@@elodrev7093 neked kéne egy kicsit törni mondat elején említette, hogy az "apja hazahozta ahol sport igazgató volt". Nem írta oda, hogy "apja hazahozta ahol az apja sport igazgató volt",de lehet érteni, hogy az apjára célzott ezzel a mondattal és nem tajtira. Figyelj kicsit jobban mielőtt valakibe bele állsz
Nem lenne ez baj, ha lenne megfelelő mennyiségű kitermelt tehetséges játékosunk, mert akkor nem kellene sajnálkoznunk, hogy vannak egy páran, akik félrecsúsztak. Mert más országokban is van ilyen, hogy nem futja be, pedig jól indult pl. Krkic, Pato stb. csak azok az országok termelnek ki annyit jó játékost, hogy ha pár játékos nem is futja be a pályáját ott van helyette másik kettő-három.
@@stadler9146 látjuk, milyen a magyar futball, ezek után nem lehet csodálkozni, hogy az itt kinevelődött tehetségeink elkallódnak. Törőcsik és Détári óta tudjuk. Mind a két játékost nagyon szerettem, sokkal több volt bennük, mint aki "kijött". Mindkettő alkoholista lett.
Otigbat en nagyon sajnáltam mert még a pályája kezdetén látszott benne a potenciál, csak hát ő is beleesett a tipikus elszallt fiatal focisták hibáiba, azt hitte hogy már megdolgozott azért ami jár neki és ellustult, aztán a frizurák a kocsik meg a bulik jobban mentek mint az edzések... Az meg hogy miután Magyarországon lett profi futballista és ö mégis Nigériát választotta volna csak hogy jobb helyzetben legyen, azért még méginkább menjen a p. ba.
Buli, frizuk, kocsi, tetkók, csajok stb minden más fiatal tehetségnél az egész világon is van, ennek ellenére van egy pályafutásuk. Tényleg nagyon sok magyar fiatal tehetség elkallódik
Filkor ellen még játszottam is ifi koromban, hihetetlenül tehetséges volt. Amikor megtudta az akkori korosztályunk focistái,hogy egy ilyen kaliberű olasz klub leigazolta mindenki egyszerre örült a sikerének. Aztán sajnos nem az történt vele,amit sokan reméltek.
Filkor szerintem ott cseszte el, hogy Olaszországba igazolt. Játékostemető az a liga, de komolyan. Az élvonalbeli klubok rendszerint azt csinálják, hogy leigazolnak ifi tehetségeket, majd évekre kölcsönadják őket a második-harmadik ligába, ahol megposhadnak szépen. Onnantól meg vége a karrierjüknek. Szerintem egy német másodosztályú vagy francia/spanyol első osztályú csapattal jobban járt volna. Emlékszem a Nemzeti Sportban olvastam vele interjút vagy tíz-tizenöt éve és azt nyilatkozta, hogy ő tényleg úgy gondolja, hogy a világ egyik legjobbja lehet - hát ez sajna nem jött be.
@@fprtajuve99 egyáltalán nem. Az Arsenal csatára, Aubameyang pl a Milanban kezdte a karrierjét, ahol évekig egy percet nem játszott bajnokin, majd később a Dortmundban és az Arsenalban lett sztár. De lehetne említeni számtalan olyan olasz utánpótlás-tehetséget, akit a nagy klubok lepasszoltak az alsóbb osztályokba mint anno Filkort - és örökre el is tűntek.
@@Sirinwara Jó hát ennyi erővel a Real Madrid meg mi? Játékoszúzda? Tonnányi korábbi világklasszis odament és le is húzta a rolót. Ronaldo az Interben Isten császár volt, a reálban sajnos lefelé csuszott. Figo is a Barcában volt fénykorában. Akkor Van Nistelroy, Oven, Kaka,Bale, Sneijder,Hazard stb
Az én korosztályomban Novothny Soma volt akiről azt gondoltuk hogy nagy játékos lesz, elképesztően jó volt. Le is igazolta a Napoli, aztán neki is el kezdett zuhanni a karrierje. Most kicsit összeszedte magát, és örültem nagyon mikor gólt szerzett a Bundesligában, a válogatottban is kaphatna lehetőséget, végülis idén ugyanannyi gólt lőtt topligában mint Szalai :D
Mervóval kapcsolatban kicsit utánajárhattatok volna. A csávónak 15-ben egyszerre műtötték két térdét. Csoda, hogy egyáltalán focizik még bármilyen szinten.
