Köszönöm Robinak az észrevételt, hogy ez a lista elég arrogáns és megkérdőjelezhető tartalmú ha olyanok nézik akik 30 évesen még egy csókig sem jutottak el életükben. Nem egy matematikus és fizikus ismerősöm van ilyen helyzetben. Ilyenkor kicsit átértékelődik ugyanis a mi fér bele, mi gáz lista témakör amit párkapcsolatban/házasságban élő 40-esek okoskodnak össze.
Egy adott kívülálló egyénnek ez mérsékelheti a szekunder szégyenérzetét, de a végrehajtója és akin végrehajtották és úgy általában a társadalom szempontjából ezeknek fix helyiértéke van. Aki csinálja az nyilván tisztában van vele hogy hát amit végrehajtani tervez az valahol 1 és X között adott mértékben hordoz vagy éppen nem hordoz bizonyos atribútumokat majd úgy dönt, hogy neki ez még megéri. A fogadó fél ezekről az indokokról valószínűleg aligha tud így nem is tudja mérlegelni, de ha tudná akkor is valószínűbb hogy semmit nem javítana a megítélésén. A társadalom meg alapvetően képtelen együtt, közösen annak minden tagjának egyetértésével felmenteni valakit mondjuk a szerelmes vers elkövetésének bűne alól.
45:55 - az építkezésről füttyögő melós gesztusa sosem igazán a csajnak szól, hanem sokkal inkább az építkezésen dolgozó haveroknak mutatja, hogy ő mekkora kan, hogy ő hogy odafütyült a gárénak.
Ettol nem kell tartani! Agit a baszatlan, orok szinglit senki nem szerzi meg ha csak nem milliardos vagy! Akkor lehet zokni,papucs is a hekkel a kezben! Nem fogja zavarni!
A legfontosabb ami eszembejutott a beszélgetésről, hogy újra kéne néznem a Szerelem Harley Davidsonon érkezik című méltatlanul alulértékelt remeket :D Aki még nem látta, pótolja! Én 3-4 évente előveszem és mindíg nagyon jókat tudok röhögni rajta.
Esetemben, ha nőnapon nem kapnak a kolleginák valami kis ajándékot, akkor hetekig megvető pillantásokban van részem.....tudom, mert kipróbáltam. Első számú közellenség voltam a komplett kollektívának. Szóval igen én mindenki asztalára teszek a mai napig is, de csak azért, hogy elkerüljem a megvetést és nyílt utálatot. :D
Egy órája azon gondolkozom hogy milyen bűnösnek mondja magát a József Attila abban a versben, erre egy percre rá a Robi elkezdi mondani. Benne vagyok a Truman Show-ban.
Hol van az amikor egy ferfi kisgyerekkel vadaszik a jatszoteren az anyukakra? Illetve egy ferfi mas csajara nyomul? Vagy amikor egy gyaszban tamaszt nyujtson hatso szandekkal a holgynek.
1:22:37 Robi Gloria Stein-től idéz "A nő férfi nélkül olyan, mint a hal bicikli nélkül." Akár lehetne is a férfihoz jutás méltóságának kezdő gondolata.
egyrészt aki pinatulajdonos az becsülje meg, rettenetesen felment az àra. Másrészt hogy-hogy hogy nem haltunk ki? hát úgy hogy feladják a férfiak az igényeiket és 'lefelé vásárolnak'... és a nőknek meg semmi kötelezettsége nincs, csak igent mondani.. nem olyan nehéz ez..
Megint sokszor csak kiabálja a meggyőződését... Okos ember és nagyon sok, nagyon jó és frappáns meglátása van, de egyszerűen pocsék vita partner. Ági jelenléte nagyon jó volt, sok jó korrekciója és meglátása volt, de sajnos így is sokszor Robi és Oszkár boncolgatták, a női szemléletmódot, amire nyilván nem lehet akkora rálátásuk, abból az egyszerű tényből kiindulva, hogy nem nők... Így viszont ezek máris csak feltételezések és meglátások, ergo a "hülye okoskodik" tipikus esete...
Ezt kurvára tisztelem a Robiban, hogy fel ismeri azt a bizonyos vonalat ami nem fix hanem szubjektív attól függően hogy mennyire vagy elkeseredett érte.
80%-a a nőknek a pénzre megy.attól hogy nem köti ki hogy medencés ház és személyzet legyen, még a pénzre utazik..vannak szintkülönbségek, Oszi jól mondja.ha két férfi közül a nő szemében mérlegelés tárgyát képezi hogy az egyik minimálbért keres, a másik meg 350 ezret, az már régen rossz.Dönthet a magasabb fizetésű mellett csak ne a szám legyen az indok hanem hogy melyik áll közelebb a lelkéhez belül..de a nők még ezt is levédik az IGÉNYESSÉG szó mögé bújva
Egyébként szerintem a sugar daddyzés gazdasági és szociális szempontból nem rossz. Itt arról is van szó, hogy egy nagyon hátrányos anyagi hátterű illető a számára soha el nem érhető vagyon közelébe jut egy olyan partner által, aki a felhalmozott vagyont max a sírba tudja magával vinni, mert felélni sosem tudja. Így a nagyon egyenlőtlenül elosztott vagyon kicsit lejtőre tud kerülni.
On the East and on the West Robi is the best DE nem vagy tévedhetetlen BIG BOSS MAN tudniillik szerinted Ronaldo csak kárt okozott a Juvénak MIKÖZBEN az egész tavalyi szezonban egyedül cipelte a hátán ezt a fostalicska csapatot + gólkirály is lett ÉS lám vasárnap az újonc Empoli hazai pályán oktatta a zebrákat AKIKRE Ronaldo nélkül további kellemetlen meglepetések várnak szerintem ÚGYHOGY ideje revidiálnod az álláspontodat...
9:20 ere ellen érvem lenne, a prostitúció nem test áruba bocsátása hanem egy szolgáltatás, tapasztaltabb prostik jobban keresnek. Az hogy némely felhasználó igénye kimerül abban hogy csaj kitárja lábat és hátra fekszik, az más kérdés.
Vazze Robi, sok mindenért nagyra tartalak, de sokadszorra döbbenek le azon, hogy az egyébként igen jellemző empátiád nulla, azaz nulla a női félelemérzettel kapcsolatban, és emiatt nem tudod megítélni a helyenként valóban túlkapásos, de alapjaiban jogos női kéréseket és elvárásokat.
44:50 Puzser menj el salsazni :). Ebben a tancban a ferfi vezet, es donti el a kovetkezo lepessort. A mai vilagban gyakorlatilag az egyetlen dolog, ahol a ferfi meg ferfinak erezheti magat buntetlenul, es ahol meg megvan a no felett az authority-je. Csak a feministak meg ne tudjak :)