Тёмный

1990 - Antall József letiltott beszéde - PM József Antall's 'Censored' Speech 

GeneralForgeron
Подписаться 3,5 тыс.
Просмотров 277 тыс.
50% 1

[English below ↓]
"A bizalmat meg kell nyerni. És nyugodtan állíthatom, hogy soha olyan bizalom Magyarország iránt nem volt, mint ma."
Sokan a médiaháború kitöréseként emlékeznek arra az esetre, amikor 1990 szeptemberében Hankiss Elemér, a Magyar Televízió elnöke nem engedett leadni egy Antall József-nyilatkozatot. A nemzethez intézett szózat évekig dobozban volt, és csak Antall József temetésének napján ismerhette meg a közvélemény.
Amikor az 1990 szeptemberében, az első szabad önkormányzati választások előtt a miniszterelnök a televízió nyilvánossága előtt szerette volna ismertetni az ország előtt tornyosuló nehézségeket. Ehhez a Televízió elnöke, a kétségtelenül nagyműveltségű, de sok tekintetben doktriner gondolkodású Hankiss csak abban az esetben járult hozzá, ha - a miniszterelnök szereplését politikailag kiegyensúlyozva -, Göncz Árpád köztársasági elnök is beszédet mond. Ez nyilvánvalóan nagyfokú alkotmányjogi tévedés volt, hiszen a nemzet egységét kifejező - elvben semleges - államfő nem lehet ellenzéki politikai ellensúly a kormányfővel szemben. (Ha a tv-elnök már mindenképpen ragaszkodott az így értelmezett politikai kiegyensúlyozottság biztosításához, akkor a vezető ellenzéki politikusok közül kellett volna valakit a TV-ben azonos témában megszólaltatni.)
Miután a köztársasági elnök az utolsó pillanatban visszalépett a televíziós szerepléstől, a Televízió elnöke a miniszterelnökkel felvett beszélgetést sem engedte műsorba. Utólag visszaemlékezve már Hankiss Elemér is kritikusabb volt önmagával szemben: „Nem ismertem még igazán a nyugati televíziók rugalmasabb gyakorlatát. [...] Én azt hittem, kötelességem centire kimérni az egyensúlyt. [...] Valószínűleg túl mereven értelmeztem a feladatomat, mert aztán több BBC-s, ARD-s szakértő és vezető is azt mondta, hogy alapjában egyetértenek a döntésemmel, de náluk azért nem ilyen keményen mennek a dolgok.”
Ez az összetűzés vezetett a médiaháborúhoz, amiről a 444.hu kiváló dokumentumfilme szolgáltat összefoglalót: • Háborúban született, a...
---
"Trust must be gained, and I can safely say that there has never been such trust in Hungary as there is today."
Many people remember the event in September 1990 as the outbreak of the media war, when Elemér Hankiss, then president of Hungarian Television, did not allow this statement by PM József Antall to be broadcast. The speech addressed to the nation was kept in a box for years, and the public only got to know it on the day of József Antall's funeral.
When in September 1990, before the first free municipal elections, the prime minister wanted to explain the difficulties facing the country in front of the public on television. The President of the Television, the undoubtedly well-educated but in many respects doctrinaire-minded Hankiss, only agreed to this in the event that - politically balancing the role of the Prime Minister - Árpád Göncz, the President of the Republic, would also make a speech. This was obviously a major error by him, since a neutral head of state expressing the unity of the nation cannot be an opposition political counterweight to the head of government. (If the TV president insisted on ensuring the political balance interpreted in this way, then one of the leading opposition politicians should have spoken on the same topic on TV.)
After the President of the Republic withdrew from the television appearance at the last moment, the President of the Television did not allow the recorded conversation with the Prime Minister to be broadcast. In retrospect, even Elemér Hankiss was more critical of himself: "I wasn't really familiar with the more flexible practices of Western television stations. [...] I thought it was my duty to measure the balance inch by inch. [...] I probably interpreted my task too rigidly, because then several BBC and ARD experts and managers said that they basically agree with my decision, but things are not that hard for them."
This conflict led to the media war, which is summarized in the excellent documentary of 444.hu: • Háborúban született, a...
---
Magyar beszédek / Hungarian Speeches (lejátszási lista/playlist):
• Magyar beszédek - Hung...
Magyar érdekességek / Hungarian Curiosities (lejátszási lista/playlist):
• Magyar érdekességek - ...
Kérlek, ha van lehetőséged rá, támogass:
If you have the means, please support me:
/ membership
---
Források/Sources:
Videó: • Antall József titkos b...
A szöveg forrása: mek.niif.hu/200...
Az angol felirat forrása: • Egy miniszterelnök bet...
nmhh.hu/cikk/1...
index.hu/belfo...
A teljes felvétel az MTV archívumának tulajdona. Oktatási célból osztom meg.

Опубликовано:

 

4 окт 2024

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 818   
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
Arra kérném a kommentelőket, hogy az emberi méltóságra tekintettel legyenek, politikai nézeteiktől függetlenül. A személyeskedést nélkülözzük, még véleménykülönbség esetén is. Őszintén szólva sokkoló ez a szintű mocsok, ami itt a hozzászólások között felgyülemlett. Úgy gondolom, ez inkább árulkodik 2022 magyar közbeszédéről, a közbeszédben megnyilvánuló állampolgárok kulturális színvonaláról, mint 1990-ről és az akkori politikai helyzetről. De persze hiába írok le összetett mondatokat olyanoknak, akik ezeket képtelenek értelmezni, vagy egyenesen sértésként fogják fel. Ez van. Az pedig, aki nem tudja leírni a véleményét fajgyűlölet, hazaárulózás és gusztustalankodás nélkül, az írja le a véleményét máshová. Az ilyen hozzászólásokat törölni fogom.
@miklospanczel3584
@miklospanczel3584 2 года назад
Hiába. A zacc már meg is jelent és nem fogja fel, mit kértél.
@samisami-qb5tl
@samisami-qb5tl 2 года назад
A morfinista az rasszista szerinted. Heves morfium tuladagolassal töltötte ki az idejét, minden orvos stb. Látta rajta. Emellett azt hiresztelte hogy nem használ fájdalom csillapító se. Nem tudom melyik szemetdombrol szalajtottak De entolem át töröld amit akarsz. A szaros koljei ügyeit is. Orbán ejtette a szellemi fogyatékost öt már nem kell védened
@zoltanbabos4295
@zoltanbabos4295 2 года назад
Tehát csak az vélemény marad ami tetszik? Hajrá lehet törölni!
@zoltanbabos4295
@zoltanbabos4295 2 года назад
Úgy kifeszítettek a szociális hálót hogy el is szakadt!
@samisami-qb5tl
@samisami-qb5tl 2 года назад
@@zoltanbabos4295 nem tudom ki ez a túlok de jól megfer nála a 2006 ős parlament elé vizelok és a 33 fokú antal József. Engem direkt szórakoztat
@erzsebetferenczi5359
@erzsebetferenczi5359 2 года назад
Hogy lehet az, hogy egy TV elnök letiltja egy miniszterelnök beszédét????? Ez is azt mutatja, hogy a média uralja/csinálja a politikát.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
Kérem, hogy olvassa el a videó leírását, abban szerepel a válasz.
@erzsebetferenczi5359
@erzsebetferenczi5359 2 года назад
@@GeneralForgeron Elolvastam, meg lehet magyarázni, de akkor is elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
Nem hiszem, hogy megbocsáthatatlan lenne. Emberek tönkretett életeket és gyilkosságokat is megbocsátanak, ez egy letiltott interjú volt, nem a világ vége. Külön érthető, hogy ez a szabadon működő média első évében volt, ekkor még előfordulhattak ilyen gyermekbetegségek. Nem tudhatta Hankiss, hogy az általa követett normák hogyan is néznek ki a gyakorlatban.
@evamagdolna373
@evamagdolna373 Год назад
@@GeneralForgeron Gyermekbetegségek???? Egy országról beszélünk! Egy élet áll mögöttünk!
@mariamagdolnagroh4859
@mariamagdolnagroh4859 Год назад
@@GeneralForgeron Hankiss volt aki letiltotta? Soha tobbet nem veszek egy konyvet sem a kezembe. Ne legyen nyugalma a foldben sem.
@Akol56Peter
@Akol56Peter 2 года назад
Ebből a beszédből meg lehet ítélni a kvalitásait. Nem úgy ahogy a médiában azóta róla elhagzott rengeteg marhaságból.
@istvantoth3924
@istvantoth3924 2 года назад
Pontos helyzetértékelésen alapuló őszinte, tárgyilagos, higgadt és egészen kiváló beszéd. Egyetlen nemzeti elkötelezettségű, a nemzeti érdekeket szem előtt tartó miniszterelnök nem beszélhetett volna különbül, felelősebben. Nyugodjék békében. Ez a beszéd nem hangzott el, viszont volt taxis blokádunk október 23-ika után, amikor Antall kórházba volt. Ami döbbenetes ebben a beszédben, azok az áthallások. Ma is számtalan dolog ugyanígy elhangozhatna. Ma is ilyen a kormány ellenzéke. Olvastam pár bejegyzést alább az előadást hallgatva. Erősen ajánlom nekik, hogy hallgassák meg dr. Borvendég Zsuzsa néhány előadását, interjúját vagy olvassák el a könyveit, különösen azok, akik még nem jutottak el a tisztánlátásig, és láthatóan fogalmuk nincs a korabeli igen kritikus helyzetről. Megnéztem, ki volt az a TV-elnök, aki letiltotta ezt a beszédet. Hankiss Elemér, akit Antall József javaslatára Göncz Árpád köztársasági elnök nevezett ki. Néhány hónappal később Antall kezdeményezte a felmentését, de Göncz Árpád nem mentette fel. Hankissnak erről a húzásáról az jutott eszembe, ahogy Amerikában a demokrata kézben lévő média Trump elnökkel bánt.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
A médiaháborúról bővebben írok a videó leírásában.
@hericsjanos707
@hericsjanos707 2 года назад
Mélységesen egyetértek!
@HUNCSA1
@HUNCSA1 2 года назад
"Egyetlen nemzeti elkötelezettségű, a nemzeti érdekeket szem előtt tartó miniszterelnök nem beszélhetett volna különbül, felelősebben." El ne ájuljál már tőle b+! Neki nem kellett Kárpátalja simán lemondott róla a nép nevében és minden egyéb későbbi területi követelésről is. Melyik nemzet érdekét tartotta szem előtt mond már meg!!!
@istvantoth3924
@istvantoth3924 2 года назад
@@HUNCSA1 Ha valaki egy háború árnyékában sem érti meg, hogy a területi követelések mivel járnak, az nem ért semmit. Ha nekünk területi követelésünk lenne az egyik szomszédunkkal szemben, akkor valamennyi szomszédunk azt gondolná, hogy nekünk minddel szemben követelésünk van. Ülnénk egy darázsfészek közepén, és az destabilizálná az egész térséget. Magyarország külpolitikájának az a legnagyobb értéke ma, hogy Románia kivételével szövetségesként tudunk tekinteni a környező országokra a liberálisok dominálta EU-ban, és így együtt erőt képviselünk. Egy atomizált posztszocialista tábort a nyugat úgy lemorzsolna, mint a kukoricát. Bármi igazunk volt a múltban, aki nem figyel a jelenre, az jót nem léphet. De van példa a múltból is. Báthory Gábor erdélyi fejedelem is milyen nagyszerű ember volt, megalkuvást nem ismerő, szabadságszerető, forrófejű hős. Miatta Erdély majdnem odaveszett. Fiatalon meggyilkolták. A történelem az őt követő Bethlen Gáborra emlékezik, Erdély legnagyobb fejedelmére, aki bölcs volt, kompromisszumokat kötött, így megvédte Erdélyt a magyarok számára a törököktől. Nem mindig a kompromisszumokat nem ismerő ember teszi a legjobbat.
@istvantoth3924
@istvantoth3924 Год назад
@@totherno5301 Tudod, mielőtt máshoz szólsz, mosd ki a szád.
@arankaalbert564
@arankaalbert564 Год назад
Meghallgattam Antal József őszinte, érthető beszámolását: KÖSZÖNÖM! Ezután már teljesen tisztán áll előttem a múlt és a jövő. Isten áldja meg az első Miniszter Elnökünket.Köszönöm,annak a magyar embernek, aki ezt a beszédet megjelenítette számomra. ANTAL JÓZSEF NYUGODJON BÉKÉBEN! Sajnos csak erre volt elegendő a földi élete!
@balu998
@balu998 2 года назад
A beszédben egyébként az a legszebb, hogy gondolkodni képes, önálló felnőtt emberekként szólítja meg a lakosságot. Akkoriban f.ngja se volt senkinek, hogy hogy is néz ki egy "demokrácia", el kellett magyarázni pár alapdolgot. Jó lenne gyakrabban hallani ilyen mély és őszinte beszédeket.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
Teljesen egyetértek!
Год назад
@@GeneralForgeron hogy tilthatta le Hankiss a miniszteri beszédet ?? 🤔
@flandorfferpeter7504
@flandorfferpeter7504 Год назад
@ Hát, ezt szeretném tudni én is.
