Mit tudjátok ti már ezeket, több százezer forintos technikával kiautózó "sporthorgászok". Pár év és már én is kiöregszem, pedig több, mint 30 éve engedéllyel emelgetem a 16m2 felületű, billenő rudas emelő hálómat a Murában. Van fenn nálam videó is.
Semmi köze a halaszoknak es a horgaszoknak a Tiszai halmennyiseghez. A folyót a vizszennyezes es a vizszabalyozasok ölik meg mindenekelőtt. Ez a par meginterjuvolt hugyagyu szarosnak ajanlom hogy ink abb menjen kapalni talán ezen a szinten nem beszelnek majd butasagokat. A halaszat egy ősi mesterseg amit nem szabad betiltani, de a rabsickodast meg jobban kellene ellenorizni es buntetni.
Ez egy tudatos lejárató videó! Hozzávetőlegesen 400 ezer regisztrált magyar horgász sokszorosat lopja el és öli meg a halaknak, mint a halászok, mérettől, is tilalmi időszakról függetlenül. És ameddig a horgászat sport, addig a halászat egy megélhetési forma, kb azóta, hogy megérkeztünk a Kárpát medencébe. Ha a halászatot betiltjuk az az ország szégyene lesz, és ahogy a kommentelő társam írta nem lesz több hal varázsütésre. És még egy gondolat, minden bemutatott eszköz magántulajdon, azt megrongálni, eltulajdonítani, bűncselekmény, és szankciót von maga után!!!
Csodálatos a természet és ez a halász élet,sajnos nálunk börtön jár érte amióta úgynevezett demokrácia van a vízben víz mellett nőttem föl 6 éves koromban nagyapámtól kaptam az első 2x2 hálómat,sajnos már csak illúzió nálunk a nyugott ömétyűzés szándékosan így írtam.üdv Csallóközbűl 😉
Én is víz mellett nőttem fel, még 6 sem voltam, amikor elkezdtem horgászni. A Tiszát 100 halász rabolta le évtizedekig, 100 ezer horgászt fosztva meg a halfogástól. 15 éve volt, egy nagy társaságnak csináltam tűzdelt csukát, a halásztól vettem hozzá a halat. 300 Ft volt kilója, örült, hogy megszabadult tőle. Másnap a Tiszatavon horgásztam, este a szálláson beszélgettem az osztrák pecásokkal, 1 hét után készültek haza. A halat persze ők is eltették, nagyon elégedettek voltak a fogással, ígérték, jövőre is jönnek. Kíváncsiságból kiszámoltuk, mennyit költöttek itt, szállás, engedély, csónak, étterem... 12000 Ft-ra jött ki 1 kg csukájuk. És akkor nem beszélünk a filmen is látható tavaszi rablásról, amikor az ívásra készülő halat mind kifogták. Mióta nincs halászat a Tiszán, sokszorosa hal, és hatványozottan szaporodnak minden halász-mentes évvel.
Felháborítónak tartom hogy a szennyeződés okozóját nem vonták felelőségre a mai napig...ill idén is szennyező anyag jött le a folyón!Most Időben észrevettük és orvosolni tudtuk a problémát!Ha egy napot késünk 50 mázsánál is több hal pusztul el és valószínűleg a mérgezés okozója megint megúszta volna a számonkérést!
hát elsősorban a vizek szabalyozáséval elrontottak mindent,aztán a nemnormális sok duzzasztó ,nem lenne semmi probléma a hálózással én amég nem jöttek be a demokraták szabadon ömeltyűszhettem 6 éves koromtól 2x2 hálóval azután nagyobbacskávol a Csallóközi Vágdunán, de jó vóóóóóót.
