Köszönöm szépen a támogatásokat: www.buymeacoffee.com/ttinfo A készülék egy esést követően elfeketedett... Korábbi hiba volt a type-c aljzat hibája, miszerint csak lassú töltéssel lehetett tölteni. Tiszítás után ez is helyre állt!
Nagyon jó nézni a munkádat, olyan szépen dolgozol. Ritka az ilyen lelkiismeretesen dolgozó szakember! A videóidat nézve eszembe jut egy gyerekkori emlék a hetvenes évekből, Egy öreg cipész bácsi dolgozott ilyen precizitással és a munka végén mindig megtakarította a javított lábbelit, pedig tisztán vittem hozzá! :) További jó munkát!
Ugyan ilyen telefonom van. 2018-ba vettem. Kb 1 vagy másfél évesen gariba cserélték a kijelzőt mert beégett a Waze-tól. Természetesen a HUAWEI-be nem utángyártott alkatrészt raktak bele. Azóta nagy ritkán használom csak navigálásra, direkt lesötétített kijelzővel töltés nélkül hogy ne melegedjen és legtöbbször kikapcsolt kijelzővel. Mostanra ugyan úgy bevan égve, igaz most alul az 5 ikon és a 3 navigációs gomb illetve az értesítési sáv. Sötét módba használom. Nemtudom másnál is jelentkezett e a probléma de ettől az OLED paneltől többet várna az ember. Lehet akkoriban ez a kijelző technológia még kezdetleges volt és nem forrta ki magát. Idén tervezem lecserélni majd az új Samsung S-széria valamelyikére. Remélhetőleg annál már nem lesz ilyen probléma. Jól nyomod így tovább!
Na igen lehet venni utángyártottat ha nem járatos ezekben valaki meg sem vegye ! És hozzá lehet venni gyári service pack-ot (régebi felső )és új felsőbb/ közép újabb kategóriák esetében is.
Pont ma szedtem szét kollégám telóját (HUAWEI P20) egy 18k értékben rendeltem egy kijelzőt. Ami a muris volt, hogy az egész telefon meg volt görbülve (még soha nem láttam ilyet) de gondoltam, hogy majd szétszedésnél (kijelző+hátlap) leszedésnél majd vissza egyenesedik.. valamelyest sikerült is.. Viszont hiába rendeltem hátlap ragasztót, a kijelző oldalnál nem gondolkodtam, hogy mivel is kellene ragasztanom (görbület még volt benne) de az új kijelző kicsit segített az egyenesítésbe. Na de nem volt más, puritán vagy se, de pillragasztóval (zselés LOCTITE) kentem be, és egész jól odaragadt. Viszont mondtam is kollégának, hogy ennyit lehet kihozni ebből. Innentől kuka. Viszont összerakás után tökéletes volt az egész! Érdekes, hogy te is pont egy ilyen vidit tettél fel. LIKE! (még csak a 8. percnél járok)
Köszönöm szépen! :) Annyit tennék hozzá, hogy ezért is érdemes kerettel együtt venni még az utángyártott kijelzőt is. A különbség úgy is csak pár ezer ft. Másrészt a megoldásod jó, csak most olyan feszület lehet az üveglapban, hogy egy apró koppintás elég lesz a pókhálóhoz. Persze abból kell gazdálkodni ami van :) De lehet én inkább visszaküldtem volna a csupasz kijelzőt és vettem volna egy keretes verziót.
Tavaj úgyan így jártam az galaxy A6 plus-mal a sarkára esett rá és ugyan igy be repett a kijelzője.De nem lett semmi baja az LCD panelnek hibarlanúl muüködik.🙂😊
Hali! Olyan kérdésem lenne a telefonnal kapcsolatban, hogy ha Service pack-kal cseréled a kijelzőt, az ujjlenyomat olvasó az működik ugyan úgy, mint régen? Vagy mint az Apple-nél, gombként még funkcionál, de ujjlenyomatot nem érzékel? Szintén egy P20 Pro-m van, és tervezek rajta cserélni kijelzőt. Köszönöm válaszod előre is!
Pont ilyen készülékem van. Egyszer egy másfél éve sajnos nekem is betört a kijelzőm, jobb híján a huawei márkaszervizbe küldtem javításra.Vissza kértem a maradványokat, és kb ugyanennyi jött vissza mint ami neked maradt. Akkor olyan 100000 ft volt a javítás hátlapcserével (minden cserélt alkatrész gyári). Most mennyibe kerül egy ilyen szerviz pack ?
Nekem olyan kérdésem lenne,hogy service pack renselés esetén mit jelent hogy fekete kék vagy lila szin?A hátlap nincs a csomagban(érintőképernyő+keret+akksi)Maga a kijelző meg fekete keretes!Vagy?
