Mikor meghallottam Àgi hangjàt azonnal a telefon után nyúltam, hogy végre szemügyre vegyem az általam nagyon kedvelt hang tulajdonosàt. Majd azzal a lendülettel egy halk és sokat mondó “hmmmm” hang kisèretèben bele is ejtettem a mosogatóba a zâjfont. Köszi Ági! Az a tudat nyugtat, hogy legalább jó csaj vagy :)
Úristen, mennyire pontos ez a lista! Nagyon jó, hogy elkészült. Köszi, Robi! A József Attiláról szóló musicalről még nem hallottam, de jobb is, mert már ennyi információtól is felment a vérnyomásom.
6 лет назад
Eddig Csizi Ágnesnek csak a hangját ismertem. Most már tudom hogy mennyire gyönyörű.
Par eve megismertem (sajnos) egy csomo ilyen musicalben bohockodo "szineszt" (mivel egy gimis osztalytarsam/jobaratom ilyen operettszinhazas iranyba ment el es emiatt talalkoztam veluk) - elegge elviselhetetlen emberek az ordito narcizmusukkal es ultra-extrovertalt affektalasukkal.
Mondjuk már ki. Kibaszott nyálgép zsúrpubik. Felém is sodort egy két ilyet az élet. Ritkán van az, hogy valakit szinte még meg sem ismerek, de már meg akarok ütni. Na ezek olyanok. És a legviccesebb, hogy kulturáltnak gondolják magukat, de pont, amit a műsorban elmondtak, mintha öreganyáinknak akarnának imponálni ezzel a habosbabossággal, ami mögött mérhetetlen nemhogy üresség, fekete lyuk van. Leginkább az ember nyugalmát, jó érzését és béketűrését szívja magába. Btw én még bedobnám a listába a Pál utcai fiúk musicalt is. Hát valami elképesztő retek. Azt egyébként csak én vettem észre, hogy az összes musicalbohóc ugyanúgy énekel és ugyanolyan hangjuk van?
Azért az sokat elmond, hogy musical rajongóként 10-ből 8-at én is borzalmasnak tartok. Tényleg összeszedte a legalját. Az utolsó kettővel nem értek egyet, de ott is volt, amiben igaza volt.
de legalább van műsor :) amúgy bazdmeg ez 1080p full HD minőség a krumplival vagy jobb esetben kaputelefonnal felvett apukhoz képest szóval ne sírjál :DD
Egy TV műsort ne hasonlítsunk már egy apuhoz.Attól még hogy "legalább van műsor" szerintem nem ördögtől való megemlíteni hogyha valami nem az előnyére változik.
Nem tudom, hol éltem eddig, de ebből a 10-es listából semmit sem láttam, és a Pappa pián kívül (aminek láttam az előzetesét) egyik musicalről sem hallottam eddig sosem. Teljesen sokkolt vagyok.
Csízi Ági most, itt, ebben a műsorban vívta ki a tiszteletemet. Ami ugyan nem nagy dolog (gondolom eddig sem tört ki zokogásban, hogy "a Pájer Csaba nem szeret engeeeem!!!Brühühühü..."), viszont engem jó érzéssel tölt el, hogy tévedtem vele kapcsolatban.
Gratulálok az adáshoz és mélyen örülök neki, hogy a legtöbb alkotást csak plakátokról ismerem. Pár hónapja volt szerencsém a z -Én, József Attila- című dologhoz és a legdurvább és legszörnyűbb az volt, hogy boldogan megtapsolták. Egy emberként megtapsolta az egész színház, pedig elképesztően túl volt romantizálva, de még annál is több... és az első felvonás konkrét fizikai fájdalmat okozott (a másodikban egyébként volt pár világosabb jelenet, pár kiteljesedő versmondás). De még csak fel sem háborodottsenki rajta. Az embereknek tetszett az igénytelensége, a szókimondása, hogy ,,József Attila emberi volt". Ez az élmény még keservesebb csalódás volt, mint maga a musical. (Persze, akik élvezték majd lehet, hogy utánanéznek József Attila életművének, olvassák és esetleg terjesztik a verseit, de szerintem még így sem érte meg ez az egész.)
Az ötödiknél kérdezi Robi, hogy: "Van-e még egy ilyen fontos történelmi korszak, mint amikor István és Koppány vetekednek... az egész magyar történelem ilyen fontos, most jöjjön ez!" Na már most: Ha valakinek eszébe jut a 2006-os választás előtti Orbán-Gyurcsány nyilvános vitáról musicalt csinálni, azt váltott kézzel szúrom agyon egy fakanállal, megmérgezem, feldarabolom és a fejére ejtek egy zongorát!
