A Csepel Műveket ünnepelni Németországban! Realitása van/lesz? :-).. Vagy a Magyarországi német vendégmunkások problémájára megoldást találni!? Realitása ennek? :-)
@Janos Musatic Csakhogy nem ez a kormány, hanem 1990 és 1998 valamint 2002 és 2010 közötti kormányok, amelynek előzményei, hogy a komcsik 1990-ben több 1000 milliárd forintos államadósságot hagytak maguk után és elutasították nyugat ajánlatát, hogy a hitelállomány 50-60%-át elengedik.
Nagyon tetszett Miniszterelnök Úrunk kimértsége,semmi alàzat és Merkel pszichológiai megviseltsége.Alà volt rendelve mindent téren Merkúr.Köszönöm a videót jól szórakoztam,,
merkel mit keres még bárhol is??Ezt fejtse már ki valaki de úgy hogy reálisan és nem elfogultan mert ha valaki ennyire köpönyeg forgató az inkább a hányinger kategória (szerintem).
Úgy látom, miniszterelnök úr konzekvensen "SOPRONI PIKNIK"- nek nevezte a 30 évvel ezelőtti eseményt. Sopront akarja feltenni az Európai Unió palettájára, hiszen az esemény ott történt és feledtetni akarja a Páneurópai jelzőt. Helyes. :-)
Mert akkor az emberek rájönnének, hogy valójában Rothschildék csinálták a pikniket, a határnyitást, és a kamu rendszerváltást is! Ezért a páneurópai mozgalmat feledtetni akarja...
@@erzsike7642 ! Úgy van Erzsike! Igazad van Erzsike! Csak ezt akarhatja, hiszen csak rosszat gondol, csak rosszat tesz, oszt látod, a negyedik ciklusát végzi a magyarok döntő többségének a támogatásával. Csak téged, meg Pici Pétert nem tud átverni! Légy résen eftárs! :-)))
@@eliza6055 yes nazi.if you name nazi people who love their nation.yes NAZI i m.i love my language.food.neighbours.rools.i love my country.nazi i m.what you are?????
Nekem az nemtetszett mikor mondta hogy joggal vannak itt a menekultek.hat mar nincs haboru.akkor mijen jog?miert itt?csak europaban3 stabil orszagon atgazolnak.nemetorszagig pedig5 orszagon.hogyis van ez?
@@evaschnider4647 Onnan tényleg viktor a legjobb.Itthon sajnos egy hatalommániás balfasz aki csak magának és a haverjainak gyujtogeti a magyar és az Unio pénzét.
Hajrá.itt mindig lesznek libernyákok,de szerencsére nem marad nekik már csak a károgás,mi meg jókat röhögünk rajtuk.és szerencsére kurva kevesen vannak.
ennyi év távlatában mostmár unalmas picit az állandó megoldás keresés... egy érettségi bőven elég lenne, hogy átlássa a brüsszeli politika mit kell lépni. a tétlenség, csak bűnrészessé tesz "mutter". de amúgy ő minek/kinek az anyja ? mert, hogy nem európának és saját nemzetének az is biztos. a embercsempészet ős anyja.
Egyetértek a véleményével. Az EU csak kerülgeti a témát, mint macska a forró kását, de hát hogy is lehetne megoldani a megoldhatatlant, A háttérnek migri hatalom kell, a keresztyényeknek ejurópai béke.
Körülmények Afrikában? A világgazdaság berendezkedése okozza, a rövid távú gazdasági érdekek mentén. Amíg a mezőgazdasági multi cégek az afrikai földterületek 90 %-át. birtokolják, amíg az afrikai textilipart egyszerűen agyonvágja a bálás (használt) ruha export, és még hosszan lehetne sorolni., addig senki se csodálkozzon hogy ismétlődő népirtások és migráció lesz a végeredmény. Annak hogy manapság így fejlődik az ország annak ez az ára.
Emlékszem, az olasz nagykövetségen vártunk vízumra, valahol a közelben volt az NDK nagykövetség is és nagyon drukkoltunk az ott várakozó kelet - németeknek. Pár nappal később megnyílt előttük a magyar határ.🤗🌷
Bravó Miniszterelnök Úr! A német emberek a mai napig hálásak Orbán Viktornak, hogy 30 évvel ezelőtt megszervezte a pikniket, és újra egyesítette Európát! Wind of Change vagy is magyarul Köszönjük Orbán Viktor!
