Heyoo mindenki!✌ Szeretnék válaszolni itt a sok negatív kritikára amivel meg ajándékoztatok. Mindig őszintén felraktam minden videót ferdítések nélkül, így benne van minden hibánk is. Sose keveredtem még ilyen helyzetbe, ezért nem is tudtam, hogy pontosan hogyan is cselekedjek. Mint ahogy mondtam már, nem ezt tanultam sosem. Rendészeten végeztem. 2,5 éve vagyok csak aktívan benne a Mezőgazdasági életben. Nyugodtan lehet szidni engem azért, mert nem tudok mindent 100%-osan magamtól. Viszont szégyelni sem fogom magam azért mert próbálkozok. Lehet tényleg nincs hajlamom hozzá, annyit hallom ezt az eddigi életem során. Attól még nem fogom feladni és siránkozni, hogy nem csinálok semmit, mert esetleg nincs hajlamom hozzá. Igen, megszivattam magam, tanultam belőle, ennyi. Legközelebb már tudni fogom. Minden nap egy lecke számomra. Ha pedig nem tudok valamit, szólok másnak és segítséget kérek vagy megkérdezem mi az opcionális teendő. Ez nem szégyelni való dolog vagy felelőség áthárítás másra. Inkább mindig kérdezek, mint, hogy felesleges gondot okozzak. Töröltem sok kommentet. Ez sem titok, sose volt az. De azért mert valaki hibázik vagy éppen tudatlan az adott helyzetben, nem jogosít fel senkit arra, hogy lenézően beszéljen a másikkal, vagy ez a mondani való átmenjen támadó jellegű kommentbe és mindenkit szidjon. Én sem szidok senkit, kérlek ti se tegyétek azt. Akit meg fel idegesítenek a videók, nem is értem, miért nézi? Nem kötelező. Vannak sokan még rajtunk kívűl akik csinálnak Mezőgazdasággal kapcsolatos tartalmakat, akik jobban és okosabban csinálnak mindent mint mi, tudom ajánlani őket. Mi nem követendő példa szeretnénk lenni senki számára sem, egyszerűen csak az életünket mutatjuk be. Amiből más tanulhat, a mi esetleges hibáinkból. Nem mindig vidám az ember mint ahogy itt sem voltam az, de ennek indokát el is mondtam a videóban, ha ennyi minden elromlik ilyen rövid időn belül, sajnos eltud menni az ember kedve kicsit tőle, amiért részben mi is hibásak vagyunk. De ezek gépek több mint 30 éve vannak csak nálunk, és sok gondjuk lehet. 2 éve probléma van a töltésével ennek az Mtz-nek amire nehezen jövünk rá mi okozza ezt a problémát. Lassan mindent cseréltünk benne, de még mindig nem sikerűlt eltalálni mi a pontos probléma, tavasszal azt hittük megoldottuk, de itt bizonyosodott be, hogy nem. Akire a fent írt sorok nem vonatkoznak az ne vegye magára! Örülök nagyon, hogy sokan szépen és érthetően leírják a dolgokat és ötleteket adnak amiből tanulhat az ember! Ezekből a kommentekből is sokat tanulok. Illetve sokan olyan dolgokat is észrevesznek, amire mi még csak gondolni se gondolunk.
Szia Tomy! Egy ideje követem a videóidat, de eddig még nem kommenteltem. Nagyjából hasonló a helyzet nálam is, mint nálad(igaz én kicsiben csinálom munkahely mellett), én sem tanultam a szakmát, csak ebbe nőttem bele és szeretem csinálni és az öregektől tanulok, akiknek van kedvük még tanítani vagy segíteni. Nálunk is hasonlóan szoktak előjönni a hibák, egyet megoldasz jön a helyére kettő másik, idén vettünk egy 82-est az 52-es mellé és azon is rengeteg a szerelni való, de közben dolgozni is kell vele(töltéssel nekem is hasonló problémám van). Szóval no para, nem vagy egyedül aki így szokott járni és megkapja a kritikákat. Bosszankodsz 1-2 sort te is, aztán folytatod ugyanúgy, mert te sem adod fel ilyenek miatt. Sajnos ezek is a velejárói ennek a szakmának, ezekből tanul az ember. Kitartást, várjuk a következő videót😉
Fel a fejjel Tomi Sz@rd le a sok okost, ha nem tetszik ne nézze. A rossz kontaktot kéz rá tétellel keresheted meg. De meg ne égesd a kezed. Ha inditózol és nagy az áram felvétel valahol melegdni fog a vezeték. Tapogasd végig, Áralmtalanito(sok vacakot árulnak a boltokban. Láttam olyat hogy a réz érintkező helyett vas volt benne réz színű valamivel bevonva) Fülke osszetestelés hátul a két tank között Akku saruk Indító motorra ahogy rá csatlakozik a pozitív kábel Beégett mágnes kapcsolódó Ez mind melegszik ha nem jól érintkezik Ha nincs is olyan huzalmad hozzá mint szeretnéd, az a lényeg az akarat megvan benned. Hajrá Az öregektől meg apukádtól sokat tanulhatsz. Csak ügyesen
Tomy ez így jó ahogyan. Csinálod ügyes családi gazdaság én imádom a videót csak kérdeztem hogy nem jobb összerakni a bálákat kazalba ?ne haragudj.😉😉további sok sikert mi is gazdágvagyuk 81,5 hektár földel.
