Тёмный

A RENDSZERVÁLTÁS óta ÁLLÓ PANNÓNIA T1 indítása, és egy kis JAWA BABETTA 

hadalori
Подписаться 20 тыс.
Просмотров 56 тыс.
50% 1

Már régebben jutottam hozzá ehhez a Pannonia T1-hez, ígéretes volt, hisz a rendszerváltás óta állt, és attól a tulajdonostól tudtam megvenni, aki még használta, ilyenkor nagy reményekkel állok neki az indításának, na de kellett a srácok közreműködése, mert aznap délelőtt nekem nem ment, majdnem magamra is borítottam a motort.
A Babettát pedig szerettem volna megmutatni, úgy gondoltam, belefér ebbe a részbe az azzal kínlódás is, ha már ott volt a Barkasban.
A T1 meglepően erős, volt nekem előtte T5, például ahhoz viszonyítva, a saját kerekeit felfújva szépen futott, Volkswagenből is jöhetne egy...
Illetve észrevettem, hogy már pár rész óta elfelejtem a FELIRATKOZÁS feliratot a videóba integrálni, kérlek, ha eddig eljutottál az olvasással, tedd meg ezt, köszönöm!
A felvételek természetesen egy preparált érvényes okmányokkal rendelkező motorral készültek, egy lezárt útszakaszon, több mint 5 évvel ezelőtt.
Pannónia T1
246ccm
14 ló
1 henger
Jawa 207 Babetta
49ccm
1,8 lóerő
1 henger
hadalori
Háda Lóránt
Zene:
• TK*Cover --- Echo - Go...
Echo - Gondolsz-e majd rám ( COVER!!! )
Ének: TK - Teslér Krisztián
Zeneszerző: Tamás László - Varannai István
Szövegíró: Tamás László - Varannai István
Mastering: Re-Play stúdió (Teslér Krisztián)
Zenei alap forrása: www.karaokestu...
Facebook: / teslerkrisztian

Авто/Мото

Опубликовано:

 