Az 2009-es U-20-as VB harmadik csapat több tagja is erre a listára kívánkozik, Németh és Koman mellett. Több volt a Simon testvérekben is, több volt Gosztonyiban. Annyira nagy karriert Korcsmár vagy Futács se csinált, bár volt pár jó momentumuk, nem teljes csőd a karrierjük, de én Némethet is ebbe a körbe sorolnám. A listáról még hiányolom Adorján Krisztiánt, aki szintén megjárta Liverpoolt meg az Eredivisiet is. Amúgy respect a Budafoknak, hogy ennyi bukott tehetségnek próbál mentőövet dobni, de se az NB1-ben, se az NB2-ben valahogy nem tartoznak/tak a csapat meghatározó egyéniségei közé.
@@iammz81 Bogdánt sosem könyvelte el senki "szupertehetségként", és aki a Boltonból ki tudja szorítani Jussi Jääskeläinent, arra én nem mondanám, hogy "csődöt mondott". Kleinheisler karrierje sem annyira szörnyű, csak épp a Bundásliga szintje neki túl magas volt.
Nagyon jó lett a videó bár egy apróságot megemlítenék, a Kaposvár jelenleg a nem igazán előnyös Nb3-ban szerepel, miután az Nb1-ből kiestek az volt a céljuk hogy visszajussanak, ez annyira nem sikerült, hogy ki is estek az Nb3-ba.
Én anno Vass Ádám-tól is többet vártam, vagy említhetném Hrepka Ádámot is, aki nagyon ígéretesen indult az MTK-ban. A Bobál testvéreket is nagy tehetségként tartották számon, de nem tudtak a magyar bajnokság szintjéről feljebb kerülni. Anno a liverpooli kontingens tagjai közül Gulácsi az aki vitte valamire, Pölöskei, Adorján, Simon, Hajdú mind bukás.
Mervó Bencénél inkább a sérülések jelentettek problémát. Nem gondolom hogy azok nélkül világsztár lenne de talán olyan mélyen se lenne ha nem lenne ennyire sérülékeny 😔😔🤔
pontosan ezt eléggé kihagyták a videóból. Elég komoly sérülései voltak amik miatt féléveket kellett kihagynia.Ha valami akkor az rendesen oda tud vágni.
Kicsit pontosítanék Farkas Balázs esetében. Pályafutása nagyrészében ugyanis Farkas II Balázs néven volt jelen ( mikor a Vidibe hazaigazolt, még aktív játékos volt ott egy győri nevelésű Farkas Balázs is)
Mindnyájan csalódást okoztak! Mint Loki szurkoló, számomra Balogh N. a legnagyobb csalódás. Az olaszok is sokra tartották, azért fizettek érte 2,2M dollárt.
Egyetértek, kiegészítve: Ugrai, Nagy Dominik,Gyurcsó és számomra a legfájóbb Nagy Ádám de belőle még lehet valami és ő legalább rendszeresen játszik amióta külföldön van.
@@Morika12 Jelenleg az olasz B listavezetőjében. Nagy karrier Bristol után,ahol szerintem nem volt állandó kezdő.Angol másodosztály után,olasz másodosztály.
@@szf72 Nagyon úgy halad, hogy serie a-s lesz újra. Előtte játszott seria a-ban 3 évet, de az edző nem favorizálta a végére annyira. Most pisa-val újra seria a-s lehet. Az angol másod osztály erősebb, mint az nb1 ne felejtsük. Amikor első profi karierjét alá írta Fradinál ahol elmondható, hogy a saját nevelésű játékosokat nem jatszattják nagyon legalábbis 13-ban amikor oda csatlakozott u19-es Nb1-ben és a Fradi B csapatába nb3-ba játszott majd folyamatos kezdő lett. Ezt nem sok Fradi nevelt mondhatja el és ha nem is világsztar karriert futott be egy jó seria a-st mégbefuthat, ami nem rossz.
