Тёмный

Alföldi Kéktúra: 5. rész - Mezőtúr - Vésztő (100km) 

Barnabás Molnár
Подписаться 4,2 тыс.
Просмотров 6 тыс.
50% 1

Kicsit elhúzódott a következő szakasz, hiszen utoljára tavaly októberben jártam az Alföldön. Cserébe ez most egy három napos, 100km-es túra lett. Reggel 8-kor már Mezőtúron tapostam a gátat, ahol két kutyasétáltatónak se sikerült visszahívnia a kutyáit, ott ugattak meg rohangáltak körülöttem. Gratulálok, ügyes gazdik, szép munka! A túrkevei pecsét után VÉGRE először összefutottam túrázókkal. Igazi egzotikum ez errefelé. Váltottunk néhány szót és felhívták a figyelmem, hogy nagy a sár Vésztő előtt. Elraktároztam az infót, de reméltem, hogy nem lesz para, hiszen három napig fagyot mondott. Tovább a gáton jött a második kutyasztori, ugyanis kirohant egy tanyáról két nagytestű kutyi, csúnyán ugatva és morogva. Megálltak tőlem kb. 2 méterre, miközben én tartottam feléjük az esernyőt (meglepő, de a hirtelen ki-be csukástól jobban félnek mint egy bottól), ekkor kiabálnak a tanyáról: "Nem harapnak, csak ugatnak mert tanyasi kutyák!" Visszakiabáltam, hogy: "Úgy legyen, szép napot!" Követtek egy darabig, nem volt jó érzés, de valóban nem bántottak. Este 6 körül értem Ecsegfalvára, ahol az első közkútnál víztöltés után visszabattyogtam a pecséthez és tovább gáton, az első sűrűbb cserjésbe tábort vertem, rejtve a szemek elől és védve a széltől. Kint -5 fok volt én meg aludtam mint egy baba, jó kis hely volt, puha avarral. Másnap 04:30-as kelés mert sok volt aznapra tervezve, így sötétben mentem végig a falun és hipp-hopp napfelkelte után már a Réhelyi látogatóközpontnál pecsételtem. Sajnos túzokokat nem láttam, bivalyokat annál többet! Innentől abszolút jellegtelen egyenes tartott Dévaványára, onnan pedig 1-1 10km-es egyenes Körösladányba. Egy helyen elég nagy volt a sár, ami megterhelte a bokám a nehéz bakancs és rátapadó sár miatt. :/ Körösladányban víztöltés és naplemente után ismét fejlámpával haladtam a gáton, egészen a Sebes-Berettyó összefolyásig. Ott találtam egy nagyon jó kis lapos, avaros, védett helyet a Sebes-Körös partján. Kicsit féltem, hogy a vízközel miatt hideg lesz este, de kellemesen csalódtam mert picit melegebb volt mint előző éjszaka. 5 órai keléssel még sötétben indultam útnak, előre tartva a sártól, ami majd fogad. Vidratanya után meg is mutatta magát, az elején még szerencsére fagyott. Aztán később elcsesződött minden. :D Megjött az eső, ami 2 órán át tartott, feláztatva mindent, szóval a Csolt-monostorig csigatempó, szembeszél, eső, mérhetetlen sár és anyázás következett... Pecsét után cipőtakarítás és betonon végig a vésztői vasútállomásig, ahová d.u. 2-kor érkeztem meg.
Ha tetszett, akkor dobjatok egy lájkot és iratkozzatok fel! ;)
Insta oldalam: / molnarbarney
Cuccok:
Kamera: Panasonic Lumix S5 (bit.ly/2Ui04S9)
Objektív: Panasonic Lumix S 20-60mm f/3.5-5.6 (bit.ly/3kM3jvZ)
Mikrofon: Rode VideoMicro (bit.ly/39eCwj7)
Drón: DJI Mini 2 (bit.ly/3wZRgh3)
Zene:
Epidemic Sound (bit.ly/3gqa4ie)

Опубликовано:

 