Nagyon tetszik a befőttes gumi helyett a rögzitők csak hàt nem hobbi szerelőnek való az àrra, no meg persze a csavarhúzóddal én is szemezek a webshopokban Az én telefonjaimban jó minőségű utàngyàrtott volt a legtöbb kijelző,persze van amihez eredetit veszek
Olyan erős a gyári ragaszó,hogy a hátlapot simán vissza lehet még tenni levétel után?f(nem kell kell eltávolítani és újra kenni körben?)Valamint a hátlapon lévő kamerát védő üveget nem szokták megtakarítani belűlről?CSak,hogy ne maradjon porszem.Ezek amik felmerültek bennem :)
Igen, iPhone nál feltettem az új kijelzőt, majd mikor becsvartam az alsó két utolsó csavart, akkor vettem észre, hogy kimaradtak a csatlakozó takaró fém lemezek :) még az elején, de azóta figyelek :)
Szia! Nem, ennél sokkal nagyobb hőhatás kellene hozzá. Az egy dolog, hogy fűtőpad 100 fokos, de a hátlap csak 80-90 fokig melegszik át, ami műanyag kereten ül, közvetlenül nem érintekzik az alaplappal. Az alaplapot és az akkut odabent ilyenkor max 60-70 fok éri, az sem közvetlenül, ami ugyanúgy előfordulhat, ha mondjuk kint felejted a napon.
Szia egy kérdéssel fordulnék hozzád sajnos nem nagyon kaptam választ így sehol sem ezzel kapcsolatosan. Van egy Redmi 10 telefonom ami garanciás, viszont a fólia megkarcolódott és elvittem, hogy cseréljék ki rajta. Utólag gondoltam erre, hogy vajon ilyenkor a gari ugrik, hogyha a telefonon fóliát cserélek ? Vagy ez nem számít bele ?
Szia lenne egy olyan kérdésem, hogy Samsung s7 telefon szoftver frissítés után meg állt, eleinte ki kapcsolt és újra be pár nap csend és újra elkezdte ,ezután bele fagyott a Samsung logóba, és csak egy kék zöld LED villogott. Mire utánna olvastam azóta a telefon be sem kapcsol. Gondolom vagyis tudom,hogy szoftver frissítés a vége, a képek és videókat le lehet még így menteni róla vagy ezek mind el vesznek sajnos? Köszönöm a információt
@@TTInformatika Ezen tuti nem volt ilyen be kapcsolva.Alap felhasználót kell el gondolni,aki telefonál és néha játszik rajta db,Google, jó pár kép videó alkalmanként lett rá mentve,gondoltam ,hogy Google fotó montette de sajnos nem. Kb6 éve újonnan lett vásárolva. És azóta csak ment párszor volt ki kapcsolva meg amit kapott software frissítést a gyártótól vagy T Mobiltól.Karácsony után kezdte azt ,hogy ki be kapcsolt használat közben,és szilveszter napján 2* kapcsolt második be kapcsolás után a Samsung logóba bele fagyott. Felül az értesítés lámpa világított, mivel semmire nem hallgatott így a telefon békén lett hagyva,hogy le merüljön na ez másnak hajnalra meg is történt ismét töltőre lett helyezve ki jelezte ,hogy töltés akku 0% ék pár perc után még lett próbálva be kapcsolva és ott a T Mobile logóba bele fagyott utána olvasva létezik safe mód ki akartuk próbálni de a telefon már semmire nem hallgatott. Azóta a telefon be sem kapcsol töltést is 0.140-.170 mah veszi fel. Pc nem ismeri fel. Gondolom ,hogy újra kell rakni az ágyat csak kérdés ,hogy ami rajta maradt kép videó menthetőe még róla valahogy, akár itthon vagy ott ahol csinálják majd egyszer a telefont.
A gond csak az, hogy az ilyen gyári szervízpakkok árához hozzápótol egy picit az ember, és vesz egy új telefont ugyanabban a kategóriában, mint a javítandó készülék...
Annyiban pontosítanék, hogy még 1x annyit kell pótolni minimum, mint a service pack ára ;) Plusz egy kicsitől nem lesz hasonló kategória főleg újban. Konkrét példa Galaxy S21 ultra Service pack 130 ezer, ahhoz hiába teszünk 40-et, nem lesz 170 ért ilyen tudású új S21 Ultrád, sőt más márka sem nagyon. Egészen pontosan még 200al kellene kiegészítened :) Ez a P30 P40 pro-ra is igaz. Persze a régi használt, mindig más. Sajnos egy S7 S8 hoz is közel ugyanannyi a pack, mint egy S10-S20 hoz :/
@@TTInformatika Igen, elsősorban a régebbi készülékekre gondolok, hisz többnyire az új telefonjaikra jobban vigyáznak egy darabig az emberek. Mondjuk egy S10 szervízpakk árához hozzárakva már kap egy vadiúj S10plus-t vagy akár S20-at az ember.
Szavatosság téma használt cikkeknél jóformán semmit nem tudsz érvényesíteni belőle rejtett hibákra gondolok találkoztam olyan laptoppal ami pontosan fél óránként áramtalanította magát. Alaplap cserés volt a cucc persze az eladó mosta kezeit érdemes volt nyomott áron hibásként jelölve tovább adni mint javítani.