Én olyat hallottam, hogy ha jó Gamer PC-t akarsz, elég egy erős videókártyába befektetni, a proci meg a többi már nem is számít. Na, itt jön a képbe amit mondtál a RAM-ok kapcsán, hogy gamerkedéshez kell az a 16 GB. A videókártya esetében pedig elmondható, hogy a videókártya és a processzor olyan, mint egy versenyautó és sofőrje. Egy jó sofőr többet tud kihozni egy rosszabb autóból, mint egy rosszabb sofőr egy jó autóból, ergó egy jobb proci egy rosszabb videókártyával többet tud kihozni magából összesen, mint fordítva.
Szia! Véleményem szerint a pozitív a jobb, mert akkor csak a befelé nyomó ventiknél megy be a por, oda meg lehet szivacs vagy akármilyen szűrt rakni. Ha negatív, akkor minden nyíláson van befelé áramló levegő, ezzel por is. :-) De majd meglátjuk mit mond altTech :-)
Tápegységet ~80%-os terhelésre érdemes méretezni. Azaz ha a gép 800W-ot akar felvenni mindennel együtt akkor kell 1000W-os táp. Egyrészt impulzusban felvehet simán többet, másrészt a legtöbb tápegység ezen a 80%-os terhelésen, vagy annak környékén a legjobb hatásfokú. Vagyis egy 1000W-os táp önmagában elfűthet 20W (98% hatékonyság)-100W(90% hatékonyság) közötti teljesítményt, hogy közben még a gép el sem indult. Ezért nem érdemes a szükségesnél nagyobbat használni. Illetve ezért érdemes jobb minőségű tápot venni, mert azok hatékonyabbak is. Szóval érdemes megnézni a paramétereket.
10/10 videó VISZONT! 800 óra Rust tapasztalat: Amint betölti a játék a teljes mapot,2-3 óra játék után nem fér el egymás mellett a Rust meg mondjuk 1-2 tabos Chrome,és ezek mellett discord,16 bol 15 GB ramot felemészt ez a procedúra. Meglátásom szerint aki 2022 ben épít gépet nyugodtan mehet bele a 2x16 GB Ram,főleg ha van rá keret és hosszabb távra tervezed a gépet.
Hát én átlag játékos alatt arra gondoltam, hogy max. játék + Discord.😄 De természetesen, ha valaki egyszerre 3-4 dolgot is használna aktívan, akkor lehet neki több RAM kell 16GB-nál, de tapasztalataim alapján jelenleg még nem ez az átlag játékos kör.
Az SSD vs RAM méretben érdemes észben tartani, hogy _nagyon nem_ akarjuk, hogy a RAM-ból kifogyva az OS az SSD-n lapozó fájlozzon. A lemeztartalom gyakori változása az SSD-t írásokra és olvasásokra kényszeríti, illetve kiváltja a wear leveling-et, vagyis amikor az SSD azért mozgat át a lemezen lévő adatokat, hogy lemezterületet jelentő flash memóriacellák mindenhol azonos mértékben legyenek kiciklizálva (= a flash cellák újraírásához szükséges törlés ciklusok száma egy véges, nem túl nagy szám!). Ez gyorsan csökkenti az SSD élettartamát (általában 100%-ról induló tájékoztató érték), még gyorsabb az öregedés, ha nincs állandóan bizonyos arányú szabad hely (én 20-25%-ot mindig hagyok). Ezért érdemes a RAM méretet úgy megválasztani, hogy az OS lehetőleg *soha* nem fogyjon ki belőle az általunk használt maximális terhelés alatt sem.
Próbáld ki SSD-ről visszahozni az adatot... Meg fogsz lepődni hogy a fájt látni és méretileg is azonos de a tartalma nem lesz az ;) Tehát elég a sima formázás SSD esetén. A miértet pedig mindenki tudja :) HDD esetén minden adat visszahozható ha nincs felülírva.
Hali. A formázás nem törlést jelent a gyakorlatban. Hanem a könyvtárszerkezetben az általad kiválasztott állomány felülirhatóságát engedélyezi, és egyúttal láthatatlanná teszi számodra . További meghajtó használat közben ez az állomány randomizált módon el kezd átíródni más adatokra. Ha ez az állomány egy film, vagy kép, akkor jó eséllyel még sokáig megtekinthető a törlés után. Vannak erre partíció visszaállító programok, amik alap esetben egy hibás írás utáni adat vesztés javítására vannak, de ebben az esetben is használhatók. A leg jobb törlés , ha minden szektort nullára írsz. Erre is van jó pár program, nézz utána a neten. (Hard Disk Sentinel) A winchesterek esetében, mivel a rögzítés mágneses elven történik, a már nullázott szektorok is olvashatóak, megfelelő eszközökkel, de ez már egy átlag felhasználót nem érint álltalában.
