Bábolnán is rosszul lett egy hölgy, helyi lakos, biztosan nem előre megrendezett jelenet volt, Magyar Péter azonnal abbahagyta a mondandóját, leszállt Ricsi platójáról és kérdezte, hogy hívjon-e mentőt. Ott állt a hölgy mellett, míg jobban nem lett. Ott tudatosult bennem igazán, hogy milyen emberséges, hétköznapi, kedves, jó ember. Azóta is rendületlenül hiszek benne!!!! ❤❤❤❤
Tudjátok mit szerveztek meg kurva jól? 2020 és 2023 között több százezer magyar embert aláztak meg, diszkrimináltak, zsaroltak és lehetetlenítettek el az oltáspárti patkányok, orvosok. Azt milyen kurva jól megszevezték, de még mindig nem lógnak kötélen :) Na ez a díjnyertes teljesítmény : D
3 месяца назад
Szerintem nagyon is jól meg volt szervezve, ahová kellet orvos pillanatok alatt ott volt a segítség!!
Igen nagy 10 literes ásványvizes palackokat ingyen bárki tölthetett. Ilyennel még nem találkoztam pedig sok rendezvényen vettem eddig részt. Igaz egy sem volt politikai.
@@gerrardsteven2135Az igazi kérdés az, hogy a Fidesznek szinte korlátlanul van pénze (a miénkből) és ők erre egyszer sem gondoltak... Amúgy meg monta MP, hogy több vállalkozó segített: Volt, aki vízzel, volt, aki pénzzel, technikával stb
A korhadt fa új èletet hordoz, de a szèlben törik, míg a fiatal fa hajlik. Amíg fent akarjàk tartani a régi rendszert az újjal az egyiknek el kell halnia. 2025-2026. nagyon sok új hajtàst fog növeszteni. A facsemetèk növekednek ès egyszer csak gyümölcsöket teremnek. Èbred a fiatalok tudata ès felismerik, hogy lehetne ez a vilàg jobb is.
Egészségügyi járulék, biztosítás ..... Azt emlitsétek meg, hogy egy munkanélküli, aki nem kap munkanélküli ellátást, annak is kötelező fizetni havonta 7-8 ezer körüli forintot egészségügyi járulék címen. Ez az a "senkit nem hagyunk az út szélén", mert aki ott van, még attol is tudunk elvenni.
Aki szociálisan rászorul?? Azok már éheznek, fáznak, stb., olyan alacsony jövedelemből élnek. Ez a határ így van kitalalva. Azoktól már úgysem tud elvenni a kormány semmit.
Erről beszélsz? Mert Se Puzsérék, Se a Fidesz, de még Magyar Péter sem fog beszélni erről!!!!!!!! Az önkényes mérvadó önkényesen önkényes témákkal ámítja a prolikat, de a lényegről kussolnak. Tudnék nekik adni témát Hétfőtől -Péntekig, de arról tuti kussolnának, mert ezek ellenkeznek a fizetésükkel, meg a jellemükkel! ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-rvkpgABMYgQ.html 12 Éves felvétel és semmi sem változott! Ja.....Ellopták a magán nyugdíjakat (is)...
nokia..... Symbian rendszert futtatott az N széria ha jol emlékszem vele párhuzamos a Sony-Ericsson a P9xx sorozattal.. VLC, Winamp.. opera böngésző, tom-tom navigáció,(extrán csatlakoztatott gps vevővel)videóhívások Bluetooth, mp3, email és AOL az akkori közösségi médiához.. szóval szép korszak volt👌
A Nokiát az MS tette taccsra azzal a trükkel, hogy beépült a vezetésbe az ő emberük és úgy manipulálta a cég dolgait, hogy az MS könnyen rátehesse a kezét a cégre. A probléma ott volt, hogy az MS számára az okostelefon piac akkor egy mission impossible volt egy Apple-hez képest. Nem vágták mit hogy érdemes és technikailag is nem kevés bénázást műveltek. Iszonyat pénzeket égettek el.