Mint minden műfajnak, a musicalnek is megvannak a maga elpusztíthatatlan, igazi nagy remekművei, ezeket Puzsér úr elfelejti megemlíteni, csupán a Hairt tartja jónak közülük. Oké, az nálam is igencsak dobogós, de ott van még a West Side Story, a My Fair Lady, a Nyomorultak, vagy a nálunk játszottsági rekordokat megdöntött Macskák. Ráadásul ezek mindegyikének klasszikus irodalmi mű képezi az alapját, és zenéjük is értékesnek mondható még klasszikus zenész-füllel is. Ezek tehát a műfaj csúcsai, melyek jéghegyként emelkednek ki a musicalek tengeréből. De vannak még jó és értékes darabok ezeken kívül is szép számmal: a Kabaré, a Chicago, az Evita, a József és a színes szélesvásznú álomkabát, és még sorolhatnám, igaz, nem túl hosszan. De olyan 10-15 jó musicalt egész biztosan lehet azért találni. (Nota Bene, én még a Grease-t is tudom kedvelni, igaz, hogy limonádé, de a jó értelemben, azt pedig nem lehet elvitatni tőle, hogy minden száma sláger, ezt pedig kevés musical mondhatja el magáról.) Hogy magyarokat is mondjak, szintén irodalmi ihletésű a Légy jó mindhalálig vagy a Dzsungel könyve. Ha zeneileg kevésbé értékesek is, mint a fentebb felsorolt darabok, azért megállják a helyüket, nem mondhatók silánynak vagy fércműnek.
Agi egy jo no,kivanatos.Magas,sovany,egeszseges.Robival nemigen lehet beszelgetni,mert nyomul,agressziv stilusa van,de jokat mond az Agi!!!Fogom figyelni ezutan!!!
Pedig megtették, amit lehet: Robinak a liberálisokat, MSZP-t, Jobbikot kritizáló műsorait csak választás után adták le, de a Fidesz-kritikát meg mind előtte.:) De legalább nem szűnt meg... Lehet, hogy szeptembertől esetleg megint kap valami rendes stúdiót. Amúgy engem nem érdekel a stúdió, csak ha már egyszer ez egy szórakoztató műsor is egyben, kellene a közönség is, ha lesznek szarkasztikus adások megint.
ad1. én eddig azt hittem botfülem van és nem értek a zenéhez. De az első három produkció alatt végig olyan fejet vágtam mint amikor a máig harcoló japán katonának megpróbálják elmagyarázni hogy már nincs háború és igazából a császár is meghalt már. ad2. bevallom eddig lusta voltam a Csízire rákeresni, úgyhogy a hanghoz hiányzott a kép, de kellemes meglepetés volt. Ja, és József Attila - kisiklott élet? Vigyázzon a csaj, még kap egy FB követést.
Senki, aki ebben a műsorban részt vállalt nem ért ezek szerint a kultúrához és nem tudja, hogy mennyi mély drámai pillanat keletkezett már musical színpadon. Illetve azt sem, hogy ez a legnehezebb színházi műfaj, hiszen amíg egy drámában csak a prózát kell megfelelően előadnia egy színésznek, addig egy musicalben emellett nagyon jól kell énekelni és sokszor táncolni is. Nagyon nehéz jó musical-t készíteni. Viszont sokaknak sikerült már. És szerintem bármennyire drámai és szomorú témáról lehet is. Így történt ez a Hegedűs a háztetőn esetében is és azt mégis kiemelték ebben a műsorban.
04:22 10 SunCity - a Holnap Tali! 07:53 09 Made in Hungária 12:37 08 Meseautó 15:25 07 Szép nyári nap 20:30 06 Família Kft. 24:11 05 Itt élned, halnod kell 27:45 04 Pappa Pia 31:43 03 Jimmy - a király legenda 35:35 02 56 csepp vér 39:37 01 Én, József Attila
Amikor megláttam ezt a szemetet, amit József Attila életéből készített musicalnek neveznek, és két perc múlva már levegőt is kaptam, az első mondatom ez volt: azonnal kezdjünk el Molotov-koktélokat csinálni.
Én eddig úgy tudtam, hogy Fenyő Miky' védte meg az akkori fiatalokat a szoclizmussal' szemben, de miután fellázadt, és sajnos leverték, bevetette az amerikából áthozott Rockn' Roll-t, vagy ahogyan Ő szerette mondogatni Rolly-Rock-ot, és végül a szoclizmus' feladta, és Micky győzött. Ha nem így volt, átvertek. :) :(
Mond Robi, a nihilből hogy lehet megélni? Jó lenne tudni. Ami a műsorodról, csak annyit hogy jó lenne ha látnád hogy a szórakoztató műfaj nagyon szerteágazó, opera, szimfonikus zene, operett, musical( ami szerintem egyenlő az operettel, csak modernebb változatban) , könnyű zene, rock, blues, country, népzene és biztos hogy néhányat kihagytam. És ezekből bármelyiket gyalázni valamilyen csak te általad vélt szempontból, az bunkósság. Az igazi nevem Keserű György. Üdv.
bejátszások nélkül nem is lett volna rossz, de így a 45 perc alatt tízszer kellet megküzdenem azzal, hogy visszatartsam a gyomrom tartalmának ürítését....
