Тёмный

Bábeli zűrzavariah - Eljött a 24. óra? - Golenya Ágnes, Horányi Ágnes 

VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ
Подписаться 160 тыс.
Просмотров 49 тыс.
50% 1

Mikor veszítette el az ember az egységet? Hogyan lett a valóságból illúzió? Mikortól nem értik egymást az emberek? Mikor volt már az, amikor az ember a technológiában jobban hitt, mint Istenben? Mikor volt már korábban IS az, amikor az ember felnagyított öntudatában, legkevesebb egyenlőnek érezte magát Istennel, ha nem többnek? Mikortól gondolja az ember, hogy majd a saját kezébe veszi a sorsát és elkezdi irányítani? És az ember itt nem állt meg, mert ma már az egész emberiség irányításáért folyik a küzdelem…
Minek a példázata Babilon? Mire megoldás a gép, a technológia? Mibe taszítja az emberi fajt a mesterséges intelligencia?
Milyen lélektani pillanatban vagyunk most? Utolsó perceit éli a lehetőség az egység elismerésére, elfogadására és az annak megfelelő földi élet pályájára való rátérésre, vagy ha nem, rövid időn belül darabjaira hullhat, eshet szét ez a civilizáció!
A régi világ tény, hogy elmenőben van. De mi jön ezután? Jön-e valami?
Az írónő könyvei a www.kristalyvilag.hu/ könyves webshopban, illetve a hazai könyvesboltokban szerezhetők be.
A tudat forradalma indulója:
• EL A KEZEKKEL AZ ÉLETE...
Golenya Ágnes és Horányi Ágnes beszélgetése

Опубликовано:

 

30 май 2024

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 140   
@belabalogh716
@belabalogh716 Месяц назад
Jó volt meghallgatni, gondolatébresztő sokak számára. Egy apróság azonban korrekciót igényel, legyen az bármilyen tudományosnak nevezett eredmény az agy memóriájával kapcsolatban. Az emberi agy nem képes gondolatokat létre hozni, és nincs benne memóriaegység. Nem tárol semmit. Az agy egy antennarendszer, és "felfogjuk" a gondolatokat. Ha tárolásról van szó, az nem a fizikai agyban, hanem az egész emberi lényt fenntartó energiarendszerben/aurában keresendő. Ez teszi lehetővé az "előző életekre" való emlékezést, hiszen az új testet létrehozó energia át tudja adni az új test agyának a benne rejlő, tárolt információt.
@jozsefgyorgykiss352
@jozsefgyorgykiss352 Месяц назад
Az agy egy interface, a külvilág és az auránk között. Az auránk a lelkünk lényegi része. A lélek az igazi irányító, a megérzés, az intuíció.
@martapetrik2003
@martapetrik2003 Месяц назад
Nekem az agy egy olyan transzformátor amely az akasából jövő infot lefordítja ezáltal tudok beszélni bizonyos dolgokról...és azt gondolom hogy minden a lélekszemélyiségem amely inkarnálódni képes...köszönöm az előadást.Üdv! M.M.
@Viktoria_89
@Viktoria_89 Месяц назад
Nemis értem, minek jártam orvosegyetemre! Úristen...ez beteg.
@evamagdolna373
@evamagdolna373 Месяц назад
Végtelenül fájlalom, hogy jó ideje csak egy saját szűk körben nyilvánulsz meg.
@Alvi126
@Alvi126 Месяц назад
Az agyi sérülések határozottan megjelennek a memóriában. Persze a duma erre az lenne H az antenna sérül. Nos a homloklebeny sérülés rövidtávú memoria problémákat okoz legtöbbször. Akkor a rövidtávú antenna rész serül meg? Kérem vilagositon fel ebben
@user-li4oz6pp1w
@user-li4oz6pp1w 6 дней назад
MEGVILÁGOSODÁSOK.....KÖSZÖNÖM!!!!!
@tiborsebestyen6633
@tiborsebestyen6633 19 дней назад
Kedves G. Ágnes! Addig jó míg nem tudja, h ki az az Azariah. Magyarul énekel de egy szót se lehet érteni belőle, plusz még az arcát is eltakarja a koncerten, maga az ördög. Nagyon jó beszélgetés volt,köszönöm szépen, és a videó bejatszás csodálatos volt, minden benne volt. Köszönöm szépen ❤
@krisztamaurer8151
@krisztamaurer8151 6 дней назад
Sátáni szimbólumokat használ egészen konkrétan.
@piroskakis7073
@piroskakis7073 Месяц назад
A szép fülnek kellemes letisztult hangok amik megfogjak az ember lelkét azt nevezem zenének és aki azt elő adja az énekes de sajnos ez a fiú borzalmas akiről itt Ági áradozik, nekem sátán dalnokának tűnik.
@Viktoria_ART13
@Viktoria_ART13 Месяц назад
Teljesen egyetértek. Ráadásul tudatosan teszi, ugyanis régen pont az ilyen sátánista sztárokról és zenéikről készített videokat paulstreet néven, tehát nagyon is tudja mit tesz.
@MariannLToth
@MariannLToth Месяц назад
Én sem értem, hogy miért olyan nagy szó, hogy valaki koncertet ad és megtölt egy stadiont.Volt és lesz is példa rá.Személy szerint 1 számát ismerem, aminek a felét sem értem, mert nyávog és hadar,nem nyitja ki a száját..