Annyira cuki az Oszi, meg a Dávid hogy mindig összekacsintanak, amikor Robi nem bírja abbahagyni a szófosást :D Nehéz lehet vele együtt dolgozni, de ti remekül helyt álltok mindig srácok
Oszi, tevedsz, mert nalunk is ez a szabaly a nemzeti parkokban. A leszakadt agak, kidolt fak a helyukon maradnak, mert egesz kis mikrofauna alakul ki bennuk.
Csak annyi, hogy pl volt magyar ipar, amire büszke volt a magyar ember. Mert pl. volt Ikarus meg Malév meg Csepel Autó stb. Most meg van Lőrinc meg külföldi multik. Kit érdekel ez? Ehhez nincs motivációja az embereknek
Kedves Robi!Szoktad magad visszanézni?Nem gondolod,hogy érvényes rád a ,,kevesebb több lenne"mondás??Okos vagy,mélyen látod és összefüggéseiben a dolgokat,szívesen is hallgatnálak,de ahogy időnként ,,ordítva ,,leuralod" a mezőnyt,az visszataszító.Kérlek,próbálj egy kissé finomítani a stílusodon...a tartalmon ne,az úgy tökéletes,ahogy van!!!Köszönöm.
Egy civil cégnél lehet olyat mondani, hogy a munkatársam, de pl. állami fegyveres testületeknél szigorú alá-fölé rendeltség van. Ott ilyet nem mondhatsz.
Itt van az idézet helyesen és pontosan, bár nem valószínű, hogy Churchill-től: ‘If you’re not a liberal when you’re 25, you have no heart. If you’re not a conservative by the time you’re 35, you have no brain.’
Kissé kevésnek találom a mindössze csekély, személyesedő, csúfolkodó, vicceskedést, amit egy ember nevével, alkatával, korával kapcsolatban felsoroltatok, a munkássága elleni érvként,...ez alpári bunkóság, ....és méltatlan...hozzátok is.
Igen,a Magyarok Istene a maga képére és hasonlatosságára teremtette meg a Magyar Embert--,ámde olyképp, hogy ne legyen oly fogalmatlan,mint őmaga a zörökre társtalan indivíduum...!!......az önfeláldozás bice-bóca pistoriusa...!
@@gerrardsteven2135 Dr Márki egy csodás ember A két Péter többet er mint a 2 millió fideszes!!!! Magyar Péter és dr Márki két inteligens és szava hihetok Dr Markit Orbán ocsmány propagandája nem engedte hogy államfő legyen nagy veszteség !!!!! Orbán csak hekkelokkel nyert és most forintért ment a szavazás !!!
@@szilviamatefi6372Torót szeretjük Szegedről is, de amíg ekézi Magyart, sok fiatalt veszít egy egyetemi városban. Ha kormányváltás, , akkor Tisza. Látja. Akkor ?
Orvos? Ott voltam! Magyar Péter előtti beszélők kezdték a mentők segítését!Többen is. ezt tették-ezt alkalmazta Magyar Péter is így tett! Azonnal jöttek a segítők! Sok volt az önkéntes-baráti volt a hangulat, sokan segítették egymást!
Az összes szinpadon álló, Rost Andrea is jelezte, hogy "orvost", mondva, mutatva az irányt. Ők felülről ráláttak a helyszínekre. Lehetett látni a gyorsan vonuló mentősöket, a tüntetők utat biztosítottak. Jó szervezés és gesztus volt.
Dopeman nem úgy buddhista, mint egy átlagos nyugati, hanem mint egy keleti vagy egy itteni keresztény. És még van mit fejlődnie, hogy elérje azt a szintet is.
Miért kell azt feltételezn, hogy csak valami hátsó megfontolásból hívott orvost? Azért ennyire nem kellene túl elemezni. Orvost hívott mert emberből van, és egyszerűen megtette amit diktált a szíve! Annyira rossz ízű ez, hogy érdekből tette.
Sziasztok! Jó pár éve már minden alkalommal meghallgatlak benneteket! Az összeset! Szeretlek titeket hallgatni, mert teljesen egy véleményen vagyunk. Robinak szeretném üzenni. A Dopemanel kapcsolatos gondolata téves! Szerintem sokkal egzszerűbb Dopemanak a nyöszörgése! Ö elvárta volna az ő Orbánjától ezt az odafigyelést a hiveivel szemben, de nem tette! Magyar Péter igen! Dopeman csalódott most a "messiásában" mert Magyar Péter sokkal jobban közvetiti a békét, az összetartást, tiszteletet, és a törődést egymás iránt! És Dopeman most nem jó "szinre " tette a zsetonját! Ezért durcás most!
