#épületek #érdekesség #szigetek Ebben a videóban a világ legelszigeteltebb,legmagányosabb helyeit mutatom meg nektek.Olyan házak meg világítótornyok lesznek terítéken amik szó szerint a semmi közepén vannak.
Helló, remek helyek, de ez sem lehetett semmi:Szergej Krikaljov, az utolsó szovjet űrhajós. (Utána már csak oroszok voltak.) Mikor fellőtték, repülése alatt éppen szétesett a Szovjetúnió és mindenkinek kisebb dolga is nagyobb volt annál, mint hogy lehozzák. A landolásra a végén 10 hónapot kellett várnia, de valahogy kihúzta. Mikor leért, kiderült, hogy egykori országa 15 különálló nemzetté szakadt, sőt szülővárosa, Leningrád neve is megváltozott, tehát új személyire lesz szüksége. De ettől nagyobb meglepetés is várta: sorköteles lévén a KIEG küldött neki egy behívót, majd miután nem jelent meg, elrendelték a bűnügyi körözését. Se égen, se földön nem találták. Tulajdonképpen sehol a Világon nem volt.
Annyira szívesen eltöltenék egy hetet az izlandi házban vagy az őrlakásban. Minden további nélkül, csak kaja, víz és két jó könyv legyen velem.❤️ Köszönjük a remek összeállítást!! 🙃
Gárdonyi Géza írta valahol: "Az emberi lélek nem olyan, mint a befagyott tó a magányában sem. Sőt éppen a magányban bontakozik ki, mikor csakis magával foglalkozik. Aki visszavonultan él, nagyobb világokat fedez fel, mint aki utazik" A természet nagy tanító, és egyet értek, ha az ITT és MOST-ot megtudod élni az nagyon feltud tölteni. A depressziós nyugati világ fél önmagával találkozni, aki kalandként nézi az életet, az a magánnyal is el tud lenni valamilyen szinten.
Jó kis videó. Izlandon a keleti oldalt tucat szám vannak az elsőhöz hasonló régi farmok elhagyottak és felújítottak. Bent a szigeten. Husz -negyven kilómétere mindebtől. A felújítottak kibérelhetőek. Dánok Norvégok szívesen vonulnak el ezekbe családi pihenésre. Víz a közeli forrásról áram meg a helye válogatja.
Ez is jó videó lett. :) Ha kicsit kutakodtok youtube-on, akkor találtok egy youtubert (kifejezetten ismert, sok feliratkozós), aki ezeket a helyeket meglátogatta, és egy-egy éjszakát is eltöltött ott többedmagával, tehát azért van az a pénz, hogy látogatható legyen. :) Az olasz tornyot talán nem, de nem is igazán néztem ennek utána.
Besokalltam, és eldöntöttem, hogy veszek magamnak egy lakatlan szigetet, és odaköltözök. Már majdnem meg is vettem, mikor rájöttem, ha én odaköltözöm, nem lesz lakatlan. Így ez nem jött össze. :)
Azt ugye tudod, kedves Marcello, hogy jelenleg a magyar nyelvű RU-vid-on minőségben, színvonalban, effortban, igényességben te vagy a top1? Van egy-két csatorna itthon, akiket sokra tartok (más műfajokban), de ha rangsorolnom kéne, akkor gondolkodás nélkül téged mondanálak első helyre. Hogy miért nincsen minden videódon több százezres megtekintés, az minket minősít, nem téged.
Ők védik a temészetet. Valakinek csak kell, nemdem? Etetik télen a vadakat, szabályozzák a szigeti medveszaporulatot, mert a kardfogú tigris már kihalt arrafelé. Nyírják és gyomlálják a füvet. És ha megjelenne a Kisherceg majomkenyérfája, hát azonnyomban gyökerestül kiássák, mielőtt bajt csinálna. És a rózsára is fel kell tennie szeles napokon valakinek a védőbúrát. Hát mindezért.