Az "Itt élned, halnod kell" legalább egy szép dallamot hallottunk végre, egy jó előadótól. Ami zavaró, az állandó föl-le mászkálás, közben pedig az obligát gyertyás vonulás és körbe lovaglás. Az épp szereplőről el is vonják teljesen a figyelmet. "Négy akkordból álló, zeneileg is silány dalt írnak". Ez a valódi probléma. Nagyon jó darabok születtek ebben a műfajban, csak ahhoz zeneszerző is kell.
Emlékszem anno Henrik Ibsen - Nóra c. darabját szerettem volna megnézni a színházban. A jegyet megvettem. Odaálltam a bejárathoz, és közölték velem hogy valami olcsó kategóriás magyar musical lesz helyette, ha szeretnék beülhetek arra inkább a jegyemmel. Természetesen inkább passzoltam a lehetőséget. :D ( Későbbi időpontban, egy másik napon végül sikerült megnéznem a fent említett darabot. Nem bántam meg! :) )
Én egyik musicalt sem láttam, de már pusztán a bejátszásoktól elszégyelltem magam azok helyett is, akik ezeket készítik, szerepelnek benne vagy rajonganak érte. Ez az a szintű legmélyebb igénytelenség, ahol a közreműködők úgy érzik, valami óriásit alkottak ami a kultúra csúcsán áll. A trash alkotók azért általában tisztában vannak vele hogy milyen színvonalú a termék amit alkottak. A musical alkotóknál ennek pont az ellenkezője van.
A műsor utolsó harmadában olyan orbitàlis általànosítàsok meg közhelyek hangzottak el, hogy lehet nem nézem tovább ezt az amùgy EDDIG egész jó showt...
Várnék egyszer egy valódi kritikát. A förtelmes, rémes, borzalmas, viszont mi vagyunk a janik nekem kevésbé az. Elhangzik a klisé: Madách, Operett, undorító. A következő klisé: a musical nem tud történetet mesélni. Majd a harmadik: ezek nem is tudnak játszani. És jön a negyedik klisé: aki musicalt néz, azt csak a habos-babos táncos előadás érdekli. Ezen kívül én nem lettem okosabb. Viszont a műsor címe jó. :)
Nem igy képzeltem el Csizi Ágit, de örülök, hogy végre lehet látni is! :D A narrátor borzalmas! Hol a régi hang???! Mintha kisebb helyetek lenne a studioban!
A Pappa Piát nem soroltam volna ide. Már csak azért sem, mert az egy film. Oké hogy musical film de a többi bemutatott mind színpadi darabok. Ezek közül csak a Szép Nyári Napot láttam youtubeon és az jutott eszembe hogy maga a történet nem lett volna rossz, ha nem musicalt csinálnak belőle hanem mondjuk egy ifjúsági sorozatot a zenei részek nélkül. Egyébként vannak olyan darabok amik nem konkrétan a romantikára a love storyra mennek rá: István a Király, vagy a Jézus Krisztus Szupersztár vagy a Jekyll és Hyde. Ez utóbbiban van love story ugyan de nem ez áll a középpontban
Ki nem ismeri Puzsért és hogy tett le ennyi mindent az asztalra? Abból él, hogy másokat csak dicsérni tud, olyanokat, akik sikertelenek. Elég volt belőle, hogy mindig ilyen pozitív mindennel kapcsolatban. Hogy jön ahhoz, hogy celebeket dicsérjen, miközben ő maga nem az? Ráadásul olyan halkan beszél, hogy alig lehet érteni. Azt hiszi, hogy nem ért semmihez, pedig valójában mindenhez ért.
a kritikával teljes mértékben egyet értek, viszont az elején elhangzott, hogy az emberek nem járnak színházba. ez nem teljesen igaz, azt tapasztalom kb 10 éve, hogy igenis járnak, sőt nagyon sok fiatal értelmiségi jár, _sőt azokra a nem épp mainstream darabokra is teltház van, ahová én járok- igaz leginkább a fővárosra jellemző mindez.
Jézusom... pár éve elköltöztem Magyarországról és azóta elfelejtettem upgradeelni a musical tudásom... ebből a listából kb 3at ismertem! És milyen boldog is volt eme édes tudatlanság...
Pár igen jó magyar musical: Egri Csillagok, Anna Karenina, Utazás (másik címe Lady Budapest). Mindháromnak van mélysége és története is. Kár, hogy a Rockszínház nem került megemlítésre pozitív példaként. Az István a Király meg nem csak Szörényi és Bródy miatt lett jó. Meg kell nézni például a Veled Uramat, ami kvázi folytatása az István a királynak, de ahhoz semmiben sem tudott felérni. Akkor már inkább a Koltay féle Megfeszített (Varga és Vikidál is szerepelt benne). A Madách és az Operettszínház is érdemtelenül kapja ezeket a súlyos vádakat. Előbbiben nagy sikerrel megy a Nyomorultak utóbbiban pedig a Notre Dame-i toronyőr. A felszínesség, történetnélküliség, kultúra mérgezés, limonádé szavak nem igazán jellemzik ezeket a darabokat.