4 окт 2024

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 90   
@vargaeva8615
@vargaeva8615 Год назад
Csodásak ezek a pajtaleletek , csak így tovább !!
@hadalori
@hadalori Год назад
Köszönöm szépen!
@boyrezy6524
@boyrezy6524 Год назад
​@@hadaloriP 21-est hajtottam a 80-as években fiatalon bakker !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 👍👍👍👍👍👍👍😎
@hadalori
@hadalori Год назад
Én olyannal meg nem is mentem, pedig nagy vágyam 🙂
@type3666
@type3666 Год назад
Barn Find :))
@HUBAsztikus
@HUBAsztikus Год назад
elég mad max-es. én a blokkot-futomuvet rendbra raknám és használnám, gyönyörű rat style a gép!
@hadalori
@hadalori Год назад
Köszönöm szépen!
@richardsipos1456
@richardsipos1456 Год назад
Ha egy videó úgy kezdődik, hogy be kell tolni valamit, szerelni kell valamit vagy simán csak elcsesződik valami akkor az garancia arra, hogy jó videó lesz. Meg egy kérdés.. nem akarnak a szomszédok lassan meglincselni a gépek zaja miatt ?? 😄
@hadalori
@hadalori Год назад
Innentől mindent betolok akkor az elején 😀 nem mindennapos szórakozás ez sajnos, illetve csak egy szomszédom van 😀
@balazsbodnar3678
@balazsbodnar3678 Год назад
Nem akarunk lincselni, rohadt jók a videók, toljad neki Lóri! Üdv a szomszédból! 😉
@hadalori
@hadalori Год назад
Köszi Balázs 😀
@SirDrakeNewcanon
@SirDrakeNewcanon Год назад
Nekem ilyen blokk (T5) van a kistraktoromban. Ha a gyújtás a helyén van és tiszta a karbi, akkor könnyen indul. Gyújtás nélkül, szivatóval, lassan rá kell pumpálni párat a berugóval, aztán keresel egy felső holtpontot, gyújtás rá és másodikra, harmadikra indul. Ha rossz helyen van a gyújtás, akkor akkorát vissza tud rúgni, hogy megemel, vagy töri a bokád!
@hadalori
@hadalori Год назад
Igen, már be tudom indítani, csak gyakorolni kellett kicsit 😀
@viktordopemanolah
@viktordopemanolah 6 месяцев назад
Üdv 🙂 A pannnonia trakidon 🤔van külön hűtès ???? Nekem 🙂is pannonia traktorom van t5ös blokkal. Köszi a vàlaszt 🙂
@SirDrakeNewcanon
@SirDrakeNewcanon 6 месяцев назад
@@viktordopemanolah Igen van. A főtengely meg van hosszabbítva és azon van egy ventilátor. Köré pedig szerkesztettek egy lemez házat. Kell neki, mert általában lassan megy a gép, így menetszél nem nagyon van.
@szarvasbogárműhely
@szarvasbogárműhely Год назад
Motorok súlyárol Babetta 42kg Simson s50 70-85kg MZ ETZ 125 90kg Danuvia 95kg MZ ETZ 250 130kg Pannónia P12 135kg Pannónia P10 142kg Pannónia TLB 150kg+
@kadet_7797
@kadet_7797 3 месяца назад
Nagyapám 40 évvel ezelőtt lerakta a garázsba az 56 tlt-jét, hogy "majd az unokának jó lesz" és ott állt 2 évvel ezelőttig. Öntöttünk bele benzint, rúgtunk rajta 3-at, és ment.. Hihetetlen volt, hogy 40 év állás után, csak benzin kellett bele és már pöfögött is. Rettenetesen szeretem, csak olyan mintha lelke lenne a motornak. Vagy megy, vagy nem. Ha lesz rá keret felújítom, csak jelenleg az ösztöndíjam maradjunk annyiban, hogy nem éppen elég 😅Egyébként egész sok pancsi van itt Eger és környékén, és egyre többet látok. Terjed ez a betegség úgy néz ki 😂
@hadalori
@hadalori 3 месяца назад
Igen, szerencsére masodvirágzása van, nem árulok el nagy titkot, nekem is van most egy műszakis, nagyon szeretem 😊 az is sok állás után rögtön indult 😀
@hadalori
@hadalori 3 месяца назад
Lesz arról is majd video nemsokára 😊
@kadet_7797
@kadet_7797 3 месяца назад
​@@hadaloriÖrömmel várjuk 😁
@hadalori
@hadalori 3 месяца назад
@@kadet_7797 remélem lassan lesz rá idő elkészíteni 😀
@andraspalotai4174
@andraspalotai4174 Месяц назад
Köszönjük!
@hadalori
@hadalori Месяц назад
@@andraspalotai4174 köszönjük szépen a támogatást 😊
@Trollcorpltd
@Trollcorpltd Год назад
Szia Lóri! 77-es lemezvillás "felemás" sárgám van alkatrésznek ha érdekel. ;-)
@hadalori
@hadalori Год назад
Köszönöm, kérlek keress meg fbn, vagy instán, érdekelne, előre is köszönöm megegyszer 🙂