Nem ismered a Magyar történelmet, vagy szándékosan hazudsz? Nem Orbán Viktor szervezte a páneurópai pikniket. Ekkor még Sorosista, libsi, keresztény egyházellenes „Csuhások! Térdre, imához!” és Kisz titkár, kommunista, elvtárs volt. A pufajkás, MSZMP-s Horn Gyulának többet köszönhetnek a Németek. Ő valóban ott volt akkor. A piknik szervezői az akkori ellenzéki Magyar Demokrata Fórum debreceni és soproni, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Fidesz és az FKGP soproni szervezetei voltak. A védnökséget Habsburg Ottó és Pozsgay Imre vállalták el.
Ezt magyarázd már el légyszives.Tehát épitunk keritést hogy megvédjuk hazánkat, és ha lebontjuk akkor is megvédjuk vele kis hazánkat ? Szerintem nagyon benéztetek valamit.
A tolmácsolás Merkel beszédtempóját és a mondatok komplikáltságát tekintve kiváló volt. Rendkívül gyorsan rakott össze borzalmasan nehéz, gyorsan elmondott mondatokat, és a szinkrontolmácsolás természetéből adódó elakadásokat gyorsan korrigálta. Nem bántásból kérdezem, de Ön próbált már szinkrontolmácsolni? Nem a nyelvtudást kérdezem, még csak nem is a magas szintű nyelvtudást, hanem a szinkrontolmácsolást. Ha nem, viszont rendelkezik magas fokú nyelvtudással, ajánlom, próbálja ki. Én például anyanyelvi szintű, több éves időtartamú külföldi tartózkodáson edződött angoltudással tudom magamról, hogy amikor kipróbálom egy politikai beszéd szinkrontolmácsolását, elbukom. Amennyiben pedig nem rendelkezik kellő nyelvtudással ehhez, pláne ne tegyen ilyen indokolatlan, teljesen megalapozatlan kritikát.
Angolos szinkrontolmács vagyok, tehát nem tudok egy az egyben hozzászólni, de azt tudom, hogy egy németes tolmács kénytelen megvárni a kilométer hosszú összetett mondat végét, amikor is kiderül az utolsó két szótagban, hogy mi is a szándékolt mondanivaló, és csak ekkor tud nekifutni, miközben a fél agya a másik összetett mondatra figyel, amit akkor mondanak, amikor ő az előzőt kénytelen visszamondani. Angolban beülsz a fülkébe és valós időben fordítod a beszélőt, ha csapong a témák között, vele csapongsz, és hajlítod a szöveget, amerre az előadó is, lényegesen könnyebb dolgunk van a németes kollégáknál. Csak arra kérek minden t. hozzászólót, hogy ha esetleg nem profi német szinkrontolmács, ne nagyon mondjon véleményt az itt tolmácsoló kollégáról, mert brutális nehéz munka, higgyétek el.
@@szk7505 Ez való igaz amit leírt, de itt nemzetközileg a figyelem központjában lévő magas rangú politikusokról, ország vezetőkről közvetítettek élő adásban! Én több országban jártam már olyan előadásokon ahol több ezer ember vett részt a világ szinte minden országából. A szinkrontolmácsoknak "speciális szakmai előadást" kellet fordítaniuk Vietnámi nyelvből, hát nem volt egyszerű feladat, volt aki a franciából, vagy angolból tudott csak megfelelően fordítani! DE különb fordítás/tolmácsolás volt, mint amit itt hallottunk!
Valóban kritikán aluli! Hadar, dadog, érthetetlen mondatok, stb. Valamikor kötelező volt érthehően, tagoltan és nem hadarva beszélni! Miért engedik az illetékesek a magyar nyelvet ennyire csúfosan művelni?! Direkt, vagy nemtörődömségből? Nem elég egy szakmát vagy nyelvet ismerni, azt legjobb tudásunk szerint kell alkalmazni! Úgy látszik ezek az emberek csak ennyit tudnak! Semmi keresni valójuk ezeken a helyeken, példamutatásukkal alkalmatlanok a nyilvánosság szóbeli tájékoztatására!
Nagyon frappáns válaszokat adott Miniszterelnökünk a sajtótájékoztatón! Nekem kicsit úgy tűnt, mint ha "felkente volna a kenyérre" a kancellár asszonyt - amit amúgy nagyon is megérdemel!