Még mielőtt leírom amit akarok megjegyzem, hogy bár évente kiváltom a horgászengedélyem, csak néha jutok el a vízig, akkor sem nagy fogásokkal. Tehát az én lelkiismeretem tiszta :) Ahogy a filmben láttam teljesen jogos követelés hogy az ártéri ívóhelyek, és azokhoz vezető szűk csatornák tiltott helyek legyenek mind halász, mind horgász számára, ívási időszakban. A varsákat egy az egyben betiltanám a halászok körében is: (Sok a visszaélés vele, zavaró a halakra és emberekre nézve, sok hal elpusztul benne.Max törpegyűjtéshez engedélyezném.) Nincs baj a halászokkal, sem a horgászokkal, csak az olyan emberekkel akik szarnak bele a környezetükbe, szemetelnek, rongálnak, lopnak, csalnak. Abból a pár milliárd forintból sokkal több ivadékot kellene visszahelyezni, és rendes halőröket alkalmazni. Kis koromban ritkán voltam úgy egész nap horgászni hogy ne találkoztam volna halőrrel. Most évek óta nem találkoztam eggyel sem....
Olvasgattam a hozzászólásokat és nem vagyok egy nagy kommentelő de leírnék pár tapasztalatomat. Több mint 30 éve horgászom. Évekig horgásztam a felső Tiszán Kisartól felfelé,1 évig a Tokaji Bodrog torkolatban,a Bodrogon 3 évig egészen Sárazsadányig,Tiszalökön egy évig a felső szakaszon,és innen leköltöztem Tiszafüredre mert elég volt. 2002 óta csak oda járok. Egy két példa amitől tele lett a hó cipőm. Bodrog a Lebuj csárda előtti köves. A Keresztúri halász /akkoriban HAL feliratu Trabant kombival járt/ a szemünk láttára töltögette a 20 centi körüli csukácskákat a tizedik tejes rekeszebe! Természetesen amint észrevette hogy nézzük egyből agresszív lett és támadt csak hogy mi ketten voltunk majd 180 kiló összsúlyban így bepakolt és elhúzott nagy káromkodva.... Gávavencsellő. Nem talált senki egy olyan szabad fűzfavesszőt amin ne lógott volna csapóhorog! Ha egy horgászt meglátott a területén a halász már lehetett fogadni is rá hogy másnap már ott is volt a varsa a partszélében nehogy /a törvény szerint ugyebár/ leülhessünk horgászni csak 25 méterrel odébb. Na a Tisza nem az a hely ahol mindenütt lehet fogni.... Felső Tisza. Varsa kifordulva a karója lebeg a vízen. Ha már épp ott csorgunk le mellette csak belenézünk. Egy minimum 5 kilós márna oszladozik benne erősen. Ezt a varsát legalább 3 napja a kutya se nézte meg! Szóval rablás folyik a profitért és pofátlan módon a folyóinkon! Nem csak Gáván találkoztam tömeges csapókkal,a mederben keresztül húzott sorhorgokkal. A kedvencem mégis a Sárazsadányi halőr volt. Mindig kötekedett hogy húzzunk el a területről amit nem értettünk. Egyszer kijövünk a kanyarból és mit ad isten a halőr úr épp szedi felfelé a sorhorgot!! Bukta! Na utána már nem járt a nyakunkra ellenőrizni többet. Szóval van itt baj nem kevés! Ekkor költöztem le horgászni a Tisza tóra ott nincs se varsa se sorhorog,se halász,és a szemem láttára eresztették az ivadékokat 10 ezrével minden évnem a vízbe! Nyári alkonyatkor amikor több száz harcsa forog a víz tetején az már elárul valamit.... A horgászok közt is van zsivány de a módszerek korlátozottsága miatt csak töredéke az okozott kár mint amit a halászok okoznak. Az én kérdésem a következő. A rengetek haltenyésztő tó mellett mi szükség van még rájuk? Vagy ha ragaszkodnak a hagyomány őrzéshez akkor a tisztességet is meg kellett volna tanulni az elődöktől.....
