Тёмный
No video :(

Akiket a háló megfogott - Hagyományos kisszerszámos halászat a Duna magyarországi alsó szakaszán 

Laszlo Kovacs
Подписаться 7 тыс.
Просмотров 11 тыс.
50% 1

Évszázadokig annyi volt itt a hal, hogy őseink szinte kézzel foghatták. A halászat tudományát a honfoglalók magukkal hozták és bőven kamatoztathatták a Kárpát-medence vizeiben.
Megcsappantotta a halbőséget a Duna környezetét átalakító nagy folyamszabályozás, megszűnt a vízjárás a parti erdőkben, kiszáradtak az ívóhelyek a holtágakban.
Szűkítette a hálót a halászok körül a jogszabály változás 2011-ben. Tilos lett a nagyeszközös halászat, a kisszerszámos halászokat is korlátok közé szorították. Már csak mutatóban őrződött meg az ősi mesterség, amelyet országosan hozzávetőleg kétszázan, a Duna alsó szakaszán néhány tucatnyian művelnek. Ezeknek a "kishalászoknak" védelmet jelent , hogy hagyományuk felkerült a Szellemi Kulturális Örökség nemzeti jegyzékére, hogy hungarikum.
A filmet fényképezte, vágta, rendezte Kovács László.
Felelős sorozatszerkesztő, beszélgetőtárs Csonka-Takács Eszter, szerkesztő-producer Ágics Gitta, kreatív vágó Lőrinczy Zoltán.
A film az Országos Kishalász Érdekszövetség és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága együttműködésében készült, a Konkam Stúdió közreműködésével. 2018-2021
©Szabadtéri Néprajzi Múzeum - Országos Kishalász Érdekszövetség
Készült az Agráminisztérium, a Hungarikum Bizottság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

Опубликовано:

 

22 авг 2024

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 17   
@sukonrad
@sukonrad Год назад
Köszönöm szépen!..köszön szépen Koncz Ákosnak, földimnek hogy beszámolójával gazdagitotta ezt a dokumentumot!..az egész gyerekkorom viszontláthattam és azok a fantasztikus élmények, melyeket a Duna nyujtott nekünk!..mind felelevenedtek!..a szombati halászlék!..a Szenteste, a Nagypénteki ünnepi halászlé evés!..mind mind velem vannak!..magammal vittem és hagyományként megöriztük! 🤩😍❤
@jozsefkatko9626
@jozsefkatko9626 3 месяца назад
Gyönyörű. Köszönöm
@sandorberkes1983
@sandorberkes1983 11 месяцев назад
Köszönöm a filmet, jó viszontlátni kedves ismerősömet, Konyár urat is :-)
@gyorgymalinger9353
@gyorgymalinger9353 Год назад
Köszönjük!!!!
@sercipapa
@sercipapa Год назад
Köszönöm
@danielvaradi9900
@danielvaradi9900 Год назад
Szép kis film. Gratulálok!
@konkam05
@konkam05 Год назад
Köszönjük.
@yenceOfHungary
@yenceOfHungary 11 месяцев назад
​@@konkam05 Kishalász üdvözlettel a Mura mellől! B.J. 64 éves halász.
@konkam05
@konkam05 11 месяцев назад
@@yenceOfHungary köszönjük szépen!
@yenceOfHungary
@yenceOfHungary 11 месяцев назад
@@konkam05 Viszont ezt is tegnap írtam be itt, de kilépve ez nem látható! -> 32 éve rekreációs kisszerszámos halász vagyok a Murára szóló olyan engedéllyel. Nézzetek át az én yt oldalamra is, tettem fel 2 kis emelőzős videómat! 👋😁 Örömmel leltem rá erre a videóra! A dobóhálót tudtommal már sehol nem engedik! Sok fogát vesztett dobóhálós halász lehetett régen... 😁 Minket itt Zalában már teljesen betagoltak a MOHOSZ alá és a horgászvezetők kurtítgatjàk meg évek óta az addig volt jogainkat! Olyanok döntenek rólunk, akik életükben nem halásztak és csakis horgász logika alapján döntenek. Lassan kiszorítanak minket a vízről, de ki is halunk, úgy látszik. 😢 Ui. Mi, itt a Muránàl évek óta napi 3 nemes halat vihetünk haza és abból 2 db lehet egy fajta. A heti és éves kvóta is sokkal szigorúbb, mint amit itt mondott a dunai kishalász kolléga! 🤢
@yenceOfHungary
@yenceOfHungary 11 месяцев назад
@@konkam05 ...itt sem làtható, ha kilépek és úgy nézek vissza ide! 🙄
@feederline9933
@feederline9933 4 месяца назад
Valamit csak el kellene követni, hogy ez az 1000 éves múltra visszatekintő életforma, és szakma ne tűnjön el.
@endregulyas5131
@endregulyas5131 11 месяцев назад
Köszönöm. Orbán és bandája!!! Hol vannak a halászok? Endi
@yenceOfHungary
@yenceOfHungary 11 месяцев назад
Itt vagyok pl. Nem Fidesz-barát, de attól jobbra, mint örökké antibolsevista, nemzeti radikàlis, pl. 2006 őszi tüntető. A Kádár alatt csak "rapsic" lehettem, vadőr nem. Ha most a "zöldek" volnának kormànyon, mondjuk Gyurcsánnyal és MZP-vel, már mi, rekreációs kishalászok sem lehetnénk, bizonyára. A "sporthorgász" lobbi minden kormánynàl pedáloz az önös érdekeik mentén! ☝️🙄😡 Ui. Az én hosszabb hsz-aim itt nem láthatók, csak én látom azokat, meg talàn a feltöltő... 🙄😡
@yenceOfHungary
@yenceOfHungary 11 месяцев назад
Ui. "Köszönet" a feltöltőnek, hogy visszatartja a hosszabb hsz-aimat! 🙄😡
@yencehungarian
@yencehungarian Месяц назад
33 éve rekreációs kisszerszámos halász vagyok a Murára szóló olyan engedéllyel. Nézzetek át az én yt oldalamra is, tettem fel 2 kis emelőzős videómat! 👋😁 Örömmel leltem rá erre a videóra! A dobóhálót tudtommal már sehol nem engedik! Sok fogát vesztett dobóhálós halász lehetett régen... 😁 Minket itt Zalában már teljesen betagoltak a MOHOSZ alá és a horgászvezetők kurtítgatjàk meg évek óta az addig volt jogainkat! Olyanok döntenek rólunk, akik életükben nem halásztak és csakis horgász logika alapján döntenek. Lassan kiszorítanak minket a vízről, de ki is halunk, úgy látszik. 😢 Ui. Mi, itt a Muránàl évek óta napi 3 nemes halat vihetünk haza és abból 2 db lehet egy fajta. A heti és éves kvóta is sokkal szigorúbb, mint amit itt mondott a dunai kishalász kolléga! 🤢​@@yenceOfHungary
Далее
Gasztroangyal 10. rész - Dunai halak (2011)
51:44
Просмотров 31 тыс.
Közeleg az orosz megtorlás? - Mandiner Harctér
1:04:23
Virág - szerelem (Kalocsa)
7:30
Просмотров 860
SPICCBOTOS KÁRÁSZOZÁS ADÁCSON
1:00:51
Просмотров 29 тыс.
Elektromos halászat a Hévíz-kifolyón
5:30
Просмотров 18 тыс.
BOLOGNAIZÁS A DUNÁN-MÚLTIDÉZŐ
52:34
Просмотров 69 тыс.
ANNAMARI HORGÁSZNI TANUL
30:20
Просмотров 45 тыс.