Fiatal vagy, jó értelemben - én is csak bíztatni tudlak, szívd magadba az információkat, most még könnyebben rögzül :) mezőgazdasági könyvek, MTZ-s facebook csoportok, stb stb, van bőven forrás ha épp személyesen nincs kitől kérdezni.
Szia Tomy! Nekünk hasónló gondunk volt a dutra ue 28 az erdőn nehezen indítót a megoldás az volt hogy az áram talanitót ki dobtuk belöle és csavarral kössük testre ez után simán indított de az erdőn be áltunk a domb tetejére akár menyire nem volt az aksiba power csak annyi kellet hogy izzitson begurítottuk és simán indult mindig
Igen azóta már tudom. Sajnos tudatlanságommal jól megszivattam magam és én is csak a gondot okoztam. Legközelebb már fogom tudni, tanultam belőle. Nagyon szépen köszönöm a jó tanácsot!
Csá főnök, jó indulat semmi negatív,! Amikor tolt csak fel kelet volna engedni a kuplungot, vagy 9 be be teni és úgy, nem roszbol irom! Amúgy jó lett a videó ✌️🚜
Új pozitív & negatív kábel, és egy új áramtalanító, és úgy fog indulni, ahogy kell! Nem az akkumulátor vagy önindító a baj, lehet hallani, amikor kint a földön nagy nehezen beindult, hogy a feszültség megvan. Egyszerűen nem vesz fel időközönként elég áramot az önindító... Ennek az oka legtöbbször a kábelekben keresendő elsőnek.
Szia Tomy! Mint fentebb írtad, hogy nincs tapasztalat meg stb ez is egy ok de az is nálatok egy nagyon nagy ok ,hogy nem vagytok képesek elszakadni a régitől ezt arra értem, hogy azt a régi kanalas gépet eladjátok vesztek egy homlokrakodót már egyből kevesebb probléma és bőven elég nektek ,a másik ok ,hogy nincs normális karbantartás márt mint neharagudj de szegény mtz is mint aki a háborúból jött és ezeket ne értsd félre nem baszogatásként írom de pl ott volt az aratás is hát szegény forschit kombájnak fél oldalt lemeze hiányzik , és azt is elhiszem ,hogy az udvar teli van géppel de annak a 80% nak méhbe lenne a helye. És ezt tényleg nem baszogatásból írom mielőtt mindenki megtámad ezt csak azért írom ,hogy persze ha minden tönkre megy ha már réges régen egyszerűbb és jobb dolgokat lehetett volna szerezni pl egy homlokrakodó és akkor ezt a böszme dögöt nem kéne szerelni éjjel nappal , a másik mondom festés és akkor van esély a rozsda ellen a másik meg azt a sok kacatot kidobni a fenébe és annak az árából még egy gép szint felhúzni és az ekét és mtz-t fedett helyre tenni. Amúgy rég óta követlek nézlek ez tényleg egy építő kritika akart lenni.
Szerintem a színnek nincs jelentősége ha karban vannak tartva a gépek.Nálunk 20 éve állnak az ég alatt a 40 milliós gépek mégis bármikor hadra foghatok.
Heyoo! Teljes mértékben igaz és jogos is az állításod, amivel eggyet is értek, én is ezt gondolom, de Édesapámnak ez a jó, az ő döntését én nem tudom megváltoztatni, csak tiszteletben tartani.
