A nálunk szerencsétlenebb sorsú barátunk életének alakulásáért mennyire vagyunk felelősek? És mennyire felelős egy háromgyerekes tanár azért, mert anyagi okokból elhagyja a pályáját?
Nekem tetszik, ahogy Sváby András emlékszik Kokaveczre, nagyon emberi, és a maga egyszerűségében tragikus is, de mégis felemelő, ahogy benne él a gondolat, és reménykedik, hogy köztünk van még. Jók ezek a kis történetek...🌼
Ez a bizonyos Kokavecz nevű figura már akkor személyiségzavaros volt. Bizony, aki egy ilyen "poént" kieszel és végre is hajt... ott valami baj van. Nem lehetett volna és nem lehet megmenteni. Nem attól siklott félre az élete, mert kirúgták egy iskolából. Itt inkább Sváby úr csalódásáról van szó: egy álomkép és annak szertefoszlása a rögvalósággal való találkozás során. Ettől függetlenül jó a történet.
