Önbizalom nélkül a megfelelési kényszer kisebbségi komplexushoz vezet | #1 

Elrontott napok szerelését vállalom rövid határidővel. Ugyanitt önbizalom eladó. 😀

Kösz, Csaba! Egy hosszú csendes időszak utáni visszatérésemhez inspirál a véleményed. ✌😉

@@manhertzjozsef ennek nagyon örülök, és várom az új érdekfeszítő tartalmakat! Kellemes hétvégét! 🙋‍♂️

Köszönöm, kedves Sanyi! Nagyon jól esik a megbecsülésed, hogy a szabadidőd részévé teszel. Példaéetékü, hogy a kikapcsolódásod idején is fontos számodra az önfejlesztés. Ezzel egy igencsak szűk körbe tartozol. Kösz az inspirációt!

Feltétlenül oszd meg a gondolataidat, mert azok másokat is gondolkodásra késztetnek!

Kedves Diána! Már hiányoztál, örülök, hogy megvagy! ✌😉 Úgy tűnik, hogy az életedben jelentős fordulat ez a költözködés. Csak figyeld meg a változásokat kívül és belül, mert azok nagy tanítók ám! Folytassuk a diskurzust! 🤠 Bennem már megérett egy következő felvonás...

Kedves & gondolatlavinákat indító Józsi! 😊 Szintén "in medias res" kezdéssel: Egy igencsak széleskörű gondolati és szókincsbeli kibontakozást követően velem is megtörtént az a "csoda"... , azaz inkább a: "HOGY MICSODAAAAA?" élmény, ami egy kedves barátommal éppen néhány hete..: mindössze egyetlen félrekattintás eredményeképpen a több, mint egy óra életidőt tartalmazó , belső indíttatások művészi cizelláit magába foglaló szövevényes szövegem a pillanatok tört része alatt megsemmisült (kitöröltem véletlenül). 😀 Ám öröm az ürömben; az előző tartalom felét menet közben lementettem, így "csak" a másik fél igényelt újabb lehetőséget a kreativ megnyilvánulás megélésének tarkítására.. Szóval újratervezést követően folytatódhat a mese :D ... Megérkeztem a még a fentieknél is kiterjedtebb reakcióval! 🙂 Szóval: HOSSZÚÚÚ lesz, mint a járványidőszak.. :)(: Noha ez még kifejezetten a fenti videó apropóira irányul. :DD Nem említve az azóta elkészült videófelvételeid gondolatébresztőit.. Haha, ez a "lemaradás" (még ha nem is feltétlenül valós) a hatalmába kerített mostanában (az utóbbi 28 évben :D). Még mielőtt elfelejtem.. feldobnék egy ÚJABB TÉMÁT a végtelen elemű halmazba.. 🙂 : Mi a teendő, ha sok a teendő? 😀 Talán ennek az "új világnak" a kibontakozása hívta elő az információsűrűsödéssel ( megj.: egy japán ex szobatársam hívta fel a figyelmem, hogy a magyar nyelv micsoda terjedelmes szavakkal felszerelt, az ő látott példája a TÉLBÚCSÚZTATÓ RENDEZVÉNYSOROZAT két meglehetősen sok betűölelkezésből álló kifejezések voltak - szangvinikus jellememből adódóan hajlamos vagyok elkalandozni.. ) párhuzamban a multitasking lehetőségét. Ugyanakkor , mint kiderült.. napi 24 órából 25-öt legfeljebb csak óravisszaállítást követően lehet alkotni. 