A csatornára általam készített livestream videók fognak felkerülni megvágva, esetleg kiegészítve. Kisebb videók is felkerülnek néha amiket filmekből vágtam ki. Az érdekes szövegek a találó megjegyzések, nagy igazságok miatt rakom fel őket.
Amúgy azóta sem találtam senkit akivel tudnám folytatni ezt a játékot. Így valszeg egyedül fogom kitolni az első résztől az utolsóig. Megvettem a Cut verziót. ha jól tudom a mentések összefüggnek így a karakter azzal a fejeltségi szinttel megy tovább ahol az előző részben abbahagyta.
Sok befutott színész megérdemelné. Dehát kevesen kapják meg. Mivel mindig jönnek ujjak akik egy szeletet akarnak a tortából és onnantól meg már a befutottakkal így elismerés terén kevesebbet foglalkoznak, inkább csak anyagi szempontból becsülik meg. Mivel melót kapnak folyamatosan, mert a pénzt hozzák.
Egyszer jó játék ez tény. Engem lekötött. Értem miért írtak róla rosszakat. Alapjaiban véve megértem, de tetszett a Ghost sztori koppintása. Ez sokkal drámaibb volt.
Örülök, hogy tetszett. Szerintem a filmnek nagyon komoly belső mondanivalója van és ez a jelenet mondja el a film elég komoly igazságát vagy az élet nagy igazságát. Magánélet terén legalábbis.
@@zolex9022 Hello, én is megneztem a filmet. Sajnos Clooney szerepébe tudtdam beleélni magam. Hasonló rohanó eletvitellel. Ez a film alapmű. Valóban komoly mondanivaloja van. Köszönöm, hogy segítettél rátalálni erre a gyongyszemre. Azert remelem mindenki megtalálja egyszer a párját. Ha meg nem marad a solo :)
@@SeedKnightSiefer Örülök, hogy segíthettem. Sajna a you tube minden ilyen filmért sípol vagy letiltja. Sok filmet vagy sorozatot tudnék felrakni, de a tube nem engedi. Ez még azokból az időkből való amikor még valamelyest engedte.
@@Dequathor Ahogy gondolod. Főleg a remek beszélgetésekkel együtt. :) Én igyekszem minden játékot amire van magyarítás azt magyar felirattal végig játszani. :) Így mindenkinek élvezetesebb.
@@KockaleX Mennék nőzni vagyis lenne nőm ha kellenék nekik, de mivel nem kellek, így inkább ezt csinálom. Nem én választottam a magányt, a magány választott engem. Mivel nekem nem kell akárki, így magányos maradok ezért alakítottam ki egy magányos életet és ezért csinálom ezt a videózást. Ennyire egyszerű. ha lenne nőm, akkor is csinálnám csak visszafogottabban és ritkábban adnák ki videót. Ha meg neked sincs nőd akkor nem értem mit fáj ez a videózás amit csinálok. Én élvezem. Attól, hogy amatőr és senki nem nézi kit érdekel? Ezzel én úgy sem keresek sosem pénzt. Nem is ez a célom. Ez csak jó időtöltés. Ha lenne nőm akkor még őt is bevonnám a játékba és két gépünk lenne és akár együtt nyomnánk co-op-ban és közben beszélgetnénk. Nálam ez sem lenne lehetetlen. Csak nem biztos, hogy ilyen erőszakos játékokat játszanánk. Te is menny nőzni. Én nem vagyok iszákos, a kocsma nekem nem opció. Ennyi.
Jó videó! Választékosan fogalmazol, látszik, hogyha komolyabban beleveted magad a videózásba, akkor még sokra viheted. Az is előny, hogy nem minden második szavad káromkodás, mint sajnos sok másik videósnál😅 Érdekes volt végignézni, kedvem támadt kipróbálni a játékot😀 Köszi ezt a szuper bemutatót hozzá, így tovább!😊
Szia! nem kötözködni akarok csak segíteni a játékkal kapcsolatban. 1. használ a dupla ugrás + irány gombot a gyorsabb közlekedéshez, 2. a magas labdákra repülj rá 3. ne mindig a labdára menj helyezkedj is Ezek a tippjeim vannak, énse vagyok profi de hátha segítek. egyébként plusz egy sub
Szia! Köszi. Láttam. Már nagyon régóta nem nyomom a játékot, sajna kevés az időm. Volt egy időszakom, videót készítettem belőle. Majd egyszer visszatérek. De hosszú idő után te vagy az első kommentelő. :)
köszi a választ! sajnos láttam hogy már nem játszol vele. én is abba hagytam már. egyébként aktív vagy, jó videókat csinálsz, szóval több feliratkozót érdemelnél!
