Novák Mihály villanyszerelő mester A novill.hu internetes oldalhoz tartozó videó csatorna, villanyszereléssel és villamos biztonságtechnikával kapcsolatos tartalmakat jelenít meg.
Ezt a fajta védővezetőt figyelő ÉV relét még nem láttam. Igaz 10 évvel később születtem, mint ahogy betiltották. :) Felmerül egy kérdés, az, hogy ugyebár akkor engedte el a mágneskapcsolót, ha áram folyt a védővezetőben. Viszont akkor már nem folyt áram és akár vissza is kapcsolódhatott.
Ez ilyen formában nem helyes megállapítás. A zöld/sárgát már az 1958-as MSZ 1600 előírta. A piros használatára viszont engedményt adott az is, meg a következő kiadások is, utoljára 1984. január 01-ig.
Ma ez már kissé máshogyan van. TT-rendszerben az első szinten kialakítunk egy közös sínt az EPH-nak és a PE (protective earth, parasztosan ződsárga)vezetőnek. Majd mivel a közös sín lesz az EPH potenciálcsomópont, ezt a következő szintre már a PE vezetővel visszük tovább. A földelőrudat is méretezzük, nem egyszerűen az alap betonacélja. Ha a hibafeszültséget vesszük alapul, akkor a földelőellenállás Ra <= Uh/Ia, ahol Ia a megszakító kioldási árama. Ha a fázisfeszültség az alap, akkor a hurokimpedanciára: Zs <= Uf/Ia. A földelőrúd méretezésére, ha a talaj szétterjedési ellenállását r-rel jelöljük: Ra=r/2pi * ln (4l/d), a közelítő képlet Ra= r/l.
A jó Isten áldja meg. Köszönöm szépen, most megyek venni/szemre vételezni egy ilyen lakást. Nagyon nagy segítséget nyújtott ez a film. Köszönöm szépen.
Azt azonban az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy az esetek döntő többségében a lakossági fogyasztók messze, távol vannak a tápláló transzformátortól, ezért a hozzájuk vezető, még méretlen energiát szállító vezetékek olyan hosszúak, hogy a zárlati impedancia elég nagy lesz ahhoz, hogy a zárlati áram végértéke (maximuma) bőven 3000 Amper alatt maradjon. Emiatt az esetek többségében nem szükséges külön fedővédelmi olvadóbiztosítókat beépíteni a kismegszakítókkal sorba kötve, de ahol közeli a vonali táptrafó, ott nagyon fontos és nem elhagyható.
Az olvadóbiztosítókat nem minden esetben helyettesíti a kismegszakító, mivel a zárlati áram maximális értékét kizárólag a zárlati impedancia korlátozza, a 400 V-os lakossági vonalhálózatot tápláló transzformátorhoz közeli zárlatoknál ez akár 7-8 ezer Ampert is elérhet, míg a trafótól távoliak akár 1 ezer Amper alattiak is lehetnek. Erre utal a filmen szereplő kismegszakító adatainak feltüntetésekor a téglalapba beleírt 6000 érték= legfeljebb 6000 Amper a megszakítóképessége. Ha a zárlati áram végértéke várhatóan ennél is nagyobb lesz, akkor a kismegszakító elé sorba kell kötni egy olvadóbiztosítót fedővédelemnek, amelynek megszakítóképessége sokkal nagyobb, ellenkező esetben a kismegszakítónk az első zárlat esetén szétrobban és a vezetékeinket képtelen lesz megvédeni a falban. Tehát az olvadóbiztosítókat ne becsüljük le, fedővédelemnek továbbra is fontosak és nem helyettesíthetők. A filmben 2:30-nál elhangzik, hogy a kismegszakító "túlterhelésre a névleges áramerősségre kapcsol le". Sajnos, ez tévedés, a névleges áramot az idők végezetéig vezetnie kell lekapcsolás nélkül! Túlterhelésre a ráírt B vagy a C áram-idő jelleggörbének megfelelően fog lekapcsolni. Különböző áramértékeknél különböző idők elteltével.