🙂 Szóval arra jöttem rá, hogy mire nem jöttem még rá: Hogyan tudunk mindent IS csinálni, tanulni, élvezni párhuzamban?? 🙂 Végülis egy holografikus világban élünk ,nemde? 😀 Azt hiszem, ez a feldobott újabb téma szorosan kapcsolódik az időgazdálkodáshoz, és nemkevésbé a pályaorientációhoz (ez utóbbi esetében inkább úm. életorientációhoz.., amikor még valaki keresi az útját :D).. Itt talán be is ékelhetem az útkeresések origóját sok esetben jelentő megfelelési kényszer szövevényes területére vonatkozó személyes élményeim: Meglepően sok hasonlóságot véltem felfedezni az említett életutad és a saját sajátosságaim 😊 között... Tudniillik magam is (ahogy legtöbbünk) szabadság ideológiamentes szárnyaival rendelkezem... Már egészen kicsi korom óta érzékeltem, hogy csapkodni szeretnének a szárnyaim.. :)) Ugyanakkor a környezetem rögzített, vaskalapos rendszere (akárcsak a közoktasásé... :D) nem engedte kibontakozni a szárnyakat. Persze azóta már a sok-sok év lopott magányainak pillanatait összeadva sikerült megtalálni a valóság tükrét, aminek a megformált képét mi magunk adjuk. 🙂 Mi vagyunk a valóságunk teremtői. Ám visszamenve az időben., ezt még koránt sem tudtam.., sőt a görög mitológiákban szereplő Ikarosz féle bátorság (vagy felelőtlenség) birtokában sem voltam (aki egyre magasabbra merészkedve megolvasztotta mesterséges szárnyainak tollait összetartó viaszát :)( ). Nálam most érett meg az az idő, amikor el tudtam hagyni a családi fészket. 🙂 Illetve amikor bátorságot tudtam merítani, hogy a "NEM"-re mondjak igent. A szülői féltés börtönéből a szabadság vándora régi hívószavának eleget téve. Persze a szárnybontogatás már az egyetemi éveim kezdetekor elindult ( talán nem ismerek társa ebben az eszeveszett döntésben, történt ugyanis, hogy csakis azért mentem egyetemi képzésre, hogy végre szabad lehessek.., és legyen lehetőség elvonulni a saját világomba -önző dolog, nemde? :))... Most annak az élethelyzetnek egy szeletében vagyok, aminek 27-28 éves korodban a kormos városba költözésed alkalmával részese lehettél. :)) A szabadságnak ára van? 😀 A jelenlegi "járvány", vagy inkább ármány helyzetben még inkább felvetődhet a kérdés.. 🙂 Abban is hasonlóságot véltem felfedezni, hogy szintén bennem is ott motoszkál már kisgyerkőc világra kacsintásom óta a magány megélésének csodája, az introvertáltság szüksége, mint flegmatikus személyiségjegy fő tápláléka. 🙂 Ebben a szempontból is labirintusban találtam magam a családomban. 🙂 De megtanulhattam tőlük az ötvözet jelentőségét. 😀 Ők adták hozzá a szangvinikus (kommunikatív, élénk, harsány ) jegyeket. Ám a melankólikus-flegmaitikus elemeket nem ismerték/ismerik. 🙂 Nem értették, hogy miért nyikorognak a fogaskerekek, amikor engem is próbálnak bepréselni a rendszerbe, amelyben munkálkodnak. :))

