Azzal magyarázzák a gyereknevelés hiányát, hogy szegények. Régen is volt szegény család bőven és azok tényleg dolgoztak ám a földeken sokat. Még is tudták nevelni a gyerekeket. És nem éltek szemétben. És tudtak becsületesen élni. És ha a gyereket pofon vágta a tanító, nem a tanár kapott pofont utána hanem a gyerek még egyet, mert biztos rossz volt. Én nem mondom hogy pont ezt kéne visszahozni, mert lehetséges hogy a tanár is téved időnként. De AZ sem megfelelő, hogy a gyerekeknek csak jogaik vannak és nem lehet velük semmit sem csinálni.
..ja ,az engem is érdekelne, hogy a szegénység miért ok a szeméttelepre?? ..meg ha szegény akkor nem tud disznót, csirkét, netán tehenet nevelni a telkén?? meg krumplit, kukoricát termelni ??
Régen is volt szegény család, de még mennyi én is abból jöttem. Legtöbb hétvégén megreggeliztünk majd irány a föld, palántázás, kapálás, szüretelés mindezt 7 évesen csináltam. Sokszor nem tetszett, sokszor elvágyódtam, de annak mindig örültem, hogy van sok alma, szőlő, cseresznye, hagyma, krumpli stb és sokszor egész évben kitartott az általunk megtermelt zöldség, gyümölcs. Szüleim arra tanítottak, ha van lehetőséged akkor gondolkodj, mérlegelj és ha érdemes élj vele, na erre nem képesek a cigányok pedig őszintén jobb lehetőségeik vannak mint egy "parasztnak". Mi nem kaptunk ingyen földet, lakást, jószágot sem régen nagyszüleim, sem szüleim sem én, ezek az integráció jogcímén mindent megkaptak aztán most őszintén mire mentek vele? Én fiatalon már saját tehermentes lakással, saját autóval rendelkeztem és mindezt annak köszönhetem, hogy a kemény munkát nem eltoltam magamtól, hanem vállaltam, de megkértem érte a pénzt is! Ezen múlik a jólét, munka folyamatosan, fejleszd önmagad minden évben, tanulj nyelveket és tájékozódj. Mi az ami ezek közül a lehetőségek közül nem áll rendelkezésükre? Van ingyenes oktatás, van ingyenes szakképzés, nyelvoktatás, diplomára, felsőoktatásra lehetőség és tele az ország munkalehetőséggel. Fejben kéne rendezniük a dolgokat és nem élősködni a törzstársadalmon, amíg ez nem megy addig ott maradnak ahol vannak. Ha ebbe a gondolatba valaki képes rasszizmust belemagyarázni az nem normális!
Vannak köztük olyanok, akik együtt tudnak élni velünk, s viszont. Ne általánosítsunk. A tökéletes integrációt nem lehet elvárni, mint ahogy más kultúrájú emberektől sem...
@@beafarkas5686 nem êrtek egyet veled. Igen is,hogy a tökeletes integracio elvarhato. Elvegre 600 eve köztünk elnek. Epp ideje lenne,hogy integralodjon mindegyik.
@@beafarkas5686 OK, természetesen, tisztelet a kivételnek, mint minden alól, itt is vannak kivételek. Csakhogy náluk, köztük a deviancia a normális állapot, míg a fehérek közt még a fordított arányoknál is kevesebb. Miért? És meddig kell tűrnünk és eltartanunk őket, kb 1 millióan vannak már és folyamatosan romlik, nő az arányuk a magyarok kárára.
@@janoslaki7455 Persze de ne várj ugrásszerű változást...ehhez türelem kell...!Elmondok egy történetet...Nálunk gázfűtés van, viszont volt egy csomó faanyag...odaadtam egy számomra becsületes romának tartott embernek...hogy majd, mellettem dolgozva egy napig kiegyenlíti a számlát! Xerinted működött?))) Szóval a romák sokkal mélyebben vannak,mint ahogy gondoljuk!:))) És ez nem megy dumával!)))
Gyula Domonkos: Ön szerint ebben az esetben ki a bűnös, az aki a hatályos jogszabályok alapján ítél, vagy az aki a hatályos jogszabályokat immáron 10. éve 2/3-al kénye-kedve szerint írja?
Tegyük fel megkapják a pénzt.....attól kezdve megtanulnak esetleg írni, netovább olvasni, mi több egyetemre járni?:)))Ki az az agyament aki ezt elhiszi?:))
#A mocskos #MÉDIA meg minden mondandót #KIFORGAT és #USZÍT. Szerintem ez itt a legnagyobb probléma. Mert itt arról van szó, hogy egyeseknek miért nem jó ha őket oktatnák, képeznék, munkaszeretre nevelnék?
@@Sol_Solis_ GFondolom itt az ideje, hogy a media is rendszert váltson és megtalálja a maga helyét, ne politizáljon, tájékoztasson, ha lehet hitelesen! Az öntisztulás egy belső folyamat, tartok tőle nem két percig tart és főleg nem rajtunk múlik!:))
@@magyar937 Minden téren rendszerváltás szükséges, mert ez nem az hanem káosz. És ez mindenkin múlik. Rajtad is rajtam is. Ne legyél kishitű! Meg kell osztani minnél több helyen a tényket. Ebben bárki tud a maga módján segíteni.