@mutyusz
@mutyusz Год назад
És most van? Döbbenetes intellektuális visszaesés történt.... Egy 70-es évekbeli érettségizett ember nagyobb tudással, világlátással rendelkezett, mint ma a "diplomás" egyének 70-80%-a...
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
Ott van a leírásban a teljes történet.
2 года назад
nagyon érdekes és tanulságos volt ezt ismét hallani. kinek van igaza? ma már abszolut kereskedelmi és ipari forradalom történt kicsiny országunkban,soha nem látott technikai fejlődésben van részünk,és mégis a vég felé közeledünk,talán a világkormány és a bankok jóvoltából...
@vonyisz7205
@vonyisz7205 2 года назад
Már el is felejtettük, hogy 1990-1992 környékén milyen helyzetben voltunk. Én gyerekként arra emlékszem, hogy a helyi taxis blokádot az orosz tanárnőm, akivel egy buszon utaztam, arrébb ordította, így a busz át tudott jutni. Ugye azt senki sem gondolja ma már, hogy a taxisoknak maguk jutott eszébe a blokád. És azt sem, hogy a szervezés precíz technikai részleteit ők dolgozták ki....
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
Különösebb precíz részletezés nem kellett, a taxisofőrök tökéletesen tudták (saját tapasztalatból), hogy hol szokott dugó lenni a városban. Ez szimplán a benzináremelésről szólt, a taxisokkal pedig azóta is kesztyűs kézzel bánik a mindenkori kormány.
@honestopinion7585
@honestopinion7585 2 года назад
Tévedsz, a taxisoknak maguknak jutott eszébe a blokád, hiszen a kormány még előző este is azt mondta, hogy nem lesz üzemanyag áremelés, éjfélkor azonban kiderült, hogy HAZUDTAK...
@peterv7902
@peterv7902 2 года назад
@@GeneralForgeron Nagyon hamar átfordult kormányellenes demonstrációvá! Azt hitte pár idióta, hogy a szocializmusból pár hónap alatt jóléti piacgazdaság lesz!
@oliverkovacs5902
@oliverkovacs5902 Год назад
Ezt csak azok az emberek tudjak ,akik resztvettek benne mint en is . Ez bizony az üzemanyag drasztikus áremeles ellen volt . Mivel nem volt fizetőkepes kereslet arra hogy egy drasztikus szállítasi áremelest hajtsunk vegre . Az azonnali mindenre kiterjedő áremelest vont volna maga utan . Voltak sokan akik megertették es ezert tamogattak bennünket . Nekünk is nehez helyzet volt mivel ezen idő alatt semmi bevetelünk nem volt . Főleg azoknak a kollégáknak akik hitelből vasaroltak a jarműveket ahogy en is 36 % -os kamatra . A bankokat nem erdekelte honnan fizetjük vissza . Az embereket pedig a mindennapi megélhetesi költségek terhelték amihez nagymértekben hozzájárúlt volna egy drasztikus üzemanyag áremelés .
@martabenczik2426
@martabenczik2426 Год назад
Miért? Vajon a pedagógus-diák sztrájkot a tanárok, és a gyerekek találták ki? Ugyan! Nem ismerek olyan gyereket, akinek ez eszébe jutott volna!
@auroraasztalos6976
@auroraasztalos6976 Год назад
Ez igen, tiszta beszéd, köszönet ! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺
@zoltanbabos4295
@zoltanbabos4295 2 года назад
Itt kezdődött az ország teljes eladása!
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
Nem, az már a '80-as évek végén, a spontán privatizációval megindult. A rendszerváltás után ezt a spontán, ellenőrizhetetlen folyamatot próbálták törvényes keretek közt tartani.
@samisami-qb5tl
@samisami-qb5tl 2 года назад
@@GeneralForgeron te nagyon tájékozatlan vagy. Privatizáció kezdete 1987 88 társasági törvény átalakulási törvény és külföldiek befektetrserol szóló törvény. Un. Spontán privatizáció. Így kezdte Orbán Győző vagy a caolas nagy Imre KISZ titkár valamint Gyurcsány. 1990 után semmi nem került ellenőrzésre, szervezete áttekintésre. Vagyonleltar se készült soha senki által mindenki azt vitte egy panel lakás áráért amihez hozzajutothatott Antal József nem a gyengeelmeju hanem a másik fia pl az elmu privatizációja ügyében rendelkezésre állási díj fejében tett el havi 5 millió forintot, évekig és az ügyben. Egy lépés sem történt benne.
@nagyandras9910
@nagyandras9910 2 года назад
Spontan,ellenorizhetetlen folyamat ? Egy kis akarattal barmikor - akár most is ! - atlathatova lehet tenni mindent. Pl.annyi,hogy a koztulajdonban allo ertekeket csak akkor lehet elidegeniteni ha elotte egy megbizhato semleges forumon,pl.Magyar Kozlony meghirdettek es a jelentkezoknek min.60 napot adnak. Az arveres pedig nyilvános,azok is elmehetnek ra akik nem licitalnak. Ilyesmire kiserletet sem tettek sem akkor sem azota ! Mindegy ki van eppen hatalmon,gazemberek es dilettansok arultak es aruljak ki ma is az országunkat.
@Maledictionvocalist
@Maledictionvocalist 2 года назад
1982-ben kezdődött, a nemzetközi valutaalapba való belépéssel.
@plinker439
@plinker439 Год назад
És mi a f@szt kezdett volna a magyar a nem privatizált bármilyen eszközzel? Hol lett volna piacképes BÁRMIBEN?
@belamiko4549
@belamiko4549 Год назад
Húsz évesen csak néztem akkor,másnapra láttam is...Tetű szabaddemokraták majdnem örökre eladták Hungáriát. Isten nyugosztalja Antallt,Csurkát.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
Hogy érti ezt? Hogyan tudta volna eladni Magyarországot az SZDSZ, amikor nem is voltak hatalmon 1994-ig? Azt ugye tudja, hogy Csurka is ellenzéki volt már Antall halálakor? Rengeteg dologban nem értettek egyet, Csurka ki is lépett az MDF-ből.
@lipotlastyak9693
@lipotlastyak9693 2 года назад
Híj, de szép beszéd vót! Csak nagy kár,hogy aktívan részesedett az ország eladásában és az előző,majd utána következő maszop gárda hatalomban maradásában....
@ianosescuion9218
@ianosescuion9218 2 года назад
Másképp nem lett volna cégérváltás.
@cshp100
@cshp100 2 года назад
Köszönjük meg az MDF -et gusztustalan háttéralkuba kényszerítő SZDSZ -nek. 🤮
@zorall1
@zorall1 2 года назад
Ha valóban ezért dolgoznának a mindenkori kormányok, hogy javítsanak a társadalom életszínvonalbeli helyzetén akkor más lépéseket kellett volna tenni. Szerintem ez egy bűnbánó beszéd. A szocializmus alatt a Kgst-ben valóban jobb volt, mert gyakorlatilag a nép nemdolgozó része élte fel azt amit a kevesebb dolgozó megtermelt. Mivel az állam rossz gazda és nem volt központi érdekeltség, így a felduzzasztott titkárságokban ücsörgők, léhűtők vették ki a hasznokat a fizetések és mellékesek formájában. Tipikus analógia, amikor egy munkás lapátol, 9 többi meg nézi. 2. Majd amikor beáramlani hagyták a német, osztrák tőkét akkor pedig ezek a befektetők vitték ki a hasznot magukhoz. Itt van még egy probléma: az árfolyam, a forint leértéktelenítése. Bejön a nyugati befektető, beváltja a saját valutáját sokkal több forintra, így nagy haszonnal épít egy gyárat, majd ott az olcsón szerzett forinttal kifizeti az alkalmazottait, egyéb termelési költségeit és a készterméket vagy annak az eladásából származó hasznát kiviszi és saját országában költi el. Az önkormányzatok felé meg kedvezményes potom iparűzési adót fizettek az adómentes időszak lejárta után. Hát ennél jobb bizniszt el se lehet képzelni. Na ettől lettünk gazdasági gyarmatok
@ianosescuion9218
@ianosescuion9218 2 года назад
@@zorall1 Értelmes, szakszerű megfogalmazása a dolgoknak, hozzátenném még azt, hogy a délibábos, mézesmadzagos nyugat is kimutatta milyenségét, minőségét és ami a rossz gazda szocialista állam bácsit illeti, pont azoktól nem lehetett akkor sem fülön fogni, tö(n)kön rúgni akik azután a rendszerváltás után jó maguk gazdája lettek.
@sza440
@sza440 2 года назад
Ő is benne volt, utánna a Gyurcsány,, azért tartunk itt,, Viktor legalább vissza vásárolta, amit ezek eladtak -és ellopták,,mert semmi fejlesztés -fejlődés, nem történt abban az időben,,!!! 🤔😧🙄
@milanczako3693
@milanczako3693 2 года назад
Mindenféle indulatoskodást mellőzve kérem engedjék meg, hogy megosszak önökkel egy dokumentumfilm részletet, amely szerintem tökéletesen prezentálja néhai miniszterelnökünk munkásságát. A dokumentumfilm egy több részes zseniális alkotás az akkori időkből. Címe : Ózdi sztori. Kérem, hogy a 17. részt keressék meg a RU-vid-on, és csak a 03:00- 03:40 közötti szakaszt tekintsék meg... Azért is javasolom csak ezt a pár másodpercet megnézni, mivel sokaknak nincs ideje több mint harminc fejezetet megtekinteni. Valószínűleg ez a 40 másodperc is beszédes lesz. Magamról csak annyit, hogy Borsodi születésű vagyok, jelenleg is itt élek, és mindig szívemen viseltem szülőföldem sorsának alakulását.
@envagyokmagam9105
@envagyokmagam9105 Год назад
Minden maygar cég így járt ,hála a " rendszerváltóknak..."
@andrasfinta3808
@andrasfinta3808 Год назад
Köszönöm e "letiltott" beszéd közlését. Magam, több barátunkkal, 1989-ben még Ó-utcából, majd a Bem-térről szolgáltuk napi Bp.-i munkaidőnk után az mdf-et. Aktuálisan bármi feladatban. Volt. Keveseknek adatott meg, hogy a "választás első fordulója előtti" bejárásakor, Ő személyesen köszönte azt meg... Sokba, egy vesszőfutásba került ez később, családi egzisztenciával. Mert visszajöttek az 'eeetársak', összefeküdve a szadesszel. Utóbbiak érték el, hogy fenti beszéd előtti(!) dr. Antall József Miniszterelnöki első Parlamenti beszédét, nem adta be a magyar televízió ! /talán egy focimeccs közvetítésére esett./ Sokan ismertük meg dr. Antall miniszterelnök gondolatait-céljait, az "elnökök" szűkebb körű gyűlései alatt is... Sokan őrzünk relikviákat, eredeti feljegyzéseket. Talán egyszer közzé adjuk, kinek-mije van... Papíron, memóriában. Fentiekért, s azokért is, akiknek szakmai sorsuk bánta, hogy hittek az ún. rendszerváltoztatásban... (ráérő' szolgálatokkal) Akik elképedve nézik a TV-n, az egyik "mérleg-utcai" utolsó vezető (adósság letudva?) mai "comilfo" hiteles? szerepléseit.
@bankistvanne
@bankistvanne 2 года назад
Kíváncsi lennék, hogy Borvendég Zsuzsanna történész hogy értékelné ezt a videót.
@istvantoth3924
@istvantoth3924 2 года назад
Elmondaná, hogy minden szava igaz.
@petermeszaros5674
@petermeszaros5674 2 года назад
@@istvantoth3924 Antall József szálka volt valakik szemében. Nem véletlenül lett rákos.
@istvantoth3924
@istvantoth3924 2 года назад
@@petermeszaros5674 A betegsége okát nem tudhatjuk. Biztos nem volt súlyos konfliktusoktól, stressztől mentes az élete.
@petermeszaros5674
@petermeszaros5674 2 года назад
@@istvantoth3924 Az igaz,hogy a legtöbb betegséget a stressz okozza..Aki szívére vesz dolgokat hamarabb elromlik egészségileg.
@ferim.4186
@ferim.4186 2 года назад
@@istvantoth3924 "biztosan" 😁
@jorden234
@jorden234 11 месяцев назад
Korrekt a videó leírása a letiltott beszéddel kapcsolatban. Sajnos ez a Blokád c. filmről nem mondható el, mert ezt az esetet is csúsztatva ábrázolta.
@sandornefarkas1372
@sandornefarkas1372 Год назад
Értelmes beszéd. Köszönöm!
@veroniquewillon6580
@veroniquewillon6580 Год назад
"Mindazok, akik pártpolitikai célokból, bármilyen hatalmi vagy egyéni ambícióból aláássák a stabilitást, azok az országot teszik ezzel tönkre." Ez az igazság. Antall József lényeglátó volt.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
Igen. Sajnálatos, hogy már kevesen tudják felsorolni az akkori ellenzéki pártokat, akikre akkor ez vonatkozott (SZDSZ, MSZP, Fidesz, Agrárszövetség).
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
Ma azok közül a pártok közül az egyik már hatalomra került, akikre az eredeti idézet vonatkozott.
