Kedves Róbert és FAM. Azt gondolom, hogy az a szellemi birtok amit létrehoztatok, legyen akármilyen kicsíny vagy nagy, hatással van az emberekre ez nem kérdés, nekem az életemet változtatta meg. Amióta Aput hallgatok azóta szerettem meg az olvasást és hobbiszinten az írást is. Általatok ismerhettem meg olyan embereket és szerzőket mint Hamvas Béla aki az egyik legnagyobb példaképem lett azóta, ha csak egyet említhetek. Megváltoztattátok a gondolkodásom, a szemléletemet a világról. Előtte ez a gondolatiság és értelmiségi attitűd számomra teljesen ismeretlen volt. Ha ti ketten nem lennétek, ma is az a hülye proligyerek lennék mint aki egykor voltam, úgyhogy hálás köszönet érte!
Mezőgazdaságot és közgazdaságtant tanultam egyetemen, s azt kell mondjam, nem lehet jobban összefoglalni hogy mi a probléma, mint ahogy Kassai Lajos megtette. Van két modell, egy ahol a szent hatékonyság az irányító eszme. Hatékonyság, méretgazdaságosság, így lehetne összefoglalni, mindennek hatalmasnak kell lennie, s csak így lehet a nemzetközi piacon, vagy az EU-s piacon versenyezni. Ez a nagyvállalatok meg multicégek iránya, s valóban a GDP-t lehet hogy emeli. Azonban a foglalkoztatás és az emberek megélhetése tekintetében közel sem olyan előnyös mint a Kassai által felvázolt KKV- modell, egy erős KKV szektor egy erősebb polgárságot is létrehozna. Hatalmas probléma, hogy a magyar paraszt, teljesen alkalmatlan az összefogásra, így ebben a 10 gazda összefog dologban van egy kis utópia, de ez nyugat Európában működik és a mai fiatalságban akik nem éltek e szocializmusban látok rá nyitottságot. Ki kell emelni azt is, 50 ha-ból lehet megélni konvencionális szántóföldi kultúrák esetén. Zöldséges, gyümölcsösből, elég 5 hektár is, s sokkal több ember tudna megélni belőle. A turizmus és a mezőgazdaság egy erős magyar gazdaság alapja lehetne, de ne legyenek ábrándjaink, ha nem tudnak összefogni a gazdák és az individualizmus hatalma győz, ez csak képzelgés, mert 50 hektáros gazdák összefogás nélkül nem tudnak a nemzetközi árakkal versenyezni, se az EU-n. A magyar mezőgazdasági struktúra megváltoztatásának gyümölcsei, vagyis egy sokkal igazságosabb profit elosztás és több alkalmazott foglalkoztatása, így csak akkor lehetne fenntartható, ha tudnánk egymásban hinni és egymásért kiállni. A magyar vidéket ismerve szkeptikus vagyok, realizálni nehéz, de az elv kifejezetten megállja a helyét.
Egyetértek veled. Annyit hozzáteszek, hogy a mindenkori rezsimek (Horthy, Kádár-itt ideológiában is nyilván, jelenleg a NER) törvényeikkel, politikájukkal akadályozták a mezőgazdasági középvállalkozások kialakulását. Ezzel a terhelt múlttal és mindazzal együtt, amit írtál sem látom lehetetlennek, hogy ez elinduljon. Kormányzat is kell hozzá.
Sajnos Kassai Lajos gondolatiságának ez a leggyengébb pontja.. mégis ezt erőlteti. Nos, a szövetkezés szinte mindenhol döglődik, ahol nincs erős tulajdonosi szemlélet és érdek. A kivételeket érdemes tanulmányozni, hogy miért és hogyan működnek sikeresen. A Kassai Lajos által felvázoltak a mezőgazdaság "paraszt-romantikáját" idézik, de a valóságban egyszerűen megbukik, mert az emberek nem akarnak dolgozni.
Kassaival sok mindenben egyet tudok érteni, mert sok jó gondolata van, jó, hogy ő volt most itt! Kicsit az a fenntartásom vele, hogy túl keményen latja a dolgokat a szemszögemből, ami persze az ő életútjából fakad. Mert szerintem addig nem kell semmit tenni, míg azt nem belső megindítotzságból tesszük! Ha kemény törvényeket akarunk másokra rányomni, annak nem lesz jó vége, magunkat sem szabad erővel kényszeríteni! Mert az erővel elért eredmény hamis és mulandó lesz, az is egy rossz út volt, mit régebben vallottak. Szerintem valódi tartalom csak szeretet altal születhet, mikor nem erővel megyünk neki a dolgoknak, hanem lelkünkkel latjuk a világot. Abból lesz csak valódi áldozat és áttörés. Ne féljünk attól, hogy bármit is rosszúl csinálunk, mert én úgy vélem, hogy előbb-utóbb bárhogy is, de célba érünk, mert minden csak egy nagy történet!