@@Sol_Solis_ Most történik a valódi rendszer változás! Az Orbán kormány érdemi változást nem hozott az életemben, de irányt mutat...ha csinál olyasmit , ami másoknak jó az nekem nem fáj!:))
Berki "úrnak" üzenem, 4.osztály végére, aki járt iskolába és tanult, tudnia kéne tökéletesen írni, olvasni, számolni...szóval, aki 4 osztállyal semmit sem tud, az nem is akart.
@@akoshalasz8628 Látta ön egyáltalán a filmet?? Gondolom igen. Továbbá - gondolom -, egyenesen gyűlöletbeszédnek tekinti, amikor például az a bizonyos édesanya elbeszéli, hogy a fiát - bérmálkozásra menendő - hasba rúgta egy cigányfiú. Az illető édesanya - niedermülleri szóhasználattal élve: képződmény - azonban teljesen higgadtan és tárgyilagosan nyilatkozott. Továbbá mély meggyőződésem, hogy az összes nem-cigány nyilatkozó (velem mint e film nézővel együtt, sőt valójában Bayer Zsoltnak is ez a véleménye) tökéletesen egyetért abban, hogy a valóban tanulni vágyó cigánygyerekeket és családjaikat a nem-cigány, de hasonlóan nehéz helyzetű családoknál erőteljesebben kell támogatni. Ellenben a teljes magyar ellenzék - természetesen hathatós külföldi támogatással - Gyöngyöspatán nem a béke helyreállását és a normális fejlődést akarja, hanem az itt élőket is akár feláldozván az egyetlen, általuk egyáltalán definiálható célt megvalósítani: megbuktatni az Orbán kormányt, még ha ebbe azután beledöglik is az ország. És még mielőtt e gondolataimra rásütné a gyűlöletbeszéd bélyegét, hát hadd tájékoztassam, mely szerint én mindössze a nemzet jövőjét féltem, benne magukat, ellenzékieket is, hiszen egy bekövetkező végromlásnak azután önök is elszenvedő alanyaivá lennének, nemcsak az önökhöz mérten másként gondolkozók. Ja, és hogy egy esetleg várható, ám klasszikus vád ellen eleve védekezzek: a kommentjeimért éppúgy egyetlen fillért sem kapok (avagy más, netán természetbeni juttatást), mint az eddigelé a hivatalos (tehát nem magán-) könyvkiadásban megjelent 2 könyvemért. Sapienti sat.
Kedves Babette! Sokszor az alapkövetelményeknek meg nem felelt tanulókat továbbengedik felsőbb osztályba, mert ha minden évben megbuktatnák őket, akkor az első osztályban ott ülne néhány jóval idősebb problémás gyerek, ami tovább súlyosbítaná az amúgy is igen nehéz helyzetet. Ezek a túlkoros gyerekek valóban nem akarnak tanulni, mert otthonról semmi motivációt nem kapnak, de iskolába lépésükkor még van esély ezen változtatni. Kiscsoportos oktatással, speciális módszerekkel, valódi személyes törődéssel, és rengeteg jutalmazással, mint fentebb leírtam. Ha már elsőben bekerülnek 25 másik gyerek közé, ahol egy 45 perces órából még két perc sem jut rájuk, semmit nem fognak tanulni, és csak ballasztként sodródnak évről évre az iskola nyakán.
@ Fogalmad sincs sem arról, hogy mit jelent fasisztának lenni (azért ebben nem vagyok egészen biztos), és arról sincs/nem akarod tudomásul venni, hogy mit műveltek Magyarországgal.
Nem értem pontosan a problémádat, ha jól emlélszem 14-ből maradt 4. Vsz találnak állást a környéken. Vagy kártérítésre gondolsz, sztem az is indokolt lenne. Esetleg, ha már a koruk indokolja előnyugdíj. Vagy az említett busz őket is vihetné...
@@janoslaki7455 igazad van. Ám akkor az ott maradó kisebbséget ki oktassa? Tán jó megoldás lehet, ha szétszórják őket több iskolába, ahol már igazán kisebbségben lennének. Akkor tán jobban alkalmazkodnának. Mondjuk vihetnék busszal is őket egy távolabbi suliba, s ha nem mennének, azt szankcióval súlytani.
Kérdésem: Vajon mi lenne, ha fordított helyzetről beszélhetnénk? Mármint, hogy a magyar gyermekek hiányoztak volna 400-500 órát és ők fordultak volna kártérítésért az illetékesekhez? No meg a tanárok! Nekik vajon megítélték volna-e a százmilliós kártérítést? Kötve hiszem! Pedig az igazi kárvallottak ők voltak! Mocskos banda! Aljas gazemberek!