@tildasandor2867
@tildasandor2867 Месяц назад
H.Ági is PONT erről beszél (3.-4.percig !!!) EZT a címet is PONT ezért adta . Ha már hallgatjuk, meg is kene hallani 💡💡💡, mert ebből keletkezik máris 1 “Bábel “ 🙃
@ritakiss1833
@ritakiss1833 Месяц назад
Egyetlen számát sem bírtam végig hallgatni…Engem inkább rémülettel tölt el, hogy erre van igény.
@IldikoLendvai-sq6zn
@IldikoLendvai-sq6zn Месяц назад
Sátán dalnoka és a rémület ami eltölt, helyes megfogalmazások a fiatalemberrel kapcsolatban.
@karolyneberegszaszi
@karolyneberegszaszi Месяц назад
Ez a riport SZENZÁCIÓSAN SZÉP volt ! Mindkét ÁGNESNEK tiszta szívemből és lelkembő Hálásan Köszönöm ! Az ÉLMÉNYEK ÉLMÉNYÉT adta : Hiszen IGAZ " AVALÓSÁG ATTÓL NEM SZŰNIK MEG, HOGY NEM HISZÜNK BENNE "! Az EGY IGAZ MINDENHTÓ, MINDENTUDÓ ISTEN LEGYEN VELÜNK ! Hálásan Köszönöm !
@user-no3ub4hf3c
@user-no3ub4hf3c Месяц назад
Kedves Ági! Hatalmas a tudásod. Szívesen hallgatlak. Köszönöm a tanítást. ❤
@user-tp6kr9ef9d
@user-tp6kr9ef9d Месяц назад
"csókolom őket, ha még lesz emberi arcuk"...(Nagy László) Köszönöm Ágnes.
@jozsefgyorgykiss352
@jozsefgyorgykiss352 Месяц назад
Az emberi lélek, felette van az elmén is. Ha figyelembe vesszük, megtaláljuk az önkontrollt. Köszönet a jó előadásért.
@ladislavvalent6791
@ladislavvalent6791 Месяц назад
Ahogy elmondva,úgy van. Ami jön,abban nem lesz köszönet,de törvényszerű. Eltévedve,átprogramozva, nehéz visszatalálni,arra az ÚTRA"....🙏
@katalinszekely5304
@katalinszekely5304 Месяц назад
A Föld csodálatosan szép volt, az elfajzott emberiség rondította el!
@violettatimarneszabo5041
@violettatimarneszabo5041 Месяц назад
Nagyon jó volt Golenya Ágnest hallgatni, nagyon szeretem.
@esthersomogyi2404
@esthersomogyi2404 Месяц назад
Szuper a záró dal, tartalmas beszélgetés volt, köszönöm! ❤
@klaraszoboszlai41
@klaraszoboszlai41 Месяц назад
Kedves Ágnes! Egy kiváló, jól felépített előadást hallhattam öntől. A mesterséges intelligenciáról én is azt szoktam mondani, nem a gép az intelligens, hanem az ember, aki készítette. Az ember nélkül nem is létezhetne. A többi témában elmondottakkal is egyetértek. Örülök, hogy rátaláltam erre a videóra, köszönöm.
@magdimiklos4318
@magdimiklos4318 Месяц назад
Nagyon jó volt hallgatni.....nagyon egyetértek ezekkel a gondolatokkal.... nálam a felébred és...2019...el kezdődött...és azóta érzem a" terelgetést"...a világosodás...felé....jó érzés...és magabiztosságot ad.Valahogy tudatosabban tudok döntéseket hozni!!!!!!!Érzem hogy jó úton vagyok...de még elég messze a való tudástól........De ennek is örülök......Ez jó út....és ez a lényeg!!!!(...de azt el kell mondjam hogy pont e miatt ki is lógok a sorból)de már ezzel nem foglalkozom!!!!Jól van ez így...🤗😇 Köszönöm ezt a gondolatébresztő előadást..💖🍀
@ibolyafeher3720
@ibolyafeher3720 Месяц назад
Tökéletes volt számomra! TISZTA és IGAZ. 🙏
@rgrg77
@rgrg77 Месяц назад
TISZtA, igaz, pártatlan, szeretetteli.🥰
@klaraszabo3062
@klaraszabo3062 23 дня назад
H.Áginak érdemes meghallgatnia ezt az énekest...ez ördögi. Viszont Égi, nagyon szép a trikód:-)) G. Ágnes mindig nagyon izgalmas mondanivalóval jön. Miért kell nekünk sietni,rohanni,miért kell nekünk a mesterséges intelligencia? Miért siettetnek mindig? Miért kell nekünk ez az egész túlgépiesített világ,? Illúzió az amit látunk,élünk,míg a valóság a szeretet? Egyenlőség pedig akkor van,amikor gépekké válunk...
@katalinhorvath9588
@katalinhorvath9588 Месяц назад
Köszönöm szépen hogy hallgathattam feldolgozasodat! Az emberi meltosagnak voltál most elomizditoja, Golenya Ágnes. Köszönöm mind azt a kint és szenvedést mit megeltel hogy ide eljutottal, hogy kiallsz az ember 😮(tátott szajasaga) mellett. Sok szeretettel köszöntelek téged és Légy Áldott!!! Namaste!!! ❤
@andreastofa7464
@andreastofa7464 Месяц назад
Nagyszerű pontok a féligazságok mátrixában! De jó ezekbe bekapcsolódni! Köszönjük! 🥰
@Szadeli
@Szadeli Месяц назад
Nagyon szépen köszönöm ezt az értékes beszélgetést!
