Тёмный

2025-ben ismét Gyula adhat otthont a történelmi íjász világbajnokságnak 

Gyula Televízió
Подписаться 8 тыс.
Просмотров 1,2 тыс.
50% 1

2025-ben ismét, immáron negyedik alkalommal adhat otthont Gyula a történelmi íjász világbajnokságnak. A két évente megrendezendő eseménynek idén Malajzia lett volna a központja, melyet a kérésükre módosítottak 2025-re, majd a malájok visszaléptek a szervezéstől. Így az elmúlt három világbajnokság tapasztalt szervezője a fürdővárosi Kerecsényi László Íjász Egyesület lett.
Az újdonságok közé tartoznak az új helyszínek. A versenyszabályok keretein belül a pálya kialakításában is próbálnak érdekességekkel készülni a szervezők. A fő versenyszámok a tervek szerint a Várkertben kapják a legnagyobb fókuszt. Ehhez az eddiginél is nagyobb biztonságtechnikai előkészületet kell tenni.
Aktív időszakkal a háta mögött, hét hónap alatt rangos megmérettetéseken vett részt a gyulai íjász egyesület több tagja. Januárban teremíjász bajnokságon vettek részt, ahol a rendezés mellett több bajnoki címet és dobogós helyezést értek el. A tavasz a felkészülésről és a kisebb megmérettetésekről szólt. A legnagyobb külföldi verseny számukra Isztambulban volt.
Az egyesület tagjai legközelebb Komáromban, a Monostori Erődben vesznek részt a szabadtéri, valamint távcéllövő országos bajnokságon.

Опубликовано:

 

9 сен 2024

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии    
Далее
Mit találtak a régészek a gyulai vár körül?
17:18
Ezért lehettek ilyen sikeresek a balos CELEBEK!
26:42
Просмотров 344 тыс.
Gyula - Pannon Expressz
25:46
Просмотров 22 тыс.
Hadtörténész csatajelenetekre reagál | THEGG-TALK
31:06
Gyula - Walking in Hungary
19:50
Просмотров 10 тыс.
POGGYASZ - 2022.01.22. - GYULA
23:56
Просмотров 4,9 тыс.