A "spontán szegregáció" valóban létezik, mint ahogy a filmből is látszik, de ezt a liberális oldal is elismeri: Csenyétéről, a már színtiszta cigánnyá lett településről írott könyvében (2004) Szelényi Iván szociológus is elismeri ezt. (10 évig kutattak Csenyétén és elismerték: csúfos kudarcot szenvedtek. Pedig még Hollandiából is hoztak "közösségszervezőt" akinek a kertművelést kellett volna megtanítania. De a holland kertművelő is megbukott, mert ő sem szeretett kapálni, így a megvett palánták megrothadtak.) Ugyanis az a cigány, akinek sikerült kitörnie a nyomorból, szintén otthagyja a települést és máshova viszi tanulni a gyerekét. Akkor ők is rasszisták - cigány létükre? A Gandi cigány gimnázium végzett diákjai hová lettek? Hol vannak az elhivatott cigány származású tanárok? Inkább elmennek a "civil" szervezetekhez munkatársnak? Félreértés ne essék - én dupla fizetést adnék az ilyen helyeken dolgozó tanároknak és melléjük "animateur assistant"-okat helyeznék, ahogy a franciák csinálják, segédfelügyelőket és munkatársakat, akik tehermentesítik az agyonstresszelt tanárokat. A T. jogvédők is jobban tennék, ha elolvasnák Szelényi Iván könyvét cigány szegregáció ügyben, mert a kiosztott pénz - azon a szellemi nívón - semmit sem fog megoldani. Már két francia riporter is ott járt: remélhetőleg beszámoltak a Fr.o-i áldatlan állapotokról is, amikor egymás után dózerolják le az ott kialakított engedély nélküli cigánytelepeket. Ezek szerint nekik sem megy olyan könnyen az integráció.
Nem is fog sikerülni az integráció, mert a cigányoknak legalább a 90%-a nyíltan rasszista. Ez egy genetikailag hulladék fajta, azért kellett az őshazájukból is elmenekülni. Nem is volt ennyi probléma velük, amíg a magyarság ellenségeinek nem jutott eszébe, hogy ezekkel lehet tönkretenni Magyarországot. Régen nem is lakhattak a magyarok között. Most is ezt kellene visszahozni, csak akkor a jogvédők egyből nyavíkolnának.
@@attilaszabo2866 Kedves uram, magyar keresztyén reformátusként én ilyet nem írnék le, mint Ön: " Ez egy genetikailag hulladék fajta, azért kellett az őshazájukból is elmenekülni..." A magyarországi Gandi cigány gimnáziumba is ilyen "genetikailag hulladék fajták" járnak Ön szerint, akik két idegen nyelvet tanulnak a cigányon és a magyaron kívül, valamint Shakespaere-színdarabot tanulnak be? Miért általánosít? Miért keveri össze a bünözőt a nem bűnözővel? A dolgozót a nem dolgozóval? Ez a "hulladékozás" nem jó megközelítés, mert sajnos a magyar fajtámba én is találnék bőven ilyen "hulladékot". Tehát disztingválás a javaslatom, vagyis nem mindenki "hulladék" és nem mindenki bűnöző. A magyar bűnöző lakhat magyarok között?
@@jozseffutaki371 Kedves Futaki úr! Sajnos én csak a bűnözőket ismertem meg.Függetlenül, hogy tanult, vagy nem. A tanultság nem minden esetben jár a bölcsességgel együtt. Sőt az ismereteket lehet gonosz célokra is használni. Ahol én lakom és felépítettem az otthonunkat, az eltelt ötven év alatt pokollá változott a cigány politika miatt. Nincs kedvem órákat írni arról, hogy mit kell eltűrni nap-mint nap. Ezt csak úgy tudná meg Futaki uram, ha, ha ideköltözne közéjük és hallaná a rasszista szöveget és a bőrén tapasztalná meg a problémákat. Azért az nem általánosítás, ha a népesség számához arányítjuk a bűnözők számát.nem beszélve azokról a cselekményekről amelyek összeghatárhoz kötöttek és emiatt nem számítanak a statisztikába, de a mindennapi életet pokollá teszik. Egyébként a cigányok elvándorlása történetének utána lehet nézni. Továbbá, a cigány himnusz szövegének az elemzése is sok mindent elárul.
Így van! És fentebb már jeleztem több részletet. Csak gondoljunk bele abba a helyzetbe, hogy egy mozgásában valamelyest korlátozott gyereket is át kell majd hordjanak a szülei egy másik településre, mert a helyi iskolában olyan méretekbe vannak a roma diákok, hogy féltik őt. Főleg ismerve azt, hogy a lányukat néhány éve (még második osztályban) egy roma diák megdugással fenyegette meg. Az ilyen roma emberek miatt szenvedünk mi, akik becsülettel dolgoznánk meg minden betevő falatért, mert megbélyegeznek minket. Nekünk háromszorosan kell bizonyítanunk mindent, amit a többségnek elég feles mértékben. Sajnos saját bőrömön tapasztalom, hisz apai ágon 75%-os roma vagyok. (apai nagymamám édesanyja magyar, az édesapja roma; míg apai nagypapám minden felmenője roma.) Édesapám egyetemi tanár volt, vagyis maga is egyetemet végzett. A bátyám orvos, én felsőfokú informatikai végzettséggel rendelkezem, a húgom ügyvéd. És a gyermekeink is tovább tanultak. (A legidősebb lányom ügyvédnek tanul, a nagyobbik fiam orvosnak készül, a legkisebbik még most kezdte a gimit)
@@magyar937 Pontosan! Ez annak a kérdése hogy miként szocializálódtak, nektek szerencsétek van. Sajnos a legtöbb esetben ez nem úgy történik mint nálatok, a roma gyerekek nagyon sok helyen olyan környezetben nőnek fel ahol a születésüktől fogva azt hallják hogy a Magyaroktól vagy más nációhoz tartozóktól nem bűn lopni, nem bűn őket kirabolni, sőt inkább dicsőség. Érdemes megnézni a szabaduló bulikat, mások esetleg szégyenlik a börtönt ők nem, náluk dicsőség.