Nagyon sűrű mondatok hangzottak el. Meghallgatom mégegyszer . Nem zavar,hogy egymás szavába vágnak.😊 A hétköznapi életben is így beszélgetünk, ha sok a mondanivalónk!
Ezt egyes média helyeken úgy oldják meg (és fegyelmezetten), hogy van egy rotációs sorrend. Elmondja a magáét, majd a tőle balra ülő (az irány szabadon választható) folytatja a beszélgetést, aztán követi a következő balra ülő, de úgy, hogy mindegyik valahol betart egy olyan ütemet (időt), hogy nem veszi el másiktól a beszédidőt, van egy ritmusuk és jól műlödik. Ez nem megy egyik pillanatról a másikra, de türelemmel, gyakorlással elég jó beszélgetéssé válik ez a módszer a hallgatók örömére.
Pityinger Dopeman csak karaterja alapjan Pekingi palotakutya (Pekingese), magas engedelmesség-intelligenciával rendelkezik, mind jobban megérti és memorizálja az új nekimondott parancsokat . Valoban a FIDESZ palotakutyaja, akit mar minkevesebben birjak halgatni vagy nezni.
Elzárják a gázt. Falun 100 évvel ezelőtt hol volt gáz? Megoldja az ember, mint régen gáz nélkül. Városnak meg az iparnak lesz ebből gondja. A falusi ember tud alkalmazkodni mindenhez
@@agnesfarkas4027 Aki bunkó lehet igy beszélget 😅🤣 Normális ember megvárja a másikat és nem vág bele folyton a másik szavába. Oszkár meg kifejezetten ezt imádja.
@@Arcturus08 Nekem személy szerint van pár ismerősöm, akiről tudom, hogy Fideszre szavaztak 22-ben, lehet 18-ban is, most meg MP és a Talpra Magyarok facebook csoport követői, kedvelői, és látom a pozitív hozzászólásaikat is MP-vel és a Tiszával kapcsolatban.. nyilván százalékot nem tudok mondani, de nem egy főről van szó.
Így nyer végül a fideSS és a romlás amit képvisel. Hiszen a fidess gyökereknek mindig lesz egy újabb fideSS, csak ahogy kiöregszik a régi, most magyarpetike néven fut majd. Biztos meglepő valakinek, hogy Magyarország nem válhatott volna ilyen züllőtt trágyadombbá, ha az itt élő emberek igényesebbek..
@@Arcturus08.... Nagyon sokakat meg se kellett győzni......csak néztem egy nagyot.......hogy maguktól jöttek a.Hősök terére........pedig előtte vér fideszesek voltak. Mikor râ akartam.volna kérdezni, csak annyit mondtak, hogy elég volt! Sajnálom hogy 2x rájuk szavaztam....szégyen lem is! Ez egy szűk baráti körből való társasäg volt!
10 percenként hívtak orvost. "ÁJULJ EL ÉS TÉRJ MAGADHOZ!" Több ilyen élő hírfolyamos üzenet is volt, általában, amikor egy szónok vagy előadó beszélni kezdett. Ezt nem MP -ék szervezték, hanem a fidesz. (Párat sikerült kifotóznom, bizonyítani tudom.)
39:30-nál - ezt a gondolatot: "Aki fiatalon konzervatív, annak nincs szíve, stbstb" ezt én már Pasics múlt század elejei (Trianon-kori :) ) szerb miniszterelnöknek tulajdonítva ismertem meg.
3 месяца назад
Tök jó, hogy végre Balázs Palit is meghívtátok a műsorba, többször jöhetne! (ha már Csák János egy miskakancsó)
Vona mindegy mit érez magaénak... Épp ez a lényege az eredménynek. Jól elbeszélgetnek Robival, de ennyi. Vona eddig annyit tudott felmutatni eddig, hogy a médiával, egyes szereplőkkel elhitette, hogy ő esélyes.