@janossimon2399
@janossimon2399 Месяц назад
Nagyon tetszett sőt, sokat adott kedves Ágnes köszönjük❤
@janossimon2399
@janossimon2399 Месяц назад
Nagyon tetszett, köszi kedves Ági❤
@edithfiatal4657
@edithfiatal4657 Месяц назад
Hálásan köszönöm 🥰Fantasztikus előadás volt 🥰🙏
@tildasandor2867
@tildasandor2867 Месяц назад
“Ablaktörlő”beszélgetés 💡Tökéletes fináléval Köszönjuk, Ági , meg kérünk Ágit 🙏
@helderszilas3649
@helderszilas3649 Месяц назад
Nagyon sokat tanulok Töletek immar majd 10 éve. Köszönöm a kölcsönos rezgést es örömmel teszem hozzá az enyémet is. Namaste❤
@ildikozsikla95
@ildikozsikla95 Месяц назад
Köszönjük!
@ildikomakany3522
@ildikomakany3522 Месяц назад
És hihetetlenül félelmetes, hogy ilyen hatást gyakorol az emberekre. Ennyire nagy a homály a szívekben és az agyakban.
@andreamolnar9123
@andreamolnar9123 Месяц назад
😂😂😂😂a tiedben van homály..de még mekkora😅
@ildikomakany3522
@ildikomakany3522 Месяц назад
​@@andreamolnar9123Nem tehettek róla.
@andreamolnar9123
@andreamolnar9123 Месяц назад
@@ildikomakany3522 de te igen🤣🤣
@SheranaLylaManesha
@SheranaLylaManesha Месяц назад
A Setét-S-Égben Lévőket A MÁG-I-Á-Val GyeREkJáték “ProgRAmozni”❗️🔺👁️🔻 A TudatAlattiról PÁR Éve Írtam Egy Cikket❗️💫 Hiába “R” PaPám “REjtett Keze” Nagyon Ügyes, Ezért IS SzerEtem Eme “Ágamat”❗️🐉 Jól BeProgRAmozza a TudatLANOKAt, Akik majd MegHalnak AzKÁért❗️😂 🌹🌷MaitREya🌷🌹
@SheranaLylaManesha
@SheranaLylaManesha Месяц назад
@@ildikomakany3522Hagyd Ildim, Az ElmeProgi Erős, Ami Mögött “R” PaPám Áll❗️🐉 SzerEtem “REjtett Kezeit”, És Ők IS Tudnak Rólam, És Becsülik Bénnem Azt, Hogy Nem VagyOK OlyAN, Mint A “ProgRAmozHatÓK”❗️🔺👁️🔻 ÁldÁS❗️🤗 🌹🌷MaitREya🌷🌹
@henterimolaklementina5500
@henterimolaklementina5500 Месяц назад
Köszönöm!!!!!!!!!
@annamaribaba
@annamaribaba Месяц назад
Köszönöm! Áldás! 🙏
@RebakaVamos
@RebakaVamos 29 дней назад
Remek volt..
@mariakovats1914
@mariakovats1914 Месяц назад
Ez szenzációs volt ! Köszönöm szépen ❤❤❤
@juliannacsendes1484
@juliannacsendes1484 Месяц назад
Kedves Golenya Ágnes! Mindig örülök, ha hallhatlak, láthatlak! :) Köszönöm. :)
@xx-hz2rt
@xx-hz2rt Месяц назад
Az valahogy nem jelenik meg ezekben az egyébként nagyszerű előadásokban, hogy ezeket a dolgokat MI teremtjük. A Klaus Schwab-okat is, a működési modelleket is és MINDENT. Talán érdemes lenne ebből a szemszögből ránézni a dolgokra, hogy MIÉRT teremtjük ezt? Mit tanulunk belőle? Mert nincs jó vagy rossz, minden csak tapasztalatot ad. A minősítést mi tesszük hozzá.
@valiamira
@valiamira Месяц назад
Letezik a biologika! Dr Hamer.
@Vilagossag
@Vilagossag Месяц назад
Egyetértek! Új germán medicina.
@imredobi-xr3he
@imredobi-xr3he Месяц назад
Az ének szövege nagyon jó ! Gratulálok !
@csabasasvari812
@csabasasvari812 Месяц назад
Horányi Ágnes tájékozatlan, félreérti az Azariah jelenséget!
