Andrással kapcsolatban lehetnék akár elfogult is, mivel egy kisvárosban (Mór) nőttünk fel, sokszor vendégeskedtem náluk, a szüleinél. Apukája egy zseniális ember volt. Korán távozott sajnos. Kvázi a szemem előtt nőtt fel és lett egy zseniális újságíró. Azt gondolom, hogy jelenleg ő a legjobb és leghitelesebb személy újságíróként a szakterületén és ekkor félre teszek minden elfogultságot, amit a személye iránt érzek. Ő egy zseniális ember! András ha olvasol netán, üdvözöllek: Deák Tamás
a videót nem vágom, de csak tisztánlátás végett a magyarabok nem médiahack, mégha a magyar hátterük nyilván vitatható is; itt ha jól értem valami kongói dologról volt szó
Hoppa, ezek szerint nem csak én voltam olyan lökött, hogy ifjúsági szervezetet alapitottam a hetvenes évek Romániájában, hogy aztán évtizedeken át zaklathasson a Szekuritate.
Ez nekem is kicsit furcsa volt. Nem tudom pontosan milyen etikai akadálya lett volna a megvételnek és a közlésnek. Ennyi erővel pl. a Panama Papers-ről sem kellett volna írni, hiszen az is jogtalanul került a nyilvánosság elé.
@@gaborpapp1551 ha megvették volna, az már minősülhetne kémkedésnek, vagy egyébb büntetőjogi következménye is lehet, mert, akkor az index vagy Dezső András már üzletelne bűnözőkkel.
Nagyon tisztelem Dezső András munkásságát, az összes könyve megvan, kedvelem a cikkeit, de szegényem nem képernyőre való..mekegés..makogás..bizonytalanság. :( (sorry András)
Nagy szerencse, hogy nem húzhatunk analógiát mai világunk mindennapos vezető híreivel, hiszen itt kiderül, hogy még a legjelentéktelenebbnek tűnő sztori mögött is bármilyen 'összeesküvés' megbújhat. Mindig vannak érdekcsoportok, akiknek egy-egy helyzet kivételesen jól jön, hatalmi/pénztőkéjük pedig csaknem korlátlan. Nagyon igaz - semmit ne higgyetek el, amit túl gyakran és túl hangosan mondanak. De nagyon szívesen veszek ellenpédákat is. :)
Ha Andrást kérdezed, akkor elmondja, hogy ez a kivétel. Éppen ezért keresi ő is annyira, mert a világunk, ahogy elmondta a beszélgetésben, sokkal kevésbé kontrollált, mint ahogy egyeseknek komfortos hinni. Az persze nem mindegy, hogy az újság, amit olvasol, milyen standardok szerint működik.
elég vicces a kontraszt aközött, hogy az újságíró elvből nem akar fizetni az információkért, miközben az olvasóitól ugyanezt elvárja, legyen az Partizán, 444, HVG, Telex vagy bármi.
Az információért nem azért nem fizet az újságíró, mert sajnálja rá a pénzt, hanem azért, mert onnantól kezdve a forrásnak pénze származik a szivárogtatásból, ez pedig összeegyeztethetetlen a hiteles tájékoztatással.
@@abelzuban-arvay6848 az interjúban nem ezt mondta. az ár vagy elvre azt mondta, hogy az ár miatt. emellett nézzünk meg a te nézőpontodat: az oknyomozó újságíró azért oknyomozó, mert utánajár a forrásnak. ha nem hiteles a forrás, akkor utána nem fordul hozzá. és jó eséllyel más sem, elég hamar híre megy egy deiznfomőrnek. nézhetjük az újságíró szempontjából: akkor az újságírónak is érdeke lehet a pénzügyi forrásnak kedvező cikket prezentálni, tehát onnantól az újságíró sem hiteles.
@@balazsfabian2639 érted is amit írok? azt magyarázom, hogy az újságíró szerint nem etikus pénzt kérni az információért, de ha az újságíró eladja a cikkét, akkor ő ezért pénzt kér. ez ellentmond egymásnak.
@@rocko44444444 ja mert szerinted a munka az csak a téglapakolás vagy mi van veled? igen az újságíró a szellemi munkáért kér fizetséget és joggal el is várja!
Ez az ember ha interjút ad mindig úgy beszél, mintha nagy titkokról rántaná le a leplet, miközben soha semmilyen újdonságot nem mond. Biztos nem csak egy strómanról van szó?
Így van, ugyanerre gondoltam, teljesen egyetértek. Rengeteget beszél, nagyon tudálékos és tájékozottnak, fontosnak tünteti fel magát, miközben gyakorlatilag az égvilágon semmit sem mond, információ nulla.