Azok voltak a hibàsak azok a szulok akik ezèrt elvittèk màshova a gyerekeiket ès nem ulltek ossze ezt megbeszèlni a polgàrmesteri hivatalban a roma szulokkel egyutt,vagy legyen kulon roma iskola,mi az,hgy elhordom a gyerekemet màshova,ha nem èrtenek egyet akkor legyenek roma iskolàk roma tanàrokkal ès verjèk egymàst kedvuk szerint!
@@agibagi6742 És most azokat támadják, MEGINT, akik azt akarják elérni hogy a tisztesség, becsület, rend és tisztaság szeretete legyen a példa, nem pedig a deviancia. Azokat támadják akik a bűnelkövető csürhét jogosan felelősségre akarják vonni.
A társadalmi együtt élés szabályait nekik is kötelező betartani ,nemcsak a markukat kell tartani! Mert folyamatosan csak a kifogásaikat halljuk,arról nem beszélnek hogy mi a kötelességük a társadalommal szemben.
Az én gyerekem még óvodás, szeptemberben kezdi majd az iskolát, de már rég le tudja írnia a nevét, egyszerűbb szavakat már ki tud betűzni. És nincs ezzel egyedül, a többi kisgyerek is hasonlóan van ezzel. Ezeket otthonról hozza az ember, nem az iskolában tanulja. Tök jó lesz majd, ha az az "agyilag zokni" Ricsike, aki írni - olvasni nem tud, jogosítványt kap...
Nem Ricsike, Leonka.Ricsike az én lányomat húzta le napi rendszerességgel elszedte a pár forint zsebpénzét.Egyszer korábban mentem érte az iskolába és a szemem láttára adta oda neki a pénzt.
Igaz... Sokan azt mondják, hogy ez rasszizmus...de nem az, ott vannak a feketék...x száz év alatt eljutottak a rabszolgaságból az elnökségig amerikában...ezek sehová nem fognak még 1000 év múlva sem...egy olyan kutyát aki megmarja a gazdáját azt el lehet altatni ugye?! Azt nem tiltja törvény. Ha ezekkel a semmirekellő, buta, tolvaj agressziv bandával nem lehet csinálni semmit?!
@@sanyisoska6762 Persze, hiszen mindenütt van sötét ember (nem a bőrszínre gondolok). De van értelmes, érdeklődő is. Nekik meg kellene adni a lehetőséget, hogy ne csak a ballib mainstram médiából tájékozódjanak.
@@sanyisoska6762 Kedves Uram! Igenis meg kell adni a lehetőséget, hogy ezt az oldalt is meghallják a külföldiek. Külföldön élek 5 éve és hányszor megkaptam mar, hogy: " mi történik Magyarorszagon???" Igen! Itt a sajtó rettentően egyoldalú! Könnyebb lenne nekem is ilyen filmeket megmutatni nekik, hogy nézd, itt van! Alkoss ezutan véleményt! Tudom, hogy kevés vagyok, de ha próbálkozik az ember, az sohasem baj! ......Másrészt, ha az index egyből kinyomja angolul, miért ne tehetnénk meg mi is?!
Kiváncsi vagyok, hogy ezt a filmet mikor adja le az ATV vagy az RTL Klub. (Gondolom Bayer Zsolt ill. a HírTV biztosan megadná a vetítés jogát) Szívesen olvasnám a New York Times kommentárját a filmről
Bayer Zsolt lenne a megfelelő személy aki az élére tudna állni a dolgoknak, pertársasaág alapításban...Bayer Zsolt hitelesség is nagyban emelkedne a tisztességes perek után. Elsőként segíteném anyagilag is akár.
Amikor én voltam felsős a mi sulinkban is volt "jó tanuló" osztály meg "a többi". A gyengébb osztályba jártam. Most akkor perelhetek egy-két millióért a doktorim mellé? :)
Letiltaná a RU-vid...tudom, mert próbáltam fordítva, feliratoztam egy 13 perces filmet arról, hogyan baszták szét Párizst, 3 napon belül törölték mert "gyűlöletbeszéd", visszatöltöttem, órákon belül törölték és megkaptam a strike-omat.
Elképesztő ahogy az ellenzék hátat fordított a gyöngyöspatai tanároknak. mendrei, gallóné, ballib tanárok? Tökéletesen tisztában vannak vele, hogy miről van szó.
Jó, hogy ez a film elkészült. Nagyon jó. És most rajta, nekiállni és tenni vmit. Most a kormány következik, már megvan a korm.biztos, mertez így nem mehet tovább, -"erre rámegyünk" a c. is, magyarok is.Ennek megálljt kell parancsolni!