@SheranaLylaManesha
@SheranaLylaManesha Месяц назад
Nem Értett FélRE Semmit Sem, Mivel Ő Tudja A HátteRÉt Eme ElőTérbe Toltnak❗️👁️ Hiába, Sajna Látszik “R” PaPa Kezét Nem Látják Az AvatatlANOK❗️😂 Erről Ennyit❗️🐉 🌹🌷MaitREya🌷🌹
@tildasandor2867
@tildasandor2867 Месяц назад
Csaba, te meg az Ágit , legalább a címet elolvastad ? + 3 tol 4. Perc 💡
@henriettas.988
@henriettas.988 Месяц назад
Azariah=hedonista élvezeteknek élő, az Azariás név pedig annyit tesz, hogy "segített az Isten". Stn... a polaritás attól függ, mit Teremtesz. Egot, vagy mások javára valót...☯️ eladta magát illuminatinak, mint mindenki, aki vinni akarta valamire külföldön. Azért ekkora a sikere, mert mögötte van,amivel jelel... "Hát ott volt paráználkodás, akár még gyilkosságok is. Ez a kontraszt, hogy az életben a jó és a rossz teljesen relatív fogalom, hogy nem tudjuk megmondani, milyen cselekedet számít jónak (...) engem ez az életfelfogás nagyon megragadott, és úgy tudok vele azonosulni, hogy egy egész karaktert rá tudok építeni, ami a zenéből jön, ami belőlem jön." Ez még gyermeki dolog, mint aki nem tud megkülönböztetni mi jó, mi nem...sok művész amúgy is küzd bizonyos személyiségzavarral,mint pl Elvis anno. rtl.hu/kultura/2023/10/25/bauko-attila-azahriah-uzzias-judea-kiraly
@Horuseye22
@Horuseye22 Месяц назад
@@SheranaLylaManesha Mit zagyválsz itt te is össze-vissza????Mindenki meghibbant????
@martaferenczi1324
@martaferenczi1324 23 дня назад
Nem értett félre semmit, hisz pont a semmiről hablatyol, rontja a VNTV renome-ját. Ennyit tud!
@Vilagossag
@Vilagossag Месяц назад
Vannak, akik érzik, hogy mi az üzenete! Semmi jó! Kazária!! Kazariah! Azt mondja, hogy "paranoiában" fekszik le és kel. De miért jó az? Békében ész szeretetben, hitben feküdni , s kelni! Az a Teremtő Isteni fényesség, ez az Azahriah jelenség gonoszság!
@CsillaBalazs-xh4uc
@CsillaBalazs-xh4uc 16 дней назад
Én sem értem miért tartja pozitiv jelenségnek A.-t. Miközben látja hogy kit szolgál.
@JoBaCoci
@JoBaCoci Месяц назад
❤❤❤
@bettiharkai3423
@bettiharkai3423 Месяц назад
Hálásan köszönöm! 💙🙏
@Eita9
@Eita9 Месяц назад
Köszönöm szépen.
@gyorgyveress7835
@gyorgyveress7835 Месяц назад
Nagyon jó, köszönöm 🙏
@user-ts2mp7qg4d
@user-ts2mp7qg4d Месяц назад
Prédikátor könyve 1 9. Ami volt ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt, 10. Ha van is olyan dolog, amiről azt mondják, hogy új, az is megvolt már régen, megvolt már jóval előttünk. 11. Nem emlékszünk az elmúltakra, de ami ezután következik, arra sem fognak emlékezni, akik majd azután lesznek. 1 Sámuel 30:1 Mire Dávid harmadnapra embereivel -együtt -Ciklágba érkezett, az amálékiak betörtek a Délvidékre meg Ciklágba. Földúlták és fölperzselték Ciklágot. Fogságba vitték az ottani asszonyokat; nem öltek meg sem kicsinyt, sem nagyot, hanem elhajtották őket, és elmentek útjukra. Amikor Dávid embereivel együtt megérkezett a városba, látták, hogy azt fölperzselték, feleségeiket fiaikat és leányaikat pedig fogságba ○ hurcolták. Ekkor hangos sírásra fakadt Dávid és a vele levő nép, míg végül erejük sem maradt a sírásra. Dávid két feleségét is fogságba hurcolták: a jezréeli Ahínóamot és Abígajilt, a karmeli Nábál ○ volt feleségét. Dávid nagyon szorult helyzetbe jutott: a nép már arról beszélt, hogy megkövezi, annyira el volt keseredve az egész nép a fiai és leányai miatt. Dávid azonban erőt kapott Istenétől, az ÚRtól. 7-Ezt mondta Dávid Ebjátár papnak, Ahímelek fiának: Hozd ide az éfódot! És Ebjátár odavitte Dávidnak az éfódot. Dávid pedig megkérdezte az URat: Üldözzem-e azt a rablócsapatot? Utolérem-e őket? Ő pedig igy felelt neki: Üldözd, mert biztosan utoléred őket, és ○ kiszabadíthatod a tieidet. Akkor elindult Dávid hatszáz emberével együtt Amikor a Beszór-patakhoz értek, egy részük megállt. Dávid négyszáz emberrel folytatta az üldözést, hiszen kétszázan megálltak: ezek túl fáradtak voltak már ahhoz, hogy átkelhessenek Beszór-patakon. Wikipédia: Re'im( héberül: szó szerint 'Barátok') egy világi kibuc Dél-izraelben, és a Gáza környéki falvak egyike. A Besor-patak és a Gerar-patak találkozásánál , az északnyugati Negev: sivatagban található , és az Eshkol Regionális Tanács fennhatósága alá tartozik. 