Itt folytatva a fenti regényt... :D Bár ez a mes(E-TTANULMÁNY) folytatódhatna akár egy téli álom idejéig is.. :)) Ám kímélve a karaktereket (mégiscsak másodjára kerülnek leütésre 😀, immáron remélhetőleg tartósan).., megpróbálom a magyar nyelv leleményességét megkerülve a rövidítés módszerét alkalmazni (bár ezt már csak a fentebb megkezdett szövegrész terjedelme sem támasztja alá). 🙂 EMPÁTIA= SZIMPÁTIA?! Az én makrokörnyezetem életében e kettőt (?) bevezeti még az apátia, és a mártírkodás paradoxona. 🙂 Ugyanis kis családi mikrokörnyezetemben az értékrendek egy szálon futnak a jelenlegi tudatállapotokban.. Ha valaki empátiát gyakorol az egyenlő kell legyen a másik értékrendjének mint egyetlen valóságnak be- és elfogadásával. :)) Tetszett a videóban imitált apa-fia diskurzus példázata! =)) Egy másik megközelítésből újrajátszva a jelenetet, a mikrokörnyezemben ez valahogyan így zajlana rövid, tömör, csattanós lezárást adva a "Dehát, Édesapám, mondja miért....?" párbeszédnek: "Kislányom, időm erre nem szánom.., mennem kell, etetem a jószágom.., hozdd csak ide a talicskát, merre van.., nem látom!" :)) Szóval vagy indulattal 😀 nálunk kétféle ösztönös eljárás ismeretes a szüleimnél (legalábbis ezidáig e kettő mutatkozott be), amikor azzal találkoznak, hogy valaki elkóborolni igyekezne a vaskalapos rendszerükből.. Egyik a témaelterelés, másik pedig a hangos, olaszos ,erővel (vagy hangerővel) a másik tudtára adó jelzés, miszerint a fogaskerekek várnak, de ám ezek nem olyanok, mint a bolygóműves sebességváltó.., itt csak egy menet van. 🙂 A kommunikációs piramist felállítva.., a nyitottsággal ismét az általad is sokat emlegetett, már-már varázserőt magába rejtő ÖNISMEREThez érkezve...: Hogyan gyakroroljunk önismeretet, ha a családi mikrokörnyezetünk, az origónk értékrendje ezt nem támogatja? 😀 Ez ugyanis a mindenkori , kijelölt telken belüli rendezetlen de rendíthetetlen serénykedés mivoltát, mint az élet kizárólagos értelmét akadályozza, amolyan semmittevő cselekedet. :)) Ugyanakkor, ha mártír módon képesek vagyunk áldozattá, de hősi áldozattá válni, és megsegíteni környezetünket a hajszolt, csigorgó fogaskerekekbe ágyazott munkavégzés tekintetében, akkor már félig értelmet nyerhet az életünk. 🙂 Vajon elegendő-e a fél élet? 🙂 Melyik fele? 😀 Szintén saját mikrokörnyezeti példa miszerint azért élünk, hogy túléljünk. Illetve átéljük mások igényeit, és azt a csodát, amikor azt kielégítve láthatjuk az örömöt vaskalapos rendszert tükröző tekintetükön. 🙂 Nálunk úgy tekintenek az életre, hogy az mindenképpen egyfajta szenvedés, amit tovább kell adni , hogy az egyetlen létező rendszer működése fennmaradjon. 🙂 Legyünk képesek az életünket adni a gyermekeinkért, a családtagjainkért. Itt ugyanakkor jön a paradoxon: ha az életünket adnánk a környezetünk tagjainak életéért, akkor miért nem hagyjuk kibontakozni őket? 😀 Ha rákényszerítjük a mi értékrendünket, az valóban az ő életük megmentését, fenntartását jelenti? 🙂 Honnan tudhatjuk, hogy a másik értékrendje ugyanaz, mint a miénk? 🙂 Itt jön a bűntudat-generálás művészete.. 🙂 Ha én kijelentem, hogy hajlandó vagyok az életem áldozni a tiéd működéséért, akkor csak egy apró szívesség, hogy mindaddig amíg ez a tényleges áldozathozás meg nem történik.. légy része a napi rendszerbe ágyazott rutinjainknak hálád megelőlegezve . 🙂 Csatlakozz a kimerültségig hajszolt, idegeskedésekkel és negatív szemléletekkel társított (mert hogy "csak akkor válunk értékesség mások szemében -itt is bekopogtat a megfelelési kényszer-, ha verítékkel, komoran elszenvedjük az életet megmutatva, hogy erőnk felett vagyunk") morálhoz. 🙂 Így adózhatsz az érted az életüket áldozni képes környezetednek. :)) Viszont a nyitottság itt is utat törhet.. 😀 Ugyanis, ha a fenti szemlélet az élet értelme, akkor egészek volnánk.. 😀 Nálam viszont rengeteg betegség mutatkozott be, és lényegében ráébresztett arra, hogy nem jó út a mártír szerep. Hiszen ha az volna, egészségben élné(n)k. 🙂 Haha, újabb fejezet következne, de inkább egy a hosszú évek csempészett magányainak tanulságát osztanám meg "rövidítve" a már így is hosszúra nyúlt kommentet: Talán nem is annak kell, hogy meghallgassa a kérdéseinket, akitől várjuk. 😀 A valóságunkat mi formáljuk (persze nem lehet elfeledni a kollektív tudatállapotokat sem). A tudatállapotunk megváltoztatásával képesek vagyunk a környezetünket is "megváltoztatni". 😀 Legalábbis érzékelésünk szerint. Ez a tudatállapot-változ(tat)ás jelenti a szárnyra kapást a szabadság felé. 🙂