Kiskokó nekem a kedvenc játékosom, (Videoton szurkoló vagyok) de azt hozzá kell tenni hogy sokat volt sérült az elmúlt két évben és ennek is köszönhető hogy mára már nem nagyon játszik. Mindenesetre én nagyon szeretem és remélem hogy újra jó formában láthatom játszani. ❤️💙
@@bojlertestuciganydemon1319 30 éve jobb csapatok voltak az nb 2 be mint most az elvonal átlaga. Megye 1 be ha nem tudtal labdát átvenni , nem fértél be. Nem vagyok mágus , de a labdát most is leveszem , te meg soha nem is fogod. Amúgy a foci üzlet lett nézi a f...szom, olyanok nézik a golyóját vakarva , sörben fuldokolva mint te , kedves mesztej!
@@tamaskruzsely7013 kérdés, hogy mi az a valami, amit el akar érni. és kérdés, hogy ki az, aki realistán látja a helyzetét, és nem rögtön az alanylabdát akarja, mondjuk a Mezőkövesdből indulva, vagy Felcsútról...
Emlékszek Szombathelyen (2005körül) Haladásba (utánpotlas) sok olyan játékos játszott aki fogalmatlan volt a focihoz, de viszont a Szüleinek volt pénze. A szegényebb de tehetséges játékosok sajnos meg kipotyogtak. A pénz beszélt akkoriban.
Jó videó. De Kiskokónál megemlíthettétek volna hogy egyszer a pályán törték ketté a sípcsontját. Még láttam is a meccset élőben. Szóval nem mindig a tehetség hiányáról van szó.
Koman a játék minden elemében jobb vagy hasonló volt szerintem, mint Szoboszlai. A rugótechnikájuk hasonló, mindkettőjüknek átlagon felüli, de egyéb tekintetben Koman jobb volt szerintem. Szoboszlainak a menedzsmentje, a sajtója szintén átlagon felüli. Belegondolok abba, hogy pl. Détári körül csak fele akkora lett volna a felhajtás, mint Dominik körül?! Nálam nem is kérdés, hogy melyik (Dominik szerencséje, hogy nagyon fiatal, még változhat) a jobb! A másik komoly probléma az a mérhetetlen nagy egó, a tetkó, a frizura (nem azt állítom, hogy a tetkós, belőtt sérójú játékosokkal van a problémám, tucatnyit tudnék felsorolni ellenpéldaként), mintha ez fontosabb lenne neki! Egyszerűen rossz karakter szerintem! Kb. 1,5-2 éve írtak róla még Salzburgban hasonló problémákról, beképzelt, nagyképű, stb. Persze megvédték és megvédte magát azzal, hogy az önbizalma nagy, de akinek van szeme, füle, az látja, hallja, hogy itt inkább az osztrák firkászok láthatták inkább jól. Most pedig Lipcsében állítólag (nem zörög a haraszt…) finoman szólva sem szeretik a csapattársak, persze nem Gulácsiról beszélek. Még változhat, alakulhat, de sajnos én nem vagyok optimista ezügyben!
@@ferenckovacs2267 Most a Magyarország-Montenegró EB selejtező meccs után, amin Szoboszlai 2 perc alatt 2 gólt szerzett (az elsőt egy Messit idéző szóló után)... szóval vicces ezeket utólag végigolvasni. A sok "szakértő" kikiált egy-egy ügyesebb fiatal játékost a jövő "sztárjának", meg "szupertehetségnek", de az európai mezőnyben százszámra vannak ilyenek a nem magyarok között és csak egy töredékük tudja magát kinőni valódi sztárrá. Arra kell tényleg figyelni, amit odaát komoly futballisták, komoly első vonalbeli edzők illetve nagy klubok sportigazgatói mondanak! Minden más csak laikus találgatás, mendemonda, pletyka, bulvár stb.
Nagyon jó videó lett.Bajner Bálinttal egy suliba jártunk általánososba,már ott látható volt a tehetsége ,emellett Nagyon rendes srác volt,sajnálom hogy nem láthattam a Haladásban utána meg egy nagy csapatban mert mondom a tehetsége valóban megvolt,játszott a dortmund 2 ben is.