@zoltantolosi7042
@zoltantolosi7042 Год назад
Szuper
@hadalori
@hadalori Год назад
Köszönöm!
@zolipetrovics2424
@zolipetrovics2424 Год назад
Szia feternak p20as és p21es volt legény korában,azok nagyon mentek ügye 2hengeres 5sebességes 25lóerős motorok voltak,azok mesélte végsebességre 150et ment nálunk is van a faluban 1 p10es de nem igen megy vele a tulajdonos sok pénzt ráköltött néha régebben pár évvel ezelőtt ment vele,pár kőrt 🙂
@hadalori
@hadalori Год назад
Igen, azokról én is azt hallom, hogy nagyon jók, sajnos én nem nem mentem egyikkel sem 🙂
@zolipetrovics2424
@zolipetrovics2424 Год назад
Még most is van sok De olyan drága motorok szerette fatar nagyon 🙂
@buzasbalint9978
@buzasbalint9978 6 месяцев назад
Szép estét kedves Lóránt! Tudom, hogy ez már nem mai videó, de ez még mindig tökéletes és megunhatatlan! Az lenne a kérdésem, hogy a kabátodról 11:26 (hosszú, barna, bundás), tudnál-e linket küldeni? Előre is nagyon köszönöm! Ui.: Nagyon jók a videóid, csak így tovább!
@hadalori
@hadalori 6 месяцев назад
Köszönöm, köszönjük szépen! Igazából az egy 40 éves kabat, így sajnos nincs módomban link 😀
@yamaha600
@yamaha600 11 месяцев назад
Ügyesekvagytok👍
@hadalori
@hadalori 11 месяцев назад
Köszönjük szépen!
@joseftamas6582
@joseftamas6582 Год назад
Szia mikor tankot pucolok teszek bele aproszemű láncot és rázogatom és nagyonjo lesz
@hadalori
@hadalori Год назад
Köszönjük a tippet 😉
@szarvasbogárműhely
@szarvasbogárműhely Год назад
Ismerősömnek can egy p 10ese és egy 21 esea 21 est felújítja A 10ssel jár erdőre, volt neki egyidőben 8 db pannóniája de már csak ez a 2 van de venne egy p12est
@alfasstifi7382
@alfasstifi7382 Год назад
Szia. szeretném veled felvenni a kapcsolatot, privátban... Ha lehet cseréljünk telefonszámot...
@hadalori
@hadalori Год назад
Kérlek keress meg instan vagy fb, hadalori Háda Lóránt 🙂
@szarvasbogárműhely
@szarvasbogárműhely Год назад
Én nekem Fanuviám van erdőn használom, datavokbol raktam össze most építem átt 2hengeresre😅 2000 utáni vad csávó vagyok
@zsoltfeher7518
@zsoltfeher7518 Год назад
szia Lóri olyan kérdésem lenne hogy a pannónia eladó és ha eladó akkor érdekelne és hogy majd mennyi lenne az ára a választ előre is köszönöm
@hadalori
@hadalori Год назад
Szia! Egy Babettáért jöttek hozzám a napokban, meglátták, mert még nem vittem vissza a garázsba, és el is vitték a kettőt egyben, így már nincs meg sajnos, de a garázs építésébe így segédkezik 🙂
@vergildante5938
@vergildante5938 Год назад
én pont kazincbarcikai vagyok, valami rémlik hogy láttam ezt a motort már :D
@hadalori
@hadalori Год назад
Hát ez egy garázssoron lakott ott a város szélén a kilencvenes évek óta nem látott napfényt sem 😀
@vergildante5938
@vergildante5938 Год назад
Gondolom melyik garázssorrol beszélsz, Barcikán egy van amelyik a város szélén van, a többi a városban van😄 Ismerősöm apjával voltunk kint nála, onnan gondoltam, hogy láttam már azt a pannóniát😊 Csak az már réggebben volt.
@vergildante5938
@vergildante5938 Год назад
Ha lessz felújítós videó belőle, azt nagyon szívesen megnézném majd.😁
@hadalori
@hadalori Год назад
Ja így már értem 😀
@flomaster0315
@flomaster0315 Год назад
Milyen motoros jogsid van?
@HunTomasz_Life
@HunTomasz_Life Год назад
RU-vid címkét mikor lehet rendelni?
@hadalori
@hadalori Год назад
Ez egy nagyon jó kérdés 😀
@jacintlaszip8446
@jacintlaszip8446 Год назад
11:21 szikrázik az alja. 😂😂😂
@hadalori
@hadalori Год назад
Igen 😁
@vivienkollarnehorvath7822
@vivienkollarnehorvath7822 Год назад
Babettán BMX pedál 😁
@hadalori
@hadalori Год назад
Ez volt otthon biztos 😀
@gergelykuzmos1974
@gergelykuzmos1974 Год назад
Khm.. ez nem keverékkel megy? Tiszta benzinnel elvileg nem annyira elegáns. :D
@hadalori
@hadalori Год назад
Természetesen keveréket raktam bele 😉