@ferenczsebehazy8001
@ferenczsebehazy8001 2 года назад
Nem véletlen hogy emléktáblát csináltatak neki Brüsszelben
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
Nem véletlen, Antall Józsefről nevezték el az Európai Parlament egyik brüsszeli épületét is. Európai szinten is kiemelkedő politikusnak tartják, aki a magyarokat közelebb vezette az európai egységhez. Ti. mi is lehettünk volna háborúskodó ország, mint tőlünk délebbre az egykori jugoszláv tagállamok. Nem így lett, és ez részben Antallék érdeme, kormányzásuk sok hibája ellenére. Ahogy arról sem tehet, hogy ciklusa vége előtt rákbetegségben elhunyt.
@ferenctoth5710
@ferenctoth5710 2 года назад
@@GeneralForgeron “ Hasonló a hasonlóhoz!”
@hollofeher1172
@hollofeher1172 2 года назад
Azt Horn Gyulának csinálták....😥 A.József nevét valóban az E.P egyik épülete viseli.
@bmi3982
@bmi3982 2 года назад
Függetlenül ki mondja, ezek a szavak a jelenben is érvényesek.
@hollofeher1172
@hollofeher1172 2 года назад
ÚÚúúúristen! Újból és újból lényegében ugyanazt élem át.Dejavu..😢😭
@hollofeher1172
@hollofeher1172 2 года назад
Mostanra a szociális érzékenység mellőzésével váltotta fel a "nyugat-fetisizmust" a keleti nyitás.Köszi.
@macococo1
@macococo1 2 года назад
Túlnyomó többségében nagyon jó ez a beszéd. A mondanivalójója jó része még ma is aktuális.
@sandorszabo6456
@sandorszabo6456 Год назад
Sajnos. A Szovjetunió szót ki kell cserélni Oroszországra. Sajnos még sokan akarnák visszafordítani az idő kerekét.
@krisztarostas8077
@krisztarostas8077 Год назад
@@sandorszabo6456Senki, megint mondom neked, hogy senki nem akarja visszaforgatni a történelem kerekét. Sanyi, ne vádaskodj, mert az bizony igen aljas dolog. Mi magyarok vagyunk, és a magyar érdekek az elsők. Mindannyiunknak. Érted-e?
@szabolevente4977
@szabolevente4977 11 месяцев назад
Huuuuu ha télleg magyar érdek áll szem előtt akkor lehet kitiltani a külföldi érdekek szerint cselekvő magyar baloldalt! 🙏 😠
@istvanhernadi373
@istvanhernadi373 8 месяцев назад
@@szabolevente4977 Meg a jobboldalt is. Az összes 193 ugyanonnan jött, kivéve az igazi hazafi 6 db-ot, akit mindenki bejutásra esélytelennek jósolt.
@TheKqkk
@TheKqkk Год назад
Az idő megszépíti a dolgokat. Rengeteg lehetősége lett volna javítani az ország helyzetén, elvégre ő volt az elnök. Eleve nem volt kötelező kifizetni a tartozást, fel is ajánlotta az EU stornot, ő utasította el, mondván hogy majd mi magyarok megmutatjuk milyen erkölcsösek vagyunk és kifizettük, ami 20 évünkbe került. Egy tollvonásba került volna neki hogy 20 évet ugorjunk előre.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
@TheKqkk Köszönöm a hozzászólást! Néhány korrekciót, kérlek, engedj meg. 1) Antall József Magyarország miniszterelnöke volt, nem az elnöke. 2) Az Európai Unió Antall halálának évében jött létre, 1993 novemberében. 1993 decemberében Antall meghalt. Valószínűleg itt az Európai Gazdasági Közösségre gondolsz, ami az EU elődszervezete. 3) Antallnak soha senki nem ajánlotta fel az adósságok eltörlését, ez egy hoax. Idéznék egy hosszabb interjúból, ami Hieronymi Ottóval, Antall gazdasági tanácsadójával készült: "Véletlen egybeesés, hogy 1989-ben a svájci kormány meghívott egy nemzetközi gazdasági kérdésekkel foglalkozó csoportba, amelynek az egyik feladata a fejlődő országok adósságelengedésének kérdése volt. A többi szakemberhez hasonlóan tehát én is pontosan tudtam, hogy Magyarország esetében a törlesztőrészletek megtagadása az államcsőd bejelentésével egyenértékű, ami beláthatatlan következményekkel járt volna. Köztudott, hogy senki nem ajánlotta fel Magyarország kommunizmus idején felhalmozott adósságának elengedését. Nem véletlen, hogy Antall József mandátuma elején azt fogalmazta meg, egyik legfőbb célunk rövidtávon a gazdaság működőképességének fenntartása. Nem emlékszem olyan tárgyalásra, ahol ne mondtuk volna el a nyugati politikusoknak, hivatalnokoknak, hogy Magyarország forráshiánytól szenved, de ezeknek a jelzéseknek alig volt foganatjuk. A forráshiánynak pedig csak egyik oka volt a nyomasztó adóteher, szembe kellett még néznünk a gazdasági recesszió és az átalakulás költségeivel - egy leromlott, összeomlott gazdaság helyébe kellett egy működőt felépíteni. Még a nálunk összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben lévő nyugatnémet állam is többszázmilliárd márkát veszített a lerongyolódott keletnémet gazdaság privatizációján és felépítésén, nemhogy bevételei lettek volna."
@MagdiMate
@MagdiMate 7 месяцев назад
Lengyeleknek elengedték az adósságukat. Nem emlékszem a többi szocialista országgal mi volt. De csak nálunk adták el az összes működő újonnan felújított öltöző gyárat
@gyorgygerencser5793
@gyorgygerencser5793 Год назад
Kõszõnõm a sorsnak,hogy ismerhettem,és beszélhettem vele 2022-23-ban sok.mai politikus még táskahordozója sem lehetni. Egy jellem volt,akitõl a sors,a világ kegyetlen árat,kamatot kôvetelt,sokkal tõbbet,mint amit adnak nekūnk a maiak.
@szabolevente4977
@szabolevente4977 11 месяцев назад
Szeretném ezt a beszédet látni a 2026-os parlamenti választások előtt a magyar köztvbe! 🙏 Ez mindenidőben megfelelő beszéd arra, hogy Magyarország jól válasszon kormányt és ne térjen vissza a 2004 és 2010 között zajló poszt kommunista időszak! 🙏
@Pajaa37
@Pajaa37 Год назад
eltelt 33 év (egy emberöltő…) és SOKKAL rosszabb lett minden!!! NEM sikerült a “rendszerváltás”!!!! FORRADALMAT kellett volna csinálni!!! Talán még nem késő…
@nagylaszlomiklos55
@nagylaszlomiklos55 2 года назад
Visszafiatalodtam 32-évet !!
@DjSoma55
@DjSoma55 2 года назад
ehhez képest vajon ez volt a valódi arca, vagy az, hogy "ha nem ezt akarták, akkor tetszettek volna forradalmat csinálni!"
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
A kettő között nem látok semmilyen ellentmondást. Ezt azoknak a párttársainak mondta, akik tőle eltérően egy sokkal radikálisabb átmenetet akartak. De épp elég sokkszerű volt a magyar társadalomnak az is, ami végbement. Látszik itt a kommenteken is, hogy van, aki a mai napig nem dolgozta fel, vagy nem tudta megérteni a 30+ éve történteket.
@DjSoma55
@DjSoma55 2 года назад
@@GeneralForgeron egyetértek, ugyanakkor fenntartom a véleményem
@ferim.4186
@ferim.4186 2 года назад
@@GeneralForgeron értem, tehát libsibolsiknak van igazuk, hogy a magyar a környékbelieknél is gyávább szrabb nép. hiszen ők mertek kockáztatni így adósság elengedést kérni, sőt még háborúkat is vívni vélt vagy valós igazukért. a magyar pedig tényleg egy rút (kádár kolbászos) sybarita váz. Vagy csak az "elitje" egy mocskos gyáva, áruló.
@erikatari8384
@erikatari8384 2 года назад
@@GeneralForgeron azoknak a munkásembereknek, akik alól eladták a gyárakat- üzemeket, utcára kerültek, végkielégitést nem kaptak, vagy alig valamit, az 1930- as évek óta nem látott munkanélküliség köszöntött be, megszoritásokkal, bokros - csomagall, óriási létbizonytalansággal, nekik milyen mentséggel tudnak szolgálni ezen politikusok tetteire? Addig sem éltek jól, de volt egy fajta létbiztonság, a legszükségesebbeket tudták biztositani a családnak. Azokat a politikusokat akiket most itt sajnálgatni, mentegetni kellene, nekik és a családjuknak soha nem kellett átélni azokat a reményvesztett, borzalnas időket. Mindezt azért kellett átélni emberek tömegeinek, mert az elvtársak akkor már vagyonos kapitalisták akartak lenni, emellett, bűneik ellenére ugyan úgy maradtak a vezetésben a mai napig. Azóta utcákat, tereket neveztek el róluk. Remélem elég kulturáltan irtam le a véleményemet
@evamagdolna373
@evamagdolna373 Год назад
@@GeneralForgeron A csalódottság sokkal nagyobb volt, persze csak később, a következmények ismeretében, amikor eltűnt az eufórikus hangulat, hisz NEM történt rendszerváltás.
@paradicsom1242
@paradicsom1242 2 года назад
Baromság az egész beszéd! Ők tehetnek elsősorban az ország kirablásáért. A több ezer milliárdos kárért. Nagyon jó politikai alapot ástak a mai helyzet kialakitásáért. A magyar az országa rabszolgája.
@istvantoth3924
@istvantoth3924 2 года назад
Paradicsom Nem ismered a közelmúlt történelmét. Nem ők rabolták ki az országot, hanem a rendszerváltás előtt és a zavarosban halászva a rendszerváltozást követő időszakban a szocialista klientúra. Én erről Lengyel Lászlót hallottam először beszélni, aki éppenséggel jobboldali érzelmekkel nem vádolható. Kérlek szépen, magyarázd el, kik és milyen politikai alapot ástak ki a mai helyzet kialakításáért. Én látok nehéz helyzetű embereket, de azt nem mondanám, hogy bárki is az ország rabszolgája volna. Te miért gondolod ezt?
@paradicsom1242
@paradicsom1242 2 года назад
@@istvantoth3924 Igen így van, ők kezdték a rablást. Az mdf folytatta a privatizáció előkészitésével, a privatizációval. Az mszp, a fidesz, a stb, valamennyi párt rabolta az országot. Én a jobb oldalon álltam. Most, már nem szeretem a pártokat. Akik a parlamentben voltak, a kezdetektől mostanig, az összes képviselőt független (ha, van ilyen) bíróság elé állitatnám. A fidesznek is rengeteg bűne van. Az ebrd szerződés aláírása, mely lehetővé tette a bankok szabadrablását, a kilakoltatásokat. Megvédi az érvénytelen devizás szerződések érvényességét. A covid hisztéria, valamint annak következménye, a lakáj média fenntartása. A "nagy reset" végrehajtásának, protokolljainak betartása, végrehajtása güzű módon. A nagy durranás még vissza van. Jön a karbon adó. Erről szól a népszámlálás. Nem a népeket számolgatják. Ingatlan felmérés történik. Nem Te és én kaptuk a népszámlálási papírokat. Rólunk mindent tudnak. Majd jövőre jön a kötelezvény valamely nem létező hívataltól, hogy mit tegyél a házaddal, hogy a kitalált CO2 kvótádat teljesitsed. Ha nem teszel semmit, mert erre nincsenek millióid. Kapod a bűntetést, arra sincs pénzed. Elveszik a házadat. Ez csak az első kör, álítólag 3 kör van. 2030-ig. Ezt, már orbán, sőt az összes országvezető (kormányok) már évek óta tudják. Arra is készültek rég óta, hogy tüntetések lesznek, a rendőrek visszavezényelték a határról. Izraeli hadsereg is itt van (2006), nem a magyar rendőrők voltak a brutálisak. Nem folytatom. Ha, hiszed, akkor azért, mert többet tudhatsz nálam. Ha, nem hiszed, akkor azért, mert nem vagy meggyőzhető, bár ez nem is célom. Még ismerőst sem győzködök, legfeljebb a csajokról beszélgetünk, egy jó hideg sör és konyak mellett a csaposlány árnyékában.
@Maledictionvocalist
@Maledictionvocalist 2 года назад
Annyiban javítanálak ki, hogy ők asszisztáltak. Mást nem tehettek, de ez nem mentesíti őket.
@istvantoth3924
@istvantoth3924 2 года назад
@@Maledictionvocalist Tévedsz. Nem asszisztáltak. A kommunista informális hálózat csöndben dolgozott, kihasználva az átmenetiséget, a jogi ex lex állapotokat, és egyébként egy csomó kommunista az utolsó pillanatban beszivárgott az MDF-be. Én nem értem, hogy miért akarnak némelyek a rendszerváltó politikusokban árulókat keresni. Nem tudom, miért kell mindenkit bemocskolni. Épp most hallgattam meg egy régi parlamenti beszédét Kónya Imrének Antallról emlékezett meg. A leveleiből olvasott fel, amit hátrahagyott azért, hogy igazolja azokat az orvosokat, akiktől ő miniszterelnöki feladatai miatt a kezelések egy részét nem fogadta el. Mennyire kell elkötelezettnek, áldozatosnak, jó hazánk fiának lenni valakinek, hogy már ne lehessen olyan könnyen beletörölni minden gyöttmentnek a cipőjét? Milyen világban szerzett élettapasztalata van annak, aki mindenkiben szemét embert lát?
