Kedves Bence! Csodálatos videót láttam,mely a gyerekkoromat idézte. Édesanyám abban az őrházban nőtt fel. Én pedig minden nyaramat,sőt hetközben is sokat voltam ott. A kis sárga bódé mellett/mögött volt az őrház. Mögötte két oldalon kis föld,amit a nagyszüleim műveltek. Két helyen is láttam a papámat,ami könnyeket csalt a szemeben. Olyan megható volt.Akit a kommentelő említett,ő a mamám volt és valóban mindig kötött és hímzett. Ő kalaúz volt az 51 villamoson,a papa titulusa pedig váltóőr volt. Amikor én már totyogós voltam,már nem járt a villamos,de a síneken sokáig kijártunk a használtcikk piacra. Kesőbb a nagykőrősi út is mellettünk épült,mi a 42 ben laktunk Anyukámmal. Pont így volt,mint ahogyan elmondtad a videóban. Még egyszer köszönöm ezt a videót.🙏❤ Sajnos már nem tudom megmutatni nekik,mert egyikük sem él🙁😭
Kisajátítás most is van, többek közt a kelebiai vonal bővítése kapcsán is. Pl. a Szapáry utca (soroksár) utolsó házait is kisajátították. Annyi a különbség, hogy most nem zsuppolnak panelbe, hanem rendes pénzt kapsz. Keresztanyám az utolsó előtti házban lakik a szapáryban és erősen reménykedett, hogy az ő házát is kisajátítják, mert többet kapott volna, mint amennyiért valaha el tudná adni. Autópálya építések kapcsán sokan jó pénzeket kerestek (keresnek ezen) Nem egy esetről hallottam, hogy a település önkormányzatának tagjai felvásárolták a nyomvonalba eső földeket és felparcellázták építési teleknek. Máris kb. százszorosát érte a terület.
Igényes, értékes videó, viszont légy feszesebb, rövidebb, jobban szerkesztett, mert van benne pár indokolatlan üresjárat. De maga a gondolat nagyon jó, a megvalósítás is érdekes, a mögöttes munka is jól látható - gratulálok.
Az üzemi kapcsolat a használttcikk piac után volt Pestszentimre irányába. Az ívét jól kiadja az Autópiac aszfaltozott területének határa. az 51-s vonal felöli vége a "legújabb" fentrolhu térképen is látszik, másik végénél évekig valami betonelemek vannak lerakva (Az összes képen látszik)
A Méta utcánál is volt egy kitérő. A Cséry telep a Bivaly réten levő domb másik oldalán volt. Eredetileg az 51-es vonala egy szemét szállító iparvágányból nőtte ki magát. A lajosmizsei sorompónál volt egy védőváltó, ami egy esetleges jármű megfutamodásnál védte a vasutat a villamostól. A villamos vonala egy kicsit lejtett az ócska piac felől a sorompó felé. Ez a védőváltó volt a vágánykapcsolat maradványa (állítólag).
1975.ben én még utaztam ezen a villamoson...mesés volt..teremtö miert kell lerombolni a múltat.. pláne ha semmi se epul helyette????most jobb..szebb?az autoslobby örül. Örömében fákat vag ki valahol..vagy villamos..vvasuti sínek helyen szélesíteni utat...xxxxxxxxxxxccc
Olyan jelző, amely nem (csak) a különböző színű fényeivel ad jelzést, hanem nappali világosságban valamilyen geometriai ábra különböző helyzetbe való állításával. A köznyelv ezeket hívja "szemafor"-nak.
Amit nem említettem...az őrháztól távolodva a kertészet mellett bal oldalon volt vakvágány. Később méheszet is volt ott. Ma már nem tudom mi lehet arra.
Ezek az archív felvételek milyen filmből származnak? A néhai Dokumúzeum sorozatból elég sok régi BKV-s dokumentum- és oktatófilmet ismerek, de ezek a képkockák nem ismerősek.
Remek videó lett! Jól bemutattad,sokszor jártam arra,ahol kezdted a videót, hallottam az 51.es villamos történetét is,de ha nem mondod, hogy az a korlát a villamos vonalhoz tartozott,nem is gondoltam volna.
Kösz a videót Bence gyerek korom szép emlékeit adtad vissza.....Kb 50 éve azt a sorompót tekergethettem mert az a trikós bakter bácsi tök laza legény volt. A bódéban meg ült egy BKV-s néni aki folyamatosan kötött horgolt sosem tudtam meg mi volt a dolga :) A piac felől jövő villamosnak nem csak sorompó volt hanem egy vakvágányra állított váltó is amit ha nem állított át nem tudott szabadot adni a vonatnak.
A kelebiai vonal már megvolt nekem is a jó öreg hugyossal, meg Pest-Szombathely számtalanszor, dugig tömött hugyossal, többször is alig értem el... A mizsei ekkor még kimaradt...
Csak különbség az hogy ha ki is lakoltattak régen cserébe az állambácsi adót lakást ugy mint a Szomszédok sorozatban Takibácsiéknak! Mai idökben meg vagy adnak valamit cserébe vagy nem!, de legtöbbször nem.
Hát akkor elég rosszul vagy informálva. Kisajátítás során ma forgalmi értéken megvásárolják az ingatlanokat, vagy pedig kötelesek helyette három azonos értékűt felajánlani, abból választ a tulaj.