Bocs, de ez naivitás. Magadból indulsz ki, mert szelid, békés, józan ember vagy. Hiba. A többség nem ilyen. Nekik kemény törvények kellenek, mert indulatos, haragos, véglények, akik nem fognak megváltozni a kedvedért. Sérülésekkel teli nemzet ez, amiket egyénileg kellene feldolgozni és helyére tenni egyesével, mindenkinek, saját magának, ami hosszú és fáradtságos meló. Erre a legtöbben képtelenek, ha nem hiszed, beszélj egy valódi szakember terapeutával, ki fog ábrándítani. A padlást előbb ki kell akarítani, aztán lehet beköltözni.
Kassai nekem olyan mint Nógrádi György, két előadását ha megnézed, akkor kb. az összes gondolatát ismered XD. Viccet félre téve, elismerésre méltó az amit létrehozott. Ő az ő kis burokjában megpróbálja megfejteni a nagy MIÉRTet és HOGYANt, de ennyi, egy elvonult lélek aki békésen a természet közelében szeret élni. Ő nekem egy ilyen kirakat bábú, akit Puzsér mutogat, hogy lám lám ez az igazi jobboldali ember, íme. Nagyon sajnálom, hogy a media által szélsőségesnek nevezett MH-al nincs jó kapcsolata, Toroczkaival sem igazán szimpatizál, aki ha nem lenne, tulajdonképpen jobboldal se lenne ebben a formában, azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egy full liberális kormányunk lenne, valami DK-SZDSZ-MOMENTUM, és valószínűleg a bemutatóit sem nézné senki (idehaza). Lehet Toroczkait szidni, de aki valóban ebben az országban szavak helyett a tettek mezejére lépett, az Toroczkai László. Mivel triggereljük a cigányok jelentős részét? Attól, hogy nyilazgatok a kertemben, még a székelyföldi és felvidéki problémák nem lesznek megoldva, a C. probléma sem. Látszik hogy Kassai egy tanyán él elvonultan, nincs rálátása a valóságra.
Egyetértek. Kb. 3 évesen megragadt a vértarsoly-magyarok nyulai giccs-paradé bűvöletében, és ott is maradt máig. Ne értem, hogyan vezette meg Puzsêrt, hogy áhítattal hallgatja a folyton ismétlődő maszlagjait, tèveszmèit Kassainak. Majmot se lehet tartani, meg szaporítani. Azt se Kassai találta ki, hogy párbeszéd kell, de úgy adja elő, hogy mindenki elájul, micsoda gondolat. Ha lehet, maradjon a tanyán, minél több gyereket tanítson nyilazni tandíj fejébe. Bolond szülőkön gazdagodjèk a szélhámos.
Le a kalappal, hogy meghívtátok Kassait! Szerintem ez már valami nagy pozitív fordulatnak a kezdete! Szeretném, ha olyan egyoldalúbb személyeket is egyszer tt láthatnék, mint pl. Raffay Ernő, Pap Gábor (utóbbiról nem hiszem, hogy hajlandó lenne értelmesen vitazni), vagy Szántai Lajos! Mert a két oldalnak beszélnie kell egymásnak, megérteni a másik felet! És talán ennyi pozitív van ebben a szobor témában, hogy most összehozta ezt a mély beszélgetést, minek nagy híre lesz. Csak így tovább!
Szerintem meg ne kezdjük el ezt a harmadik fél behívását a műsorba, mert az lesz a vége ennek is, mint az Önkényes Mérvadónak. Mára már lassan hallgathatatlan fos lett, bár ahhoz Oszkár hallatlan minőségi mélyrepülése is kellett, az igaz. FAM-ból azt azért nem nézem ki, amit Oszkár leművelt magával, meg a saját műsorával🤮
Akkor esetleg más felületen, vagy külön megrendezett alkalmon lehetne ezeknek a személyeknek komoly beszélgetéseket tartani, mert való igaz, hogy az Apu alapvetően kétszemélyes műfaj, és értem, hogy azért jó, ha hűek maradnak az eredeti koncepcióhoz.
egy ilyen fontos adást így elbakszni ezzel a tetves hanggal, hát 2024-ben mégmindígitt tartunk, h megoldhatatlan feladat, h 3 mikrofon egyszerre működjön is ? :( :,(
Többször elhangzik Kassaitól pl. Partizán interjúban is, hogy "magasabb kulturális nívóra kell helyezni az országot", ezt némileg inflálja, hogy itt pl. minden blokkban káromkodik 3-4-et.