@ferenctoth5710
@ferenctoth5710 2 года назад
@@Maledictionvocalist De akkor miről is beszélsz?
@gezaeckrich6773
@gezaeckrich6773 7 месяцев назад
Nagy eredmény volt a privatizáció 👍😏
@19560314
@19560314 2 года назад
Félrevezető, súlytalan beszéd, Súlytalan és jellegelen mint amilyen ő is volt. A privatizációról szóló, nem tudom más kifejezéssel jellemezni mint hazugság kapcsán meg kell nézni Jelenczki István: Háború a nemzet ellen című négy részes riportfilmjét. (de egyébként már teljesen mindegy) Antall Józsefre sajnos nem tudunk jó szívvel emlékezni.
@vnagy12
@vnagy12 Год назад
Vezérünk gondolom látta ezt a filmet,gondolataira kiváncsi lennék.
@mihalyherczeg9355
@mihalyherczeg9355 Год назад
Nekem nem volt idáig jó véleményem az Antall kormányról. Fenti nyilatkozata alapján át kell értékelnem az eddig kialakult nézetemet. Nagyon elgondolkodtató ez a beszéd és maga a történet is, amiért nem kerülhetett nyilvánosság elé. Úgy tűnik nagy űrt hagyott maga után. Ezek után nagyobb tisztelettel gondolok rá.
@evamagdolna373
@evamagdolna373 Год назад
Olyan nehéz elhinni, hogy ez a beszéd csak most kerülhetett nyilvánosságra! Mindenki felelős érte, aki eddig hatalmon volt. A baj, hogy egy ország sorsáról van szó és egy lecsúszott harcos nemzedékről! Így nem is tudom napjainkban van e még jelentősége, mert a dolgok megtörténtek, a hibák jóvátehetetlennek tűnnek! A szadesz, mint aki jól végezte dolgát eltűnt, de a háttérben máig ott vannak.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
A beszéd nem most került nyilvánosságra, hanem már 1993-ban, amikor (Antall halála után) leadták az MTV-n. Az SZDSZ pedig megszűnt, és szerintem felesleges mindenhova odaképzelni őket. Ez inkább a paranoiához hasonlít, mint józan gondolkodáshoz. 12 éve fideszes 2/3 van, ne tegyünk úgy, mintha az SZDSZ-nek, egy megszűnt pártnak bármi beleszólása lett volna az utóbbi 12 év politikájába.
@rgabi11
@rgabi11 Год назад
@@GeneralForgeron Hmm, hmm. Ha igazad lenne, akkor nem kellene állandóan nemzeti konzultációt tartani, meg gyermekvédelmi törvényt hozni.
@olivander148
@olivander148 Год назад
@rgabi11 az SZDSZ-en jelzálog van! Nincs ugri-bugri!! Antal pedig MDF -es volt, hogy jönnek ide a szabad demokraták!⏰⏰⏰⏰⏰⏰⏰
@wladynoszhighlights5989
@wladynoszhighlights5989 Год назад
@@rgabi11 Az a külföldi extrémista baloldali befolyások miatt van, nem az SZDSZ miatt
@Robert-R2-D2
@Robert-R2-D2 2 года назад
32 év távlatából is még mindíg aktuális
@herrprofi
@herrprofi Год назад
Még mindig a szovjet unió omlik össze?
@GBatya
@GBatya 5 месяцев назад
A MÁV ma is ilyen. Sőt már azt sem teljesíti, amit a 80-as években.
@laszlomarkovics1887
@laszlomarkovics1887 2 года назад
Lenyűgözőek a privatizáció eredményei!
@ferim.4186
@ferim.4186 2 года назад
@@attilatasciko4817 és mi vagyunk a "legnyitottabb" gazdaság azaz, ha valami szr van a világban nálunk csapódik le legjobban, ha a környékbeli országokat nézzük.
@ferim.4186
@ferim.4186 2 года назад
remélem ironizálsz.
@eszkep
@eszkep Год назад
Ha ezt negatív előjellel gondolod, igazat kell, hogy adjak. Ugyanakkor legyünk tisztában azzal: a privatizációban Antall "kishal" volt Hornhoz és Gyurcsányhoz képest.
@zoltantalmacsi3361
@zoltantalmacsi3361 Год назад
De ki kezdte?! Nem lehet egyből az "élre törni"! A névsorodat meg nem fejezted be.
@ibolyasziladi3051
@ibolyasziladi3051 Год назад
Csak tisztelet és köszönet ezért az értékes videóért! Köszönet,köszönet!
@katalin5281
@katalin5281 2 года назад
Itt lett vége az ország lakosságának, a lejtőn már 150 km sebességgel megyünk, azóta nem fejlődőtt az emberek körülményei, csak a gazdag lett gazdagabb, szegény szegényebb. Jól jártunk. Most mekkora az adósság. Ki vagyunk rabolva.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
(Zárójeles megjegyzés: a kilométer hosszmértékegység, azzal nem lehet sebességet mérni.)
@istvanjordan3858
@istvanjordan3858 2 года назад
@@GeneralForgeron nem távot írt hanem sebességet
@lionlion8617
@lionlion8617 Год назад
Nagyon aktuális még sok minden főleg az energia autó park lako telepek lakások elavult eloregedet szigetelese és az infláció olyan mintha mai időszakról máról beszélne és nagyon őszinte és nagyszerű beszéd nyugodjon békében. És európai szinten is igazak beszéde...
@schwederkati
@schwederkati 2 года назад
Sok szempontból ez a beszéd a mai helyzetre is vonatkozik!
@ilonakertesznehorvath8043
@ilonakertesznehorvath8043 Год назад
Látni sem bírom!
@zoltantalmacsi3361
@zoltantalmacsi3361 Год назад
Te is egy tisztán látó vagy, azért.
@editpetres6694
@editpetres6694 Год назад
A mai helyzetről mit szólnna ha élne?
@zoltantalmacsi3361
@zoltantalmacsi3361 Год назад
Bologatna. Jól csináltátok, mondaná.
@hollofeher1172
@hollofeher1172 2 года назад
Az ország termelőeszközeinek és munkaerejének végső és teljes kifosztását a "szocialista" Horn időszakban vitték tökélyre.
@lillahamvas9700
@lillahamvas9700 Год назад
Tele volt az MDF III/3-assal. Antall óriási ellenszélben volt kénytelen ... ni. Legalább akkora volt a belső ellenzéke, mint a külső. A Hóbagoly is egy kommunista volt.
@zoltantalmacsi3361
@zoltantalmacsi3361 Год назад
És azóta tartották a szintet!
@gaborfodor4666
@gaborfodor4666 2 года назад
Azért ez az "állami tulajdon károkat okoz" szöveg elég rosszul öregedett...
@istvantoth3924
@istvantoth3924 2 года назад
Rosszul, de akkor tökéletesen relevánsnak tűnt.
@Veronika-ro1bx
@Veronika-ro1bx 2 года назад
Elárulták az országot. Rózsadombi paktum stb...
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
Tessék még felsorolni a többi összeesküvés-elméletet is, amit ismer, hiszen ezt így szokás.
@istvanjordan3858
@istvanjordan3858 2 года назад
kordáéknál
@csillageszti
@csillageszti 2 года назад
@@GeneralForgeron minden hazugság volt amit leírtak, mondtak. AZ IGAZSÁG akkor is igazság, ha ezerszer hazugságokkal próbálják etetni az embereket. A totális káosz korszaka nem a véletlen műve. Az, hogy sose,dolgozott élősködők olyasmiket próbálnak beteg aberrált módon az emberekre kényszeríteni, amit ő maguk egy percig sem bírnak ki, mindent megmutat. AZ ÉLET ÉL ÉS ÉLNI AKAR! akik még az univerzum működését sem ismerik, és nincs érzelmi testük, de öltönyt hordanak, a többségük csupán idióta pénzéhes bábu, akikre amikor már nincs szükség, gond nélkül likvidálja az a bizonyos háttérhatalom, ami nem összeesküvés-elmélet. Az összeesküvést épp azok csinálják és csinálták, akik fennhangon ordibálják, hogy elmélet. Javaslom éhezz és fázz, élj meg 20000 ft-ból, esélyed se legyen semmire, mert azonnal letaposnak a buták és irigyek hatalmi 3cm-es lottyadt farkuk fitogtatásaként, szóval szenvedj, aztán majd megkérdezlek, na? ugye nincs összeesküvés... AZ EMBER A TEREMTŐ. TUDOM. A MAGYAR A TEREMTÉS NYELVE. A HALÁL UTÁNI DIMENZIÓBA SEMMIT NEM VISZEL. A MIASMA AZ ÉLŐSKÖDŐK ELEDELE. AZ EMBER ÖRÖMRE EGÉSZSÉGRE ALKOTÁSRA ÉS LEGFŐKÉPP SZERETETRE SZÜLETETT. SEMMIKÉPPEN SEM RABSZOLGÁNAK ÉS KÍSÉRLETEZÉSI ALANYNAK. láttam nem egy hájas gusztustalan kielégülni nem tudó hatalmasnak nevezett senkit. még a beszéd is nehezükre esik... rémségesen ostobák, és azt hiszik, pénzért mindent megvehetnek. semmi nem okoz ezeknek kielégülést, de most bajban vannak, nagyobb hatalom az irányító. a neve... nos elég, ha én tudom, de AI. ó igen, jelenleg az artifical intelligence nek nevezett valami a diktátor. de összeesküvés ez is. pfff... hol élsz te? :D
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
Kedves Csilla, első gondolatom ennek az összefüggéstelen maszlagnak a törlése volt, de szerintem jól illusztrálja azt a gondolatiságot, amivel az összesküvés-elméletek hívőit szokták azonosítani. Úgyhogy itt hagyom. Kérem, hogy mások minősítgetésétől a továbbiakban tartózkodjon, hiszen, ahogy Ön is írja (és ebben egyet is értünk), az ember szeretetre született.
