek, háztartási kellékek, autó fenntartás és még hol van a kb. havi 200 ezres takarékoskodás a gyerekek egzisztencia építéséhez, autó cseréhez lakás vásárláshoz ? Főleg ha sok család havi 100 ezret vagy annyit sem tud kigazdálkodni ? A 18-19 éves srácok is méltatlannak tarttták, hogy kb. havi 280-300 ezerért kockáztassák az életüket a seregben.Ez tényleg vicc. Ahogy mondták kávé és zsebpénzért ami teljesen elmegy a hétvégi bulizásra csajozásra. Ezért dolgozzanak ez most komoly ? Mert szerintem és egyre többek szerint is ez komolytalan. A munkának értéke van és senkinek sem volna szabad 900 eurónál kb. nettó 356 ezernél kevesebbet keresnie ez méltatlan és megalázó széles embertömegeknek. A fiatalok hova vállaljanak gyereket - gyerekeket pénz és egzisztencia nélkül ? Ezen kéne nagyon sürgősen változtatni és igen durván megtolni a béreket. Miért ? mert áldozat nélkül nincs győzelem. A magyarság fennmaradása a tét ! 1980 óta mostanra az akkor kb. 16,7 milliós anya nyelvi szinten magyart beszélők száma kb. 14,4 millióra apadt egy ilyen kis nép bizony el tud tünni mint ahogyan sajnos a számok is mutatják. 2,3 milliós fogyás 43,5 év alatt ! Nos ez szerintem elég durva.
menyjen haboruba az elit es kozep reteg !!!!!! oket nem erdekelte hogy tobb mint 500.000 munkasosztalybeli ukran meg halt !!!!!! menyjenek a gazdag es kozeposztalbeli csemetek !!!!!!!! gusztustalan ez a kalapozas !!!!!!!!! nincs az a penz !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! nem azert szulettunk hogy a gazdagoknak hazakat epitsunk !!!!!! meg hogy ki szolgaljuk a kozep osztaly igenyeit !!!!! aztan amikor nics rank szukseg .....mehetunk a frontra !!!!!!! kossz NEM !!!!!!! menyjenek a gazdagok ! es csicskasaik !!!!!!!!
Lefordítom: az orbáni rendszer a saját védelme érdekében, és a gazdagok szarjának eltakarítása végett, hozzá hűséges jobbágyokat keres, akik a munkájuk mellett még meg is védik őket, mert már szétkúrták a Honvédséget a koronavírus óta. Persze erre a pénzt sem sajnálják. Azért kell ennyire hirdetni, mert egyre kevesebb ilyen ostoba jobbágyot találnak, senki nem akarja az életét feláldozni orbánékért. Hiszen legyünk már reálisak. Egy esetleges háború esetén a magyar sereg nem tényező és csak felesleges áldozatokat vállalnák, ahogy ez történt a világháborúk idején.
Ez a kiváló katona oktatott minket a honvédségnél. Bár sajnos csak nagyon felszínes ismeretekre volt idő. Piliscsabán, 2023 nyarán egy honvédelmi táborban.
AZért mert Kisebbségi komplexusa volt..és el ment embert ölni? mert senki nem szerette?? ezért pénzért Hős??? és ?? stb?? HELLOKA... egyenruha fóbiája van! Meg Hatalom vágya. TIPIKUS KOMMUNISTA BESÚGÓ senkiházi..haddne tiszteljem már!!
Ezt a faszt nem akarnám meglátni magam mellett egy csatában. Azt mondaná: mennyé előre! Aztán majd jól lelőlének. Idióta fasz, aki a nyugdijért és a pénzért harciaskodik.