Az említett halászod nem az összes halász ez eléggé gyűlöletkeltő írás, remélem a te becsületed sem addig tart, amíg mást "leleplezel". A hal szájában lévő horog kitépkedése sem baráti egy dolog elmondanám. Az irigység, amit a halászok iránt érezel egyöntetűen érezhető. Mellesleg soha nem értettem ezt a fajta gyűlölködést, amit a horgászok csinálnak. 400.000 + ember horgászik, nincs ezer halász abból 100, ha aktív Magyarországon. A sok horgász a sok kicsijével harminc, ötvenszeres halfogást produkálnak. Soha sem a halászokkal, horgászokkal volt a gond, hanem a bunkó rabsicokkal,rablókkal. Mellesleg a horgászatnak semmi eszmei és kulturális értéke nincs, sem művészete, a szotyizás és a söriváson kívül. A halász tud bonyolult hálókat kötni, eszközöket elkészíteni magának és ladikot építeni. Van kézügyessége és ez már szakma és művészet egyben. Horgászni, meg én is tudtam egy bottal, damillal, horoggal és a fűben összefogott szöcskével. Joe Tailornak meg üzenném, hogy remélem rájön, hogy a Haltermelők Országos Szövetség profitja vagy 28 %kal nőtt, mert betiltották a hal árusítását halászoknak, horgászoknak - se többről, se kevesebbről nem szól. Te szar.
@@jozsefgaborlegradi1504 ne legyél már hülye!ez csak a pénzröl szól!sok horgász = sok pénz!kevés halász= kevés pénz!(a legutóbbi horgászkártya. 2300 Ft×450.000)amúgy meg a vendéglátós vegye csak meg számlával a halat a halneveldétöl!apropó halneveldék!ök is a háttérben vannak ám csak nem hallod és nem látod!korlátozottak az információid!ne irigykedj ránk horgászokra.sokba kerül, hogy leüljek kikapcsolódni....
az a baj, hogy azt a néhány halászt egy kalap alá veszitek az orv halászokkal!!! hiába lesz szigorítás meg tiltás, az orv halászok ugyan úgy fognak "dolgozni".... őket kéne elfogni, lecsukni..... nem azzal kitolni aki ezzel keresi a kenyerét!!! na meg hogy csak horgászni lehessen a TISZÁN???? miért??? ugyan úgy megfogja tilalmi időszakban. honnan tudják, hogy az nem árt a halnak??? talán kikérték a véleményét???
Ahol én élek (nem Magyarország) itt a kisebb folyókban,mint például Magyarországon a Rába,Maros és hasonlók,alig van értékesebb hal.Minden évben megvan a kitelepítés,azt a horgász percre pontosan tudja,az ébresztő be van állítva,olyan nincs hogy nincs,és néhány hét alatt ki van fogva a nagyja.Aztán pangás van,és próbálkozások kifogni lassan a többit.Itt a halász a rabsic,nem nagyon tisztelik a törvényt.Nagyon jó halászok is úgy elteszik a 2x annyi halat mint annak a rendje.Hiába becsületes a fele,az kevés.Néha olyan mintha csak azért telepítenék a halakat hogy legyen halász.Vannak helyek amelyek gyönyörűek,igazán szép vizek,és hal is van bőven,és az ember aztmondja egye fene ha nincs hal,de jó volt akkor is a természetben lenni,viszont a vizek többsége csak MŰ hal-halász fajfentartás,vagy nagyon elhanyagolt.
Kedves kovács István. szerinted a horgász azért váltja ki a manapság nem olcsó horgász engedélyt és költ több 10.000ft-ot a felszerelésére..csalira stb és szánja rá idejét és pénzét arra hogy a horgászható vizeket telepíteni tudják hogy egy halász nem hogy a nagyobb halakat hanem az utánpótlást is pofátlan módon kifogja és mindezt ellenőrzés nélkül persze minket ellenőriznek mocskos mód de igen is kibaszott jó ez a videó mert ezt látni kell és tenni kell érte mert senki se mondta hogy ne legyen halász mert mért ne ha van horgász is de ne szarjunk már egymás levesébe ráadásul pofátlan módon.......remélem szeretsz horgászni és elgondolkodsz ezen mert hidd el nagyon fontos dolog mert a mai fiataloknak (10-14-5 9éves gyerekeknek még lehetőségük se nincs hogy élményt szerezzenek a horgászattal..