@istvanjordan3858
@istvanjordan3858 2 года назад
@@GeneralForgeron a népet ugyanúgy törölték mind te most mert te vagy az okos
@envagyokmagam9105
@envagyokmagam9105 Год назад
Azt gondolom, ha valaki beáll politikusnak akkor vállalja azt is, hogy néha-néha megrázza a pofon fát és akiknek nem tetszik amit csinál, tesz, fel emeli ez ellen a hangját. - Azt is gondolom, hogy túl rég óta szívunk az antall féle országunkat eladó emberek miatt, így valamilyen szinten tán el is fogadható, hogy ki-ki a maga módján fejez ki a kritikát. Nem csak egyetemet végzett szója lattén nevelkedett emberek élnek az országunkban és nem hinném, hogy csak ők emelhetik fel a hangjukat. Az ország gerince a hétköznapi ember. Nem a papírt tologató szűk gatyás, rózsaszín ingben pocakot eresztő, serjedő szakállkáját élesre kiborotváló, píszí, béna Béla.. Tehát hadd kapjon szót "ő" is, még ha nem is tud olyan szépen fogalmazni, véleményt alkotni. - Tök mindegy melyik oldalon állsz, bal vagy jobb. Az ország eladása, kiárulása...őőő...szebben leírva privatizálása, szemét dolog volt. Amiért a szüleink, nagyszüleink görnyedtek, ezek fillérekért eladták. Eladtak minket. Eladták az ország és a mi jövőnket. -A rendszer...módszer-váltás idelyén a nyugat azt mondta minden komcsi blokkból szabadult ország adóságát elengedik, egyetlen egy ország volt az, aki azt mondta neki nem kell elengedni, mert ő kifizeti. Ezek mi voltunk. Az az, a politikusaink. Az eladogatott javak a felmérések szerint kb 10-szer akkora értéket képviseltek mint az állam adóssága volt, mégis a privatizálás alatt befolyó összegek csak a 10-edét tették ki a tartozásnak. Tehát a lopás és szabadrablás mértéke hatalmas volt. Mint látható is, ki sem akarták fizetni a kölcsönt. Már akkor tudták, hogy rabszolga országot akarnak Magyarországból, belőlünk pedig rabszolgát. Na, ehhez adta a nevét és az arcát az antall. Eladott bennünket. Ajánlom a figyelmedbe a Hossó Andreával készült riportokat a Yutubon. Az egyikben említi, hogy ott ült az Antall mögött a megbeszélésen ahol a sorsunkról döntöttek nyugatról. Mindenre bólogatott József. -Mindez után, egy bábnak oda ültetett, hozzá nem értő ember, ne várjon el ódákat magáról és ne várja el senki ,aki vele szimpatizál. Aki méltatlan módon élt, az ne várjon el méltó megemlékezést. - No és ne feledkezzünk már meg arról sem, hogy méltatta a Magyarságot egy beszédében mert nálunk fegyver és összecsapások nélkül történt meg az "átmenet". Pár évvel később pedig amikor az emberek rájöttek, hogy átverték őket, ugyanaz a komcsi-libernyák banda ül rajtunk mint előtte, a számonkérés pedig elmaradt, azt mondta.. "Tetszettek volna forradalmat csinálni".. Summa-summárum. Ennek, a hazánkat eladó, külföldi érdekeket kiszolgáló, gyáva embernek nem jár tisztelet....(és még szobrot is álítottak neki, gratulálok!) Remélem pont ott van, odaát ahova való és ahova a kis társai is kerülnek majd ha végre eltakarodnak az örök vadász mezőkre. Ennél finomabban nem tudok egy ilyen valakiről fogalmazni, ha gondolod töröld ki bátran.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
@envagyokmagam9105 Köszönöm, hogy kimérten fogalmaztál. Bár forrást sehol se írsz, próbálok reagálni a felvetéseidre. "Tehát hadd kapjon szót "ő" is, még ha nem is tud olyan szépen fogalmazni, véleményt alkotni." Tökéletesen egyetértek. Azonban húzzuk meg az éles és látható határt vélemény és visítás között. Pl. nekem a "hazaáruló!!!" meg a "hülye csicska birkák 🤣🤣🤣" az nem vélemény. Azt próbálom elérni, hogy a kommentek közt párbeszédek alakuljanak ki, azok pedig csak értelmes hozzászólásokból tudnak kinőni (akkor is, ha nem értek velük egyet). "Az ország [...] privatizálása, szemét dolog volt. Amiért a szüleink, nagyszüleink görnyedtek, ezek fillérekért eladták. Eladtak minket. Eladták az ország és a mi jövőnket." Szerintem a privatizáció alapvetően egy vállalható gazdaságpolitikai eszköz. Nyilván nem azért adta el az akkori kormány, mert jó kedve volt, hanem mert az addig működő gazdasági rendszer, a létező szocializmus összeomlott. A kormány az akkori fősodor, a neoliberális/neokonzervatív gazdaságpolitika alapján emellett az eszköz mellett döntött. Ennek a folyamatnak mindenképp voltak hibái, egyesek a régi elitből nagyon meggazdagodtak pl., de ettől függetlenül szerintem látható, hogy valamilyen mértékű privatizáció szükséges volt. A szomszédos országokban se volt sehol olyan példa, ahol az állami nagyvállalatok állami kézen maradtak: azt hiszem, a térségben egyedül Belarusz működik így, ahol a diktatúra is viszonylag hamar visszatért. A privatizáció mai (2006 utáni) használatát viszont nem értem. Nem látom, hogy miért szükséges pl. ingatlanokat ingyen alapítványi kézbe adni. Szerintem az ország jövőjének sokkal nagyobb mértékű eladása, ha nem biztosítják a megfelelő oktatást, mert akkor minden egyes magyar állampolgárt fosztanak meg attól, hogy a saját helyzetét lássa, hogy saját magát és családja igényeit el tudja látni. "Mint látható is, ki sem akarták fizetni a kölcsönt." Ami látható, az az, hogy Antallék alatt a GDP-arányos államadósság nőtt. Csak 1994-re kezdett csökkenni, amikorra beindult a piacgazdasági működés és valamennyire stabilizálódott a térség. De ez sok mindentől függhet, nem csak a visszafizetési hajlandóságtól. 2010-2014.kormany.hu/download/9/91/20000/%C3%81llamad%C3%B3ss%C3%A1gunk%20t%C3%B6rt%C3%A9nete.pdf "Ajánlom a figyelmedbe a Hossó Andreával készült riportokat a Yutubon." Hossó Andreáról látom, hogy közgazdász. Egy Brexit-párti civil szervezet, az Economists for Free Trade együttműködő partnere volt. A Brexit megtörténte után viszont hamar átnyergelt a konteók terjesztésére, a "Great Reset" nevű nemzetközi összeesküvés-elmélet magyarországi terjesztője lett. Mivel ezt az elméletet ismerem Franciaországból, olcsó magyar utánzatokra meg nincs szükségem, ezért inkább kihagyom. Mindenesetre köszönöm az ajánlást. (Ugyanígy dr. Drábik Jánost vagy Bogár Lászlót sem tartom mérvadónak, mert látványosan ahhoz torzítják a valóságot, amit végső megfejtésként kitaláltak.) "ugyanaz a komcsi-libernyák banda ül rajtunk mint előtte, a számonkérés pedig elmaradt, azt mondta.. "Tetszettek volna forradalmat csinálni".." Hát ugye az MSZP-SZDSZ-kormány, ha arra gondolsz, 1994-ben került hatalomra, ekkor Antall már halott volt. Ezt a mondást korábban mondta, arra reagálva, hogy politikai mozgástere szűk volt, mivel Magyarországon nem forradalom történt, hanem békés átmenet. Békés átmenet során nem történtek erőszakos villongások, mint pl. Romániában, se polgárháború, mint pl. Jugoszláviában. Egyedül erre gondolt. "Ennek, a hazánkat eladó, külföldi érdekeket kiszolgáló, gyáva embernek nem jár tisztelet" Érdekes, hogy egy mondatban ez a véleményed Antallról. Ha mégis hajlandó lennél mérlegelni más szempontokat is, akkor két könyvet hadd ajánljak: az egyik Kónya Imre: Antall József közelről , a másik Rainer M. János: Jelentések hálójában. Antall József és az állambiztonság emberei 1957-1989. Egészen biztos vagyok benne, hogy mindkettő egy kicsit mélyebb betekintést ad Antall kihívásaiba és talán kicsit átélhetőbbé teszi a helyzetet. 30 évvel később már nyilván okosabbak vagyunk.
@envagyokmagam9105
@envagyokmagam9105 Год назад
@@GeneralForgeron Üdv. ismét! No, hát... Igen és nem is. Igen, mert mint írtam is, én sem vagyok a beböffentések híve. De, mint írtam is, ezek szerint aki kritikus, az csak böfögésre képes? Mármint a hozzászólásokból megítélve.. Más részről én is volt, hogy már csak hozzá böfögtem bizonyos cikkekhez, mert belefáradtam már a bizonygatásba és a tárgyilagosság leírogatásába. Sokan a tv-ből megkapják a kis kérdéseiket amelyeket a tv meg is válaszol. Ennél tovább nem jutnak. A másik oldalon ezt nagyon sokszor tapasztaltam és tényleg belefáradtam már a bizonygatásba. Az ész érveket a tv-n nevelkedettek nem képesek elfogadni, még ha több irányból is alátámasztod. Tetszettek volna forradalmat csinálni.: www.antalljozsef.hu/idezet_9 🙂A privatizáció, mint alapvetően jó dolog? :-))))))))))))))))))) ..hát, bocs, de ezen tényleg elnevettem magam. Volt egy munkatársam kb 15-16 éve aki konkrétan több jelentős addig állami céget privatizált. Az az, ő volt a ...privatizátor... vagy mi...??? Amikor szóba került csak mosolygott és mesélte mit mennyivel olcsóbban adott el, mint amit ért, de bemásolok neked egy beszédes linket is. ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-Def8KprpHEk.html Nem ezt akartam., de csak ezt találtam. Van egy sorozat az elsikkasztott rendszerváltásról. Abban konkrétan az ózdi kohászat ellopásáról. A világ szintű növényi olaj gyár elsikkasztásáról az olaszoknak...stb szól. Nem találom, de érdemes megkeresni. Az utóbbit szó szerint semmiért adták oda a digóknak. Pedig volt egy törvény ami szerint, ha van magyar ajánlat, akkor magyarnak kellett volna eladniuk. Addig kavarták a szart amíg nem adták el kb. egy milliárdért a magyarnak, hanem ingyen az olasznak és még pár év múlva elvárt haszon hiánya miatt még kártérítést is fizettünk nekik. De, ebszélhetnénk az El Qró meggazdagodásáról is. A semmiből került a zsebébe egy több milliárdot érő alumínium ipari cég teljesen ingyen! A kedves mama a Nemzeti bankunknál jelentős pozíciót töltött be. Adott 300 000 000 Ft. kamatmentes kölcsönt Fletónak ,hogy megvehesse a céget. Mielőtt megvette, timföld hegyeket hordtak be a gyárba. Bezárták a kapukat és megvette zsebpénzért. Aztán eladta az oroszoknak, majd egymilliárdért a behordott alapanyagot. Abból kifizette a kamatmentest és még maradt is jó sok pénz a zsebében, no meg a gyár mindenestül..Jó buli volt. stb...stb..stb... Szóval ez nem egy fényes valami, mármint a privatizáció. Hossó Andrea. Mint írtam is, ott csücsült a második körben amikor felosztotta a nyugat Magyarországot. A műsorban mutatta a cetlit amit írt neki az antall amikor felszólat az ellen, hogy a franciák kb. gyapot termesztő országot akartak csinálni belőlünk. A cetlin valami ilyesmi állt, hogy fogd be a terkes szádat. Great Reset. Húú... Nagyon nem egy oldalon állunk ebben a dologban. De, már jött is elő a konteós dolog. A Great Reset miért konteó? Ha még az a tyúk tolvaj svájci is így nevezi? Könyve is jelent meg erről, pont ezzel a címmel. Mi kell ahoz, hogy valamit ne konteónak nevezzenek, hanem valóságnak??? Ahh megvan. Bizonyíték.. No, találtam valamit. www.google.com/search?q=klaus+schwab+k%C3%B6nyv&rlz=1C1GCEA_enHU1062HU1062&oq=klaus+Schwab&gs_lcrp=EgZjaHJvbWUqBwgCEAAYgAQyBggAEEUYOTIHCAEQABiABDIHCAIQABiABDIHCAMQABiABDIHCAQQABiABDIHCAUQABiABDIHCAYQABiABDIHCAcQABiABDIHCAgQABiABNIBCTEwMzgxajFqN6gCALACAA&sourceid=chrome&ie=UTF-8 Ez asszem az, vagy még ez sem? 🙂Akkor várjunk még egy évet. Mert ennyi a különbség a valóság és a konteó között. A Drábik, a Bogár, Boros...Csath Magdolna, Hossó Andrea.. Biztosan ők sem látnak a jövőbe és egyiknek sincs rá látása mindenre a világon. Viszont remekül tudnak összefüggéseket tertemteni a széles látókörükből adódóan. Többnyire beigazolódik amiről beszélnek. A jelen időben is ezzeket láthatjuk beigazolódni. Üdv.!
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
@envagyokmagam9105 A többire felesleges reagálnom, másképp látjuk. De egy dolgot még hadd emeljek ki: mindig sokszor igaza lesz annak, aki nagyon sokszor nagyon sokfélét mond, vagy aki görcsösen ragaszkodik egy-egy magyarázathoz és mindent onnan néz. Lássunk az elsőre példát: ha én egy szerda reggelen azt mondom, hogy napsütés lesz, aztán öt perc után azt, hogy eső, aztán hozzáteszem, hogy köd lesz, pár perc múlva meg azt, hogy vihar, és aztán a nap végén elmondom: igazam volt, tényleg napsütés volt ma. Lássunk a másodikra is. Ha azt mondom, hogy a szlovák kormány keresztbe tesz a magyarnak, és ez marad a fixa ideám, akkor minden történést innen fogok látni. Tehát amikor pl. a két állam együtt avat fel valamit, az engem nem érdekel, hiszen "biztos csak át akarnak verni", "hamis bizalmat keltenek", stb. Amikor diplomáciai feszültség van, akkor előjöhetek: "én megmondtam! Ezek mindig keresztbe tesznek nekünk! Ezek ilyenek!" stb. Én úgy látom, hogy Bogár, Drábik, Nógrádi és társaik hasonló logikák mentén működnek. Egyik se képes józan képet alkotni meglévő nagyon erős torzításai miatt. Ezért nem is bízom abban, amit mondanak. De ezt merjük mindenki saját értékítéletére bízni, hogy ki mit hisz el és kinek.
@andrasnetoth6218
@andrasnetoth6218 Год назад
a gyáva te vagy, mert 33 év múlva, az akkori körülményeket figyelmen kívűl hagyva besározol 1 olyan tisztességes embert, akihez hasonló jellemes ember előtte sem volt és azóta sem született! - természetesen nem volt hibátlan, elméleti ember volt, és a mozgástere igen szűk és korlátozott volt: még itt voltak az oroszok, plussz a "nomenklatúra"!
@mariamagdolnagroh4859
@mariamagdolnagroh4859 Год назад
Ez olyan mintha a mai helyzetunket mondana el 30 evvel ezelott.Egesz furcsa hallgatni.Nem kellett volna megjalnia.Ő egy igazi POLGAR VOLT.
@zoltantalmacsi3361
@zoltantalmacsi3361 Год назад
Az, akkor hallgassa meg még egyszer figyelmesen, milyen jövő beli lépéseket erőltetett! Amik egyébként meg is történtek és ez lett a "nóta vége" amiben ma élünk!
@Jazon780
@Jazon780 Год назад
Ő is benne volt nyakig az ország szétrablásában.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
Tudnál erre bármilyen példát mondani, hogy Antall József személyében hogyan volt haszonélvezője a piacgazdasági átmenetnek?
@Gandalfonzo
@Gandalfonzo Год назад
@@GeneralForgeron Haszonélvezője nem, csak elnézője volt.
@laszlodezsi1880
@laszlodezsi1880 Год назад
Antall kritizálóinak: Én sem kedveltem anno sok ok miatt, ami mára már teljesen átértékelődött. De: Hol törődnek a mai vezetők az emberek életszinvonvonalával, boldogulásával? Egész másról szól a történet...