"A sok fps-től csak hamarabb tönkre megy a videó kártya ".. A videó kártya akkor megy tönkre hamarabb ha 80 fok felett üzemel hónapokig akkor sem fix de esélyes.. tehát nem fog tönkre menni a géped ha nincs 100/120/144 vagy annál nagyobb hz monitorod és te 300 fps-el játszól 60-75 hz monitoron.
@@joejohn346 értelmező olvasás megy ?? A videóban beszélt hülyeséget a srác.. igaz nem raktam idéző jelbe az első mondatot , de lehetet következtetni a teljes írásomból. A videós srác a hülye..
Én sok embertől azt hallom hogy árt a gépnek az ha sokat van bekapcsolva pedig én úgy tudom hogy jobbat tesz neki az ha egész nap megy mint az hogyha mondjuk egy nap 4-5 alkalommal van ki-be kapcsolva. Szerinted melyik a jobb? Vagy ha mondjuk játékról van szó és tegyük fel egész nap megy a gép azt érdemes pihentetni közben?
Ha folyamatosan megy nyilván elhasználódnak benne az alkatrészek, de ez nagyon minimális, előbb lecseréled mint tönkremenne. Általában a ventilátorokkal van baj, na azok hangosak lesznek a sok használattól, ezért érdemes inkább kikapcsolni!
Nekem spec a folyamatosan működő gépek (Linux), vs. naponta kikapcsolt gépek tapasztalatom az, hogy az előbbieket gyakrabban kell takarítani, az összeszedett pormennyiség az kb. 3x annyi az utóbbiakhoz képest.
Az FPS-sel kapcsolatban is nagyon sok a tévhit. Sokan azt hiszik, hogy minél magasabb az érték annál jobb, pedig ez változó, attól függ milyen a játék. Van egy csomó játék ami 60 FPS fölött már játszhatatlanná válna, és van ami kevesebb mint 60 FPS-sel normális.
Első az ördög adta nekünk? (2010ben volt egy öregasszony ezt mondta a boltba hogy: "Ezt az ördög adta nekünk, hogy használjuk nem az isten..." én ezen jót röhögtem)
Én ezekből 1-et se gondoltam, hogy valaki ebben a hitben van. Még sose találkoztam olyannal aki ezekből bármelyiket is mondta volna. :D Jó tudni, hogy ilyeneket is elhisznek sokan. :D
Nem feltétlenül kell megsemmisíteni a meghajtókat. Vannak erre alkalmas szoftverek amik formázás után tele írják az összes szektort amivel azt érik el, hogy az adat amit el akartál tüntetni róla az már az életbe nem kerül elő. Szóval csak rá kell írni a régi adatokra és biztonságban leszünk.
Helo! A youtube ajánlotta a videódat, gondoltam megnézem. Két észrevétel: 1.) a szőnyeg téma azért probléma, mert egy prociban valóban nem tudsz kárt tenni, de egy alaplapon vagy vidi karin lévő ic t simán kisütsz, ha fel vagy töltve (az ESD védelem nem habiból van) és 2.) 16GB ram? Egy Anno 1800 1440p és full graf mellett eszik nálam 19 gigát. És mellette még fut maga a windows, egy böngésző, egy disc és pár háttér progi, lazán ott vagyok, hogy 24-26 giga. Illetve a kábel managemant olyan szempontból releváns, h 10-ből 9 ember nem takarítja a gépét és a kesze kusza kábeleken megülő por képes olyan felületet alkotni, h az már mérhetően rontja a hűtési képességeket. Ami pedig tipikus tévhit.. az a 30+ korosztályt javarészét súlytja (engem is), h isten ments az AMD-től.
Szerintem ha kellő mennyiségben írsz felül egy HDD-t, akkor az adatokat már nem lehet visszanyerni. Mit tudom én ha 7x teljesen leformázod (nem gyorsformázással), lepartícionálod, vagy csak felülírod fájlokkal, utána már nehéz lesz visszanyerni, vagy nem is lehet az adatokat. Az SSD ettől szerintem még jobb, ott kevesebbszer kell felülírni, hogy ne lehessen visszanyerni.