Sanyi, csak óvatosan a nekem szánt kihívásokkal, mert könnyedén visszaszáll hozzád. 😮 Ha ezt a témát alaposan átbeszélnénk, akkor sok-sok órán keresztül kellene videókat nézned. 😉 Valóban, a "cseszegetés" mindenkit érint kisebb-nagyobb mértékben. Van megoldás, amelynek esszenciája a kommunikációs piramis, azon belül is a második szint kiemelten fontos. (Te már biztosan láttad erről az összefoglaló videómat, csak másoknak jelzem, hogy keressenek rá e kifejezésre.) A problémamegoldás azonban egyedi és több összetevős. Belső kondíció, kommunikációs képesség és készség, a helyzet többi játékosa, a helyzet jellege, a viszonyok előzménye, szándékok stb. Ha csak egy párkapcsolati játszmát nézünk, akkor is számtalan példát lehet levezetni a probléma kialakulásától a lehetséges megoldásokig. Szóval, örülök, hogy feldobtad a labdát! Hosszú listám van a kifejtendő témákról, s most kaptak egy magasabb besorolást az ide kapcsolódó kérdések. Ha van egy speciális eset, ami a legjobban érdekel, akkor írd meg bátran.

Szerintem aki téged piszkál, annak van problémája. Azaz valami miatt energiahiányos. Mert gondban van nem tudja ezt megoldani, elégedetlen, frusztrált. Így másokon tölti ki a tehetetlenségéből adódó mérgét. Nem kellene személyesen venni a bántást, mert ez csak egy segékykiáltás hogy bajban vagyok. Az, hogy neki gondja van, és vergődik, az nem a te gondod. Ő akadozik, vergődik mint egy beteg állat, aki megsebzettnek érzi magát és mindenkit megharap... Ha pont te mész arra, belédharap. De ha te elmész, elfordulsz és nem veszed föl azt hogy ő most vergődik, akkor nem talál rezonenciára, nem talál emberére nálad. Mert rólad ez lepereg. Tarts távolságot bántalmazó emberekkel. De fontos megkérdezni magadtól miért esik neked ennyire rosszul, ha téged bántanak. Miért nem tudod félvállról venni, ha nem érzed jogosnak a puszkálást? Ha sokan bántottak téged, fel kell dolgoznod a régi bántásokat olyan módon, hogy megérted, hogy a bántalmazót azaz a tettest is anno sokat bántalmazták, és nem tanulta meg hogyan kezelje a problémáit egyedül. Keresi a probléma okát, de nem önmagában, hanem a külvilágban, önmagán kívül, más emberekben. Azért bántalmaz másokat, hogy a felelősséget a bántalmazottra, az áldozatra hárítsa önmagáról. Így ő abban ámítja magát hogy jogos a bántalmazás, piszkálás, sértegetés, mert a másik a felelős a saját sérelmeiért. Azért amit ő elszenved. A másiknak kell változnia, nem neki mert ő tökéletes és másokat kioszthat. A konfliktusainkat nem tanultuk feltárni, egyedül megérteni, megoldani. Sehol sem tanultuk ezt. A legtöbbje a szülőknek sem tanulta ezt. Ezért marcangolják magukat, másokat is, a gyerekeiket, vagy bárkit ( kívülállokat) okolva a saját sérelmeikért. Ha megérted hogyha másnak van egy problémája veled, az az ő problémája, NEM A TIÉD. A tettes nem erős, hanem valójában nagyon gyenge. Ezt leplezi azzal hogy erősnek, flegmának, bántalmazónak mutatja magát. De az áldozat is egy félreértés én él, mert nem látja a saját erősségét, és a saját hatalmát a dolgok és történészek felett. Te döntöd el hogyha valaki beszól neked, azt végighallgatod-e egyáltalán, vagy pedig nem törődsz vele... Nem a te dolgod a tettes életét megoldani és megértését vele hogy magában kell keresnie a választ. És nem te vagy a hibás mindenért amit valaki rádfog vagy mondd. A tettes egy idő után egyedül marad. És nagyon szenved belülről ezt ne felejtsd el. Én arra szoktam gondolni ha jogtalanul beszólnak nekem, hogy de jó hogy én nem vagyok ilyen, és én mosolyogva tudok mindenki felé fordulni. Meg arra is szoktam gondolni hogy milyen frusztrált ez a világ és az emberek nem értik hogy a boldogság önmagukban van. Senki sem tudja a problémáinkat megoldani, de minket boldoggá tenni sem. Nekünk magunknak kell kielemezni az életünket és megérteni melyik eseményből mit tanultunk. Te mi mindent tanultál már eddig az életedben? Gondold ezt végig milyen tapasztalt és okos vagy már emiatt. Sok sikert.

Kedves Diana! Nehéz helyzetben vagy, ezt érzem. Nem látom pontosan a részleteket, de a leírtak alapján jó döntésnek tűnik az önállósodásod. Mindenki érdekében menj végig a folyamaton. A férjednek is jobb lesz hosszútávon. Igaz, ő most jött rá, hogy mit veszít, de ne engedj az érzelmi zsarolásnak. A legelszántabb elkövetők (élükön az öngyilkosok) nem jelentik be előre és pláne nem fenyegetőznek előre a tettükkel. Megértelek, hogy nem könnyű nemet mondani. Fontos és sokakat érintő téma, örülök, hogy ezt felhoztad. Biztosan szóba hozom a jövőben. Köszi, hogy adtál is pár gondolatot hozzá! Jut eszembe, a legutóbbi videóm is erről szól! Láttad már? 😏👉 ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-TE7AafQvNCA.html

Szuperköszi! 👋🤩

Nem vagy egyedül!

Bizony, az önbizalom "megcsinálása" egy hosszabb folyamat, amely mindig egyéni út. Talán már láttad ezt a rövid előadást, amely ide kapcsolódik és kiindulási pont a belső munka elkezdéséhez: ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-Vw5ZivNbx3w.html