Huhhh. Jól van. Megúsztuk beremegés nélkül...néhány szájnyalás volt a másik oldalon, meg öltöny, nyakkendő igazítás de az meg kell...jól álljon az a lényeg. Ezeket már megszoktuk. Minden rendben. Örülünk.
Azért az érdekes, hogy a szabad liberális WELT videói alatt le vannak tiltva a kommentek, de az M1 videói, ami köztudottan az elnyomó diktatúra udvari tv-je, azalatt meg nincs. Hogy is van ez?
Az inkriminált rész 7:38-tól kezdődik és 8:35-ig tart a felvételen. Aki ért németül, annak bizony egyértelmű: szó sincs „az eu-s pénzekről”; egyértelműen arról beszélt Merkel, hogy a magyarországi német ipari befektetések az Európához való gazdasági felzárkózást segítő, munkahely-teremtő és növekedésserkentő határok tekintetében lettek [értelemszerűen Németország részéről] jól befektetve. Tehát, még egyszer: szó sem volt, még csak áttételesen sem az eu-s támogatásokról! Sajnos az egész magyar média abban a formában vette át ezt a passzust, ahogy az az M1-es kormánymédiában elhangzott... Senki sem vette a fáradságot, hogy meghallgassa az eredeti szöveget!
🤔🤔🤔 Majd ha te fejből elmondasz egy nagyobb szöveget ami nem a kis egyszerű életedről vagy az időjárásról szól, majd akkor kérd ezt számon. Nem mellesleg olvasás tekintetében elkerüli a beszűkűlt egyoldalú figyelmed az ellenzék. Még az 5 pontos követelésüket sem tudták elmondani fejből. Ahogyan a Parlamentben is papírból olvassák a semmit.
@@boogeyman3298 Te aztán biztos tudod kinek milyen az élete!!!🙄🙄👏🏾Mert a tied biztos oltári nagy durranás!!🤣Mivan oltják Orbanocskádat egyből kemény leszel a foteledben?????Honnan tudod te azt én mit tudnék és mit nem????Okostojás!
@@gabexice4587 (???) Melyik kommentemből jött az le neked hogy én tudom kinek milyen az élete? 🙂 A fotelben történő bekeményedést pedig magadon kéne észrevenned. Orbán beszél oda kell büfögnöm valami piti semmit...💪😁
Pontosan: Bundesrepublik Deutschland. A legrosszabb amikor csak annyit mondanak "Bundesrepublik", ami Németországban igen gyakori. Elfelejtik, hogy Ausztria vagy Svájc is szövetségi köztársaság.
5,4 milliós Finnország, de vehetted volna Luxemburgot is, annál még nagyobb ez az arány. Persze illene ismerni miért, de persze tudom mi az igai célod! Arról persze fogalmad sincs, hogy milyen lenne a helyzetünk ha nem lett volna 40 éven át ~100.000 megszálló szovjet katona 1991-ig, majd a '80s évek elejétől rohamosan eladósították a komcsik-szocik az országot, majd a rendszerváltás idején, egészen 2012-ig ~242 mrd US$-t vittek ki offshore számláikra, akik levezényelték és kiszolgálták a "befektetőket". Sőt 12 évre visszahozta a proli Magyarország azokat a szocikat és komcsikat, akik ellen elvileg a rendszerváltás megtörtént... 2010 óta stabilizálódott az ország, a fejlődés egyre látványosabb.
Visegrádi 4 közül Magyarországon a legkisebb a minimálbér. Négy és félmillió munkavállalóból közel négymillión minimálbér vagy annak közelében keresnek.
Potyautas rokkantak - Népszabadság 2010.11.27 07:45 A két egri orvos szakértő esetének hatására - akik pénzért százalékoltak le egészséges embereket - talán megkezdődhet a rokkantnyugdíjak már régóta szorgalmazott gyökeres átalakítása és a jogosultságok felülvizsgálata. A 800 ezer rokkantnyugdíjas járandósága évi több százmilliárd forint, így a potyautasok kiszűrésével jelentős összeg megspórolható. Az OECD 33 tagállama közül egyébként Magyarország a listavezető a rokkantnyugdíjasok munkaképes lakossághoz való arányát tekintve. Ilyen ellátásban Magyarországon csaknem 11 százalék részesül. Ráadásul amíg Nyugat-Európában a megváltozott munkaképességűek 30-40 százaléka rehabilitáció után visszatér a munkába, addig ez nálunk 10 százalék alatt marad hivatalosan, bár becslések szerint minden harmadik rokkant illegálisan dolgozik.