Filkor és Bajner a hatalmas arcának is köszönhette a bukását, amúgy az itteni listáról Németh még futott be valamire való karriert, mert a Pool és Hollandia mellett az USA-ban, az MLS-ben nagyon ment neki a játék, termelte a gólokat, nem hiába volt akkor a válogatottban is fontos játékos...Mervót a sok sérülés elvitte, Koman meg olyan volt, mint akiből teljesen hiányoztak volna az ambíciók
@@Psp808h Nagy arc szerintem megvolt, vagy ha jobb így, nem tudta a helyén kezelni magát. Ebben minden benne van: "Amióta az eszemet tudom, a világhírnévről álmodozom. Frázisként hangozhat, de tényleg mindent a labdarúgásnak rendeltem, s rendelek alá. Nagy játékos akarok lenni, olyan, aki rendszeresen hatvan-nyolcvanezer néző előtt futballozik. Nem vagyok beképzelt, valóban hiszek abban, amit mondok. Vallom, dicsőséget szerzek még a magyar futballnak, s mindent megteszek, hogy egyszer majd én vegyem át az Aranylabdát az Európa legjobb labdarúgói számára rendezett gálán! Albert Flórián után én szeretnék lenni Magyarország második futballistája, aki e címmel büszkélkedhet.” Utána be volt sértődve Vádhidira, miért nem válogatta be, amikor a Inter kölcsönadogatta. Ehhez képest pedig hogy végül Budafokon kötött ki, ez elég gáz. Lehet rosszul írtam, és valóban csak nem tudta helyén kezelni magát és a képességeit, de nekem a nagy arc is lejött.
@@rzn777 szerintem bizonyítani is akart. Szoboszlai kijeltette, hogy blt akart nyerni és kiröhögték. Cr azt mondta egyszer legjobb akar lenni, kiröhögték. Majd be bizonyította mennyire is jó. Filkor kicsit túlzásba esett és ez a "magyar csódagyerek" kicsit dobott az egoján, de nem érdemelte volna meg ezt. Nem kellet volna megmondania mit akar elérni egyszerre, csendben kellet volna maradnja és lépésről lépésre kellet volna haladnia. Az aranylabdáról nem kellet volna álmodoznia inkább arról először, hogy kezdő legyen az interben, megszokja a seria a-t majd később blt. De az emúlt években messi és cr kapta az aranylabdát legtöbbször, nem hiszem, hogy túlnagy esélye lett volna rá. Pl messi meg inestától is ellopta a labdát vagy most lewától. Bajnert meg nem kérdezem, mert ő viszont nagyképű volt. Leszolta az Nb1-et aztán végén nb1-hez is kevés volt sőt az nb2-hőz is.
@@Psp808h ez így van, ha nem így rontott volna ki Filkor, ilyen nyilatkozattal, mikor kikerült Milánóba, más lett volna minden. Szoboszlai BL álmai azért lehetnek kicsit reálisabbak, mert a Lipcse kiváló ugródeszka azoknak, akik többet akarnak (pl Werner is onnan ment Londonba, és lett BL győztes), csak kerüljék el a sérülések, és kapjon esélyt. CR meg oké, már korán az akart lenni, de Ő tényleg rengeteget tett, meg volt egy Sir Alex Ferguson, aki kezelésbe vette, és így ahelyett, hogy feszt ment volna kölcsönbe, mint Filkor, be tudta verekedni magát a kezdőbe, és lett Manchesterben világsztár.
Nagy Ádám most kezdi felrakni magát a listára. Vagy az ex-ferencvárosi Tóth Bence, aki túlságosan forró fejű volt és több helyről hallottam vissza, hogy folyamatosan visszaszólogatott az edzőinek. Sokkal több volt abban a srácban.
Írják itt páran Dzsudzsákot. Hát... azért több, mint 100 válogatott meccs van a lábában. S olykor-olykor tényleg odatette magát. Szerintem ő ilyen igen is, meg nem is. Akit hiányolok, Bogdán Ádám.
