Szegény sorsú emberek alkották az egyházközséget Silbodalban, Svédország Wärmland régiójában. Az új pap érkezésével és szolgálatba lépésével tragikus események kezdődtek el.
Vajon mennyire hihetett Istenben egy ilyen tiszteletes, aki embereket ölt, hogy takarékoskodjon a "kiadásaival" és, hogy a barátját is megölte, hogy pénzhez jusson! ..Ugyanakkor úgy tűnik, hogy nem saját céljaira, hanem a szegények támogatására költötte a pénzt!...Ezt talán a javára írják a Pokolban!... Köszönet a tanulságos történetért!
Milyen kár, hogy emberünk erre a szörnyű útra tévedt, pedig gyermekkorának nehéz indulása után nagyszerű lehetőségekhez jutott. Boldogan, elégedetten élhetett volna, önmaga és közössége hasznára. Végtelenül szomorú, amikor valaki Istent játszik. Abigail fáradozásának köszönhetően ismét hódolhattunk a szórakoztató ismeretszerzés örömének. 🤩
Köszönöm. Vajon eleve pszichopata volt, vagy kikészítette a szegénység, majd az, hogy reménytelen volt egy eleve szegény közösség szegényeit ellátni? Tényleg hitte, amit mondott, hogy megszabadította a szegény, beteg embereket a nyomorúságuktól, vagy csak belejött a dolgok ilyetén intézésebe (mint a volt iskolatársnál)?
Nagyon nagyon köszönöm a videót🥰❤❤❤ Milyen kár hogy Anders ilyen szörnyű tettekre vetette magát Mennyivel többre vihette volna. De jó lett volna ha tanul inkább amit a nagybátyja finanszironizott neki . Ha tanult volna jobban egy jó munkát is talált volna Jobban megbecsülhette volna a papi munkát Nagyon sok mindenben különbözik a szegény falusi élet mint ahonnan Anders jött. Johan a nagy bácsi nagyon jó ember volt .
Azt elhiszem hogy segítséget akart nyújtani de akkor sem kellett volna ezeket a dolgokat elkövetnie Amikor a látogatásai közben lehet megmèrgezhette a vacsorát és a bort Andes lehetett volna kereskedő mint Lisen a gyermekkori barátja Lehet hogy Andes megölhette a barátjáta a pénz ügyi vita miatt. Andes ölhette meg a barátját és a házban lakókat a híveit is akiket a házakban látogatott meg. Azért az durva hogy fel akasztotta magát. Ezekért a tettekért nagyon kár volt tanulnia olyan sokat