T. ballib. Elit. A szegregációról egy Valós képet láthatnak. A légkondicionált irodákból természetesen ez tény nem látszik. Arra már gondolni sem merek, hogy a valóságot Önök is látják, csak idegen érdekeknek megfelve a valóságot teljesen eltorzitják.
Én nagyjából 50%-ban roma származású vagyok. Édesapám apai ágon roma, anyai ágon félig roma származású. Anyám 100%-ban magyar. Rohadtul utálom azokat a roma honfitársainkat, akik miatt a becsületes roma vagy félig roma származású embereknek triplán kell bizonyítanunk, hogy becsületesek vagyunk és tényleg valamit le akarunk tenni a közös asztalra és nem elvenni onnan. Nekem is felsőfokú végzettségem van. Informatikával foglalkozom egy nagyvállalatnál és több nyelven beszélek és tárgyalok. Sajnos, mint fent írtam, pont az ilyen roma származású egyének miatt vagyunk mi általában megbélyegezve.
@@kurucPista Először is köszönöm! A másik fele pedig az (és ez a fontosabb), hogy az a roma származású vagy félig roma származású fiatal, aki akar tanulni és megvan hozzá tényleg az akarata és az esze az megtudja tenni. Nekem gimnáziumba 3, míg egyetemen 4 olyan roma osztály- ill. csoporttársam volt, aki kitűnővel végzett, mert akart tanulni és tudott is. Én sokáig voltam viszonylag erős közepes tanuló (nagyjából 5. osztályig), aztán találtam egy olyan célt, hogy a katonaság előtt még le akarok érettségizni és felvételizni akarok egy egyetemre. ('67-es születésű vagyok)
@@majorosi-janosiviktorcsaba9491 Örülök, elismered: a lehetőség megvan! Az 'ügy'-ben Neked és a hasonlóan sikeres 'kiemelkedett' - ha szabad - kéne tennetek a többi, nem akaró roma ügyében - ha lehet... Nekem a legnagyobb bajom: Még soha nem hallottam roma vezetőtől: Magyarok ! Ezt és Ezt akarjuk szeretnénk TENNI ! EBBEN SEGÍTSETEK ! Ilyet soha ... Akkor: HOGY segíteni... ?!?!
@@kurucPista Csak tudod itt az a baj, hogy sajnos vannak olyan roma származású emberek, akik tesznek rá, hogy mennyi kárt okoznak. Sőt! Hogyha a saját példánkat szeretnénk felhozni nekik, akkor mi vagyunk az árulók, mert nekünk sikerült kitörni az ördögi körből. Ez évtizedek óta így van. Az apai ágamon csak nagymamámnak voltak magyar felmenői. Édesapám (isten nyugtassa) egyetemi tanár volt. A bátyám orvos (a nagyobbik fiam is annak készül, de még csak jövőre érettségizik), a húgom polgárjogi ügyvéd, nekem felsőfokú informatikai vizsgám van. Az, hogy a roma vezetők szinte soha semmibe nem szólalnak fel abban igazad van. A legutóbbi megszólalásuk pedig csak olaj volt akkor a tűzne. Akkor valamelyik roma vezető azt találta mondani, hogy Nógrád, Borsod, Heves és Hajdú-Bihar megye egyes részeiből egy különálló roma országot kellene létrehozni. Ez gusztustalan volt, hisz mi ugyanolyan magyarok vagyunk, mint a többiek.
@@emeseboros262 Aki kitalálta ezt a PC-t az bizony nagyon sokat ártott az embereknek. Mert ezzel,sok valóban fontos társadalmi probléma kibeszélhetetlen marad és úgy járunk vele,mint az a seb ,amit nem kezelnek teljes mélységéig ,csak leragasztanak.: El fog üszkösödni.
Az etnikaiakat rendszerváltás után elkezdték társadalmi bomlasztó eszközként használni a komcsik. Megélhetési bűnözőket csináltak belőlük. Még mindig ez megy. A társadalmi rend megdöntésére és bomlasztására használják.
A megítélt összeget minden érintett részére ki kell fizetni! Erről szól a jogállam: jogerős bírósági határozat mondja ki a jogsértett felek kárenyhítését. Szerintem ezen teljesen felesleges vitatkozni. Ennél sokkal több pénz ment el számolatlanul az abszolút nullaközeli hatásfokú felzárkóztatásra, az etnobiznisz pénzelésére. Halkan csak annyit kérdeznék, hogy az ott élőket, akik az integrált oktatás minden "előnyét" élvezik: naponta terrorizálják, megverik, tanulásukat akadályozzák, egész fiatal koruktól fogva más település iskoláiba menekítik, tulajdonképpen elveszik a normális, erőszakmentes élethez és gyermekkorhoz való jogukat, őket (és családjaikat) ki kártalanítja? Ha ide "elfér" 1..másfél millió Forint, akkor a becsületes, adófizető állampolgárok családjainak - a roma kultúra "vívmányainak" napi szintű elviseléséért - minimum 4,5 millió Forint járna! (Vajon pl. egy "diákcsín" során a kisebbségiek által kivert maradó fog, vagy kidobott 17 centis vastagbél szakasz vajon mennyi kárpótlást érdemelne?) Miért mindig az ő sérelmeik vannak a kirakatban? Amit pedig ők tesznek, azt "a szegregáció okozta sérelmük okán érzett frusztrációjuk" miatt teszik és még mi szégyelljük magunkat, ha az elkövetett cselekményeik kontextusában kimondjuk a szót: cigány. Nekik - azon felül, hogy most felmarkolják a megítélt kártérítést - tényleg semmi dolguk ezzel az integrációval? Ezt tényleg csak mi akarjuk, ők pedig felélik a "Világ összes erre fordított forrását" és röhögnek a markukba és minden folytatódik ugyanott, ahol pl. 20..30 éve tartottak? Sőt! Egyre jobban a fejünkre nőnek. Megoldás kéne, mert egyszer csak nem lesz ám "szomszéd település", ahova elmenekíthetnénk a szeretteinket, önmagunkat. Húsz éve mondtam ki először: egy borzasztó méretű etnikai bombán ülünk. Azóta se látom a megoldást.