Szerintem Dzsudzsák abszolút jó példája annak, hogy milyen nagy elánnal indult és a végén nagyobb a füstje, mint a lángja. Lehet 300 válogatottsága, de ennek a többségét nem a tudása, kvalitása miatt érte el. Abban viszont egyetértünk, hogy olykor-olykor odatette magát - pl: Eb-n, viszont 1 nagyon szép emlékre négy-ötször annyi negatív jut. Ő a klasszikus példa a gyerekek és pályatársak között, hogyan kell egy ígéretesen induló karriert elb*szni és aprópénzre váltani. (Igen, tudom a mesét, hogy senki nem érdeklődött utána csak azok a mocskos Mahacskalások és nem arról van szó, hogy máshol töredék pénzért a belét ki kellett volna dolgozni. Milliárdos magyarként és válogatottsági rekorderként vonulhat vissza, de mit érnek ezek a sikerek, ha elfelejtenek egyszer? Érdekes mód, Albert, Nyilasi, Puskás és a többi nagy labdarúgónak ezek az állomások nem jelentenek semmit...)
mikor mondott csődöt? nem védeni akarom, mert pénzt választotta, de mindig alapember volt a csapatában ahova ment és "sztárolták", ez a lista teljesen másról szól
@@csbalu3514 Balukám!! Nem érted, Dzsudzsák jo volt hollandiában a psvben az egyik legjobb volt. De ő a pénzt választotta a siker helyett szerintem az nem dicsőség hogy az Arab Emírségekben szároljak hiszen nem volt akkor kis név. Az évek során tönkretette magát és ez lett a vége Nb2
Nagyon jó írás! Érdekes volna mellé tenni hogy egy hasonló nagyságú országban hogy jártak a tehetségek. Mire vitték. Pl. szerbek, csehek stb. Óriási lenne a disszonancia.
@@cziganyjozsef1454a 31 éves Willi Orbánra gondolsz, aki 31 éves, soha nem játszott magyar csapatban(akadémián) és Magyarországon először néhány éve járhatott?
Radó is többre vihette volna mint a 2.osztály (bár a Vasasnak nem ott van a helye) mert nálunk Szombathelyen nagyon termelte a gólokat aztán a Fradiban már nem sikerült neki.Személy szerint Bajner mellett őt sajnálom a legjobban
Radóról én is ezt gondolom. Nagyon tetszett a szombathelyi játéka anno. Mehetett volna újpestre, amikor a fradit választotta. Valszeg újpesten sokkal több játéklehetősége lett volna, mint a fradiban. Meg kiemelkedőbb lehetett volna, hisz gyengébb volt jóval a lilák kerete mint a fradié. Szerintem ez nem volt jó döntés tőle akkor. 😊
Jó összeállítás. Bajner lóg ki, ő igazából nem volt annyira jó, a Dortmund tartalékban játszott és egyszer kapott 20 percet az első csapatban inkább jutalomból, ezt fújták fel meg a mindenféle okos nyilatkozatait. Az okok is változatosak, Farkasnak, Mervónak egyértelműen a sérülések tettek be, valamennyire Kiskokónak is, másoknál rossz igazolások, hozzáállás... Sajnos a lista hosszan folytatható és alighanem bővül is még a jövőben
Van idehaza tehetség, nem is kevés. De a balszerencse, a helytelen nevelés, a kinekaborja hozzáállásnak köszönhetően szerintem már soha nem leszünk ott a világ élfutballnemzetei közt
A "szupertehetség, aki csődöt mondott" jelzős szerkezet maximum Koman Vladimirre igaz, aki valóban elmondhatja magáról, hogy nemzetközi szinten sokra tartott tehetségként a pályafutása csúcsa az AS Monaco volt - a francia másodosztályban... a többiek közül Farkas Balázst azért nem túl fair idesorolni, mert neki a térde mondott csődöt, míg a lista másik nyolc tagja egész egyszerűen nem volt szupertehetség. Ha megnézem, kik tartották a többi játékost szupertehetségnek, akkor azt látom, hogy szurkolók, újságírók és a futballhoz legendásan semmit nem konyító Maurizio Zamparini klubelnök... soha nem a komolyan vehető szakemberek mondták azt, hogy pl. "Bajner Bálint lesz az új Lewandowski" vagy "Balogh Norbert lesz az új Cavani".