Ideális esetben a gép földelve van, ha csak nem nyúlsz bele, akkor a ház külső fém részei megvédik ezáltal a belső alkatrészeket, levezetik a feszültséget. Legalább is én így tudom. Építkezéshez, javításhoz meg földelő nyárs vagy mi kell.
Ha az adatok formázás után visszanyerhetőek akkor miért nem formázom a megtalt ssd met, töltöm meg ujra, és használom ameddig qkqrom és csak a lecserélésekor szedem le róla az adatokqt?
ma már nem túl aktuális dolog, de régebben volt egy olyan "elmélet" hogy ha a cd lemezt minél lassabban írod annál jobban fog szólni a zene. Tehát a hangminőséget befolyásolja audio cd -nél.
Mi azért írtuk lassan mert az akkori CD-s autósrádiók érzékenyek voltak rá :D (4x írtunk ezért...ha több volt, akkor akadás/no disc :D ) Adatnál persze 48, vagy 52x volt az írási sebesség. Továbbá később újraírható CD-re lett cserélve, mert többször írható...viszont a metódus ugyan az volt.
@@qwertzzui2 igen,ez volt az alapja a dolognak. viszont ez valamiért úgy terjedt el az embereknél ,hogy "jobban szól" a lassabban írt cd. Nekem valahol még megvan egy füzetem amibe azt jegyzeteltem,hogy melyik gyártó melyik fajta cd -je milyen sebességgel írható úgy,hogy még ne akadozzon a lemez. régi szép idők. :)
Amilyen sebességgel íródott egy lemez, azt utána ugyanazzal vagy nagyobb sebességgel lehetett csak kiolvasni és egyes akkori lejátszók még baromira nem tudták azt a forgási sebességet produkálni. Ezért volt az akadás is, mert nem tudta magát utolérni az olvasó. A hangminőséghez semmi köze nem volt. Azt már a hangrendszer és a forrás határozta meg. Ugyanilyen tévhit volt a kalóz dvd filmek, amikből azért herélték ki a menüt, hogy jobb legyen a film minősége, pedig amilyen minőségben az a film rákerült, helyfelszabadítással az az anyag nem lesz hirtelen fullhd, ha csak 576p volt az original minőség.
Inkább jó íróval, jó nyersanyagra kellett írni. Szar íróval vagy ha szar volt a nyersanyag, lassabban kellett írni. Na meg nem mindegy hogy mennyi hibát kell javítania a lejátszónak, mennyi a bizonytalan pit.
@@rdzsmed a dvd nél indirekt módon kellett érteni a jobb minőséget. Nagyon sok film volt,ami szerintem csak másolás védelmi okokból volt nagyobb mint 4,7 GB. És többnyire a menűvel meg az extrákkal oldották meg ezt. Ha átmókolta az ember a menűt,vagy kicserélte álló képre + szöveges gombokra meg lekapta az extrákat újratömörítés nélkül mehetett a film. Ha mindent meg akart tartani az ember akkor mindent újra kellett tömöríteni. Akkoriban rohadt lassú volt az egész folyamat. Úgy újratömöríteni egy filmet,hogy a minősége 'azonos' maradjon, az vagy 16 óra volt.A gyors tömörítők általában rohadtul kockásították a képet a gyorsan mozgó jeleneteknél. Inkább lekapta az ember a menűt mint 16 órán át teljes terhelés mellett menjen a gépe és semmi mást ne lehessen rajta csinálni. Ott szerintem nem a felbontás volt a minőség mutatója hanem a tényleges képminőség. Artifactek száma meg a kockásodás mértéke. Úgyhogy ott inkább úgy értették hogy jobb lesz a minősége, hogy jobb lesz mint az újratömörített és nem úgy,hogy jobb lesz mint az eredeti.
Ha nem is feltétlenül jár adatvesztéssel, egy pendrive-nál pl idő előtt tönkre tudja tenni az, ha éppen melózik a kütyü és hirtelen kirántod a portból. Nem egy pendrive-nál találkoztam már ilyennel, hogy rövid időn belül bizonytalanná vált emiatt a működése és így ezáltal idővel az adataid sincsenek rajta biztonságban.
Kedvencem: "Az a videokártya erősebb amelyikben több a memória" Illetve még a kedvencem: "Minek 60 fpsnél és hznél több ha a szemed amúgy sem lát többet?"