Hát most jelenleg az AC 3 megy a csatornán. A faces oldalamon mindig közzé teszem vagy ha van valami akkor azt kiírom. Köszi a dicséretet. Én ezt csak hobbiból csinálom. nem keresek vele semmit, de ettől még élvezem és azok amikről a videókban beszélek mondjuk az AC 4 vagy most az AC 3 vagy éppen a Mafia végigjátszásoknál azokról azért lehet beszélni külön is. Szóval én nem csak úgy beszélek össze-vissza meg kommentálom magát a végig játszást, hanem lényegében véleményt mondok sok mindenről, ezt tovább viszem és másfelé viszem a témát ami szintén aktuális lehet. Ha gondolod nézz bele. Ezeket a videókat hallgatni érdemes, nem nézni. Ezért is nincsen webkamom. Fölöslegesnek tartom. Olyan játékokkal játszom amiket sokan ismernek, népszerűek és sokan már kijátszották. Nem költök tízezreket egy új játékért, hogy én is egy legyek a sok videós közül akik bemutatnak egy új játékot, reménykedve abban, hogy az enyémet nézik meg a legtöbben. Ezért én nem kapok pénzt és ezért nem is ölök bele pénzt. Csak annyit amit amúgy is beleölnék.
Oké. Ha tetszik akkor hirdess. Nézzenek meg mások is. Ha meg nem akkor ne hirdess. Ne úgy tegyek szert követőkre, mert más azt mondta, hogy iratkozz fel, hanem azért, mert tetszik amit csinálok. Én nem egy pop kulturális alak vagyok. :)
Ha arra gondolsz, hogy ilyen elmegy és visszajön a hang az elején az azért van, mert szar volt az USB csatlakozóm a gépben, meg volt törve és emiatt volt ez a hang. Azóta már szerencsére ez megoldódott. Átdugtam másik helyre. Az meg amolyan selejt csatlakozó lett, de mondjuk még pendzsiket tudja kezelni. Arra nekem elég.
Az egyik videóban ott a válasz. Hát lehet, hogy lesz, lehet, hogy nem. Már végig vittem a második részt. Eléggé rossz véleménnyel vagyok róla, szóval lehet már csak amiatt kiviszem még egyszer csak most végig játszás formájában. :) Ha lesz is nem a közeljövőben. Most az Assassin's Creed korszak megy a csatornán nagyon erősen és még menni is fog egy darabig. De örülök, ha tetszik a végigjátszásom. Te vagy az első igazi kommentelőm. :)
Az indexképek jók amiket a tube felajánl. Legalább változatos. Ha kell én is tudok index képet csinálni, azzal nincsen gondom. De ezek a videók, nem olyanok, hogy szükség lenne rá. A Criminal Origins-nél csináltam indexet ha megnézed. Ez változó, hogy hova csinálok és hova nem. Olyat nem csinálok mint a VR-nál. Ők híresek. Így hirdetik magukat, hogy igen azt ők csinálták. Nekem ez nem szükséges.
Sajna nem fog most menni. nem tudok skypolni, mert szar az USB-m. Most csak hang nélkül közvetítek. Rocket League most egy darabig nem is lesz amíg nem tudom megoldani ezt a kis gondot. De ha ez a dolog elhárúl akkor tőlem nyomhatunk közösen meccset. De itt is leírtam: facebook.com/Zolex-a-mindenes-1594190060830149/
Remélhetőleg hamarabb.Remélem már a hétvégén megtudom oldani. De ha nem akkor lehet két hét lesz belőle. Ha nem dolgoznék egyfolytában megoldanám már holnap, de sajna a meló.