Rengeteg jó ifi futballistánk van, de valami megtörik bennük, nem tudnak egy idő után továbbfejlődni egy szint felé pár kivételtől eltekintve. Pedig a tehetség az szemmel láthatólag megvan, inkább az akarat hiányzik, hogy belerakják azt a pluszt ami az európai élvonalba vezetné őket.
általában az a baj, hogy buták, mint a föld és nem képesek beilleszkedni az adott országba, nem tanulják meg a nyelvet, nem veszik fel az országra jellemző habitust. Magyarok maradnak egy másik országban, mind gondolkodásban, mind magaviseletben.
Remélem feltűnik az embereknek, hogy a listán szereplők többsége még bőven a formálható éveiben ment külföldre majd sültek fel... Lehet mégsem az utánpótlás edzőinkkel és a rendszerrel van a baj...(természetesen bőven akadnak kóklerek és hibás up program itthon)
Ma nagyon kevés magyar futballista tud olyan "igazi"karriert csinálni. Lehetne még kb.50 nevet felsorolni. Nincsenek arra felkészítve,hogyan kell helytállni egy topligában. De ki is készítené fel őket erre?Hiszen a magyar edzők többségének sincs topligás tapasztalata. Ők is csak a tévében látnak BL-t,akárcsak a drukkerek.
nem beszélve a hazai bajnokságokról, amelyek "felkészítik" a magyar tehetségeket. San Marinóban és Andorrában is komolyabb munka folyik, ezt láthattuk a selejtezőkön.
Németh Krisztián kiemelkedik erröl a listárol ő idehaza is mtk ban messze meghatártozo volt már 17 18 évesen is, és minden adottásga megvolt hogy ha nem is liverpol de egy erösebb bármilyen középcsatban megragadjon.
A Zaglebie Lubin telibe elbaszta Suljic es Tajti karrierjet. Ez a tipikus felfogas, hogy kulfoldrol gyengebb ligabol felfigyelnek a jatekosra, de belfoldon megis van nala jobb ezert nem veszik szamitasba. Nem nagyon tudom, hogy mikor fogjak mar fel vegre a lengyelek, hogy nem topbajnoksag
Szoboszlai nem a magyar utánpótlás nevelési rendszer terméke. Apja nevelte, mikor meglátta az UP egyesülete színvonalát, utána Salzburgban. Csak magyarállampolgár, és nem a magyar utánpótlásnevelési kultúra terméke - tudni illik nem égették ki- a fociban is rossz úton jár az UP nevelésünk.
Mi magyarokban az a hiba hogy mindig a külföldhoz viszonyitjuk a játékosainkat mint Szobo, Szalai A. Stb.. de azt reg volt egy xy szintű jó játekos az le*arjuk mert ha nem olyan mint CR akkor egy nulla....
ezek a magyar "szupertehetségek" mindig csak a magyarok szemében voltak szupertehetségek ha nem igy lett volna most is nagy szinten játszanának............
annyiban igazad van, hogy a látszat sokszor csal: aki az itthoni fociban nagy játékot produkál, az többnyire a Bundesligában, la Ligáéban stb. nem sokat ér...
Cvitovics Péter. Hámori Ferenc. Lehetne egy olyan lista is h itthon szarik voltak de nem mentek külföldre. Illés Béla Lőrincz Emil(bár ő volt Belgiumban, de sztem Európa klasszis védő volt) kuttor Attila.
a magyar játékosok itthon nincsenek nagy próba elé állítva, és ezért nem véletlen, hogy külföldön csak kiegészítő játékosok bírnak lenni, kevés kivétellel. Ez több évtizedes tapasztalat.
Valahol olvastam: Magyar srác, ha topligás szerződést kap azt mondja: megcsináltam Külföldi srác, ha topligás szerződést kap azt mondja: megvan a lehetőségem
sírok és mennyi játékos volt akire azt mondtuk jaj majd most ő lesz az ! ezt figyeld ! van egy olyan érzésem hogy csóró Domi is így fog járni a sok sérülése miatt :(
A foci csapatjáték. Hiába tehetséges valaki egyénileg,ha nem tud beilleszkedni a csapat játékába. Azt a nagy arcot,ami itt egy tehetségnek van, nem mindenhol respektálják. Topligába sokszor nem alkalmas az a mentalitás,amit itthonról visznek magukkal ezek a sztárocskák.