5 окт 2024

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 14   
@diegovirb87
@diegovirb87 8 месяцев назад
Ez olyan régi Barni fajta videó volt. Jó volt!
@editursprunger2863
@editursprunger2863 8 месяцев назад
Na végre! 😊 Tegnap rólad beszélgettünk a férjemmel, hogy rég nem tettél fel semmit, bizos más dolgod van, és tessék! 😊 Hianyoztál és Levi is. Jó páros vagytok. A Te filmjeidet szeretjük a legjobban ❤ Kicsit azért beszélhetsz is, mint régen 😊 Annyit nem kell mint a Bazsi 😉 (azért őt is szeretjük) Megint gyönyörű vágóképek voltak! A nádas meg a naplemente és a hangulat... ❤ Jó volt látni!
@BarnabasMolnarBarney
@BarnabasMolnarBarney 8 месяцев назад
Szegény Bazsi! 😅 Köszi, de az AK valószínűleg már ilyen lesz. 🙃 De nincs kizárva a jövőben...
@bakancskoptato8142
@bakancskoptato8142 8 месяцев назад
Nagyon szép vágási munka, gratulálok hozzá, illetve a túrához is!
@ZsoltGesztiZsolt
@ZsoltGesztiZsolt 7 месяцев назад
Gyere máskor is jó a videó legyen mégtöbb mezőtúri videó
@BUSHCRAFT119
@BUSHCRAFT119 8 месяцев назад
Nagyon szép lett hajrá Barni🙂
@hikerkate
@hikerkate 8 месяцев назад
Gratulálok ismét az újabb szuper videóhoz Barni! Úgy látom telen se leanyalom az AK. Annácskaval együtt neztuk meg ezúttal, köszönjük 😊
@kzsotl1
@kzsotl1 8 месяцев назад
Nagyon jó, szinte mintha ott lennék veled.😎👌
@kinesissuperlight
@kinesissuperlight 8 месяцев назад
Részvétem! Biztos nehéz fejben elviselni ezeket az eseménytelen helyeket. Nekem is nehéz volt, pedig anno bringával csináltam...
@csabi81
@csabi81 8 месяцев назад
Ki mondta, hogy nem lehet csinalni nagyon videot egyetlen szo nelkul, na jo volt benne egy kohintes, de elnezzuk :P. Pont azt erezzuk igy amit te ott is, hogy senki nincs ott csak az ut alattad, meg a kilometerek mogotted es elotted. Gratula.
@vasi79o
@vasi79o 8 месяцев назад
Nem volt meleg, úgy tűnt 😀 Tetszett a videó ismét.
@ZsoltGesztiZsolt
@ZsoltGesztiZsolt 8 месяцев назад
Szia, máskor állj meg tea! 10 09/2 üdv Gát
@Sebisanyi
@Sebisanyi 8 месяцев назад
Szia Barni A film megint jó volt milyen sátrat hasznalsz azt látom hogy 1túrabotos
@BarnabasMolnarBarney
@BarnabasMolnarBarney 8 месяцев назад
Szia! Köszi! Nem, két túrabotos: Durston X-Mid 1P. A 2023-as felszereléses videómban beszélek róla! 😉
Далее
ULTRAKÖNNYŰ TÚRÁZÁS megfizethető áron?
35:54
Просмотров 11 тыс.
Epic Reflex Game vs MrBeast Crew 🙈😱
00:32
Просмотров 2,9 млн
@ItsMamix учу делать сигму😎
00:12
Просмотров 663 тыс.
A TÚRÁZÁS 10 ALAPVETŐ KIEGÉSZÍTŐJE
7:37
Просмотров 1,3 тыс.
Mi a gond a DECATHLONOS FELSZERELÉSEKKEL?
10:18
Просмотров 23 тыс.
Az alföld konyhája
24:33
Просмотров 28 тыс.
Bözödújfalu, a vízbe fojtott falu
10:10
Просмотров 74 тыс.
A Mátra zöld szíve /rendezői változat/
29:07
Просмотров 12 тыс.
Epic Reflex Game vs MrBeast Crew 🙈😱
00:32
Просмотров 2,9 млн