Marci kimondja, hogy "májgrésön éjd", erre Dezső András konzekvensen azt hajtogatja, hogy "MIGRÉSÖN ED". Gondolom csak azért beszél direkt rosszul angolul, nehogy még inkább CIA-ügynöknek nézzék 😆
Kérem, szükségem van valakire, aki segítene kereskedni vagy befektetni a forex- vagy kriptopiacon, mert elegem van abból, hogy magam veszteségesen kereskedjek. a fiókom kétszer, és ez frusztráló.
A professzionális mentor megléte a kereskedésben is nagyon fontos, megfelelő mentorálás nélkül, hajlamos a piacról elég korai kilépésre. A befektetésemet Mrs. Julie Harryvel fektetem le
@Christopher Frederick Hú, meglepett, hogy megemlített és ajánlott egy szakértőt, Mrs. Julie Harryt, azt hittem, én vagyok az egyetlen, aki élvezi a szolgáltatásait.
Én is olvastam róla az egyik RU-vid csatornán, és úgy döntöttem, hogy megpróbálom, és nekem minden jól működött... ! várom a harmadik pénzemet két napon belül.
Ez eszméletlen jó volt. Az hogy a könyveihez kedvet csinált, kb a 10. percnél egyértelmű volt. Érdekes volt egy kis betekintést nyerni az újságírói világba, de ugyanakkor kicsit ijesztő is, hisz hasonlókkal eddig csak filmekben találkozhatott az ember. Köszönet Nektek, én személy szerint várom a hasonló interjúkat. További sok sikert!
Ez most off lesz, de így elnézve Dezső Andrást nem tudtam nem arra gondolni, hogy vajon nem ő inspirálhatta-e a Napirajz néhány karakterét? Mert egy az egybe úgy néz ki.
Ez egy elég nagy katyvasz volt, csupa olyan dolgról volt szó, amiket már eddig is tudtunk. Nekem nem jött át a Soros szerepe sehol, de ezért nem fogom mégegyszer végignézni! Jó néven venném, ha felhomályosítanál! Márcsak azért is, mert úgy látszik, hogy 19-en vágják! 🥴 🤔 Előre is köszi! 🙄
Már rendeltem is a "csávótól" Marci! Sőt! Ez már a második brutal jó könyv ötlet volt! Egy kis intellektuális táplálék, talált arany, ha éppen "külföldön kalandozol"! A videóid briliánsak! Szeretem!
Ez egyszerre jó, és elszomorító... Abban a korban, amikor "fact checker" oldalak alapulnak (mindenféle legitimitást biztosító rendszer nélkül, tehát ha holnap ÉN csinálok egy weblapot, amin kijelentem hogy "ez az oldal megmondja a frankót", nincs ellenőrző rendszer ami elbírálná, hogy vajon tényleg így van-e), annak a kérdésnek kéne felmerülnie, hogy: ameddig a fact check-er nem léteztek (kb. 2018ig), amik ugyebár az újság-rendszertől teljesen különálló "intézmény", addig vajon azt kellett feltételezni, hogy az újságírók hazudoznak rendszeresen? Ennek fényében hirtelen már inkább az a kérdés, hogy András kiemelkedő-e azzal amit csinál, vagy csak egyszerűen képes azt a pár témát megtalálni, amihez köthetően ha feltárja (részben... egészében szinte semmit nem lehet, ma már), sem lesz problémája?
A Dezső Bandi a titkosszolgálatok balanszkereke( a tudta nélkül). Érdekes világ ez itt a kárpátmedencében, de a legfőbb jellemzője az, hogy semmi sem az aminek látszik..
Már akkor gyanús volt, amikor hirtelen, 25-30 évvel korábbi japán lapokból előhúzta a Kovács “KGBéla” Béla topicot. Persze… oknyomozással eljutott egy japán lap 30 évvel ezelőtti számához… úgy úgy… Na ha valaki, valamelyik titkosszolgálattal együtt tud dolgozni, akkor ne lepődjön meg, ha másik titkosszolgálati körökben esetleg nem jó szemmel néznek rá. Lehet, hogy durvább mezőkön már Khashoggi sorsára jutott volna.
elhangzik, hogy milyen durva dolog, hogy a szolgálatok megfigyelnek egy ujsagirot... Ugye ezt nem mondjátok komolyan...miérrt lenne védett egy ujsagiro? ő is ugyanugy kemkedhet, visszaelhet informaciokkal...nem is ertem Macinak ezt a megjegyzését.