Vonát mikor karaktergyilkolták akkor nem volt elég töke mint MP-nek, hogy beleálljon az össztűzbe inkább elmenekült, és ezzel a pártját is süllyesztő pályára állította.
Elképzelem ahogy Habony Árpád a szakadt koszos fehér atlétában amire tollal rá van írva hogy Tompó úgy ad egy tolót mamika gyomrába és papikát meg fültövön pattintja 😅
Orbán Viktor Csurkával való összemosása nettó hülyeség, mert bármit lehet mondani Csurkára, de azt nem, hogy globalolista volt....... Orbán meg nagyon is az.
Nagyon jók vagytok , zene füleimnek ! Mert minden így igaz ahogy elmondjátok ! Ez a teljes igazság !! Beszéljetek már a több műszakban dolgozó emberek kizsákmányolásáról is és a semmire nem elég , megadóztatott minimál bérekről ! Hogy nem sül le a pofájukról a bőr Orbánéknak hogy , a bruttó kereset is kevés, most már, a megélhetéshez , ilyen rohadt nagy drágaságban !! Mire kifizetnek a melósok mindent , egy szerényebb bevásárlás , és várják a következő , rabszolga fizetéseket !! Ugyan ezek a 150-160-e ft alatti, kis nyögdíjasok !! És még sújtja ezeket a kiszolgáltatott embereket, az uzsorának az uzsorája , deviza hitelek!! Tönkre tették a tisztességes dolgozó embereket !! Rohadjanak meg ! Ezt nem uszhatják meg bűntetlenűl!!!!
FAM szerint a NER-rel minden rendben van, nincs itt semmi baj! 👍🤪🤦🏻🤷♂️ Legalábbis ezt bizonygatta vehemens "okosságával" a Frisshírek Podcastban! ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-cdZlD9Dfryc.htmlsi=8tctpXjSNKSBu8M1
Tudatosan írtam így, hisz megmásitja a Biblia kardinális pontját,az isteni gondolatokat és saját kénye kedve szerint használja, (mint mindent), ezért gyakran eszembe juttatja Hofi mondatait:"mi a különbség Isten és Orbán Viktor között? Isten nem akar Orbán Viktor lenni..."
16:12 Miért Lao Ce-ről beszélünk, amikor ott az evangélium? "Jézus ezt mondta: "Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a földbe. Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan. A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor a termés beérik, rögtön fogja a sarlót, mert itt az aratás." Majd így folytatta: "Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen hasonlattal szemléltessük? Olyan, mint a mustármag. Amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál. De aztán, hogy elvetették, egyre nő, és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Akkora ágakat hajt, hogy az égi madarak árnyékában tanyáznak." Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik a tanítást, hogy megértsék. Példabeszéd nélkül nem tanított. Mikor tanítványaival magukra maradtak, mindent megmagyarázott nekik." (vö Mk 4,26-34)
@@erikalissai1304 370 a nettója egy kezdő, 25 éven felüli tanárnak, adókedvezmény nélkül. Azért az messze van a 240-től. Magyar Dávidnál már többször szembesültem elég jelentős tájékozatlansággal.
Erős állam: USA, Franciao. két jó példa. US adóhatóság, szövetségi nyomozás, bíróság, úgyészség, rendőrség: állam az államban.Nincs az a befolyásos, gazdag ember, aki szembeszállna az adóhatósággal, vagy bármilyen hatósággal.Franciában - nemhiába ez a két ország rokonszenvezik egymással már kb.kétszázötven éve - szintén ugyanez.Olyan nincs, hogy nincs pénz rendőrségre, idegenlégióra, olyan nincs hogy nincs pénz Reunionra, Francia- Guyanára /nettó ráfizetés pedig a tengerentúli megyék állami csecsen tartása/ Itthon mindenki tudja, hogy az állam fokozatosan vonul ki a fentebb írott területekről, leginkabb spórolásra hivatkozva.Adóhatóság még úgy-ahogy, mert sok pénzt hoz be.De felemásan, mivel nem mindenkit csesztet....mindenki látott már olyan bulikat, ahol "aranyeső hullik a szép kis családra..." százmilliókat égetnek el pár óra alatt munka nélkül lebzselő alakok....😮