@DraxGraphics Igaza van! Minimum angol nyelvű aláírás is kell! Eddig ugyanis nem hallottuk a másik oldal véleményét, csak a z etnikumét. Különben honnan tudja a filmet néző külföldi, hogy mások is szenvedtek hátrányokat, nemcsak a kisebbség.
...és még nem is teljes az igazság. Ezeknenek nem pénzt kell adni ha nem kényszeríteni tanulni, dolgozni. ...és még ezeknek vettek lakást illetve házat, szerszámokat stb. 700 éve csak élősködnek, tisztelet annak a kevés kivételnek.
Mem alszol? Egész hajnalban Miamiból írogatsz. Te szerencsétlen. Marc 17 én megyek New York ba esküszöm elvinnélek,hogy lásd egyszer a saját szemeddel.
@@ivangocze6818 Kedves István ne kövezzen már meg a helyesírásom miatt :). A rendszer hibája...1990-ben harmadikos voltam a "C" osztályba szegregáltak :). Az "A"-sok voltak a tutik :) Azóta sokat fejlődtem, ha gondolja, angolul, németül, olaszul beszélgethetünk:)
Érdekes lenne nyilvánosságra hozni, hogy mióta ezt a filmet bemutatták, hány a filmben nyilatkozó veszítette el az állását és hányan lettek földönfutóvá?
@@mariabartokova7554 mi olyan vicces? Mert ha szerinted is az, hogy az embereknek fogalma sincs, hogy mi alapján törölnek videókat akkor igazad van.. Persze akkor nem kommentelte senki a pc dolgot amikor a herbal reality youtube oldalát jelentették és korlátozták ezzel az elérhetőségi bázist.
Tiszta kép ! Reménytelen ügy nincs! Van -e olyan intézmény,mely célzott mentális felkészítés után iskolázza be országos szinten a hátrányos családokból induló gyermekeket ? Erre költeni kell,különben szaporodnak a szoc.gondok,deviancia stb.
Ezek nem valók Európába!!!! Vissza kell őket szállítani Indiába, ahonnan jöttek! Aki nem hajlandó a normálisan élni, azt ki kell innen paterolni! Kár tovább próbálkozni a felzárkóztatással!
Egyszeru, aki az almult 2 evben csak segelyen volt allampolgarsagot elvenni aztan odatolni az osszes sororsszervezetnek vigyek oket nemetorszagba, menekulnek kesz.
Remélem ezt a kisfilmet megkapják mindazon szervezetek és bizottságok is, akik csak a másik oldalt ismerik.ítélethirdetés előtt a bírók is jobb lenne ha megnéznék. Én elhiszem hogy akik nem élnek ilyen nehéz környezetben nem is gondolnák, hogy mi minden fordulhat elő.
Ez egy jól megszervezett szinházi darad🤔 Rúgjátpk ki az idegeneket a faluból és aki nem akar alkalmazkodni, tünjön el az is☝️Ha én lennék ott a pólgármester, simán mególdanám a problémát👍
Köszönjük Zsolti!! Valamint azoknak is köszönet akik segítettek ennek a kisfilmnek az elkészítésében és a felszolalóknak akik rámutattak az igazságra h mindenki számára világos helyzetkép tudjon kibontakozni.
@@BeataDawson Szia B hogy vagy? H telnek napjaid? Szomorúan láttam h megszünt a Pesti srácok és vele törölték a beszélgetésünk is. Lehet nem kellet volna komcsi vicceket betolni????😁😁😁 Lehet mi tettük tönkre az oldalt??? 😜😜😜 Milyen volt a hétvége jöttek a co author ok sikerült egyeztetni velük? Nálam minden ok csak el vok kicsit havazva sűrű volt a munka is meg szülinapot is repülnek mostanában egy pár hétvégén keresztül és néha megviselnek az összejövetelek ez is egy ilyen volt!hehe 😁 Meg néztem a Viktort Rómában hát mit is mondhat ék nem csalódtam nagyon frappánsan elmondta h milyen irányba is kellene haladni nem csak a magyaroknak de Európának is. Tetszett. Köszi megegyszer a linket! 👍 Én nem találtam mostanában sok újat nem is nagyon voltam fenn yt on úgyhogy most pótlom a lemaradást míg a szemem ki nem esik. Majd beszélünk sziaaaaaaa 👋👋👋
@@powerhead125 Szia D, jól vagyok :D kicsit mérges....vagy rossz :D napok óta kb 15 percen belül kitöröl minden hozzászólásomat ez a yt :D remélem, mától már jó vagyok :D Írás: 3-ból kettő submitted, holland co-author-okra még mindig várok :D Lehet, hogy írtam Neked skype-on?!