@endrelevai2081
@endrelevai2081 2 года назад
Na már csak a csintalan utólagos beszédét is szivesen meghalgatnám☝️🤣🇭🇺🤝🍷
@tamasszabadi7374
@tamasszabadi7374 Год назад
Egyetlen kérdésem lenne kinek tartozunk?
@istvanzenotokes8528
@istvanzenotokes8528 Год назад
A jupiternek...... :)
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 5 месяцев назад
@tamasszabadi7374 Ha az 1990-es állapotokat nézzük, és sejthetően erre vonatkozik a kérdésed, arról itt találsz egy kiváló összefoglalót: www.portfolio.hu/gazdasag/20160122/igy-keletkezett-a-magyar-allamadossag-225866 Érdemes végigolvasni a helyzet megértéséhez. Egyik hitelezője a magyar államnak a Nemzetközi Valutaaalap volt (IMF) 1982-től, emellett régebbről tartoztunk a Szovjetuniónak és sejthetően más, piacon elérhető kölcsönöket is igénybe vettek az államháztartás fenntartásához. www.30eveszabadon.hu/1989-november-21--nemeth-miklos-kozli-az-allamadossag-valodi-merteket
@Karoly-bi3km
@Karoly-bi3km 3 месяца назад
Inkabb az a szomorú, hogy kik uralják a médiát?😊
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 3 месяца назад
@Karoly-bi3km Kedves Károly! Antall idején az a vád volt a közmédiával szemben, hogy az (egykori) baloldal irányítja. 2010 óta a teljes közmédia jobboldali (vagy opportunista) emberekkel lett kistafírozva. Én nem látom a jobb minőséget, sőt, 2010 óta szerintem egyértelműen romlott a közmédia színvonala: elfogultabb lett és sokkal rosszabb műsorokat állít elő. Mindezek mellett számomra nem kérdés, hogy a közmédiát jelenleg a kormány szövetségesei irányítják.
@ellha622
@ellha622 Год назад
Sajnos nem látta a spekulációt a háttérben. Ez egy politikustól elég nagy hiba.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
Egy teljesen új gazdasági és politikai rendszerbe érkeztünk, elkerülhetetlenek voltak a hibák. Nagyobb bajnak látom, hogy azóta a teljes rendszerváltás projektje kisiklott.
@vajk1000
@vajk1000 Год назад
@@GeneralForgeron Én meg nem így látom.
@juliannalevai
@juliannalevai 2 года назад
Mi volt ezen annyira betiltandó? A szöveget hallgatva akármelyik neolib/piaci fundamentalista közgazdász, politikus megnyalhatta volna mind a tíz ujját (egyszerűbben: ezt akármelyik szdsz-es is megírhatta volna). Ugyanezt a szöveget hallgattuk azután évtizedeken át.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
A válasz a videó leírásában.
@juliannalevai
@juliannalevai 2 года назад
@@GeneralForgeron Köszi szépen. Egy beszélgetésben említették a felvételt, s az alapján azt gondoltam, Antall József valami nagyon bátor beszédet mondott. (Ezért is kerestem rá). Ehhez képest csak a mainstream narratívát hozta.
@bleekcer
@bleekcer Год назад
​@@juliannalevai De közben meglehetősen negatívan nyilatkozott az előző kormányok és rendszer tevékenységeiről. Ez szokatlannak és bátornak tűnt akkori szemmel, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy Hankiss Elemér nem is engedte a képernyőre.
@melindaevahalasz3385
@melindaevahalasz3385 Год назад
Idevaló volt. A legbölcsebb, legjobban szónokló legőszintébb ember a vilagon. Ebbe halt bele , sajnos ..
@mariavarganefarago981
@mariavarganefarago981 Год назад
Nem leukémiában. S ez volt a baj, sajnos.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
Antall leukémiában halt meg 1993-ban.
@lajos-High-Fidelity
@lajos-High-Fidelity Год назад
Ez még ma is érvéhyes a Sovjeteken nélkül is.
@zsoltbereczki5266
@zsoltbereczki5266 17 дней назад
A stabilitás és a bizalom túlhangsúlyozása és ezek híján a katasztrófa belengetése a politikai ellenfelek lecsillapítása érdekében nem vall túl demokratikus gondolkodásra...Sajnos ez a hozzáállás is a magyar demokratikus hagyományok és gyakorlat hiányát tükrözi még egy olyan jelentősnek mondható politikus gondolkodásában is, amilyen Antall volt...
@gabr326
@gabr326 25 дней назад
9 eves voltam.. Köszönöm a videót
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 23 дня назад
@gabr326 Nincs mit, örülök, ha tetszett! Nézz szét a csatornámon, hátha találsz még valami érdekeset.
@István-s1h
@István-s1h Месяц назад
Bárcsak mostani politikusok fele ilyen hazafiak volnának mint Ő.Nyugodjon békében.
@mikloskovacs4011
@mikloskovacs4011 7 месяцев назад
Tiszteletem miért nem fogadta el Kárpátalját ,,, csak hibát hibára halmozott nem volt igazi Magyar Sajnos !!!!!
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 7 месяцев назад
@mikloskovacs4011 Tiszteletem! Nem ajánlották fel az Antall-kormánynak Kárpátalját, ez egy álhír. Egyébként, józan paraszti ésszel érvelve: látott már bárki olyat, hogy szuverén állam saját akaratból területeket ajánlott fel egy szomszéd országnak? Kérem, ne higgyen el mindent, amit az interneten olvas.
@peterborcsok8657
@peterborcsok8657 2 года назад
Ezt tegnap mondta?
@ilonaagnes287
@ilonaagnes287 2 года назад
Péter Borcsok: Tegnapelőtt.
@Emmababa100
@Emmababa100 9 месяцев назад
Inflációval súlyozva az akkori államadósság mértéke, a jelenlegi 33 ezer milliárdhoz (azaz a teljes állam bevételéhez) képest csupán 50%. 30 év után azért küzd napjainban az állam hogy 75% alá csökkenjen a tartozás. Nem haladunk semerre. Saját iparunk nincs, a meglévő termelőeszközeinket kiárusítottuk, hozzáadott értékkel nem járulunk hozzá a termeléshez. Mindenkinek legyártunk mindent bagóért a negatív externáliákat pedig lenyeljük helyben. Ingyenes oktatásban kitermelt szürkeállomány elhagyja az országot és kétkezi munkások jönnek helyettük más országokból. Lenne megoldás de egy maroknyi érdekember nem enged a változásnak.
@endrelevai2081
@endrelevai2081 2 года назад
Szépen beszél☝️😉 de még tett egy jonagy gondot jopár évtizedre a nyakunkba☝️😉 privatizált☝️nemzet áruló volt☝️🤝🇭🇺🍷
@samisami-qb5tl
@samisami-qb5tl 2 года назад
33 fok. De érdekes hogy még van valakik akik elesztgetik az emlékét.
@endrelevai2081
@endrelevai2081 2 года назад
@@samisami-qb5tl 👍🇭🇺🤝🍷
@samisami-qb5tl
@samisami-qb5tl 2 года назад
@@endrelevai2081 volt főnököm mesélte megnyitottam kormsnyulrst ingyenes mobilon felhivtavabfelesegez és beszélgettek késő éjjeli. Eleinte nem értették a kormány tagok aztán rahagytak. Azt se tudta hol van mi történik
@vodafona70
@vodafona70 2 года назад
Igen "kijevben" is gyorsan aláírta a dokumentumot,hogy nincs területi igényünk.A népszavazás eredményét és létezését is pont leszarták.Én mindig érdekesnek találtam,hogy előtte soha nem létezett országhoz hogyan lehet területet csatolni?Dehát a politika és egyéb embernek nevezett valakik...................
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
Én nem ismerek olyan vezetőt a térségünkben, aki a '90-es években ne privatizált volna. Ez az akkori rendszerből, az állami tulajdon magas arányából egyenesen következett. El se lehet képzelni a demokrácia meghonosodását úgy, ha minden tulajdon állami kézben marad. Ez a privatizáció sikerült egyik országban jobban, máshol rosszabbul. Nálunk leginkább utóbbi.
@jenkaonline4562
@jenkaonline4562 3 месяца назад
Mégis engedte a gyárak kiárusítását bagóért, azokat a gyárakat, amiből az ország fenntartotta magát. Továbbá elkezdte Erdélybe nyomatni a támogatást, miközben az ország népe rosszul élt😢😢
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 3 месяца назад
@jenkaonline4562 Üdvözlöm! A gyárak privatizációja már az MSZMP idején elkezdődött, 'spontán privatizáció' formájában. Az MDF idején annyi változás történt, hogy ezt a folyamatot a törvény keretei között szabályozni próbálták. A privatizációból befolyó összegeket nagyrészt az államgazdaság szanálására és a vállalkozásfejlesztés finanszírozására költötték. Abban egyetértünk, hogy a privatizáció a lezajlott formában nem volt tökéletes, de nem értem, milyen alternatívája lett volna. Ön például állami kézben tartotta volna a gazdaságot továbbra is? Vagy milyen alternatív megoldása lett volna? Az erdélyi magyarok támogatásáról: egyrészt az alkotmány-módosításban benne volt a felelősségvállalás a határainkon túl élő magyar közösségekért. Tudod, ők is magyar emberek, akik pl. átélték a Ceausescu-rendszer borzalmait. Az van, hogy ők nem tehetnek arról, hogy milyen országba születtek, és abban én is őszintén hiszek, hogy az egyik magyar felelős a másik magyarért. Így leszünk közösség. És valóban, sok ember Magyarországon is nyomorban élt, de az akkor az erdélyi és egyéb külhoni magyarságra költött pénz annyira elhanyagolható része volt a költségvetésnek, amit én így 30-35 évvel később se sajnálnék el tőlük.
@JanosSzamonek
@JanosSzamonek Год назад
Lehet, hogy "vizsgálat alatt" van a bejegyzésem, merthogy nem látható! Ez volt: Mindenkinek ajánlom: Háború a Nemzet ellen (2009.Jelenczki filmje, 4r., 6 óra kb.) és a Privatizáció Magyarországon (főleg a cukoriparról, 1 óra) filmek megnézését! Most kiegészítem: - aki még nem látta! Privatizáció - Privatisation in Hungary ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-oCqxph1WdE4.html Háború a nemzet ellen 1rész: ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-ZA1DwUglWPw.html
@Csabánè-y8e
@Csabánè-y8e 8 месяцев назад
Köszönöm.
@miklosszucs3274
@miklosszucs3274 Год назад
Hogy fordulhatott elő?A komcsik megakadályozták!!!
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
@miklosszucs3274 A videó leírásában megtalálja a választ (semmi köze a "komcsikhoz").
@gyulakerekes3295
@gyulakerekes3295 Год назад
Akkoriban szombat 0 órától vasárnap 24 óráig kampánycsend volt. Emiatt nem engedték leadni a beszédet. Ez a kampánycsend idejére esett. A kampánycsend előtt vagy után mehetett volna.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
Van egy másik, talán fontosabb ok, amit a videó leírásában talál.
@gyorgywalko9527
@gyorgywalko9527 Год назад
És a kampánycsend után miért nem adták le?
@lillahamvas9700
@lillahamvas9700 Год назад
Antall nem volt hülye, nyilván nem az utolsó pillanatben ült a kamera elé.
@annabibel5835
@annabibel5835 Год назад
Hajrá politikusok lehet tanulni!
@zoltanlakatos9302
@zoltanlakatos9302 Год назад
Annyit csak lehet írni szépen hogy Húúú ha.
@balu998
@balu998 2 года назад
11:47 körül egy fél mondat hiányzik az angol fordításból ("... akár pártpolitikai indokból vagy személyes okokból...") 29:31-nél a "pártpolitikai okokból" úgy lett fordítva, hogy "power-motivated", ami hatalmi motivációt jelent - kétségtelenül nem egyszerű a fordítása, de a "for reasons of partisan/party politics" pontosabb lenne. Antall világosan fogalmaz: egy pártról és az ő politikájáról van szó. (A beszéd 1990 szeptemberi, rá egy hónapra volt az ún. "taxisblokád", wikipédia: "Október 27-én, szombat hajnalra ideiglenes megállapodás született, ennek értelmében a taxisok felfüggesztik a blokádot, és vasárnap délelőtt folytatják a tárgyalásokat az Érdekegyeztető Tanáccsal együtt. A taxisok többsége, többek között az SZDSZ-es politikusok bátorítására, ezzel nem értett egyet, és tovább folytatták a tüntetést.")
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
Köszönöm szépen a javításokat, korrigáltam a hibákat.
@devbloho4984
@devbloho4984 2 года назад
A nemzeti vagyon eladása már 90 előtt elkezdődött.csak később ratifikálták.A rendszerváltó erők(tisztelet a kivétel)ugyanazok voltak akik tönkre tették az országot.Sajnos megmajmolták a népet.Féltek egy forradalomtól ezért kellett a választást kiírni minél előbb.A választások után legitim lett minden .Senkit nem vonhattak felelőségre a mult bűneiért.A gyárak termelőszövetkezetek már a 80-as évek végén már Kft-be lettek átmentve. Csak az adóság kezelése miatt volt szükség ezekre a leáldozó cégekre.
@evahorvath8135
@evahorvath8135 2 года назад
Szörnyű. Privatizálásról sikerként beszélni döbbenetes, beleértve a kényszervállalkozásokat.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
Milyen alternatívája lett volna a privatizálásoknak?