A nyomó vízvezeték régen csak fémcsővel volt kialakítva, de ma már a többrétegű műanyagcsöveket is nagy számban használnak vízvezetéknek ezért ma már a földelés és EPH vízvezetékre kötés nem állja meg a helyét!
Menyivel masszivabb, tartósabb jobb minőségüek voltak ezek a szerelvények mint ezek a mostani kínai vackok amiket megfizethető áron lehet kapni. Nemrég volt dolgom olcsó tescos dugaljhoz. Egész egyszerűen nem lehetett felszerelni mert a két kampó nem nyilt ki annyira hogy a dobozban megálljon... ipari hulladék kategória.
Ma is lehet jó minőségű szerelvényeket venni egész korrekt árakon. (Nem a tescoban!) Márkát nem írok, mert nem akarok reklámozni. A régi szerelvényekből hiányzott a védőföld, alu kábelek voltak mindenütt és amint látod védőcsövezést sem alkalmaztak csak simán begipszelték a horonyba.
@@TheMrMihaly Vékony falaknál használtak MMFal kábelt, mai napig is létezik! A németeknél a mai napig is elfogadott, hogy pl. egy MBCu vezetéket védőcsövezés nélkül befalaznak... Mellesleg remek márka a Schneider Asfora termékcsaládja a lehető legkorrektebb áron! Amilyen drágák voltak azok a régi szerelvények abban az időben, arányaiban ma Siemens-t lehet venni, ami garantáltan kibír ugyanannyi időt!!
Az XBS kínai 0.3A=300mA . videóban nem esik róla szó csak meg van mutatva, hogy ilyen is van. 0.03A van ilyen feliratú firelé az 30mA . Kinek szólnak ezek a videók? Ki a cél közönség? Á most épp én.
Szóval sokan meghaltak a statisztika szerint, Magyarországon többen mint máshol. Tehát letelt a 40 esztendő és ketyegnek a beépített hibák. Uram add, hogy amit én építettem be már ne legyen ott és ne oltson ki életet! Uram vigyázz a villanyszerelőkre tanítsd őket és oltalmazd őket, vigyázz minden emberre! Uram küld a megfelelő szakembereket a helyekre és általad mentsék az életeket! Légy irgalmas!
Ha úgy értette, hogy az már védővezető amivel a két csövet összekötjük(áthidaljuk) és kész, hát lehet hogy jót mondott, csak nem figyeltem eléggé.BÚÉK!
Érdekes megoldások láthatók. Gondolom tanításra szánták annak idején. A negyediken a víz és gáz összekötve egymással vagy a földelő vezetővel, nem mindegy. Azt monda a mesélő, hogy a védővezetővel kell összekötni. Nem EPH vezetőt akart mondani. Az üzemi védőföldhöz (érintésvédelmi vezető) nem kötünk semmit. Miért? Mert hiba, hibák esetén áramütést szenvedhetünk a fém rendszereken keresztül. Arányaiban mondjuk egy 75 lakásos társasházban 40 év alatt egy ember mondjuk meghal, rossz szerelés miatt. Ha a saját szemszögemből nézem nagyon rossz arány ha mondjuk én halok meg, szerettem volna élni. :):):) Kádár Aba is látta ezt a filmet, gondolom, kiírták a nevét. Talán ma már Ő is vitatkozna egy-két látható és hallható megoldás miatt. Hála neked világháló jól meg lehet nézni ezt is. Nem aktuális. Érdemes lenne ide írni és a ma már itt toporgó veszélyekre felhívni a figyelmet. Miért ? mert letelt a 40 esztendő és én is élni akarok. Ma is fogok zuhanyozni, kapcsolatba fogok kerülni házunkban a PE és N vezetővel na meg az EPH-val is. Remélem ma is túlélem, kicsit önző gondolat. A PE és az N vezetőt tilos a lakásokban összekötni, nem a videó témája, de ez a hiba minden nap szembe jön. BÚÉK! Tanítani,Tanítani és Tanítani!
Nállunk még a rég elfelejtett villanybojlernek a kis megszakítói mellet is ott ez a nagy àllat fi relé +a villanyóra fellett is van szintén megszakítók mellet (ahonnan jön az áram) ha véletlen valamelyik elektromos berendezés túl melegedik esetleg szikrát szór akkor is lecsapja az egész rendszert?