2022-ben 422 lakosa volt,l -Re'im zenei fesztivál mészárlása: 2023. október 7-én a Hamász palesztin iszlamista militáns csoport meglepetésszerű támadást kezdeményezett Izrael ellen a Gázai övezetből. A támadás részeként a Hamász 364 civilt ölt meg, és még többen megsebesültek a Supernova Sukkot Gatheringen, egy szabadtéri zenei fesztiválon , a Re'im kibuc melletti Shemini Atzeret zsidó ünnepe alatt . Legalább 40 túszt is ejtettek. Ennek a tömeges gyilkosságnak volt a legtöbb áldozata a Gázai övezettel szomszédos falvakban izraeli civileket célzó mészárlások közül, amelyek a háború részeként történtek. Október 7 - i támadás, Netiv HaAsara,Be'eri, Kfar Aza, Nir Oz és Holit moshavimjai mellett. -Amalek (/'aməlek/;1l bibliai héber:p2ny romanizált: ămālẽq;arab:allac,román: 'Amālĩq) a héber Bibliában az izraeliták ellenséges nemzeteként írják le. Az "Amalek" név utalhat Amalek leszármazottaira, Ézsau unokájára, vagy bárkire, aki a területükön Kánaánban élt. [2][3][4] Az iszlám hagyomány szerint az amalek egy arab törzs az iszlám kora előtti Mekkában és Medinában vagy Ham , Noé fia észak-afrikai leszármazottai, --Ziklag ( héberül : צִקְלַג , romanizálva : Ṣiqlạḡ ) egy város bibliai neve, amely a Negev régióban, a Júda Királyság délnyugati részén található . Ez egy tartományi város volt Gát filiszteus királyságán belül , amikor Ákis király volt. [1] Pontos helyét nem határozták meg teljes bizonyossággal. -Felfedezés 2019 07.17. A régészek a feltárt cserépedények, a szénizotópos kormeghatározás, valamint az egymás feletti rétegek tartalma alapján megállapították, hogy 3000 éve a bibliai Ciklág feküdt a Kirját Gat és Lakis közötti Chirbet al-Rai nevű dombon, ahol 201 5 óta végeznek ásatásokat. Eredményeiről a héten tette közzé tanulmányát a Jeruzsálemi Héber Egyetem az izraeli régészeti hatóság (IAA) és a Sydney-i Macquarie Egyetem közös kutatócsoportja A bibliai történet szerint a Gat városában uralkodó filiszteus Akis király menedéket nyújtott Dávidnak közös ellenségük, Saul király elől. Dávid 14 hónapig élt Ciklágban hatszáz családból álló udvartartásával, majd királlyá lett Hebronban, Távollétében Ciklágot feldúlták a sivatagi nomád amálékiak, akik elhurcolták a város kincseit, valamint a nőket és a gyermekeket. Dávid üldözőbe vette őket és visszaszerezte zsákmányukat kiszabadította az elrabolt embereket. Joszef Garfinkel professzor, a Jeruzsálemi HéberEgyetem Régészeti Intézetének vezetője, Szár Ganor, valamint a Macquarie Egyetemen kutató Kyle Keimer és Gil Davis szerint a Khirbet al-Rai nevű dombon minden megtalálható a bibliai Ciklág történetének jellemzői közül. !!! Térjetek meg büneitekből!! Aki az előzö cikkemet végik olvasta ne higgye azt hogy Jézusnak nem lessz második eljövetele:
@terbearmin
@terbearmin Месяц назад
A zene a végén teljes libabőr.... bravo! . .és köszönet az adásért!🎉
@gabriellabusi-szabo5349
@gabriellabusi-szabo5349 Месяц назад
💫🌿
@strelizsu
@strelizsu Месяц назад
@pistakolcsar8299
@pistakolcsar8299 Месяц назад
Nekem ezek a Golenya beszédek magasak,de értem hogy mitt akar mondani,a világ sötétsegben jár,hazugságban jár,vége felé jár
@jolykovacs
@jolykovacs Месяц назад
El kell olvasni a könyveit, pl. A kékvèr gyermekeit...abból sok mindent megtud az ember.
@andrasdurst2144
@andrasdurst2144 Месяц назад
😊Kedves Ágika! Maga nagyon bátor! Vagy inkább vakmerő?
@katatolnai5890
@katatolnai5890 Месяц назад
Hú ez a riport fantasztikus!!Golenya Ágit hallgatni nagyon jó volt ,sok dolgot mondott,ami megfogakmazódott már bennem,kérdések,kérdőjelek,hogy akior most hogy is van ez?Nagyon köszönöm,hogy hallhattam.
@rozameszaros9344
@rozameszaros9344 Месяц назад
Kíváncsi lennék, hogy Golenya Ágnes mit szól Azarah-művekhez, ha megnézi. Remélem, megteszi.
@fannigrossmann7293
@fannigrossmann7293 Месяц назад
Azariah= Kazariah.......
@Horuseye22
@Horuseye22 Месяц назад
Végre valakinek leesik.....Bravó!