El szeretnélek érni Whats Appon ! Nagyon kedvellek , Ausztriában élek 17 éve és két “ bandita “ unókámat nevelem az élet viszontagságaira . 67- éves vagyok ,szellemileg még fris , a matematika tanítása a két unókámnál most már a harmadik nyelven is hozzá járúl, meg a kis “ gecivel “ a sakk . Rőviden , ved ezt bemútatkózásnak . További sok jót , egésséget és üdvözlőm Colombo asszónyságot is .
Az első helyet bírnám...sima liba ,egy teli tank benzinnel hónapokig ellenék 🙂minden reggel kiautóznék a sziget végébe kávézni...oda lehetne vinni pár dolgot ,szélturbina,napelem...és grill !!! (nem bear 🙂),földbeásott fagyasztóláda stb ..meg pár tik hogy legyen toás 🙂 Mondjuk az érzés mikor rájössz : "uhh baszki valami otthon maradt "
Vigyél pát.mázsa.tápot is, különben a tikok lelegelik azt a kevés füvet. És akkor ha ottfelejtenek a szigeten, egyszerűen nem tudsz majd fűbe harapni. :)
@@zsoltd5116 Be lehetne indítani az élet körforgását , a reggeli gittelésből hajtana a paradicsom 🙂 Viszont a városban ettől elszoktunk..meg attól hogy a tik az nem folpack alatt hungarocell tálcán megpucolva terem. Lehet hogy az első hónapokban erős lelki furkáim lennének. De messze vagyunk a természettől ..ilyenkor jön rá az ember.
Mióta a Zen-nel foglalkozom sok mindent megértettem önmagam és a világmindenség viszonyáról. Ez új dimenziókat nyitott meg, sok mindent máshogy látok, de azok az érzések bennem vannak továbbra is amik idáig vezettek. Csak olyan emberek érthetik ezt meg akik túllátnak önmagukon, lássák önmagukban a potenciált...azt hogy milyenek és mivé válhatnak. ...teremtmények vagyunk....önmagunk teremtményeivé válunk, mindenkinek megadatik a saját gondolkozása, szabad akarata, az hogy kivé válunk mindenkinek a saját döntése...az élet körforgása, minden mozgásban van...az anyag koncentrált energia. Nagy változások kellenek ebbe a rohadó világba...én csak a saját környezetemre tudok hatással lenni, de ha ez lavinaként 100 év múlva éri el a célját akkor nem volt hiába. Namasté
Ezeknek az automatizált világítótoronyoknak az energia ellátását, hogyan oldják meg? (Egy napelem és egy akkumulátor nem képes naponta annyi energiát előállítani/tárolni, hogy egy 20km-ről is látható fényforrást egész éjjel ellásson árammal?)
Rémlik valami, hogy atomenergiával csinálták az oroszok anno. Aztán mikor felbomlott a CCCP és magára maradt egy csomó világítórorony, történtek balesetek, mikor ellopták a berendezéseket.
Szovjetel az Északi Jeges tenger mentén több mint ezer automatizált világító és rádió tornyot építettek maguknak. Azokat 80-120W teljesítményű RTG berendezés látta el kb 10 évig árammal. Ma ezek szétlopáséboól még mindig vannak sugárszennyezési gondok. Volt valahol valaki egy blogban, aki ezeket bemutatta, számbavette. Az űrszondák is néha évtizedekig működnek pár Kelvin fokon, napelem nélkül kifelé tartva a Naprendszerből.
Azt a vizben álló tortyot megnezném jol neztek ki a benti képek😁 Amugy hol vetted fel a videot ha uton vagytok, olyan a végen mintha szobában lennél, vagy ez még régebbi felvétel?
Ők eltöltöttek 24 órát ebben a világító toronyban. Bár egy csapatnyi idióta de szerintem érdekes videó: ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-Li-DOisUu-g.htmlsi=38RQfCJJyU8aBd9Y