Sajnos amilyen gyorsan kifogynak vizeink az ilyen emberektol,legalabb 30ev lesz csak az amire rajonnek emberek hogy mit tettek!!! Es akkor hol van az ujra indulas??? Sajnos ezt vitathatnak idotlen idokig hogy ki all a rossz oldalon es mit csinal rosszul?? Oseink 20-30evvel ezelott biztos hogy jol csinaltak pedig akkor nemvolt jo elet,,csak horgaszni jartak akkor amikor lehetett. Betudtak tartani a szabalyokat,ami egyre nehezebb lesz ezekkel az emberekkel akkik nem latjak be mi tesznek!! Mas orszagba ha valakit zart szezonba elkapnak a rendorok,hogy horgaszik300eu a buntetes es ezt sorolhatnam a ponty vedett halnak szamit es "soha" nem viheto el !! Az elohalas horgaszat buntetese tetten eres eseten 245eu !! Csak ez mas orszag nekunk mas szabalyokat kell vagy kellene betertani!!
Ebben az orszagbam aol en jelenleg elek (Szerbia) itt a halaszat megadott idoben,megadott helyen berelheto 1 evre 4-18 ezer euro arban a hordgaszat pedig a gyerekek (barmely ev 18 even alul)szamara ingyenes a felnottek 10 ezer forintos engedelyt fizetnek.Megadot meretben viheto el a hal (ponty,harcsa,csuka,keszeg..stb
Képzeld, vissza eregeti a tilalmi idő alatt az olyan halakat, meg a méreten aluliakat is, mert pl. a rekreációs halászokra intenzívebben rájárnak ám a halőrök! Furcsa, mi? Ti horgászok meg mind becsületesek vagytok, mind a 600 ezren? Szemben az alig pár száz, kihaló tagságú ksz. halászokkal. Ti makulátlan, irigy szájtépők! Höhöhö... 🙄😁
😂 Halász vagyok, 33 éve. Minket, a rekreációs kishalászokat (egyelőre?) meghagytak. Bizony, mi is vissza engedjük azt a halat, ami méret, időszakos, avagy fajlagos tilalommal védett éppen! Ja és jàrnak ránk a hivatásos halőrök (is) ellenőrizni! Ostobaságokat ne írj. ☝️🙄
hát igen sajnos most már nagyon ritka lett ez a komoly víz és haljárással kapcsolatos ősi szakma én habár csak hobbi halász vagyok de ettől szebb dolog nincs mint a természetben lenni én nagyon imádok kint lenni megnyugtató környezet és a halászat szeretete főleg ha a szerencse és Nepomuki szentjános is hozzásegít a sikerhez tisztelem az öreget mert nemadta fel a harcot hogy halásszáváljon és az égivizeken is kivánok neki nagyhalakat a varsájába hálójába
Kisszerszámos halász üdvözlet a Mura mellől! 😉 (A régi hsz. beírásom innen is eltűnt sajnos, kb. másfél éve törölték a 11 éve regisztrált csatornámat...)
Nagyon bízom benne, hogy Magyarországon betiltják a természetes vízi halászat mindenféle formáját. A kezdeményezés szándéka jó, de semmivel nem jobb amikor a vermelő halakat zavarják, húzzák, pusztítják. Sajnos ma Magyarországon van olyan megyei szövetségi kezelésben lévő víz amire ők engedik rá a halászokat szelektálás, stb. címen, aztán megy a rablás...