@karmadekjiesakentaur5131
@karmadekjiesakentaur5131 Месяц назад
Kolibri
@user-ts2mp7qg4d
@user-ts2mp7qg4d Месяц назад
Jelenések könyve -12- ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-ugX2hEVR2P0.htmlsi=duapwPuP1i0suSYw -12-Az égi asszony és a sárkány. 1Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony; öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona. 2Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott. 3Most egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy vörös sárkány, hét feje volt és tíz szarva, s mindegyik fején korona. 4Farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát, és a földre szórta. Ekkor a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje gyermekét. 5Fiút szült, fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza mind a nemzeteket. Gyermekét elragadták Istenhez és az ő trónjához. 6Az asszony a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára, hogy ott éljen ezerkétszázhatvan napig. Mihály legyőzi a sárkányt. 7Ezután nagy harc támadt a mennyben. Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, 8de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. 9Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is. 10Ekkor harsány hangot hallottam az égben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és az ő Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk színe előtt. 11De legyőzték a Bárány vérével és tanúságuk szavával, s nem kímélték életüket mindhalálig. 12Ezért örüljetek, egek, és ti, akik benne laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert oda szállt le az ördög nagy haragjában. Tudja, hogy kevés ideje van hátra.” A sárkány üldözőbe veszi az égi asszonyt. 13Amikor a sárkány látta, hogy a földre taszították, üldözőbe vette az asszonyt, aki fiúgyermeket szült. 14Az asszony azonban kapott két nagy sasszárnyat, hogy a pusztába repüljön, a rejtekhelyére, ahol majd a kígyótól távol egy évig, két évig és félévig táplálják. 15Erre a kígyó annyi vizet lövellt a szájából az asszony után, mint egy folyó, hogy elsodorja az ár. 16De a föld segített az asszonyon: megnyílt a mélye, és elnyelte a sárkány szájából kiáradó folyót. 17A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait és kitart Jézus tanúsága mellett. 18Kiállt a tenger partjára. -13-A tengeri vadállat. 1Ekkor láttam, hogy a tengerből egy vadállat bukkan fel. Tíz szarva volt és hét feje, szarvain tíz korona, fején meg istenkáromló név. 2A vadállat, amelyet láttam, hasonlított a párduchoz, lába mint a medvéé, szája pedig az oroszlán szája. A sárkány neki adta erejét és trónját, nagy hatalmával együtt. 3Az egyik feje mintha halálra lett volna sebezve, de halálos sebe meggyógyult. Az egész föld csodálta a vadállatot. 4Leborultak a sárkány előtt, hogy hatalmat adott a vadállatnak. Leborultak a vadállat előtt is, és így imádták: „Ki fogható a vadállathoz, ki tudja vele fölvenni a harcot?” 5Gőgös, káromló szája volt, és hatalmat kapott, hogy negyvenkét hónapig jártassa. 6Káromlásra nyitotta száját az Isten ellen, káromolta a nevét, hajlékát és az ég lakóit. 7Hatalmat kapott, hogy megtámadja a szenteket és győzelmet arasson. Hatalma kiterjedt minden törzsre, népre, nyelvre és nemzetre. 8A föld lakói, akiknek a neve a világ kezdetétől nincs beírva a megölt Bárány életkönyvébe, mind leborulnak majd előtte. 9Akinek van füle, hallja meg! 10Aki mást fogságba hurcol, fogságba kerül. Aki karddal öl, annak kard által kell elhullnia. Ez a szentek állhatatosságának és hitének az alapja. A szárazföldi vadállat. 11Akkor láttam, hogy egy másik vadállat emelkedik ki a földből. Két szarva volt, mint a Báránynak, de úgy beszélt, mint a sárkány. 12Az első vadállatnak minden hatalmát gyakorolta a jelenlétében. A földet és lakóit rávette, hogy boruljanak le az első vadállat előtt, amely kigyógyult halálos sebéből. 13Nagy csodajeleket vitt végbe, még tüzet is bocsátott le az égből az emberek szeme láttára. 14A föld lakóit megtévesztette a csodajelekkel, amelyeket a vadállat előtt véghezvihetett. Rávette a föld lakóit, hogy emeljenek szobrot a vadállatnak, amelyet a kard megsebzett, de felgyógyult. 15Hatalmat kapott, hogy lelket leheljen a vadállat szobrába, hogy megszólaljon a vadállat szobra, meg hogy megölje azokat, akik nem borulnak le a vadállat szobra előtt. 16Elrendelte, hogy mindenkinek, kicsinek és nagynak, gazdagnak és szegénynek, szabadnak és rabszolgának jelöljék meg a jobb karját vagy a homlokát, 17és hogy senki ne adhasson-vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének a számát. 18Ez a bölcsesség! Akinek van esze, számítsa ki a vadállat számát, hisz emberi szám: hatszázhatvanhat -14- 8Ezt (az angyalt) egy másik angyal követte; ezt hirdette: „Elesett, elesett a nagy Babilon, amely kicsapongása tüzes borával megrészegítette mind a nemzeteket.” 9Egy harmadik angyal is megjelent, és nagy hangon így szólt: „Aki leborul a vadállat és képmása előtt, és homlokán vagy karján viseli bélyegét, 10az inni fog az Isten haragjának borából, amelyet színtisztán töltött haragja kelyhébe. Kénköves tűzben fog gyötrődni a szent angyalok és a Bárány színe előtt. 11Gyötrelmének füstje felszáll örökkön-örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a vadállat és képmása előtt, s viselték nevének bélyegét.” 12Ez az alapja a szentek állhatatosságának, akik megtartják Isten parancsait és Jézus hitét. 13Erre szózatot hallottam az égből: „Jegyezd fel: Mostantól fogva boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg. Igen, mondja a Lélek, hadd pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik őket.”
@krisztina6245
@krisztina6245 16 дней назад
Érdeklődnék Jakab Istvánról Régen nem láttuk
@palchristiansen4671
@palchristiansen4671 Месяц назад
nem egészen így van, MINDEN ember egyenlö - de a történések az idöben és a térben el van tolva. Amikor mi készen vagyunk a földi élettel mindannyian átéltük és megcselekedtük ugyanazt.
@aranykert
@aranykert Месяц назад
Ha az ember az Isten-gyermek, akkor logikusan végtelen és örök!
