A Barkácsműhely célja, hogy felszínre hozza a benned szunnyadó affinitást a barkácsolás iránt, bemutassa az ehhez szükséges eszközöket és azok használatát, valamint a ház körül felmerülő kisebb-nagyobb javítások kivitelezésének módját.
150 euróért volt hét elején egy Kobra 2 Neo, 250mm/s sebesség, ha az ember elvégezte a nőgyógyászképzőt, és már kipufogón keresztül tud szelepet cserélni motorban, akkor gond nélkül össze is tudja rakni egyedül is - vagy segítséget kér - és utána egyből és pontosan tud vele nyomtatni.
Menő a világító kapcsoló. Mennyire stabil? Én is tervezek nyomtatni valami ilyesmit. De a rétegek között azért eltörhető a legtöbb nyomtatás. Vagy full kitöltés?
Imádom a retromániádat, én is odavagyok ezekért a kapcsolókért és sokkal jobbak a mai ledes világításokhoz, amik nagyobb teljesítményűek, mert ott indulákor a pufferkondik miatt nagy a szikraképzés és ezeknek a lengőérintkezős kapcsolóknak ez meg sem kottyan, mert úgy kapcsolnak, mint amikor a lengőtekében elengedjük a golyót és mondjuk bemenne 2 bábú közé. Itt a kapcsolónál is annyira gyorsan történik ez, hogy nem tud olyan ívhúzás létrejönni mint a hagyományos kapcsolóknál, ahol a pogácsaérintkezők kis felületen kontaktálnak. Én 100W-os ledeket működtetek róluk évek óta, de régebben 216W fénycső ment 1db ilyen kapcsolóról, és ott sem volt gond. A szombathelyi kórházban is még sok helyen ilyeneket használnak és olyan erősen átbillennek, hogy csak na, még mindig nem koptak szét.
Azért azt ne feledjük el emberek, hogy nem mobiltelefonálunk! A rádió adás-vétel szabályait a hokimokin se árt betartani! Ki kit kér... Ki kinek jeletkezik... Adás nyugtázása!!! Vétel! Értem! Vettem! Vétel!
tökhülye kezdőnek tudnátok ajanlani valami gépet, ami itthon is megvásárolható? Kisfiam van rákattanva, hogy szeretne nyomtatni de még csak 6 éves, szóval nekem kéne üzemeltetnem, de nekem sincs semmi kozom a temahoz. Koszi!
Köszönöm. Életemben először próbáltam forrasztani, de nem sikerült, mert az ón nem cseppfolyós, hanem inkább töredezett lett, és füstölt. Ebből a füstből sikerült belélegezni is, mivel marta az orromat. Most nagyon meg vagyok ijedve, hogy ólom került a szervezetembe. Mit tanácsol?
Teljesen korrekt minden, ahhoz képest amiket szakemberek után látni! Itt a jó példa a ház amit megvettünk! Ott indult, hogy valami okos szaki a 3x25A kismegszakítótól a "lakás elosztóig" ami 3 másik kismegaszakító és egy firelé volt 3x2,5-ös aluval kötötte össze! Igen, a plombált részek alól 3x2,5-ös kábelek jöttek ki! Úgy gondolom csoda, hogy amikor az előző tulaj villanykazánnal fűtött, nem égett le semmi! De aztán jöttek a meglepetések! Szinte az összes kötés csak simán össze volt tekerve, 2-3-4 1.5-ös réz tömör kábelek. Sok helyen a piros vagy kék szigetelő szalag amivel beteketék a kötődobozban, csak a szigetelt részen volt piros vagy kék, a tekert kábeleken már fekete volt a hőtől. De volt ahol már a sziegtelés is feketedett/olvadt volt a vezetéken. Meg volt olyan kötés ami 2kW terhelés alatt 95 fokon világított a hőkamerán. Ugye hőkamera, és 2kW ventis fűtés segítségével kerestem meg az elgelettelt kötődobozokat. A hab a tortán a 90%-ban csak fekete kábelek mindenhol! Elfogyott pár méter kék és zsöld/sárga zsugorcső mire végeztem. Lett lakás elosztó is, jelentősen több kismegszakítóval mint eredetileg, de mindent magam csináltam. Nomeg a lényeg! Persze, hogy itt is volt alu rézzel összetekerve..... Mestörök........
Sajnos ez a kapcsolócsalád közel sem örök életű. Sokáig elmegy, ez tény, de ha nem kap a kapcsolókar végén a kis villa néhány évente egy kevés zsírt, akkor hamar elköszön, és nem is lehet megjavítani.
Szuper a cucc, sokszor segített már rajtam. Ez a fajta hűtőt foltozni jobb, mert a régebbi bevonatos típusok a hűtő lamelláit vékony lemezeit át is tudták lyukasztani ha nem ment elsőre a forrasztás. De itt nincs ilyen gond, vékony hőcserélőt vidáman foltozok vele.
Gratulálok Walter, Nagyon klassz lett! A retró kapcsolók, és konnektorok újra divatba jöttek, de nagyon drágák! Köszi, hogy megosztottad, és sok jót kívánok a továbbiakhoz!
A fluoreszkáló pöcök nagyon menő a kapcsolón. A niole- val nem lőttél mellé. Jobb, mint a drágább verziók. A kapcsolóinak az érzete se olyan karcolós, reszelős.