Üdv. Mivel sokat jár kis fordulaton, egyszerűen nincs elég viszzatöltés sem. De, azért új test és pozitív kábelek és legfőképpen egy új aramtalanító sem ártana. Ha nem segít, akkor önindító szénkefe. Ha, van multimétered, mérj rá, hogy nagy fordulaton mennyit tölt a generátor. Sok sikert és minden jót!!
Szia Tomi! Lehet hogy be kellene ujítani egy homlokrakódóra valamelyik MTZ-re. Vagy kell szerezni valahonnan egy 50-es MTZ-t, arra tutira lehet homlokrakódót pakolni.
szerintem a kritikák jogosak. de nem mindegy milyen hangnemben. Mindenből tanulni kell. Két nap bálahordás két gép megadta magát. Pl a tárcsa csapágy. az nem akkor romlott el mikor el akartatok indulni, hanem már akkor rossz volt amikor letettétek a gépet. Akkor kellet volna átnézni és a holt időben meg tudtátok volna javítani. Mostanra külön aksiról külön kábelekkel megpróbálni indítani . Test az indító házára a pozitív a behúzó tekercs indítóhoz közeli csavarjára. Ha indul akkor jó az indító. Neki lehet esni a vezetékeknek. A testet a kaszni(alváz ) és a motor között az akku és a kaszni között. A pozitív kábel. A sarukat érintkezőket megtisztítani az érintkezők szorosságát ellenőrizni . Ha kell új kábel és érintkező. Akkor jó kell működni a gépnek.
Igen jogosak, csak mint ahogy írtad is a hangnem nem mindegy, a tárcsa csapágy is a mi hibánk volt, mert mikor letettük nem néztük át, hogy rendben van-e, és mikor már dolgozni kellett volna vele akkor vettük észre, hogy igen csak gond van vele. Köszönjük a jó tanácsot!
MTZ indulás - ha jó az akku, test kapcsolót kiiktatva érdemes lenne egy próbát tenni, illetve ha önindító nem mai darab már, felújító mesterhez küldeni wellness-re 😀 (erre esetleg rá lehet próbálni meleg motornál vizet öntve rá kicsit lehűteni)… biztos meg tudjátok oldani tanácsok nélkül is, csak eszembe jutott
Szia Tomy! Akksisaru nincs eloxidálódva? Vezeték és saru között jó a kontakt? Egy új akksi vagy egy kiadós töltés a régi akksinak kellene szerintem. Van rajta töltés? A mutató "+"-ba megy mikor nagy gázt adsz? Generátort érdeme lenne megnézetni. Én is küzdök ezekkel a gondokkal, de általában visszaveszem alapjáratra ha kicsit várni kell és nem állítom meg az MTZ 80-ast, a telephelyen meg van, hogy meg kell bikázni. De ha jó az aksi, jó a generátor, jók vezetékek, nincs eloxidálódva a saru, akkor indulni kell neki. Ezeket szerintem érdemes lenne megnézni. Egy kérdésem javaslatom lehet? Miért nem adjátok el a markolót plusz pár olyan vasat a telepről, ami nem kell és abból jönne be egy kis pénz és tudnátok venni egy homlokrakodót az MTZ-re. Az a Wolmet, amit Kolléga használ szerintem jó kis cucc, nekünk is van olyan a 820.2-n. További sok sikert, ne add fel! Hidd el mi is szívunk nem keveset, de a végén mindig valahogy egyenesbe hozzuk a dolgot. ;)
Heyoo! Nagyon szépen köszönjük a jó tanácsot! Sajnos még azóta se tudtunk rájönni, hogy mi a pontos probléma. A markolóval eddig semmi problémánk nem volt sose, idei évben kezdtek vele gondok lenni, és nem bála pakolás miatt vettük mert arra nagyon nem jó. Dücskőzés miatt vettük arra pedig tökéletes azért nem adjuk el. A szükségtelen vasakat én is mondom adjuk el, de Édesapám jelenleg még nem akarja és ezt tiszteletben tartom. Nagyon szépen köszönöm a jó tanácsokat mégegyszer!