@robertgyenes6510
@robertgyenes6510 Месяц назад
Nem volna rossz hallgatni Kisfaludyt is... Nem biztos, hogy itt születtünk. És azt sem mondja, hogy rabszolgának, azok inkább a majmok
@ildikocseledszky5016
@ildikocseledszky5016 День назад
Valami "szer-"hatására, lehet érteni.
@valiamira
@valiamira Месяц назад
Mind Enki. (sumer)
@PureAwareness76
@PureAwareness76 Месяц назад
Senki 🫢
@valiamira
@valiamira Месяц назад
@@PureAwareness76 Sot, Dingir Ilana.
@user-wl6pi8yo2v
@user-wl6pi8yo2v Месяц назад
valamiért elemzem a nyelveket...és a vallásokat is....tudatalatt...meg voltam kínai szerintem... :D de furcsa....
@Laila-qv8ik
@Laila-qv8ik 28 дней назад
lehet hogy Elon Musk nem a kommunizbusban lett ilyen gazdag??????
@janokykata4757
@janokykata4757 19 дней назад
Program az azariah, de nem jó …minden szava igaz kedves Ágnes .
@arankaszucs1725
@arankaszucs1725 Месяц назад
Jó kis címe van, arra számítottam, hogy Golenya Ági az Azariah jelenségeől fog beszélni, de csalódtam. 🙁
@Horuseye22
@Horuseye22 Месяц назад
arról nincs sokat mit beszélni,magától érthetődő!!Már,aki lát és hall....
@melindabicserdi7332
@melindabicserdi7332 Месяц назад
Az egyetlen igazság az evangélium! A többi a gonosztól van. A Szentírás lapjain minden pontos válasz adott. Az emberi történelem vége, az azt megelőző események és az egyetlen megoldás. De van megoldás. Aki szorgalmasan keresi, megtalálja.
@ildikosteinerbrunner6998
@ildikosteinerbrunner6998 Месяц назад
Fhro FyLvvylk⛈😍😃🦤😁⛄️⛄️😙🦮😃🧯🦮🧯🧯🧯😊😆😊😆😄😆😁😂😆😊🧯⛈⛅️🌎✨tith
@simonakkouche
@simonakkouche Месяц назад
Jól megettetek téged is látom 😂
@Borzas1661
@Borzas1661 Месяц назад
Neked
@Hegyi54
@Hegyi54 Месяц назад
Tehát az evangéliumok előtt nem volt igazság a Földön? Jézus szavai valóban igazak. János ap. 8;44
@simonakkouche
@simonakkouche Месяц назад
Az van a gonosztól barátom amit veled megetetnek hogy csak egy igazság létezik na ez a megtestesült gonoszság ezt hívják úgy csak néha gondolkozni is kéne tudod 😃
@vincehalasz7935
@vincehalasz7935 Месяц назад
Ágicáim. Egy kis adalék... Én azt a feladatot kaptam a Mi Atyánktól, hogy mondjam el Néktek a következőt...Nincsen semmiféle Univerzum, világűr, bolygók, stb... Itt van pár bibliavers amin elmélkedjetek. Kérjétek a Szent Szellem segítségét... És 40,22 Az, aki a földkorong felett trónol, melynek lakói olyanok, mint a sáskák; aki kiteríti, mint a fátylat, az eget, és kifeszíti, mint a sátrat lakóhelyül; Zsolt 104,5 Biztos alapra állítottad a földet, hogy meg ne inogjon sohasem. Mt 4,8 Azután magával vitte őt az ördög egy igen magas hegyre. Megmutatta neki a világ összes országát és azok dicsőségét Péld 8,27 amikor az eget felállította, már ott voltam, amikor biztos törvénnyel kört vont a mélység színe fölé. Ter 1,6 Azután újra szólt Isten: "Legyen boltozat a vizek között, s válassza el a vizeket a vizektől!" Ter 1,7 Meg is alkotta Isten a boltozatot, s elválasztotta azokat a vizeket, amelyek a boltozat alatt voltak, azoktól, amelyek a boltozat felett voltak. Úgy is lett. Ter 1,8 Isten elnevezte a boltozatot égnek. Akkor este és reggel lett: a második nap. Jób 37,18 Talán vele együtt te feszíted ki az egeket, amelyek szilárdak, mintha ércből lennének öntve? 1 Krón 16,30 Remegjen színétől az egész föld, mert ő vetette meg alapját a földnek, hogy ne ingadozzék. Józs 10,12 Akkor így szólt Józsue az Úrhoz, azon a napon, amelyen odaadta az amoritákat Izrael fiainak színe elé, és azt mondta előttük: "Nap, ne mozdulj Gibeon felé, és hold Ajjalon völgye felé!" Józs 10,13 Erre megállt a nap és hold, amíg a nemzet bosszút nem állt ellenségein. Vajon nincs ez megírva az Igazak könyvében? Megállt tehát a Nap az ég közepén, s nem sietett lenyugodni egy teljes napig. Iz 40,21 Vajon nem tudjátok, nem halljátok? Nem hirdették kezdettől fogva nektek? Nem értettétek meg a föld alapjait? Iz 40,22 Az, aki a földkorong felett trónol, melynek lakói olyanok, mint a sáskák; aki kiteríti, mint a fátylat, az eget, és kifeszíti, mint a sátrat lakóhelyül; Dán 4,7 Fejem a következőket látta nyugvóhelyemen: Azt láttam, hogy íme, egy igen magas fa áll a föld közepén. Dán 4,8 Nagy és erős fa volt, a teteje az égig ért, és látható volt az egész föld határáig. Iz 48,13 Igen, az én kezem alapozta meg a földet, és