37:57 " ...alul már gyűlik benne a szötymő. Ezeknek a búrás lámpáknak ez a hátránya, hogy úgyis bele-hullik valami." De hogy kerülhet bele egy korábban kitisztított, zárt-terű búrába, "szötymő"... ?! 😲 Figyelj - 'hosszú távon' ! ( légy is lesz.. ! ;) 😉
Szia! Lehet kapni nyitható plexi ablakot erre a Hensel szekrényre. Probléma megoldva ! :) Sajnos amúgy iis elvárás a szolgáltatóknál a nyitható ablak megléte.
A munkahelyemen szűrőt mostak ultrahangos mosóval gázolajban. Ma vettem egy ilyen aldisat. Nem volt használva de ugye használtként vettem. 1000 Ft volt. Ezek szerint jó kis szórakozás ezzel vacakolni.
Gratulálok az elèrt sikerekèrt a ház felújjításban!!! Becdülöm benned ,hogy ennyi kreativitás ès újrafelhasználástvhasználsz. Szeretjük a video anyagaidat nejemmel nèzni. Köszönjük :)
Nem szabványos, de ha hozzáértő csinálja és ő a végfelhasználó, akkor lehet üzemeltetni, jó nekem már földelt van otthon, de inkább a régi jól bevált proda márkájú kapcsolók és konnektorok vannak, de nekem ezek tetszettek, kinek mi...
Szia Walter! Egy tipp a matt műanyagra: hőlégfúvóval óvatosan melegítsd meg és visszafényesedik. Ez lehet műanyagfüggő de a beszürkült fekete robogókarosszériaelemeknél működik. A másik tippem a polírozás. Csiszold meg 800-3000 finomságú vizes papírral vizesen és a végén polírpasztával ronggyal jó alaposan töröld át. Annak tuti működnie kell ;)
Akárki akármit mond, ez a neoretro stílus baromi jól néz ki, ráadásul mivel öröklétre gyártott elemek újrahasznosításáról van szó, így funkcionálisan is rendben van, plusz gazdaságos, és még környezetkímélő is. Mi kellhet még...? Nagyon szuper megoldások ezek, gratulálok!
Nekem fillérbaszásnak tűnik azoknak a régi aljzatokbakva reszelgetése. Mist mennyivel került volna többe ha új aljzatokat használsz? Megdobja mondjuk 30 ezerrel az egész büdzsét? Ami bagatel, főleg, hogy a régiek pofozására is ráment vagy fél napod az tuti. Amúgy nincs semmi baj azokkal a niloe ajzatokjal sem, hiába nem porcelán a belseje. Normál használatban sokat k8bírnak azok is, és akkor legalább egységesek lettek volna az egész lakásban legalább az aljzatok. Nekem mondjuk azok a kapcsolök sem tetszenek. Jópofák, de azokból is van legalább 3 fajta, és akkorát csattannak, hogy még a harmadik szobában is hallani lehet.
Karbantartás nélkül nem időtálló. Ez sajnos tapasztalat. A kapcsoló kar végén van egy apró villa, az szokott elkopni és átszakadni. Ha 5 évente kap egy kis zsírt, akkor nagyon sokáig tud működni.
Klíma konnektorhoz: tavaly cseréltem klímát és meglepődtem, hogy a manapság a kültéri egységnek kell a betáp, nem a beltérinek. Majd vásárláskor érdeklődj!
A lényeg, hogy ott van a vezeték. Úgyis át kell ütni a falat a klíma csöveinek, akkor meg már ugyanazon a lyukon ki tudják vinni a villanyt is a kültérinek.
Remek videó lett Walter! A villamos szerelvény dobozok szabványban rögzített méretek így elvben a k.l.f. tipus családok dobozaiba akár melyik tipus család szerelvényét be lehet tenni...megkötöttség, csak a szerelvénydobozok azonos család tagjai legyenek, hogy fejleszd, sorolhasd a későbbiekben, és ez áll a kapcsolókra konnektorokra is. Tehát Schneider dobozhoz csak a Schneider jó a tovább fejlesztésnél.. és a Legrand és a többire is ez igaz. Úgy szerelvény doboz, mint maguk a szerelvények terén is! Tehát ez a része a lakás villanyszerelésnek jól ki van találva! Remek lett a Lakás, sok munka van benne, kívánom, hogy élvezzétek egészségben, boldogságban, megértésben a kis családod minden tagjával nagyon sokáig, az Emberi kor legvégső határáig! Valamint majdan, ha készül az Új házat is remélem ilyen remek videókkal mutatod be, amint épülni és szépülni fog! Üdvözlettel a videóid egy lelkes nézője, Gábor! 🙂
A villanyóra dobozzal kapcsolatban. Bár tény hogy az uv védelmet neked kell biztosítani de a fúrás volt a lehető legrosszabb megoldás főleg hogy egy olyan emberre hallgattál akinek ehhez nincs jogosultsága. Mivel műanyag a doboz a polírozást javasoltam volna először inkább. A villanyóra leolvasó pedig ki tud jönni később is illetve telefonos applikációval is lehet már diktálni éves olvasáshoz is. Reméljük hogy nem kerültök bajba miatta.