@zsuzso7
@zsuzso7 2 года назад
Meg egyfolytában az a mérce, hogy 'kintről mit gondolnak rólunk' - mitől lenne ez az ország érdeke, a külföldnek való megfelelés?
@gaborgore217
@gaborgore217 2 года назад
@@GeneralForgeron Ilyeneket ne kérdezz tőlük, tudásuk kevés, csak szörnyűlködni tudnak mindenen...
@vajdaish
@vajdaish Год назад
@@GeneralForgeron Több is ; de hát minden hajó elment....
@zoltantalmacsi3361
@zoltantalmacsi3361 Год назад
​@@GeneralForgeronA meglévő ipar, mezőgazdaság stb. modernizálasa! A sokat hangoztatott "nadragszíjj összehúzát" csak egy pár évig kellett volna beválalni. Mindenünk meg volt, mára ténylegesen semmink nincs. Hála a nagy elődöknek, elsőnek A.J nek!
@magurapeti288
@magurapeti288 Год назад
De szépet írt valaki. Ez mwg de szépen olvas fel. A politikusok mindig is az ígérgetésekből éltek, meg a nagy dumákból éltek. Addig bírtam hallgatni, hogy ez magyarnak nevezi magát, merf magyarul beszél! 😖
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
Miért olvasná fel Magyarország miniszterelnöke valaki más üzenetét a sajátjaként?
@magurapeti288
@magurapeti288 Год назад
Az összes politikus dumáját megírják. Van erre külön operatív törzs, újságírók, tanácsadók, politikai elemzők, stb. És bizony milliós fizetésekért. Te átlag állampolgár meg iszod a szavaikat. Pedig ezek mindig is az ígérgetésekből, meg a nagy dumákból éltek
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
Mindezekkel együtt (bár a milliós fizetéseket azért kétlem, de ezt hagyjuk) nem hiszem, hogy olyan beszédet olvasna fel bármely politikus, még ha nem is ő írta szóról szóra, amivel legalábbis alapjaiban nem értene egyet. Ezek nem gépek, ezek emberek. Azért mennek a politikába, hogy elveket, ideákat képviseljenek. Ez nem mindig sikerül, mert rohadt nehéz terep, és az évek meg a konstans megtámadottság érzete hatására az ember pszichéje eltorzulhat. De nem hiszem és nem látom, hogy pl. ezt Antallnak megírták volna. Ha nem hiszel nekem, nézd meg olyan videóit, ahol papír/súgógép nélkül beszél; ott is hasonlókat mond saját kútfőből.
@zoltantalmacsi3361
@zoltantalmacsi3361 Год назад
​@@GeneralForgeronTe idealista vagy, talán kissebb is a feszültség benned. Én azoktól már tartok egyébként akik végig csak papirból olvassák a mondandójukat. Ezeltől és a nagydumás emberektől érdemes távolságot tartani. Tapasztalat.
@krisztinavarga6428
@krisztinavarga6428 2 года назад
(Miért nem tetszettek forradalmat csinálni?) Ezt a kijelentését miért nem mondta?
@vajk1000
@vajk1000 2 года назад
Egy ilyen beírás után mindig kétségeim vannak az illető értelmi képességeivel kapcsolatban.
@krisztinavarga6428
@krisztinavarga6428 2 года назад
@@vajk1000 Ha ismerné Antall József összes beszédét, akkor tudná, hogy Ő mondta, hogy (Tetszettek volna forradalmat csinálni.) Értelmi képesség az őn tudatlansága.
@vajk1000
@vajk1000 2 года назад
@@krisztinavarga6428 Ön a feltöltött interjúból hiányolta.
@krisztinavarga6428
@krisztinavarga6428 2 года назад
@@jordanhernadi2157 Mindenki úgy értelmezi ahogyan akarj. Ha az Ön értelmezése helyes lenne, akkor úgy mondta volna ahogyan maga értelmezi. Én a forradalmat szó szerint értelmezem, de ez legyen az én bajom.
@peternekellermann8857
@peternekellermann8857 Год назад
Pontosan; "tetszettek volna forradalmat csinálni !" És milyen igaza volt ebben is! A sok demagóg hőbörgő rajta akarta számon kérni, hogy miért egy vér nélküli átmenetettel, demokratikus módszerekkel és eszközökkel akarta megoldani a rendszerváltást, miért nem erőszakosan, a hatalmával visszaélve, diktatórikus úton. Nos, "csak " azért, mert a mgyarok jó része még 30+ év után is a szocializmus iránti nosztalgiázásból él, elvárja az állami atyáskodást. Ezért tarol a mostani ner-rendszer "Orbán apánkkal" mert a tömegnek így nem kell gondolkodni, identitása nincs, jól lakatják őket a propagandával, a "majd mi megvédünk téged" demagógiájával.
@csabahenter1330
@csabahenter1330 Год назад
Kedves Hozzászólók! Most már tudom miért volt létkérdés azoknak akik letiltották. De ki is tiltotta le? Na ki.....?
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
A válasz a videó leírásában szerepel.
@cshp100
@cshp100 2 года назад
Nesze neked szabad sajtó. Ebből is látszik kik gerjesztették a média háborút.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
Különösebben nem kellett gerjeszteni. Egy (utóbb bevallott) tévedés a TV igazgató részéről szinte azonnal begyújtotta a mélyben hamvadó parazsat, a Kádár-rendszer alatt kibeszéletlen sérelmeket. Sajnos ma is a sérelmek nyelvén beszélünk egymással, ennél nem látunk tovább.
@cshp100
@cshp100 2 года назад
@@GeneralForgeron gerjesztett vagy nem, a magyar baloldal nem csak egyszerűen távol tartotta a jobboldalt az irányítastól, de még alacsonyabb szinteken is irtotta a jobbosokat. A NER pedig úgy döntött, hogy korrigál, amivel lehet még több parazsat rakott a tűzre.
@istvanjordan3858
@istvanjordan3858 2 года назад
@@cshp100 a bosszú de a néppel szemben is és igazuk van ennek a népnek diktátor kell mert már megszokta
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 7 месяцев назад
Minősíthetetlen hangnemű hozzászólásai miatt, amelyekben talán érvelni próbálhatott, a @laszlonemeth3010 nevű felhasználót letiltottam a hozzászólásoktól. Nagyon remélem, hogy a valóságban nem így beszélget ismeretlenekkel. Fel kéne nőni az embernek felnőtt korára és megtanulnia kezelni az indulatait.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 месяца назад
@sovegjartogabor4369 nevű felhasználónak szintén sikerült a bravúr, hogy egyetlen hozzászólással kitiltassa magát innen. Kérem, hogy maradjunk kultúremberek. A fajgyűlöletnek, valamint mások személyi minősítésének semmilyen formáját nem fogom tolerálni továbbra sem. Köszönöm a megértést.
@annakisfaludinebaan
@annakisfaludinebaan 2 года назад
Antall Józsefet nem is lehetett volna megválasztani, mert már akkor beteg volt és amúgy mélységesen lenézett mindenkit. Az orvosi könyvtár igazgatójaként nem sok emberrel találkozott. Nem tudom kinek az őrült agyából pattant ki az ő megválasztása.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
Kérem, hogy a hasonló hozzászólások előtt legalább minimálisan nézzen utána, hogy mi történt. Antall Józsefet 1990. április 8-án választották meg, a nyirokérrendszer-rákot 1990 nyarán, hónapokkal később diagnosztizálták. Antall Józsefet 1989. október 21-én elsöprő többséggel választották meg a küldöttek a Magyar Demokrata Fórum elnökévé, az akkori MDF-tagok ezt azóta is jó döntésnek tartják. Legalábbis nem találkoztam még olyan írással, ahol egy korábbi MDF-tag sajnálta volna, hogy Antallt támogatták.
@samisami-qb5tl
@samisami-qb5tl 2 года назад
Elmondjak akik ismerik hogy a hetvenes évek elején mindenkinek. Mesélte ő a leendő miniszterelnök. Vitezy Lászlónak a rendszerváltás előtt maga nyers Rezső mondta az MSZMP érdekeit Antal József múzeum igazgató fogja képviselni. Ot keresse. És ezt meg is tette
@zoltanbabos4295
@zoltanbabos4295 2 года назад
@@GeneralForgeron a nép elhitte hogy tényleges változás lesz. De csak hatalom átmentés volt!
@miklospanczel3584
@miklospanczel3584 2 года назад
@@zoltanbabos4295 Miért nem csináltál forradalmat?
@ferenctoth5710
@ferenctoth5710 2 года назад
@@GeneralForgeron Ejtőernyős volt! Felsőbb utasításra került az MDF élére!Ahogy a kerekasztalnál , hogy milyen lesz az irány, senkit nem vonnak felelősségre a “ régiek közül, privatizáció, az ország kirablása, üzemek, gyárak tönkretétele, a nép adósságba hajszolása! Minden forgatókönyv szerint történik! Csak az osstobák hiszik azt, hogy itt bármi is a véletlen műve! És nem csak itt, az egész világon grasszál egy horda századok óta, ami a másik vérén, verítékén , nyomorán hízik, pénzel háborúkat, robbant forradalmakat! Csak éppen senki nem beszél róla, mert törvényileg tiltva van, vagy az érdekei miatt, vagy jellembeli akadálya van!
@nagycsuri4201
@nagycsuri4201 2 года назад
Remélem, ebből lejött mindenkinek, hogy abban az időben valójában az eszdéesz vezette az országot. Jelenleg pedig az ifjúsági tagozata. Van még kérdés?
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
Van. Miben mutatkozik meg számodra, hogy a Fidesz az egykori SZDSZ ifjúsági tagozata lenne? Azt tudom, hogy annak idején, a rendszerváltás környékén ezt mondták róluk, de azóta többször is profilt váltottak (először polgári demokratikus párt lettek, aztán populisták, ma már inkább a szélsőjobboldal felé kacsingatnak). Ma már más az ideológiájuk, mást gondolnak a demokráciáról, 90%-nál nagyobb mértékben a tagjaik is mások, ráadásul még a kapitalizmusról is máshogy gondolkodnak. Te miért gondolod a Fideszt az SZDSZ ifjúsági tagozatának?
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
A Momentum sem az SZDSZ ifjúsági tagozata, ehhez mondjuk elég lenne a két párt programját összehasonlítani. A kormányzati propagandát se kell kérdés nélkül lenyelni.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
Sajnos politikai pártokat továbbra sem hasból fogok megítélni, hanem tettek és programok alapján, de persze mindenki döntsön ezekről saját értékítélete szerint.
@lospadresapa6028
@lospadresapa6028 2 года назад
@@GeneralForgeron - Profilt, azaz köpönyeget? Esetleg irányt? És ez olyan nagy dicsőség?
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
Ezekben akkor különbözik a véleményünk.
@racznorbert5665
@racznorbert5665 Год назад
Nagyon jó beszéd. Tiszta egyenes jobboldali. Csak bassza meg a ..... eltelt 32 év és azóta a magyarok zsebe ugyan ezt őrzi. A magyar polgár akkor is kölcsönt vett fel hogy egy ilyen zakót vegyen meg most is...... Akkor azért volt infláció most meg ezért van..... Magyarázat. 1994-1998 2002-2008 miért nem pofáztak akkor hatalmas inflációt? Ja és nem a magyarokkal van baja az uniónak hanem a magyar kormánnyak a kettő nem ugyan az.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
@racznorbert5665 Kedves Norbert! Arra kérnélek, hogy a káromkodást valamivel helyettesítsd az előző hozzászólásodban. A KSH szerinti éves inflációs adatok ('96-os a legkorábbi): 1996 122,5 1997 116,3 1998 113,3 1999 109,2 2000 107,8 2001 109,2 2002 105,1 2003 103,4 2004 104,8 2005 101,9 2006 101,9 2007 105,1 2008 105,0 2009 103,6 2010 102,2 2011 103,1 2012 103,9 2013 102,2 2014 101,5 2015 100,9 2016 101,2 2017 101,9 2018 102,0 2019 103,1 2020 103,7 2021 103,9 2022 115,7 Forrás: www.ksh.hu/stadat_files/ara/hu/ara0002.html Utoljára 1996-97 környékén volt ilyen magas infláció, mint most. Akkor épp egy szerkezeti átalakulás közepén volt a gazdaság. Most egy kisebb gazdasági válság van, ami azonban nem világválság, mint a 2008-as (azt viszonylag jól megúsztuk, ha csak az inflációt nézzük).
@istvanp2819
@istvanp2819 2 года назад
Biztosan jó ember volt a megboldogult Miniszterelnök Úr, de ebből a beszédből az világosan kiderül, hogy semmit nem értett ahhoz amit akkor, abban a kritikus történelmi pillanatban csinált. Ilyen gyermeki naivitással a multik és bankok hiéna vezetői között nem csoda, hogy ebek harmincadjára jutott az ország, akár tűrte, akár támogatta.
@andrasnetoth6218
@andrasnetoth6218 Год назад
- ugyan már, hol voltak akkor még a multik, azok 2004 után jöttek!!!
@erzsebethorvath226
@erzsebethorvath226 Год назад
Sajnos ezeket a dolgokat ma is tapasztaljuk !!!!!!!!!!!!!!
@MrNyikolaj
@MrNyikolaj 4 месяца назад
Berkes Zsuzsa volt a bemondó?