@@BeataDawson Rosszalkodtal biztos azért radiroz mindig ki!! 😁 Igen amúgy nekem is néha cseszi magát h nem engedi a komplexebb üziket át csak max 1-2 mondatokat. Olyankor mindig csak emlitem h "Moderátorok 🖕" természetesen ezsem segít!. 🤪 Örülök h haladsz a projekttel majd csak a kis Dutch mate is bejelentkezik. Na az viszont nagy kérdés h Skypon írtál e mert nem voltam ott nagyon régóta. Mindjárt megprobalom lecsekk. Messenger v WhatsApp ot Szoktam használni de azt is csak ritkán. Facen megtalalsz a nevem alapján ékezet nélkül a napszemcsis csákó borzasztó fizimiskaval baseball sapiban. Na az vok én hehe Mindjárt megnézem skype
20 éve nézzük ezeket a videókat. Meglepődünk, felháborodunk majd mindenki megy aludni. Sajnos sosem volt olyan kormányzat, hogy nevén nevezze a gyereket és kimondja : A cigányság kultúrálisan, értelmileg fogyatékos közösség, ezért ennek megfelelően nemhogy előnyökhöz juttatjuk, hanem "teljesítményük" szerint fogjuk "jutalmazni" , hiszen csak abból tanulhat. Ha egyáltalán.... Ne legyenek illúzioink, ez most sem fog megvalósulni. Porhintés és kabaré...
Ezt kikérem magamnak és a hozzám hasonló roma és félig roma származású honfitársaim nevében, mert ez egy félrevezető és diszkriminatív módon degradálod le ezt a réteget. Apámnak csak anyai nagyanyai ágon voltak magyar felmenői, ő pedig egyetemi tanár volt. A bátyám orvos, én informatikai téren rendelkezem államvizsgával, a húgom ügyvéd.
@@majorosi-janosiviktorcsaba9491 Igazad van mondom ezt magyarként. Nem szabad abba hibába esni senkinek h bizonyos egyének undorító vislkedeset máson "verik el" legyen az roma v nem roma. Az viszont szintén tény h a romák nagyrésze nem akar beilleszkedni miközben ez a beállítottságú réteg erősen lenéző és rasszista módon viselkedik a magyarokkal szemben. Tőled elnézést kérek a fent elhangzottakért nem mindenki gondolja h az összes roma kizárólag rossz. Ez nem igaz. Ahogy az sem h a magyarok mindig ok nélkül bántják szegény romákat ez inkább fordított arányban létezik. Az pedig úgyszintén sokat elárul h a romák a kisebbség viszont a börtönökben mégis legalább 80% roma.
Érdemes megnézni 35:28-36:11 közötti részt. Az apuka éppen azt fejtegeti, hogy beteg (mozgásában valamelyest korlátozott) gyerekével kapcsolatban hogyan tudják majd mind azután megoldani azt, hogy behordják Gyöngyösre iskolába, majd onnan délután haza. Ennek előzményeit szintén az apuka ecseteli 27:37-28:36 valamint 32:52-33:29 beszél ez az apuka. Csak, hogy egy lényeges részt a sok közül kiemeljek.
@@szilardorosz371 Anonymus szerint:"…Akkor Árpád vezér nagy földet adott Ednek és Edemennek a Mátra erdőiben, ahol az unokájuk, Pata később várat épített." (...) Pata rokonságban állt a nagyfejedelem családjával. Új kapcsolat szövődött közöttük, amikor későbbi utóda, Aba Sámuel 1010 körül feleségül vette Géza fejedelem lányát.