@kovacszsolt3468
@kovacszsolt3468 Год назад
Ezzel akkora baromságot mondtál hogy ebből több van mint az újított/restaurált darabból. Nekünk 36 db van jelenleg, de ilyen állapotban nem kapsz vagy kosárba vagy újítottat. Pacsi hozzá fasz**a a gép :)
@hadalori
@hadalori Год назад
Én a saját tapasztalataimra hagyatkozom, pár darab volt nekem is, de szinte csak ilyen, ami kis beavatkozás után működött, lehet szerencsés vagyok 😀 az igaz, hogy volt hulla is, de az egy háromkerekű erdei lassújármű volt 😀
@balazskun9289
@balazskun9289 Год назад
Szia Lóri. Eladod a motort?
@hadalori
@hadalori Год назад
Ez már nincs meg, a Nivaba ment bele 🙂
@balazskun9289
@balazskun9289 Год назад
Ja érdekelhetet volna. Ha nem vagyok szemtelen mennyiért adtad el megkérdezhetem?
@argentinomr1083
@argentinomr1083 Год назад
jó kis moci
@hadalori
@hadalori Год назад
Koszi!
@argentinomr1083
@argentinomr1083 Год назад
@@hadalori Tervben van szebb állapotba hozni vagy mi lesz a sorsa?
@hadalori
@hadalori Год назад
Jó kérdés még, magam sem tudom, de erre most időm nem lesz, az biztos sajnos 🙂
@rmn_drd
@rmn_drd 8 месяцев назад
Balassagyarmati Pannónia múzeumot ajánlom figyelmedbe:)
@hadalori
@hadalori 8 месяцев назад
Köszönöm, ranezek majd 👌
@peteristvantakacs4398
@peteristvantakacs4398 Год назад
Hanyas évjáratú a Barkas?
@hadalori
@hadalori Год назад
1985-ös évjáratú 🙂
@peteristvantakacs4398
@peteristvantakacs4398 Год назад
​@@hadalori köszi szépen
@engine2013
@engine2013 Год назад
Az öreg 992, ablakos dugattyús, hurkos öblítéses!!
@hadalori
@hadalori Год назад
Én is nagyon szeretem 🙂
@engine2013
@engine2013 Год назад
Volt egy ismerősöm, aki azt állította, hogy nincs lyuk a wartburg dugattyú két oldalán a csapszeg mellett. De ő szedett szét olyan blokkot.....
@engine2013
@engine2013 Год назад
Pedig de, a hurkos öblítés végett, hogy jobb kenése legyen a dug.csapszegnek.
@type3666
@type3666 Год назад
Igazi ritkasag :))
@hadalori
@hadalori Год назад
Igen 😉
@gergokovacs1536
@gergokovacs1536 Месяц назад
Kerdes: egy ilyen regi motornal nem az lenne a legjobb ha szetszedned darabokra aztan ujra ossze es akk ugy beinditani???30 evig allt …
@hadalori
@hadalori Месяц назад
@@gergokovacs1536 de, de akkor 50 évenként tudnék kirakni a csatornára videót, és 10 ezer évig kellene élnem, ha mindent úgy csinálnék, ahogy kellene, és jó lenne 😀
@szarvasbogárműhely
@szarvasbogárműhely Год назад
T pannóniák jobboldali sztendere stabil
@martinkrisztianfeher3021
@martinkrisztianfeher3021 10 месяцев назад
Nekunkis van egy minekunk nem kell neked nem kell. Itt van na??? Ha kell írj visza lègyszi
@hadalori
@hadalori 10 месяцев назад
Kérlek keress meg privátban, érdekelne, köszönöm! Háda Lóránt
@martinkrisztianfeher3021
@martinkrisztianfeher3021 10 месяцев назад
Holl??
@hadalori
@hadalori 10 месяцев назад
Facebook, instagram 😊
@martinkrisztianfeher3021
@martinkrisztianfeher3021 10 месяцев назад
Köszi szèpen
@matekiss7980
@matekiss7980 9 месяцев назад
Azon kívül hogy megtudtad venni azon kívül semmit nem tudtál csinálni vele.
@jakabgipsz868
@jakabgipsz868 Год назад
Tehàt règi rendszâmmal mèsz bukosisak nelkul kozteruleten... ,ēs videora is rogzited... sok agyad van... megy is a feljelentēs
Далее
35 éve álló TRABANT 601 kiszabadítása
16:27
Просмотров 80 тыс.
How Many Twins Can You Spot?
00:17
Просмотров 21 млн
Ilyen az OLCSÓ SUBARU 😱😟
29:08
Просмотров 94 тыс.
Kész A Betonozás - Már csak a tető hiányzik
29:18
PANNÓNIA mindenkinek
1:28:43
Просмотров 108 тыс.
Csináljuk meg! -Jawa Babetta 207 part01
18:10
Просмотров 8 тыс.
1.000.000 Forintos SIMSON-t VETTEM
24:48
Просмотров 66 тыс.
35 éve álló TRABANT 601 : BEINDUL???
17:09
Просмотров 32 тыс.
BUDJETTI E36 OLI MÄTÄ KOTTERO, ALOITETAAN HITSAUS
32:08
Проблема гидравлики Mercedes
0:18
Просмотров 471 тыс.
Будни в автосервисе. Часть 2
0:42