Van, hogy a mondanivaló nyomatékosítására használják a káromkodást, ez retorikai húzást. Amúgy szerintem az a néhány bazdmegolás nem helyezi zárójelbe az érdemi mondanivalót.
@@korosztosgyorgy Nagyon idegen volt tőle és szerintem felesleges is. Igen, vannak jó helyen használt odamondások, amik aládúcolnak egy jó poénnak, csattanónak, ezzel egyetértek.
Nem értem Kassai úr álláspontját a politikáról, politikusokról (igaz, még nem értem a végére) . Egyfelől volt már a vicc a politikusról és disznóról, tehénről, volt, hogy ő nem a politika felől akar közelíteni, hanem a kultúra felől. Másfelől megbecsüléssel beszélt oktatási és mezőgazdasági céljaik okán korábbi politikusokról és Magyar Péterrel kapcsolatosan mondott olyasmit, hogy nagy feladat tevő erővé kovácsolni a mostani érdeklődőket. 🤔 most akkor mi Karsai úr véleménye a politizálásról, politikusokról?
Kiskoromban apámnak volt egy bádogtölcsére, amivel a bort színelte....na annak volt ilyen hangja amikor gyerekként bele beszéltem....De fasza a téma ..
Ángyán professzort felhasználta, kihasználta, kifosztotta, eldobta és tönkretette a politika. És nem tudott érdemben tenni mindezek ellen. Igazán tanulságos.
Sajnálom hogy pont ez az adás ilyen hangminőséggel került rögzítésre, de a lényeg az ami elhangzott, nem az hogy hogyan hallottuk. Kassai Lajos egy gyógyszer az elmének, kiválóan ellensúlyozza Robi robbanékony és szenvedélyes előadásmódját. Lajos lehetne sűrűbben vendég. Hálás vagyok azért hogy ezt összehoztátok!
Elfelejtették aux-ra tenni a robi mikrofon csatornáját? :D Azt hittem ezt azért legalább valaki hallgatja felvétel közben. Legalábbis az lenne a technikai/szakmai minimum.
Azt gondolod, hogy ő most a bal oldal felé célozta a mondanivalóját? Véletlenül nem így csavarta fel a hangerőt jobb-bal irányba, hogy mindezt a Robiék társaságában mondta el?
@@GaborFeketeBudapest Akkor te nem érted, amit akartam ezzel mondani. Itt a jobboldalnak van a legnagyobb felelőssége ezért a helyzetért! A baloldal sosem rekesztette ki a másik oldalt a nemzetből, mármint a rendszerváltás után.
@@papprichardte azt gondolod, hogy bármilyen irányba beszélt? Mindenkihez szólt. De ebben az az ütős, hogy nem egy konzervatív csatornán mondta el, és ez felerősíti a mondanivalója lényegét. Tök felesleges a számonkérés vagy a sérelem politika. Ez a tanulsága annak amit képvisel.
Tényleg zseniális Kassai Lajos minden témában! Különösen nagy hatású a közönséghez fordulása. Nagyon fontos tudatosítani, hogy nem a nézői, hanem a résztvevői hozzáállás visz előre, hiszen mindannyiunk egyszeri élete a tét. Csodálatos a "szimpátiára várás helyett empátia kell" gondolat!
Igen, tényleg zseniális, hogy most, 60 + os korban van ereje, bátorsága kimondani nyilvánosan, felvételen többször, hogy 'elbasztuk' és hogy felvállalja, ( úgy emlékszem, a vége felé) ,hogy most azon dolgozik ( nem nézői hozzáállás), hogy jobbá tegye. Különösen nagyra értékelem az önkritikát, amennyiben a jelenlévő közönséghez beszél, hogy 'önök fiatalok, csinálják jobban' ❤🎉✌️
Én úgy tudom, azért van betiltva a kerecsensólyom tenyésztése itthon, mert nálunk él a faj legjelentősebb európai állománya, és egyrész félő lenne, hogy előfordulnánka illegális fiókakiszedések, illetve az esetleges elszökött solymászmadarak bekerülhetnének a vad állományba.
🤔 ha elfogadjuk, hogy szakrális madár (kb) , akkor nem úgy van jól, hogy fogságban nem tartható? 🤔🤔 ( mondjuk: a mi 'szent tehenünk' - és akkor kapcsolódok Karsai úr műsor eleji viccéhez is 😁✌️)
Mar csak egy kerdesem maradt ... Meselje el mar nekem valaki hogy az Apu ket tagjanak miert nincs penze egy 200euros mikrofonra ??! En ertem h hangmernok nincs Mo-on sem de akkor vegyenek maguknak es probaljak le 2 percben ...