Körülbelül ott is tartasz, szóval jár a csoki a nap végén... Apropó, csoki.... én már jártam a Marson, terraformáltam is, bizonyítani ugyan nem tudom, de ha eljössz ide hozzánk a vörös bolygóra, akkor szívesen körbevezetlek..... kábé ennyiről szólt az informatív riport......
A végére az "és informatívak" nem kellett volna. Mosd megfeddlek. Egyrészt a mondat végén kajlán néz ki, másrészt ezek ilyen kultúrsznob kifejezések (havi sláger a "toxikus légkör"), ami egy alap kultúrális szint fölött ostorcsapás az ember idegpályáira. Szóval pont azokat fogod kínozni a szóhasználatoddal, akiknek tetszeni igyekeznél. :P Közérthető, magyar kifejezéseket használj, mindig. Ez az én tanácsom. Ezzel most toxikus légkört teremtettem a topikban, megyek is tovább. :)
kedves András, múlt csütörtökön és pénteken is ugyanaz a kaller "néni" pittyentette le a jegyem, akivel szinte azonos frizurát hordtok. félre ne érts: az övé is tetszik - csak akkor még nem ugrott be, hol is láttam már ilyet : )
András az egyik kedvenc emberem ever. pedig nem is ismerem. már a címekből szoktam tudni, ha valamelyik hvg-s cikk az övé, rá is vetődök, mint gyöngytyúk a takonyra. írjon sokat még!
A "takony" ez esetben tökéletes metafora. Amikor Fenyőünnep Gergely fogsorát photoshoppolják a címlapon, arról melyik kormányoldali szervilis orgánum ugrik be hávégéském?
@@stfustfu1 Pontosabban célzok, mint Zajcev, az idegeim pedig köszönik, butyijekóhelóbelló módszer nélkül is elvegetálnak. Szóval? Valami érdemi reflektálás esetleg a tárban?
@@organicambience azt meg már meg sem kérdezem, hog a mi a faszt képzelhetsz vajon magadról, hogy majd te megmondod nekem, mi legyen a téma és akarok-e valamire reagálni, amit te rángattál ide, anélkül, hogy én arról beszéltem volna. szal kocc legyen.
@@stfustfu1 Ha már most ilyen ideges vagy, mi lesz veled jövő tavasszal, kilövöd magad a mezoszférába? ..... Lehet ezt az izémizé-módszert inkább magadnak írtad fel receptre, nemtom...... Az interjúból mindazonáltal egy dolog derült ki, hogy nem derült ki semmi belőle, de legalább a téma már hidegebb mint a szárazjég.......
totál le van véve a hangfalamon a basszus, de még mindig kegyetlenül búgnak a mély hangok. azt hiszem, valaki más is jelezte már korábbi videónál ezt, de továbbra sem érzékelek változást. és nem, nem nálam van a hiba.
@ A többi videóban eddig nem tűnt fel, de itt most tényleg nagyon zavaró. 6:24 körül olyan, mintha a mikrofon a tüdeje rezgését is felvenné. Átlag PC, egyszerű (de nem gagyi) vezetékes fejhallgató.
44:00 miért gond, ha a forrására rákérdeznek a magyarok? Hisz Dezső Andráson keresztül üzengettek az amcsik, és jó lett volna tudni, hogy ki az és mi célból befolyásolja a hazai belpolitikát. Amúgy meg mindenki tudja, hogy az "ügyvivőként" itt tanyázó Goodfriend kavasára volt. Emlékezzünk, hogy példátlan (és pofátlan módon) tüntetésekre járt, és az amcsi (CIA) megfigyeléseinek eredményét szvárogtatta DezsőAndráson keresztül a magyar médiának. Itt átlépett egy határt, és a magyarok elérték, hogy fél éven belül eltakarodott, "családi okok miatt".
Így kell eladni a semmit, hogy az valaminek tűnjön....na jó, kaptunk azért egy könypromót is. Mint ahogy általában minden Dezső Andrással készült interjú a könyvmegjelenése idején jön ki...a recept: végy egy hatásvadász témát, az erről szóló már megjelent és nyilvános cikkeket írd át könyv formátumba, némi sejtetés, ködösítés sem árt,illetve a hatásvadász cím+borító se hátrány. Majd adj mindenhol interjúkat, amikben ugyanúgy semmi újat és rendkívülit nem mondasz, viszont hitelesen szállítod a James Bond és Edward Snowden életérzést. Nem bántásból amúgy, mert én is így csinálnám :)
András iszonyatosan buffog. Egy felüláteresztő szűrővel már hasonló lehetne az ő hangsávja is mint Marcié és akkor nem lenne idegesítő. Amivel vágtok annak nincs audió része? Vagy legalább fületek legyen. Ebből így lehet, hogy letöltés, átszerkesztés, meghallgatás lesz. :\
@ UMC404-es hangkártya AKG K92-es füles, vagy hangszóróként philips 13-as mélyekkel, és pluszban subbal. Ezen hallgatok zenét, más szövegeket és nem szokott gond lenni. De letöltöttem mielőtt beleszólnék, és kipróbáltam Reaperben a HiPass filteres megoldást és jó lett. (Andrásra még egy levelert is tettem, mert nagy különbségekkel beszél, és úgy lett jó.)