Nehéz indításról jutott még eszembe, ha biztonságos helyen állnak a gépek (lopás veszély miatt), érdemes egy külső tartót csinálni az akkunak a váz nyúlványra, az önindító alá közvetlenül. Így elegendő lesz pár arasz kábel, ami egyrészt olcsóbb, másrészt a veszteségek, feszültség esés jóval kisebb lesz, szintén segítve a megbízhatóbb indulást. Szerszám meg elfér az akku helyén, stb :) Addig is meg oda lehetne tenni az orrsúlyokhoz egy vontatókötelet, ki tudja mikor jön jól. Ja, és egy alapelv - haladjunk az olcsóbbtól a drágább felé, ha nem biztos a hiba oka (és persze két hasonló gép között érdemes cserélgetni a szóba jövő alkatrészeket, figyelve, mikor vándorol a hiba). Hátha volt közte valami hasznos.
29:05 nél,ő mindig így közlekedik közuton is?felemelt gém,és lefordított tüske?mert ha egyszer összefutok vele véletlenül,1 sörre a vendégem,és megtaníthatná a többi kollégájának is :) ugyanis az a sok örült kamikaze sofőr nem lenne szép látvány,ha az általam sokat látott megoldással közlekedő traktorosnak rohanna,akik kb derék magasságban,túskével előre közlekednek bármilyen úton :)
Öreg elavult technikai dolgairól vannak mit vársz?3? Lehetne jobb ha fejlődés lehetőségét valasztanàtok.ez a minden rendben javítani tudunk ez nem sokáig megy.es a technikai dolgok a baj főleg.sokszor mondtam a két kombájn közül egyik kuka mindegyik állandóan van javítani való a Fortschrittok ezt tudjuk az IFA motor sajnos régen lejárt lemez.
Helló Tomy!Olyan kérdésem van hozzád hogy amikor először észrevetted hogy nem teker semmit ,akkor nem kellett volna egyből a kötelet feltenni?Amugy faszák a videóid!Sok vidit kívánok
Szénkefe hiba miatt a z öninditó foró része miatt az úgynevezett komuttátor nem kap feszültséget és ez miatt nem is hajtana meg az öninditót. Mivel az adja át a forgórésznek a feszültséget. Tanultam. Pl egy sarokcsiszólobol probáld meg csak az egyiket kivenni! Nézd meg mi történik. Semmi. Meg sem fog mozdulni.
Nem akarok okoskodni de az sem tesz jót az akkumulátornak/önindítónak, hogy állandóan leállítod. Ezt csak tapasztalatból írom. Inkább hagyd járni. Nem tud rendesen visszatölteni az akkumulátor. Az önindító sem szereti ha állandóan indítgatsz. Na meg lehet a testkábelek is el vannak oxidálódva, az áramtalanító is biztos nem százas.
Nem veszem okoskodásnak, igen ezt mondták mások is, csak itt az volt eggyik probléma, hogy nem volt alapjárat ott akkor. és ahogy levettem a gázról a lábam, megállt. Én pedig szerettem volna videót felvenni ezért járkáltam ki és vissza az Mtz-be. Teljes mértékben magamat szivattam meg, de tanultam ebből is. Azóta se tudtunk rájönni még mindig mi okozza ezt a problémát sajnos.
Heyoo! A Dutra beüzemelés alatt van, adagoló problémája van, készül róla videó, de csak akkor lesz feltöltve ha teljesen induló állapotba kerül. Nem tervezzük eladni mert ezzel kezdték szüleim a gazdaságot.
Szerintem felesleges bántani a másikat egy fiatal ember aki próbálkozik tanul, megnézném a sok okoskodot hogy ők hogy kezdték... Ami igaz és kritika hogy idős a gép park és egy nagy vagy átfogó karbantartás elférne, amire még nincs szükség csak áll azt eladni pénzt csinálni belőlük...
A kritikák teljes mértékben jogosak, és én is így gondolom, de ezekben nem én döntök hanem édesapám. Tudatlanságom ellenére, én is hibás voltam ennek a probléma előidézésében részben. Megszivattam magam igen jól, de legalább tanultam belőle.
Rég óta nézem a videoid jók nagyon Ügyes vagy De én is azt javasolnám hogy amelyek gépeket fel soroltál amik nem jók azokat mind el kellene adni és be ruházni egy fiatalabb kombanyra és egy homlorakodora az egyik mtzre
Könnyű tanácsot osztogatni, de amióta nézem a videóid állandóan azon jár az eszem, hogy miért nem vesztek új gépeket. A két MTZ ára meg mondjuk a 150-esek kifutnának egy új gépet. Ekkora területet nehéz gazdaságosan művelni úgy, hogy állandóan javítani kell a technikát. A két kombájn helyett is vehetnétek idővel egy jót, ami megbízhatóan teszi a dolgát. Sok sikert, remélem kevesebb gondod lesz az elkövetkezendőkben.