Ahhoz hogy ennyire érzékeny legyen a biztositék hogy tulmelegedés esetén vagy szikra esetén afdd.automata biztositék javasolt ami a legjobb biztositék.
Az XBS AVK a videóban 30mA-esnek szerepel viszont a felirat szerint 0.3A ami a fizikai mértékegységek mai állása szerint 300mA. Akkor hogy is van ez? OK, hogy 3 fázis jön a szolgáltatótól, de nem lenne célszerűbb (OK drágább) 3 db 1 fázisú AVK lakossági használatra? Egy ilyen 3 fázisú cucc leállít mindent (fűtést világítást) bármi hiba esetén...
Háromfázisú, 400 V-os hálózaton a fentiek úgy érvényesek, hogy normál üzemben a három fázisban folyó áram (vektoriális) összege megegyezik a nullavezetőben folyó árammal és ezt az egyensúlyt figyeli az áram-védőkapcsoló. Ha I1+I2+I3≠In, akkor a föld felé folyik az áram, ezért a relé kiold. Ebből következik, hogy egy háromfázisú ÁVK nem helyettesíthető 3 darab egyfázisúval mert mindhárom leoldana.
Ha valakit érdekelnek a filmben előforduló zenék: Fancy - Bolero Johan Timman - Trip into the body albumából több szám Herb Alpert - True Confessions Klaus Doldinger - Constellation 5 Lee Marrow - Sayonara Harold Faltermeyer - Axel F KOTO - Visitors (best audio)
BATMAN and we were the first man I had to go on and a few years back I had to get my iPod touch to get the iPod back and I was not able and it is a great game and it I'm really happy with this game I have had a great time with the iPod touch and I had to touch it but it was a really good app if it was not really a really great app app but it I'm sure you will yyyyyyy
Áramvédő kapcsoló használata és hasznossága még nagyon sokakban nem tisztázott kérdés. Ebben a videóban lakás tulajdonosok számára próbálok hasznos általános információkat nyújtani. Reméljük ez is hozzásegíti őket, hasznosságának felismeréséhez, és ha nem rendelkeznek ilyen készülékkel beszereltetik. www.novill.hu/magazin-fooldal/videotar/aramvedo-kapcsolok-milyen-feladatot-latnak-el
Könyörgöm, ne keverjük össze a kismegszakító NÉVLEGES áramát a MEGSZAKÍTÓKÉPESSÉGGEL (ami a rajta feltüntetett adatok között egy téglalapba beírt szám és mögé kell gondolni az A betűt, ami azt jelenti hogy ennyi Amper a megszakítóképessége). Magyarul, legfeljebb ennyi Amperes ívet képes kioltani. Ha ennél nagyobb áramú, zárlati eredetű ív keletkezik benne, akkor egyszerűen hatalmas olvadt réz-fröcsköléssel szétrobban és eközben szétéghetnek a vezetékek a falban + esetleg lakástűz is lehet. Mikor fordulhat ilyesmi elő? Minden olyan esetben, amikor a 400 V-os lakossági hálózati táptrafó túl közel van (magyarul túl közel laknak a trafóhoz), és így túl rövidek a vezetékek a zárlat helye és a trafó között, ezért a zárlati áram maximuma 6 ezer Amper fölé mehet, amit egy 6000 A-es megszakítóképességű kismegszakító már nem képes megszakítani. Ilyenkor kb. 10 kA-es olvadóbiztosítós fedővédelmet kell sorba kötni a kismegszakítóval. Azonban az igazsághoz tartozik, hogy ezen esetek elég ritkán fordulnak elő (a lakosság nagy többsége túl messze lakik a trafótól), ezért a 6 kA-e megszakítóképesség leggyakrabban untig elegendő a háztartásokban.
Szöveges kommentár saját megfogalmazásomban a fent látható videóval kapcsolatban: www.novill.hu/magazin-fooldal/videotar/eletet-vedo-vezetekek-i-vedovezetos-erintesvedelmek