'A haza lelkiismerete' ...🤔 elvonult a saját völgyébe élni, évtizedekre. Most, 60 + évesen, ebben a beszélgetésben többször azt mondja : 'elbasztuk' . Én nem ilyen lelkiismeretet kivánok ennek a hazának. 🤔
Nem lehetne végre egy normális kihangosítást megoldani? Mennyi pénz kell még, adjuk már össze! A Kóczián Péteres adás is odabaszott, hogy 5 percenkén technikai hiba volt...
Miért nem adta oda valamelyik Robinak a mikrofont?! Alig lehet érteni, amit mond... Az a turulos kivágás érdemtelenül rövidre sikeredett, nem gondoljátok? :)
Srácok! Ez nagyon jó csak nem lehet érteni mit beszéltek. Fordulok FAM -hoz mint minden technika ismerőjéhez , hogy tudtok ezzel valamit tenni. Egyébként a szíájét sejtem a rossz minőségű hang mögött. Vagy az efeszbét
najó, ha bárki tud bármi elérhetőséget a szervezőkhöz, kérem kommentbe írja meg mert borzasztó ez a hang és szeretnék segíteni, ha más nem, dedikált kábelekkel, hogy legalább ne a helyi kontaktosak játszanak ennél a rendezvénynél😅
55:15 atyavilág miről beszél ez az ember? 'Ahhoz kell egy talpalatnyi föld' ... Tíz, százezrével mennek el fiatalok a hazából, mert kilátástalan a lakáshoz jutás 🤔😳
@@Juniperus_Godegara Nincs bálványom, Vannak arcok, akiknek bizonyos mondandóját megfontolásra érdemesnek tartom. De te a jelek szerint továbbra is maradsz a szellemi rokkantak táborában.
Úristen, ez a beszélgetés nagyon jó volt, bár Kassai itt működik a szomszédban, soha nem gondoltam, hogy ilyen nagyformátumú ember. Köszönet az egészért. Puzsér a cinizmust hajszál pontosan leírta.
Itt mindenki úgy beszél, mint ha nem létezne baloldal. Nagyon messze vagyunk még a demokratikus, konszenzusra hajlandó, együttműködő, szolidáris, kisebbséget méltányoló (helyén kezelő) magyar társadalomtól.
@@FatalAlcatraz Ezt már válaszra sem kéne méltatnom. Amíg a lakosság segítségre szoruló tömegei semmilyen szolidaritásra nem számíthatnak, addig maga ilyen “gazdasági” baloldal cuccokkal szórakoztat. A baloldali pártok éppen olyan szolidáris és nem utolsó sorban demokratikus államot kínàlnak, amilyet a mostani kormàny éppen nem.
85-ben hallgattam utoljára ilyen minőségben a szabad európát."Nógrádi Zsolt, az olajszőkítésről őszintén."mikor a tábornok nyilatkozik a feletteseiről.Vagy ez direkt ilyen?(A Robzit megnyírom ingyen.)Ezektől függetlenül,minden tiszteletem mindhármojuknak!
Kassai nem tud már újat mondani! Évek óta ugyanazt a 3-4frázist puffogtatja. Ha Robiékkal van, na akkor tragikus. Elbeszélnek egymás mellett. Mintha két másik műsort hallgatnánk...
58:15 Kassai 'itt ülnek olyan emberek, akikkel nem lenne szabad egy asztalnál ülni' 🤔🤔🤔 hogy mi??🤔 ez az alapvetés? Innen indulunk? Ehhez képest temetjük az árkot? Hogy milyen jó fejek vagyunk, árokbetemetők, hiszen beszélünk egymással, pedig egy asztalnál ülnünk sem volna szabad?🤔🤔én meg azt gondolom, hogy az az alapvetés, hogy megbeszéljük egymással a közös dolgainkat, és vállalhatatlan túlzásként tekintünk arra, ha valaki nem teszi 🤔
Hát ennyire tellet a guruló dollárokból? Az orosz ügynökök kinai technikával sokkal jobb hangfelvételeket készitenek Magyarországròl a guruló rubelekböl Bocs,hogy sirtam! Akartam...
Nagyon kellett már az apuba egy másik nézőpont, az utóbbi időben FAM nem hozta azt a kiegyenlítő szerepet, ami miatt számomra az apu egy kedvelt beszélgetés.