@@Adani12345 igen, de nem feltétlenül ezen a területen az összes, hanem mindegyik ilyen rozsdaövezetes beruházásnál megfelelő arányokban elszórva. Vitézy egy erős felhatalmazást kapott a választóktól, hiába nem lett végül főpolgásmester. Ebben az öt évben meghatározó beruházás lesz a Maxi Dubai, szóval szerintem kénytelen lesz a kormány és Budapest vezetése is együttműködésre törekedni, mert ez egy nagy lehetőség, amit ki kell használni. Ahogy mondtad a videóban is, ez magántőke nélkül nem megy, a világon jelenleg kevés befektető van, aki ezt vállalná.
@@XY9388-s6p itt Rendezőn csak a mentesítés lesz horror áron tuti százával vannak bombák a földben. Igazad van több rozsda övezet is van amit lehetne erre használni ill. Ott a Kelenföldi kolesz is
@@Adani12345 igen, elvileg ezért is fog talán csak 2 év múlva elkezdődni a tényleges építkezés, mert addig tart a terület mentesítése. Nem vagyok benne biztos, hogy ez tényleg így van. Remélem ennél azért hamarabb megindulnak az építkezések, illetve nem tudom, hogy a kormány által ígért beruházások párhuzamosan fognak folyni az arab építkezésekkel vagy az majd egy következő ütem lesz.
JÓ LENNE HA MÁR NEM ERRŐL CSINÁLNÁL VIDEÓKAT ==>> TUDOM HOGY A KERÜLETBEN LAKSZ 😂 DE NE LEGYÉL LUSTA HOGY JOBB TARTALMAT CSINÁLSZ !!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 😂😂😂😂😂😂😂😂😂