Már elnézést, hogy belepofázom, de 19.00 percnél olyasmi történik, amit ebben az országban, eddig a 43-évem alatt valahogy nem hallottam, talán ennek egyetlen egy oka pedig az lehet, hogy mégsem ugyanabban az országban élek, a videóban szereplőkkel.. Volt büntetőügyem sajnos nekem is, ráadásul én hivatalos személyekkel helyezkedtem szembe, egy ellenem hozott helytelen és aránytalan intézkedés során, de nemhogy tárgyalás nélkül elmarasztaltak volna, hanem egy feljelentést követően, voltam emiatt később gyanúsított, tárgyalás ugyan nálunk sem volt, de csak mert nem jutott el a dolog oda, a cselekmény tényleges és bizonyított voltát, szerencsére tanúkkal is igazolni tudtam utólag, a majd két és fél éven át tartó ügyemben és a nyomozás során, voltam ügyész által előírt kirendelt orvos szakértőnél, és ügyvéddel hivatalos eljárás keretén belül tisztáztam magam, egy próbára-bocsájtási ítélettel ért véget a kálváriám, de az amivel vádoltak nem állt meg, az ellenem hozott vád pedig, később az ügyemben pont emiatt átminősítésre került. A próbára bocsájtást, ami végül 12 hónapnyi időben volt meghatározva, egy másmilyen természetű mulasztásért kaptam, de nem úgy volt az azért, hogy az erőszakszervezet tagjai vagy tagja, azt a valamit csak úgy anno (rám)mondta és két héttel később már jött is az ítélet.. Mert ez nem így megy, még ebben az országban sem! Egy eljárást, még egy magánvádast sem, nem lehet csak úgy kikerülni, ügyészek meg nyomozás nélkül gyanúsítás sincs, nemhogy kipostázott ítélet! Bármennyire is jó film a Tanú, azért itt még nem tartunk, bár elismerem igen közel vagyunk már hozzá.. Olyan már pediglen nincsen, hogy valakit nyomozás és mindenfajta ügyészségi megkeresés (gyanúsítás) és annak bizonyítása nélkül, (legyen az magánvádi eljárás, vagy bármilyen más természetű büntető vagy polgári ügy->ezt megelőzően feljelentés) megvádolnak, majd közvetlenül ezután a tudta nélkül el is ítélnek! Abból kéne végre már kiindulni, akár tanult ember valaki akár nem, hogy egy jogállam szükséges és elengedhetetlen feltétele az leegyszerűsítve, hogy amennyiben valaki valakit megvádol, azt követően neki a vádat a megfelelő illetékességeken és az ahhoz kapcsolt hivatalos protokollon keresztül, bizonyítania vagy bizonyíttatnia kell, enélkül nincs vád, vád nélkül pedig nem létezik ítélet sem, legalábbis jogállami értelemben vett ítélet nem! Már ne is haragudjunk, de ha ez itt igaz, akkor ez a sztori önmagában is felülírja a szegregációs történetet, ezen elmondás alapján, ha ez igaz, akkor a jogállamunkat illetően, a szegregációnál jóval nagyobb gond van.. Most vagy egy elképesztő törvénysértés történt, vagy az úr a sztorit képtelen megfelelően elmondani, de akkor meg minek nem csekkolja le senki sem a mondanivalót, mert ha ez a dolog igaz, ami ismétlem 19. percnél elhangzik, akkor a film sokkal nagyobb bajt vázol elénk, mint amilyen apropóból készült!
3:8 -tol minden igazsag ott van. Es az azonosithatatlan migransokkal kapna az orszag egy ujabb, ugyailyen "szorgos" embertomeget, (kisebbseget?) de ennel is agresszivabbat!!! Es mar szo sem lesz kisebbsegrol - legfeljebb a feher magyarokat illetoen. 14:40 - nagyon ott van!
Hova fordulhatnak a kisebbség kisebbségétől meggyótört tanárok, gyerekek , szülők , akik rendszeresen el kell szenvedjék a nem csak verbális fenyegetést de tettlegességet is ? Mert ugye brüsszel reménytelen .....ott se jog, se igazság babérja nem terem számukra .😕🤔😢😯
Az iskolában és az iskola környékén fel lehet szerelni kamerákat, az utcára, az udvarra, a folyosókra, osztálytermekbe, és a felvételeket bizonyítékként lehet használni.
Lehet nem leszek népszerű, de erről az Orbán kormány is tehet, mutogathatnak a bírákra , ez politikai akarat kérdése ami hiányzik ès ez nem is fog megváltozni,amúgy teljesen hibás már a narratíva maga is, szerintem súlyos jogsértések történtek, történnek a magyar lakosság kárára.
Éppen a kormányváltás után, amikor állam visszavette az iskolák fenntartását kezdődött el a szegregáció felszámolása. Csak sajnos a megelőző 6-7 évben már beleégett a többségi társadalom helyi képviselőibe az, hogy oda NEM szeretnénk járatni a gyerekeiket. Olvasd el ezeket: Az I. fokú ítélet: Egri Törvényszék 12.P.20.489/2015/402. szám ítéletnek, amelyet 2018. október 16. napján született. Az ítélet a Bírósági Határozatok Tárából le lehet tölteni. A II. fokú ítélet: Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.123/2019/16 Pf.I.20.123/2019/18 számú egybe fűzött ítéletnek (az előbbi számon érdemes rákeresni), amelyet 2019. szeptember 18. napján született. Az ítélet a Bírósági Határozatok Tárából le lehet tölteni ( I./20.123/2019/16 számú határozat ). Egy magyar és egyben félig roma származású egyetemet végzett honfitársad.
Apámék (3fiú) az apjukat nem ismerték mert meghalt a háborúban, egy magatehetetlen anya nevelte őket éheztek, ez így volt. Mégis meglett mindenük tanulással, munkával. Egyik a Hungaroring főmérnöke lett, kint van a neve a táblán. Másik kanadába ment szobafestőként, nem szűkölködik. Az apám művezető volt a kádárrendszerben, azután vállalkozó. Igen, otthon is maradhattak volna alkoholistának és kesereghettek volna a sorsukon.
Someday, someone translates this video into English or German and gives subtitle for this video so every foreign readers will know what has happened on the issue called "segregation".
3 года назад
Gyere korrepetálásra. Az every után miért van többes szám? (every foreign readers) "will know what has happened" (de miért?) ezt még kéne gyakorolni