Te biztosan egy mellőzött gyerek lehettél, már pici korodban is. Egy haszontalan, lényegtelen kis senki. Kb. annyit érhettél és érsz, amennyit ez a böffenésed itt... ☝️😉
Sikeresen etetik a vidrákat,és kárókatonákat! Bár ez a mennyiség ekkora hatalmas víztömegre édeskevés még nekik is.Csongrádtól Szegedig 1400 ha a Tisza.Hektáronként 14kilogramm!De nem is gondolnám hogy a természetes vizeket mesterségesen szaporított hallal kellene "bombázni".Itt-amire a film is rávilágít-a természetes szaporulat létrejöttét és megóvását kellene előtérbe helyezni.Aki szakember,az tudja hogy a két hal természeti értéke között mi óriási különbség van.
A Tisza Htsz minden évbe több mint 200mázsa pontyot telepit a Tiszába Szegednél Csongrádnál további 20mázsát a körösbe és Marosba,és még több száz ezer harcsát,sülöt ,csúkát :)
Itt megint a felelősségről van szó!A vízhasznosító erkölcsi,illetve szerződésben vállalt kötelessége a rábízott halállomány megőrzése,felügyelete! A horgászegyesületek által hasznosított vízfelületeken minimálisra csökkentettük a hallopás mértékét.Ehhez persze anyagi és időbefektetés szükséges.Tehát megint egy pont,amire rámutatok,nem csak kivenni-befektetni is szükséges!Egyébként még a tavalyi évben is indítottunk eljárást"eltévedt" hivatásos halász ellen!
Akkor ne váltson 25ezerért területi jegyet ha csak horgász vízre megy ennyi és itt most nem arról van szó hogy ki mennyi pénzt fizet hanem hogy ki mennyi kárt tesz a hal álományban ez a lényeg nem más,és mégegyszer ki hangsúlyozóm nem a becsületes horgászókkal van bajom hanem hanem a több tizezer gerinctelenel!Azon mért nem gondolkodtók el hogy az igazi ellenfeletek nektek is a horgászók azu ilyen horgászok ezekel sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a halakra mint a halászok híd el!
És még egy jelentős tényt ne feledjünk,-ha már statisztikázunk-.Egy horgász átlagban 25ezer forintot fizet a területjegyért.Ha az általam mondott 100ezerrel szorzod,akárhogy számolom két és félmilliárd forint.Ti mennyi bérleti díjat is fizettek? Akkor kinek is van nagyobb joga vízre szállni?
Meddő vita! Horgászvizeinkben van hal?Van! Halászkezelésű vizeinkben van? Hát elfogyott! Ez az a tény ami magáért beszél! A statisztikádat Orbán úr is megirigyelhetné. 300ezer.Ebből 48ezer gyermekhorgász:évi 2 szélhajtóküsz.Országos szinten a horgászok 62%-a csak horgászkezelésű vizeket keresi fel. Ugye ez már rögtön csak 100ezer! És ezek a horgászok jelenleg is ténykednek.Nem ezek után lepik el a vizeket.Ha 2kecske 2káposztát eszik,egyiket elzavarom,1káposztám megmarad nem?Vagy én nem értem?
Nos , azóta változtak a viszonyok a Tiszán. Horgászkezelésben van, halàszat megszünt. Országosan a horgàszok létszáma 700 000 ! És általánosan elmondható hogy a középtiszán sokkal kevesebb a hal mint 10-15 éve. Ez tény. Most is az a véleményed mint 8 éve? Én nagyon örültem mikor megszűnt a halászat, mert azt hittem hogy több hal marad a vízben. De csalódnom kellett...
norbert langónak: Lesz annyi hal, még több is ha a rablóhalászatot eltakarítjuk a természetes élővizeinkről vizeinkről! Langó, csak nem egy vagy azok közül a halászok közül, akik saját halastavaikba hordják a halat a Tiszából?