A Fekete Vonat egy cigány hiphopegyüttes. Az együttes neve arról az 1860-as években közismert vonatról kapta a nevét, amely Szabolcs-Szatmár megyéből indult Budapestre, és azon utaztak a Pesten dolgozó munkás romák. Eredetileg Poór Péter táncdalénekes 1967-es slágere a legismertebb, ám többek között Demjén is énekelt róla. A becsületes romák szimbóluma lett a rasszizmus elleni küzdelem jegyében, emiatt esett erre a névre az együttes választása. 1997 decemberében megnyerték a Fila Rap Jam-et, majd lemezszerződést kaptak. 1998 nyarán Ganxsta Zolee és a Kartel előzenekaraként léptek fel, producerük akkor Dopeman és László Viktor volt. 1998. szeptember 30-án megjelent első albumuk Fekete vonat címmel. Miután megromlott a kapcsolatuk Dopemannel, Mogyoró lett a producerük. A Forró a vérem című daluk az európai dalversenyben az első hat hely között végzett. LL Junior kilépése után Báró került a csapatba. 2001 végétől az együttes alig hallatott magáról, 2004-ben immár Beat nélkül a duó új albummal jelentkezett, a Még várjjal. A legismertebb daluk A város másik oldalán, ami Grover Washington Jr. és Bill Withers Just The Two of Us c. 1981-es dalának a dallamára és zenei kíséretére épül.