Átvitt értelemben gondolta és amúgy meg igen, olyan infók lehetnek a birtokában amit lehet amúgy nem nagyon szeretne senki tudni,kiteregetni és vagy nyílvánosságra hozni. Már az hogy forrásai vannak és lesznek,maga az hogy valakit rábírni vagy meggyőzni arról hogy adjon ki információt mind mind hírszerzésnek minősül. Főleg ha olyan adat birtokába kerül ami állambiztonsági.
Szegény gyerek...nézd meg. Minimum 8-as szemüveg, tesivel hadilábon állt, és szerintem sok Bond filmet nézett😂 Márai már megírta, hogy az emberek mindig arról beszélnek, ami után igazán vágyakoznak. Kicsit túltolja ezt a szolis vonalat. Amúgy mindezt kompenzálja a sérójával😂😂😂 Na mindegy ilyennek is kell lenni, ettől színes a világ. Azért ha majd operatív munkára küldik remélem csak megosztja.
@@erikabardoczky512 Igen nyilván ,ha én titkosszolgalat lennek, akkor olyan embeteket foglalkozatatnék operativ munkara akikrol messzirol latszik peldaul a jarasarol hogy katonai es kuzdosport multja van es meg rá is van irva a homlokara hogy sziasztok elharitok itt vagyok :) ! Errol a figurarol nem mondanad meg :)
Számomra érthetetlen hogy egy olyan anyagert amiről szó van ők elvből nem adtak pénzt. Innentől kissé komolytalannak tűnt szánomra az egész amiről beszél és amit képvisel, nem is néztem tovább a videót, sajnálom.
Lopott dokumentumokért fizetni orvgazdaság. A Borkai balhénál is az volt, hogy a fél magyar sajtót körbeházalták, hogy valaki adjon érte pénzt, de senki nem volt rá hajlandó. Nem azért, mert ez anyagilag ne lenne többszörösen kifizetődő, de a sajtóetikai kérdések mellett ott van az is, hogy törvénytelen.
Jó nagy hülyeség lenne pénzt adni, ezzel egy új szervezett bűnözési bevételtípust létrehozva. Számolatlanul kapnák a kamu információkat, ha lehetne tudni, hogy fizetnek érte. Közvetlen anyagi támogatás potenciálisan bűnözőknek, újságírói haszon meg nulla. Ha keresletet nyitsz, jönni fog a kínálat. Nézd tovább a videót.
Azt már régen tudtam,hogy az aktív,meg tények,híreinek felét ők találják ki...végre látok egy kamu hír terjesztőt...amúgy gondolkodott már valaki azon,hogy az elmúlt 30 évben az áttelepült Magyarok közül(alap hangon fél millió) hány volt hírszerző???
De kinek az oldalan? A kommunizmus alatt is voltak itt roman hírszerzők es magyar hírszerzők is Romaniaban, csak nagy kussolas volt(Pachepa leirta, hogy Kádár meg is szoktetett egy Tőkés fele embert meg 1977 körül, Ceausescu meg toporzekolt).
@ "Csinált 3 médiahekket"...csak amiről tudunk. Beismerten átvert embereket és tőlem kérded, hogy még vajon miket csinálhatott? Még a "farkast kiáltó fiú" is háromszor hazudott a mesében és többet nem hittek neki. Csak kérdem: nálad mennyi a határ?:D
@ Köszönöm a gratulációt. Ühüm, valóban bizalomhiány van bennem és nagyon nem szeretnék olyan tágpupillás hiszékeny lenni és ha a Marci meghív valakit, azonnal bízom benne és főleg nem egy mai újságíróban/írokban, akik kivétel nélkül megrendelésre dolgoznak. De te csak bízz, hisz valahogy meg kell oldani a nép vezethetőségét.:D
@@istvanfarmerama5217 teljesen jogos amit irsz. A legszebb amikor van egy titkosszolga, vagy ilyen műveleteket folytató ember aki erről könyvet ír, hogy ő pedig egy ilyen ember :)