Valójában az átlag emberi szem amit érzékel, lehet hogy több lenne, de az agyunk képfeldolgozása sokkal lassabb annál, hogy ilyen mértékű folytonosságot és képkockaszámot idejében tisztán érzékeljen. Nagyon egyszerű példa erre egy gyorsan mozgó tárgy, amit szabad szemmel már elmosódva látunk.
@@joejohn346 Ott a válasz. Nem véletlenül volt 24 a szabvány, mert tisztán 20 képkockát vagyunk képesek másodpercenként értelmezni, ingerületté alakítani. Kezdj el gyorsan hadonászni a szemed előtt! Tisztán fogod látni a karodat?
@@joejohn346 Beérkezik az inger, ami az érzékszerveink fogni képesek, ezesetben a fény általi képi információ, mely ingerülwtté alakul, amit aztán az agy egy bizonyos sebességnél még képes tisztán kiértékelni. Fps témánál vagyunk és nem néztél utána miképp működik az emberi látásérzet?
Ha a gépházba elölről 3 ventilátor szívja a levegőt és felül 3 küldi ki akkor gondolom a hátsó ventilátort is úgy rakjam, hogy beszívja a levegőt, hogy a légnyomás pozitív legyen.
HDD-nél valószínűleg nem, mivel az egész lemezfelület újra lesz mágnesezve. Egyébként is, ha nem vagy celeb vagy valami közismert fontos figura, senki nem fogja laborba vinni a tőled megvásárolt adathordozót hogy adatokra tegyen szert
A folyadékhűtésről elhangzottak nem alaptalanok. Mert hiába van ioncserélt víz vagy akármilyen folyadék a rendszerben, ha az nincs tisztítva, karbantartva, az visszanyeri a vezetőképességét. Nem beszélve a festékkel ellátott folyadékokról, ami alapból kérdéses. De tegyük fel, ha a folyadék nem is vezeti az elektromosságot nagy mértékben, ha szivárgás van, amely alkatrészekre ráfolyik por található, ez belevegyül, s máris telítődik ásványokkal a hűtőfolyadék ,ami károsíthatja a gépet. Mert ugye, ventik ha másban nem is, a tápegységben vannak. Nem tudom hány ember szokta rendszeresen pl garancia lejárta előtt szétszerelni a tápegységét, hogy portalanítsa. Arról nem is kell szólni, mekkora katasztrófa ha abba kerülne folyadék, mert általában a tápegységek a gép aljában helyezkednek el.
HDD témában... Vannak programok amik teleírják a teljes HDD-t 1-esekkel vagy 0-ákkal, vagy random. Erről nem nagyon nyersz már vissza semmit. A sima formázás ellenben felülírásra engedélyezi az adott szektorokat csak. De nem töröl. Amúgy ha flexxel átmész a vinyón arról sok sikert visszaállítani bármit... De ha szétcsavarozod, és találkozik a levegőben szálló porral a benne lévő lemez, az se tesz neki túl jót. Nem hiszem hogy a Kürt Kft-nek fog valaki százezreket fizetni, hogy a te kis otthoni gyűjteményedet nézegesse :) Eladás előtt érdemes ezt a 0-ával vagy 1-essel teleírós módszert használni.
Nálam is Warzone alatt simán túlllépi a pc-m a 16 gb ramot. Néha fogom a fejem hogy 20 gb vagy 22 gb ram amit használ. Véleményem szerint 16 gb a minimum követelmény, 32 gb az optimális. Attól hogy 32 gb ram van a gépben nem a sebesség lesz a több, lassulás nélkül több alkalmazás fér el a szimplán a memóriában.
Nálad azért 20-22GB, mert a rendszer és a komolyabb programok mindig próbálnak annyi RAM-ot használni, amennyi rendelkezésre áll. Nekem 16GB van és 11-et használ a Wz, mellette Chrome és Discord megnyitva sem okoz problémát. Viszont 8GB mellett szinte 90-95%-ban használ a Wz. Szóval jelenleg 1080p-ben bőven elég a 16GB RAM játékra.