jobbom terjesztette ki az eget; ha szólítom őket, előállnak együtt. Ám 9,6 Annak, aki az égben építette fel lakóhelyét és a földre állította boltozatát, aki előhívja a tenger vizeit, és kiönti a föld színére: az Úr az ő neve. Iz 44,24 Így szól az Úr, a te megváltód, aki formált téged az anyaméhtől fogva: "Én vagyok az Úr, aki alkottam mindent, aki egyedül feszítettem ki az eget, és szilárdítottam meg a földet; ki volt velem? Ter 7,11 Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, a hónap tizenhetedik napján feltört a nagy mélység minden forrása, megnyíltak az ég zsilipjei, Jób 22,12 "Nem gondolod meg, hogy Isten magasabb az égnél s a csillagok teteje fölé emelkedik?" A Biblia teljesen másként írja le a világegyetemet mint ahogyan azt a világi iskolákban tanítják nekünk. Jozsué könyvében , milyen érdekes hogy a nap állt meg és nem a föld a forgásában. A teremtés beszél egy boltozatról ami által Isten szétválasztotta a boltozat feletti vizeket a boltozat alatti vizektől. Aztán Jób könyve leírja hogy az égboltozat szilárd mint az öntvény. az özönvízkor megnyíltak majd később bezárultak az égbolt zsilipjei. Dániel könyve indirekt módon lapos földet feltételez amikor a látomásban egy olyan magas fa van amit lehet látni a földről bárhonnan. Ha a föld gömb lenne akkor ez abszurd látomás lett volna. Ugyanígy Jézust is felvitte megkísérteni Sátán egy magas hegyre ahonnét belátható volt a féld összes királysága. még ha képletesek is ezek az illusztrációk akkor is lapos földet feltételez és nem gömb alakút. Az az igazság hogy sehol még indirekt módon sem beszél a szentírás gömb földről de annál inkább érezhető a lapos elmélet. A 2Korintus 12,2-ben Pál Apostol azt írja, hogy „elragadtatott a harmadik égig.” Logikus gondolat, hogy ha van harmadik ég, akkor lennie kell első és második égnek is. A Biblia nem beszél háromnál több égről. A helyzet megértéséhez segítségünkre van a Mózes1. könyve 1. fejezet 8-9 verse: Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket a mennyezet felett való vizektől. És úgy lőn. Zsolt 148,4 8 És nevezé Isten a mennyezetet égnek. „Mikor látom egeidet, a te ujjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél.” Mivel a zsoltáros itt többes számot használ, tudhatjuk, hogy legalább két ég látható. A héber és a görög nyelvek azonban csak egy szót használnak. Nincsenek különböző szavaik a különböző szintek, (rétegek) nevére, ezért számokkal különböztetik meg őket. Azt mondják első, második és harmadik ég. Az első eget mi úgy hívjuk, hogy föld és a levegő, a második eget úgy, hogy Égbolt, a harmadik eget pedig úgy hívjuk, hogy menny. Amint láthatjuk, a három ég rejtélye végül is egyszerű nyelvi talány, és ez a megoldása. ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-Us9lEbH1ACc.html
@user-vp3zc1te6d
@user-vp3zc1te6d Месяц назад
Isten óvja Azahriah-t. ❤
@SheranaLylaManesha
@SheranaLylaManesha Месяц назад
😂
@tildasandor2867
@tildasandor2867 Месяц назад
🙏, de már KÉSŐ
@user-vp3zc1te6d
@user-vp3zc1te6d Месяц назад
@@SheranaLylaManesha ​ @tildasandor2867 Nem Azahriah a kártékony, hanem ti.
@verebpici7231
@verebpici7231 25 дней назад
🤣
@user-vp3zc1te6d
@user-vp3zc1te6d 16 дней назад
@@verebpici7231 Az alacsony, szőke nők gonoszak, nem is vártam öntől mást.
@erikavarga288
@erikavarga288 Месяц назад
Azahriah rendes, tisztességes fiú. Inkább gondoljunk a fiatalok lázadására. Miért várnánk tőle, hogy megbékélt hívő legyen? Isten is türelmes mindenkivel. Kár bántani
@jolykovacs
@jolykovacs Месяц назад
Palacsinta fesztivál 2022. Celeb.
@rozameszaros9344
@rozameszaros9344 26 дней назад
Igen. Isten türelmes. De Ön ismeri a képeit, jelképeit, videóit, szövegeit, "példamutató", "követendő" magatartását? Ami a palacsintafesztiválon történt?
@erikavarga288
@erikavarga288 26 дней назад
@@rozameszaros9344 Úgy látom, ön elítéli. Legyen ez mindenkinek a saját problémája.
Далее
Kereszténység és ezotéria - 1. rész
39:51
Просмотров 12 тыс.
What turned out better to repeat? #tiktok
00:16
Просмотров 2,4 млн
The Hardest Challenge!
00:37
Просмотров 11 млн
Van-e lélek? A lélek fizikája - Dr. Egely György
44:59
Az ősökhöz való kapcsolódás - Szelei Magdolna
49:46
Riport Nagygyörgy Ágnes energia életút-tanácsadóval
1:03:48