600 km oda-vissza, mindezt egy hét alatt kétszer. Ha tetszett, amit láttál, vagy pont fordítva, egyáltalán nem tetszett, de szeretnél még hasonló filmecskéket nézni, itt támogathatod az elkészítésüket: / devenyi
Köszönet, hogy elvállaltátok. Egy kistelepülésen nehéz ilyesmit bevállalni, ha ott kell élni köztük ; ha ott születtél, azért nem vállal(hat)od, ha odaköltöztél s senkid nincs, akkor egyébként is kilógsz a faluból, csak tovább rontod a helyzeted.
Kedves István, emelem kalapom! A boldogult '98-as és 2002-es választáson ugyanilyen párt-delegált voltam - hál'Isten a lakhelyemen. Egész nap ment a szemmel verés, olyan hangulat volt, mint egy konszolidált békéltető tárgyaláson :D Aztán éjfél körül, a számlálás lezárulta után meglepően baráti hangulatban búcsúztunk egymástól, azzal a jóleső érzéssel, hogy végül is mind megtettük, amit megkövetelt a haza. Kíváncsian várom az élménybeszámolót.
István! Én ebben a faluban nőttem fel. A református templomban, ahol indult a felvétel, kereszteltek meg, ott jártam általános iskolába, míg aztán középiskolába már Debrecenben jártam.
drága Pistám,díjazom,hogy elmentél ezért a világ végére is,de sajnos semmi értelme nem volt :( de azért szeretlek és a műsoraidat is,látom nehezem boldogulsz azzal a vadtulok csintalannal,de a konok sem különb,nem lehetne azok helyet valami értelmes arcot behívni,nagyon leviszik a színvonalat...
Most komolyan, nem ajánlotta fel valaki legalább a pajtát? A juhok vagy tehenek közt a szalmán a jó melegben...Valamelyik falulakó tisztaszobájáról ne is beszéljünk. :) Én pont három órával kevesebbet fogok autókázni. Vigyázz magadra!
Nem a kötözködés kedvéért, ès minden elismerèsem Istvánnak, de közelebbi településröl nem lehet találni önkéntest? Hülye fejemmel azt gondolnám, hogy egy nagy kalapba berakják az összes önkéntest és mindenhova onnét rendelnek embert ami a legközelebb van, pl. jelen esetben Nyíregyháza vagy Debrecen stb.