Velem a harmadik tipp megtörtént nem is olyan rég :D Nagy WZ-közben egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a gép lefagy és nem csinál semmit ( tudni illik a koliba illegálba bent volt a gépem egy ágyneműtartóba gépház nélkül ) mondom újraindtítom kézzel .. elsőnek észre sem vettem de nem indult a gép de éreztem valami kis nedvességet a karomon.. nem foglalkoztam vele. Aztán mondon szét szedem megnézem mivan vele.. akkor láttam az egész a táptól az alaplapig minden vizes volt és úgy volt áram alatt. Kicsit elkapott a szomorúság de mondom gyors szétszedem mert az alaplapon világított a RGB led. Szétszedtem mindent a ramokat kiszedtem a VRM hűtőt, procit minden fajta chiphűtőt ( alaplap Asus TUF B450M Pro Gaming ) és utána jött a proci .. amikor megláttam nah akkor kapott el egy picit az ideg :) a proci foglalatba is került víz ... De kitettem mindent száradni az ablakba elmentem enni, tesire aztén össze raktam és működik mai napig Gép spec: Asus TUF B450M Pro Gaming Ryzen 5 2600X Ballistix 16 GB 3000 MHz GTX 670 Zalman MegaMax 600W 80P
Az utolsóval egyet illetve nem tudok egyetérteni,formázással tényleg nem törlünk "semmit", DE! Ha a lemez - TELJES! - tartalmát felülírjuk csupa zero-val/vagy nullával akkor onnantól az adat elvész(pl dd vagy DBAN). A gyorsformázásról meg ne is beszéljünk....Az csak a partícióstáblát írja át semmi több.
@@mrkrisz3328 Viszont gépet soha nem az aktuális igények alapján rakunk össze, hanem gondolunk a jövőre is. A jelenlegi gépemet kb 12 éve raktam össze. Azóta 2 szer cseréltem vga-t. Plusz kb 4 éve bővitettem a ram-ot 16 GB-ra. Ha most raknék össze gépet, csak akkor elégednék meg 16 GB ram-al ha szűkös lenne a keret. De akkor sem 2 x 8-at tennék bele, hanem 1 x 16-ot.
Én még 2 ilyet hoznék: SSD-vel több az FPS mint HDD-vel Illetve Videókártyán több ram=gyorsabb is A VGA-s példa helyenként ma is megállja a helyét, de ez inkább régebben volt nagy tévhit, példa: Radeon HD 7970 1GB vs Rafeon R5 240 4GB (Még ma is van olyan ismerősöm aki azt mondja hogy több ram egy VGA-n egyenlő azzal hogy gyorsabb is.)
Az SSD a HDD-vel szemben a lagg spikeokat tudja megfogni, redukálni ami a játékban betöltés miatt történik. Mivel sok esetben a frame, akkor ér véget, ha a háttértárról betöltődött egy adott modell, textúra, hang.........Unitynél imádom az olyan tutorialokat amikor update alatt olyan erőforrás igényes dolgokat betolnak, hogy csak nézek :D
Ez a videó is remek lett! Viszont a témájától eltekintve lenne egy olyan kérdésem, hogy a google fotókból at lehet-e vinni a képeket és videókat a samsung galériájába?
Az adat megsemmisítése házilag, régen informatikát tanító kollégám által: "Tudod mi a megfelelő arra, hogy megsemmisíts egy SSD-ről minden adatod? Beteszed a kályha rácsára, aláteszel egy begyújtóst meg egy kis fát, és mikor látod, hogy alul már folyik a műanyag, na akkor megtörtént a megsemmisítés." HDD-nek meg nagy suhintás egy kalapáccsal. :)
A kályha minden adathordozón segít. A mágneses és az elektrosztatikus tárolók esetén is garantált megoldás a nagy és tartós hőhatás. De alapvetően ha félted az adatokat akkor titkosított tárolót kell használni, és kidobás előtt jó sokszor teli írni véletlenszerű adattal (erre van szoftver) Aztán bár marad vissza adat, de nem lesz senki aki megtalálja hogy mi volt az igazi.
Tud enni több mint 16giga ram-ot egy játék. Például a last of us pc port 24giga ram-ot zabált 1.0-ás verzióban 1440p-ben 1.1-et nem néztem. De alapjában véve 1080p-s 60hz-es monitorral elég a 16giga minden játékhoz.
Egyrészt egy poénról volt szó. Másrészt mondtam hogy sima víz helyett ez jobb (épp az áram miatt mondtam). Harmadrészt nem tudom értelmezni, hogy miért "maradt ki", ha ez nem is volt a videó fő tárgya, hanem csak egy mellékes poén?