Es olyan rossz érzés volt végig nézni a videót, hogy ilyen tehetséget és lehetőségeket kaptak ezek a játékosok, és én, aki nem örökölt tehetségét, és kibaszott sok meló van abban hogy valamiben is jobb legyek, csak álmodok ezekről.. de kitudja ha még ennél jobban is akarni fogom, talán eljutok valameddig egy megye 2-es ificsapatbol..
Tehetség szót felejtsd el, de komolyan! Nem létezik. Ezek akik gyerek koruktól "nagyon nagy" tehetségek voltak folyton fociztak és élvezték amit csinálnak ettől lettek "tehetségesek". Cristiano Ronaldo éjjel nappal edzett, volt olyan, hogy hajnalban felkelt es már edzett amikor még csak akadémista volt. Ha tényleg akarod meglesz. Edz többet fejleszed az állóképességed, passzokat, beadásokat, szabad rúgás stb és kérdezd meg az edződ mik a gyengeségeid stb... Maradj edzés után többet és gyakoroldasd őket, hidd el meglesz majd lassan próbálj egy nagyobb csapatot. Ha akarod meglesz, de csak ha akarod.
@@pika657 Azért sem fura, mert Ők voltak az első, igazán komoly, akadémiai vonalat követő klub, amely már kisgyeremeket szipkáztak el az ország minden szegletéről. Rengeteg szombathelyit neveltek és adtak el sajátjukként, aztán jött a FIFA szigorítás, hogy hány éves kortól lehet elvinni, igazolni, illetve akkoriban indult több magyar akadémia is, így Agárdon megrekedt a fejlődés és már korántsem akkora a nívó, mint volt 10 éve!
Azért a Tajtit betenni kicsit erős... Értem én hogy Barca meg minden... De nem véletlen utálták ki.. Nem véletlen hogy semmi se maradt meg a La Masia tanításból... Apja tette be mindenhova, sose volt tehetséges, sose volt kemény küzdő, mindent az apjának köszönheti...sajnos felnőtt szinten kijönnek ezek a dolgok és pont olyan helyen van ahol lennie kell....
Emlékszem, amikor interjút adott a barcás időszakáról, és elmondta, hogy őt szabályosan kiutálták - "érdekes módon" anno Leo Messit nem utálták ki... kiutálni csak azt tudják, aki saját maga sem hiszi el, hogy odavaló; aki elhiszi, az megküzd a helyéért!
Németh Krisztián azért ámerikában elég sikeres volt,Szalai Ádám kimaradt,a többi igaz de a2009 es vb bronzot szerzök miatt ez egy 20 listát ért volna ebböl a csapatból egyedül Gulácsi Péter épitett karriert./szerintem./
Hát igen a video alapján mondthatom hogy nem csodállom ott tart a magyar foci ahol. Ahanyszor külföldiszerződést kapnnak 1ből sztárnnak hiszik magúkat azt hiszik ővék a világ ez szomorú. Kűlfőldi kluboknnál keményen kel edzenni kitarzónnka és elszántnnak alázatosnnak magyar fociszint sehol nincs ezekhez képest nézzűk meg hogy milyen kűlfőldi csapatoknál játszannak a srácok és most haggyúk Szoboszlait. A másik a dvsc eltakaródik a picsába habi Németh 115ezer ftért játszik bónuszoknélkűl vicces nem is kicsit neki is jó már a magyarfoci szégyenteljes.
Szalai? Tudod hány éves és még a Bundesligában meg a válogatottban játszik? Nem a sztyeppén vagy az Arab Emirátusokban hanem az egyik legerősebb bajnokságban. Valami nincs nálad rendben vagy a rossz indulat sok?
nagyon dúrva ezeket a történeteket így végig hallgatni...plusz ez mellé elolvasni a kommentek javát, amely ettől is lesújtóbb... vajon lesz a Szoboszlai féle vagy akár az ő utána jövő közvetlen fiatal játékosokból olyan egyén aki dicsőséget, netán megbecsülést hozna a magyar futballra...