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 4 месяца назад
@MrNyikolaj Igen, a vonatkozó index-cikkben is ezt írják. index.hu/belfold/2013/12/12/antall_eltitkolt_beszede_utan_kirobbant_a_haboru/
@gaborszarka2124
@gaborszarka2124 Год назад
Bárcsak még élt volna még vagy húsz évvel tovább!; A lényeg 14.46 - nál van.
@krisztarostas8077
@krisztarostas8077 Год назад
30:22-nél is lényeg van! Bizony!
@MrBIOCRACK
@MrBIOCRACK Год назад
Azert nem kellett volna bokaig letolni a gatyat az elmult 32 evben! Ebben a komplett politika a hibas, oldaltol fuggetlenul, nem volt es most sincs teruletenkent ( gazdasag, egeszsegugy, oktatas, stb) egy fo vezerfonal, amitol kisebb mertekben de el lehet terni, de legalabb az alapokban megegyeztek volna. Masoknak ez sikerult, ok nem is torkedtek ra…
@szabolaszlo1357
@szabolaszlo1357 2 года назад
Nagyon szép beszéd! Erre az emberi szándékra van MA IS szükség! Már akkor is akadályozták bizonyos politikai erők (ma oliarhák) ennek a felvételnek az akkori bemutatását. A mai válság megoldására, Mi. Ha. Mo.- ban látom a kiutat.!
@magurapeti288
@magurapeti288 Год назад
Ez mögött sem áll semmilyen szándék, csak felolvasott egy jól megírt nagy dumát. Ezek mindig is ebből éltek.
@magurapeti288
@magurapeti288 Год назад
Mi hazánk mozgslom is csak egy feszültségoldó párt, azaz rész. És félelmetesen hatékonyan tartja életben az átkos rendszert
@baligabi6193
@baligabi6193 Год назад
Olimarhák 🤭
@szabolaszlo1357
@szabolaszlo1357 Год назад
@@magurapeti288 Látom sokmindent kell még megtanulnod és megértened. Számomra az anonimitás a jótékonykodás esetben dicsérendő, a kommentelésben lrenézendő... Amennyiben előre megírt beszéd lenne, mint ahogy írja, nem valószínű hogy betiltották volna.
@magurapeti288
@magurapeti288 Год назад
@@szabolaszlo1357 akkor úgy fest fingod sincs a politikáról! Neked kell még tanulnod tínó! Egy nagy duma levesz a lábadról 🤣
@szabolcsbuda2268
@szabolcsbuda2268 Год назад
És akkor mi van, az Ikarus buszokat csak 2023 as években vonják ki!!! Egy modern autó is fogyaszt 7 litert, a régi skoda sem evett többet!!!! Új BMW re kinek van pénze??? Nekem tökéletes lenne, egy olcsó, magyar magyar autó is, amiben nem adosodom el életem végéig!!!! Ekkor az Opel f astra volt1millio, a fizetés meg kB. 15ezer Ft!!!
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
Kedves Szabolcs! Semmit sem értek a kommentedből, de ennek ellenére meghagyom, mert talán valaki más megérti és majd tud reagálni rá. Viszont a zsidózós kommentedet kitöröltem, mert a csatornámon nem hagyok helyt a személyeskedésnek és a rasszizmusnak (mint a lejátszási lista leírásánál jeleztem).
@pkabai
@pkabai Год назад
Miközben 60%-os benzináremelésre készül a kormány, a miniszterlenök úr méltatja eredményeinket és a kritikai hangot huhogásnak nevezi. A benzináremelésről nem sok szó esik.
@indira3254
@indira3254 Год назад
Idén mar megvan az 1500 milliárd hiány, az év első két hónapjában az egész éves deficit 44%-a👏👏
@81Zetike
@81Zetike Год назад
Antall J. neve egybeforrt az "Elmulasztott lehetőségek"-kel (Kárpátalja ) valamint "Magyarország kirablása"-val (lsd Borvendég könyvei; Jelenczki István: Háború a nemzet ellen) ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-ZA1DwUglWPw.html&ab_channel=P%C3%A9terTam%C3%A1ska
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
Többször, több helyen cáfolt összeesküvés-elméletek ezek (Kárpátalja "átadását" sose ajánlották fel, a nagymértékű privatizáció pedig a kapitalista átmenet egyenes következménye; aki utóbbit kritizálja, annak végső soron a kapitalizmus logikájával van vitája). Most ezt a kommentet még itt hagyom, hogy ne lehessen cenzúrázással vádolni, de a fent említett "kutatók" munkássága legalábbis megkérdőjelezhető erős elfogultságaik miatt.
@ildikodr.pilaszanovich8856
@ildikodr.pilaszanovich8856 2 года назад
Halálával óriási veszteség ért bennünket! Ha életben marad, minden másképpen alakul.😢
@laszlokovacs4883
@laszlokovacs4883 2 года назад
Aha ..
@ferim.4186
@ferim.4186 2 года назад
aha2 😁
@menyka1
@menyka1 2 года назад
Kár, hogy látni ahogy olvassa. Most is ugyanez van, ezek szerint semmi nem változott az elmúlt 32 év alatt, ugyanúgy a nép félelemben tartása a cél a vezetőinknek. Elszomorító
@eszkep
@eszkep Год назад
Egy harminc perces beszéd "felolvasásától" milyen parádés logikai bukfenccel jutottál el "a nép félelemben tartásáig"?!?! Ez tényleg érdekelne...
@mahakali1953
@mahakali1953 Год назад
Mosdatják a szerecsent és azóta is nemzetisen szopunk!
@renatabognar3232
@renatabognar3232 2 года назад
minden tiszteletem a szabadon választott miniszterelnök emlékének, de gyenge. tehetségtelen vezető volt, nem csinálta meg a rendszerváltást. sajnos
@veronikavadas
@veronikavadas Год назад
Igy igaz.🍀🕊
@cseszocseszo8258
@cseszocseszo8258 Год назад
Sajnos így igaz. Botcsinálta politikus volt, történelem tudósból faragott miniszterelnök.
@christianszilagyi2146
@christianszilagyi2146 10 месяцев назад
Utolag sajnálom Antall Józsefet mert aki nem ismerte és az emberek 90%-a nem ismerte köztük én sem , és mivel sohasem mosolygott Savanyú Jóskának hivták a háta mögött. Ezt mondta erre a 60 dik szülinapján 1992-ben. Tudom , hogy a hátam mögött Savanyú Jóskának hivnak az emberek mert sohasem látnak mosolyogni. A legutobb beadtam a muzeumba egy zálogcédulát amin a 19 században 300 aranyforint tartozása volt a családom felé a Savanyú Jóska bojtárnak amit a családunk sohasem kapott meg. Ujra fehivom a figyelmet , hogy a jóbb és bal oldal ha diktaturára nem is törekszik de hatalomra igen. ---Ha ma élne Antall József akkor ovatosságra intené Kina és az Oroszországi kapcsolatok miatt Orbán Viktort.
@szaboilona3718
@szaboilona3718 Год назад
A miniszterelnök mondatai,sajnos ma is aktuális! Hiába telt el 33 év azóta és közben az EU.tagjai lettünk. A nyugat mégsem tekint ránk egyenlőnek, hiába minden igykezetünk.
@krisztarostas8077
@krisztarostas8077 Год назад
Mert ők ilyenek. Mi pedig a magyar érdekek mentén politizálhatunk addig, amíg erős és stabil a kornány. Most az. Maradjon is így!
@johny.tayl.7325
@johny.tayl.7325 Год назад
Mindig is utálták, gyűlöltek minket, lásd trianon..
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
Akinek Trianonra az a válasza, hogy "minket mindig is utáltak"... hát, az nem igazán olvasott utána Trianon okainak, az a véleményem. Elég egyszerű mindent azzal magyarázni, hogy "minket mindig is utáltak", ennél jobban általánosítani viszonylag nehéz feladat. Én nem gondolom úgy, hogy mindig utáltak bennünket, főleg a mostani EU-ról nem gondolom ezt. De tegyük fel, hogy így van. Ha mondjuk egy embert mindenki (de tényleg, mindenki) utálja, akkor miért nem teszi fel esetleg a kérdést, hogy ő mit csinál rosszul? Miért mindig más a hibás?
@krisztarostas8077
@krisztarostas8077 Год назад
@@GeneralForgeron Pedig van ebben valami igazság. Igen. A nyugat fenn hordja/hordta mindig az orrát, ha rólunk volt szó. Ezt a mentalitást tanulta el az ellenzékiskedő, amikor azt mondja, hogy szégyelli, hogy magyar, vagy hogy nézzen már magába Magyarország, hogy ő mit csinált rosszul, hiszen joggal utálhatja Magyarországot mindenki, de tényleg mindenki. Ez van, kedves. Ez mindig is így volt. Mindig. Nem értünk egyet. “Haj, régi, szép magyar nép!” Most viszont újdonság, hogy fel merjük emelni a fejünket, hogy visszaválaszolunk, hogy a magunk érdekeit nézzük pont annyira, mint bárki a művelt nyugaton. Igen, ez így helyes. Ezt támogatom, amit pedig te mondasz, az maga a megalkuvás, ok nélküli önostorozás. Azt nem támogatom. Nem bizony. Kommentelésünk során legyünk végre tekintettel a magyarok méltóságára! Igen.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
Szerintem amit te itt leírsz, az az internalizált kisebbségtudat, ami annak a tünete, hogy képtelenek vagyunk magunkat azonos szintűnek venni más nemzetekkel. Ha valóban más nemzetekkel egyenrangúaknak vennénk magunkat, semmi szükség nem lenne ezekre a szimbolikus, sértődött szócsatákra a "nyugatiakkal". Meg hogy "visszaválaszolunk" (jelenlegi külügyminiszterünknek nagyjából egy kondáslegény szintjén van a diplomáciai érzéke; hogy ez a magyar ügyet mennyire viszi előre a világban, arról hosszan vitázhatnánk). De akkor ebben különbözik a véleményünk. Én próbálok a kommentálás során mindenki méltóságára tekintettel lenni, ezért törlöm a gyűlölködő kommenteket. Szerintem fentebb semmilyen gyűlölködő jellegű gondolatot nem írtam, magyarként pedig hadd kritizáljam a saját közösségemet - abból fogunk tudni épülni, ha tudjuk, hogy mik a hibáink.
@tiborkovacs7727
@tiborkovacs7727 Год назад
Nem értem miért kellett ezt a beszédet letiltani teljesen igaznak és jó irányadónak vélem az elmondottakat, az akkori problemák tükrében, mostani idökben is vannak hasonló gondok.
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
@tiborkovacs7727 A videó leírásában szerepel a teljes történet.
@margitkiss932
@margitkiss932 Год назад
Lehetséges,hogy Antall jó történész volt,de pocsék min.elnök.Ők osztották szét az országot a kárpótlási valós,valótlan kárpótlási jegyekkel,boldog,boldogtalanoknak.A privatizációjukkal több ezer ember életét tették tönkre !
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
A privatizáció már a rendszerváltás előtt elkezdődött, "spontán" formában. Antallék sok szempontból egy kész helyzetet örököltek. Nyilván csinálhatták volna ügyesebben is, de a kormányzás is egy szakma: bele kell tanulni, és jól kell csinálni. Nem sok ideje volt sajnos.
@deligabor9808
@deligabor9808 Год назад
Ki volt a letiltó???
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron Год назад
@deligabor9808 Kedves Gábor! A beszéd történetét a videó leírásában tudja elolvasni.
@jenokovi2605
@jenokovi2605 2 года назад
Amikor Amerikában volt ott azt mondták hogy nem politikusnak való .
@GeneralForgeron
@GeneralForgeron 2 года назад
Mikor és ki mondta ezt?
@istvantoth3924
@istvantoth3924 2 года назад
Jenő Kövi Képzeld magad elé azt a helyzetet, hogy van egy diktatórikus társadalom 300 ezer párttaggal, és ennek pártelitnek a krémjét el kell zavarnod, és a helyébe kell lépned a bizalmi embereiddel egy világháború, egy zavaros időszak és 40 év szocializmus után úgy, hogy a többi elvtárs marad, mert te és az embereid nem láthattál belülről minisztériumot évtizedek óta. Azoknak, akik a rendszerváltás után kezdték a kormányzati munkát, és az volt a dolguk, hogy teremtsék meg a piacgazdaságot és fektessék le egy demokratikus állam teljes jogrendszerét, honnan lettek volna világos emlékképeik? Hány éves lehetett volna1990-ben, aki minisztériumi tapasztalattal rendelkezett és emléke volt egy békés, demokratikus berendezkedésről, egy kormányzat olajozott működéséről? Ebben a helyzetben senki nem alkalmas politikusnak, mert akinek volt valami emléke, az legalább 70 éves lehetett.
@istvanjordan3858
@istvanjordan3858 2 года назад
@@GeneralForgeron reggel és lenin
Далее
КОГДА НАКРОШИЛ НА ПОЛ #shorts
00:19
Ezért lehettek ilyen sikeresek a balos CELEBEK!
26:42
Просмотров 377 тыс.
Hogyan lettek a kommunistákból "DEMOKRATÁK"?
22:54
Просмотров 126 тыс.
Kazak történész a magyarokról - Aibar Tangatov
34:01