Nagyon rég volt, még a 486-os, (PI-es?) időkben, a melóban működés közben egy PC füstölni kezdett, és nagyon büdös volt. Az történt, hogy a kábelezése egy belső lemez éléhez ért, a tápventi rezgésétől az az idők alatt finoman dörzsölődött, mígnem a lemez átvágta a szigetelést, és a ház ugyebár földelt volt.... Az izzó vezeték az összes további kábel szigetelését is megolvasztotta, láng ugyan nem volt, de lefolyt műanyag, vörösen izzó kábelek... Akkor még nem voltak a tápok olyan okosak, mint a maiak. A mai tápok azonnal lekapcsolnak ha megfutás van. Mármint a normálisak, nem a dzsunka olcsók. Egyszer szerelés / tesztelés közben (működött a gép), ráesett csavar az alaplapra, olyan gyorsan lekapcsolt a táp, hogy az milliszekundumokban volt mérhető. Másik észlelt eset: Egy SATA kábel hosszabb volt a kelleténél, így ívelt lett, az íve meg úgy helyezkedett a kábel rengetegben, hogy bebújt a videokártya venti alá, ami csak annyira ért hozzá, hogy nem állt le, de szépen koptatta a kábelt. (A ház hangszigetelt volt, nem volt gyanús zörej, lehetett hallani, de azt nem volt "szokatlan") A szabad csatlakozók soha nem okoztak gondot. De a fentiek miatt is érdemes a kábeleket értelmesen elrendezni, kötegelni.
Szia, 1080p alacsony-közepes beállításokon ezzel a PC-vel 60fps stabilan meglesz, de még a 75fps is, ha 75hz-es monitort használnál. 16GB alapból bőven elég Full HD felbontáson.
Nekem van egy fura szokásom amiről nem bírok leszokni még pedig az hogy Operát használok és több mint 30 tab van megnyitva operából. Ha kiszűröm őket egy min 1 hét után akkor is marad 15 amit folyton használok. ez ugyebár a ramom 90% át megeszi. És nem hioszem hogy nekem elég lenmne egy 16GB ram lehet nemsoká cserélek. De lehet a 32 gb ram al se lenne elég :D
nem hülye szokás, én már 2001 óta használok operát, kezdetben a tabok miatt (csak neki voltak), meg a beépített e-mail kliens miatt, ami mostanra sajnos kikerült.
Igen, lehet, a DDR3-as alaplapokon van PCIe 3.gen csatlakozó, ami a videokártyáknak kell. Annyi, hogy ha nagyon erős GPU-t raksz bele (aminek 4.gen-es csatlakozó kéne) akkor kicsit veszít a teljesítményéből.
Inkább fordítva egy 250w fogyasztású rendszerhez egy 400w közepes minőségű táp bőven jó ! És itt szokták hinni hogy tonkre megy , nem a túl nagy tápnál ! Pl ryzen 3600+rtx 2060 400w chieftec.
16GB-al 2 böngészőben nagyjából 60 ablak körül van nyitva + sokszor unity, skype, dc, notepad++........sok xar nyitva és mégis gond nélkül megy a minecraft....még amikor a max chunk számot felvettem, akkor is ment. Viszont a 7 days to die, Rust az meg tud nyekkenni egy-egy nagyobb betöltés esetében.
Régen ATI felhasználó voltam. Őket vásárolta fel az AMD. Akkoriban ha kijött egy új AAA game, akkor a legtöbb esetben szívás volt az ATI driverekkel. A játékok nagyrésze nvidiára volt optimalizálva. Nem tudom, hogy most mi a helyzet, de régen ez az állítás igaz volt.
Nem biztos, hogy a driverek hibája, de az AAA kategóriás játékok sokszor Nvidia kártyán jobban mennek, pl. Mirror's Edge Catalist, Crysis 3, biztos vannak még, én ezeket próbáltam AMD és Nvidia kártyával is, ég és föld volt a külömbség FPS számban. Sok AMD kártyám volt már, de én végleg át állok a zöldekhez szerintem.
@@phenthohn7303 Windows 10 rendszer használ ennyit viszont ha frissít vagy a háttérben valami fut akkor már kevés lesz. Egyébként i3 vagy ryzen 3 processzor a minimum.
Jó videó lett. Viszont a WarZone-nál hogyha minden ki van csutkázva akkor használhat akár 20GB ramot is. De ez persze a beállításoktól függ. (Ezt csak gondoltam megemlítem.)
Nálam 1-2 beállítás híján maxon volt minden így 11GB volt. Ha minden teljesen maximumon van akkor olyan 14-15GB RAM-ot használt (bár kompetitívebb játékoknál a magas FPS szám a cél, ezért nem is érdemes max-ra tenni mindent). De tény, ha több RAM áll rendelkezésre, akkor az adott program többet is fel tud használni esetenként.