@@miekyboy Tudom én,hogy nem egyszerű az ilyen. Azt is látom, hogy semmit se dobnak ki. Ahogy lett Fiat, ahogy lett NH meg Claas, ugy lehet egy új MTZ is.
Kombájnt nem is vennék, csak van ott is aki válal bér aratást. Nekem ha volna 150 hektár akkor se vennék kombájnt. Kombájn még nagy gazdaságba se költség hatékony. Nagyon sokba van fentartani!
@@jocimokus A kombajn az egyeduli gep,ami nem a koltseghatekonysagrol szol kizarolag. Ha nincs mivel levegni a termest es megazik,akkor mar rogton megerne a kombajn. 150 hektarra szerintem egy Avero vagy hasonlo meretu mas markaju gep kifizetodo is.
Teljesen igaz amit mondasz és ez így is van, nehéz így gazdaságosan gazdálkodni de ez jelenleg még ilyen. Édesapám jelenleg nem szeretne eladni semmit se, ebben nem én döntök és ezt tiszteletben is tartom. Idővel valószinüleg ellesznek adva és jobb gépre fordítva a pénz.
Tudod a probléma ott van hogy nem tudtok fejleszteni meg a még kupi van a telepen a 1 T-150-es kuka turbós mtz 2- ből egy lehetne millió olyan dolgok amiket te is tudsz ok valaki nem ezt tanulja de ehhez rengeteg pénz kellene hogy tud ezt csinálni rendesen a ti tartalmaitok nem annyira mond el semmit
Ide tényleg egy nagytakarítás kéne.. jönne be belőle pénz bőven, nyilván csak vas áron.. de hát csodák nincsenek. De amennyi roncs pihen ott a hatalmas udvaron + a rengeteg egyéb szín alatt tárolt már semmire se használt cucc.. helyettük beférne még egy valami a szín alá.. Na mindegy, ti tudjátok. De télen is kint álltak a hóba az MTZ-k.. nem mai gépek és nem a legjobbak, de ennél azért többre hivatottak mind törődésben mind pedig kihasználhatóságban. Mire kiér az a nagy markoló is a földekre.. addigra már egy homlokrakodóval félig megpakolod a pótot.. Kedves Tomi! Itt nem veled van a baj, meg hogy nem annyira értesz hozzá.. Abszolút nem. Remélem hamarosan jobbra fordul a gazdaságotok sora:) Kitartás
Teljes mértékben igazad van és eggyetértek veled, de mint ahogy sokszor is írtam már, ebben nem én döntök, hanem Édesapám. Többször felhoztuk már ezt a témát neki, de neki így a jó jelenleg, és ezt tiszteletben is tartom. Nagyon szépen köszönöm a bíztatásod, de részben azért önkritikusnak kell lennem magammal szemben és belátni, hogy amihez nem értek annyira, azon változtassak, mert ha nem, akkor csak nehezebb lesz minden is, és ezen szeretnék változtatni. Köszönöm mégegyszer a bíztatást!
Szard le ki mit gondol, itt mindenki úgy esett ki az anyjából, hogy tudott mindent természetesen. Pár dolog: jó legyen az akksi. Gyári mtz generátort jó messzire hajítani, bármelyik autó 90amperes generátora alapjáraton tölti stabilan a 14.2V-ot. Kábelek vastagságban rendben legyenek, csatlakozások, test kábel rendben legyenek, ne legyen oxidalt szépen feltakaritva, Thermocuppal kezelve, ahogy kell. Áramtalanító legyen piros 2000A tekerős teherautó, ha lehet, többi kínai tekerőst nyomóst és társait felejtsd el. Ha ezek rendben vannak soha nem fog fájni a fejed az orosz árammal kapcsolatban. Egyébként csak toldozod foltozod a szar mtz áramot, és küszködsz, pont akkor, amikor kellene a gép.
Nagyon szépen köszönöm a jó tanácsokat! Ám azt bekell látnom, tudatlanságom ellenére én is hibás voltam ennek a probléma előidézésében. Megszivattam magam igen jól, de legalább ebből is tanultam.