A MENÜ - FÉLELMETESEN ZSENIÁLIS 

Egyetértek! Köszi a kommentet 😁

Köszönöm én is a kommentet! :)

Kedves Géza! Köszönöm szépen!

Kedves Máté! Köszönöm szépen!

Köszi a kommentet! Ezért szeretem ezt csinálni mert tudom, hogy nem mindenkivel fog egyezni a véleményem és örülök, hogy megosztottad a tiédet, így más szemszögből is láthatjuk a filmet.

Két oka is lehet annak, hogy a szereplők nem igazán próbáltak menekülni. Az egyik, hogy a film társadalmi kritika szeretne lenni, ilyen értelemben a figurák nem önálló egyéniségek, hanem jelképek, és ebben a keretben nem kell önálló akaratuknak lennie, hiszen nem önmagukat reprezentálják, hanem egy egész társadalmat, vagy társadalmi réteget: a jólétben élő fogyasztót, aki folytonos ingerekre vágyik, és folyton emelni kell számára a tétet, hogy ne unja el magát. Ha ezt a szimbolikus síkot nem is tartjuk érvényesnek, a másik ok összetettebb és mélyebb: elfogadják a szerepet, és így a sorsot is, amit rájuk osztanak, mert a séfhez hasonlóan ők is átestek azon a ponton, ahol még lehet bármi célja és értelme az életüknek saját magukon kívül. Ez egyfajta kiégés, unalom, kiüresedés, bűntudat, tehetetlenség érzésével jár, és az önpusztításba csaphat át, ami nem csak a drogban, az alkoholizmusban, a hedonizmusban kulminálhat, hanem még akár a szó szoros értelemben vett önpusztításban is: a halál vállalásában. Az élvezetekben megtestesülő önpusztítás is lehet tudattalan halálvágy, a halál akarása. Ez egyáltalán nem állítható párhuzamba az öngyilkosjelölt lelkiállapotával, attól minden elemében különbözik, és ezért lehetséges, hogy a pszichopata is a halált választhatja, ha az szervesen illeszkedik a saját logikájába. De még ha ezt se tartanánk érvényesnek, akkor is ott van az az emberi sajátosság, amit valószínűleg több oldalról lehet magyarázni, és mindig visszatérő kérdés: miért tűrik engedelmesen embercsoportok, hogy a biztos halálba tereljék őket, és miért nem próbálnak megszökni, miért nem állnak ellen? A történelem tele van ezekkel a példákkal. Dramaturgiailag számomra teljesen átélhető és elfogadható, hogy az élni akarás csak erőtlenül és szórványosan tör a felszínre, és a szereplők belesimulnak a játékba. Számomra a film sokkal inkább társadalomkritika, mint egyének lélektani ábrázolása. De mivel alkotó ember vagyok, aki folyton a művészettel foglalkozik (és gyötrődik), számomra ezen a síkon túl a művészetről, vagy annak válságáról is legalább ugyanúgy szól. Éppen a művészet síkjáról nézve itt egyáltalán nem helyénvaló öngyilkosságot emlegetni, mert valójában nem az történik. Két öngyilkosság van mindössze, az egyik a szakácsé, a másik Tyleré. A halál itt szükségszerű befejezése és megkoronázása egy olyan pályának, amit már nem lehet fokozni tovább, ami olyan szinten akarja a tökéletességet, hogy nem bírná elviselni, hogy a csúcspont után visszatérjen a hétköznapi világ rutinja, az ernyedés. Ezt egyes filmekben úgy ábrázolják, hogy a pár az orgazmus során megöli egymást. De nem akarok túl sokat írni..... A lényeg, hogy mindig lehet mélyebb, összetettebb szintje is annál, ahogy megélünk, megértünk (és elutasítunk) egy alkotást. És ezt soha nem szabad elfeledni, ezért kell az a fajta alázat, amely fenntartja azt a lehetőséget, hogy ő nem ért jól dolgokat.

Szia! Ha felolvasnék egy cikket, akkor megjelölném a forrást is, ahogy a többi videómnál. Amikor egy videót készítek, több emberrel is beszélgetek, több véleményt is meghallgatok és természetesen a legtöbb a saját gondolataimra alapszik. Ezzel vagy egyet lehet érteni, vagy nem, és mindkét opció teljesen rendben van.