#bödőcs #comedycentral Feliratkozás: bit.ly/2pbrbJC / bodocs.tibor.humorista bodocstibor.hu Bödőcs Tibor Böllérbalett című önálló estje 2014. május 24-én került rögzítésre Zalaegerszegen.
imádom, hogy a kocsmás meg egyéb sztorikon túl olyan idézeteket beszúr Bödőcs, aminek bizony utána kell néznem, "mi álmok jőnek..." - Shakespeare, "túl a fák már aranykezükkel..." - Kosztolányi, "tapsikolnak a jázminok" - József Attila, és imádom, hogy ezeket úgy tudja beleszőni, hogy nem válik erőltetetté és mesterkéltté az előadása. sokan hasonlítják Hofihoz, régen nekem is ez volt az első blikkem, de ő valahogy teljesen más, és mégis ugyanaz, és nem csak a rendszerkritikája miatt. A magyar nép tanult gyermeke, aki tényleg igyekszik nem csak a kocsmás sztorikból megélni, hanem érezni rajta, hogy fel akarja emelni a közönséget egy bizonyos szintre, nyoma sincs benne annak a közönség felé való lenézésnek, ami sok mostani humoristát jellemez, és nem az altesti, fingós-böfögős-faszos humort képviseli. Sokadszorra visszanézve is talál benne az ember olyan apró dolgokat, amikre első megtekintésre nem figyelt fel. Több rétege van, és azt hiszem, ez az igazán jó művész ismérve. Valami megfog benne, élvezed, de tudod, hogy ennél több is van a mélyben, ezért újra elmerülsz benne, és minden alkalommal felfedezel valami egészen újat.
Már minimum 4x végignéztem 😁😂 Végig nonstop röhögök. Bödőcs Tibor a legjobb humorista Magyarországon! 💘👏👏 Nagyon tájékozott is sokmindenben. Eszes ember. Én nagyon tisztelem és nagyon bírom 💘😁
Gondolj bele borzalmas lenne a magyar humor világa ha csak ilyen aranyosi félék vigyorognának a képünkbe elcséppelt 30 éves humorokat saját gyakénként előadva rendesen mindig megvárva minden poén után a tapsot minden egyes vélt poénya után a saját viccelj én röhög és még sorolhatnám sajnos az új generáció nagyon hitvány kőhalmi zoli és rajta kívül nincs utódja hofinak
Dióhéjban egyzserűen nagyszerű , széles a palettettája mélységből az egekig mindent szintet érint ! Remek és zseniális nagyon nagyon szeretem és tisztelem !!!!!
Imádlak.Pontosan ilyen a vidék.Én is ilyen.környezetben töltöttem a gyerekkoromat és azóta is egyfolytában amikor rosszabb kedvem van abból élek.Ahogy visszagondolok már nevetek is.Ennek köszönhető egyrészt hogy számomra nincs kilátástalan helyzet és a humor a legtöbb nehéz helyzeten átvezet.
Erzsébet Henn Akinek humora van MINDENT TUD, akinek nincs MINDENRE KÉPES. Idézve Bajor Imrétől a Heti Hetesből. De, hogy ki az eredeti szerző nem tudom.
Anyai ágon Vas és Zala megyei őseim vannak, és bár nem ott nőttem fel, gyerekkoromban sok időt töltöttem ott. Bödőcs videói így számomra időutazással érnek fel, a nyilvánvaló humor mellett tökéletesen visszaadja az ottani nyelvhasználat (stílus, szavak, kiejtés, hangszín (!!) minden vicces jellegzetességét. Imádom!!!
Imádlak Tibike. Zseni vagy. Mindig bontok egy sört ha hallgatlak. Muszály. Kedvet csinálsz hozzá.érzem Bucsuszentlászló friss levegőjét. Pálinka sajnos nincs itthon.egymagad 100x annyit teszel az emberekért mint az összes a parlamentben. Szuper volt mint mindig. Szakadtunk.
Nekem az "elengedjük a Rexit" beszólás a legütősebb. Nagyszüleim tanyán éltek és ott is volt megkötött német juhászkutya a 80-as években, csak ott Kántornak hívták. Emlékszem, amikor egyszer elengedték 5 percre. A kutya nem tudta, merre fusson örömében. Szenzációs, ahogy a nagyapa ezzel zsarolja az unokát a jelenetben. Az "elengedjük a Rexit" annyira döbbenetesen adja vissza a magyar vidéket, hogy nevetni sem tudtam rajta, csak tátott szájjal figyeltem. :)))
@@siegelindee Kedves Csilla, talán ezért nem nevettem rajta, inkább elképedtem. Mint ahogyan a kocsmai jeleneteken. Vidéki városban, alkoholisták között nőttem fel. Az előadás minden kocsmai jelenete megfelel a valóságnak. Gyermekkoromban engem vittek a kocsmába "fagylaltozás" fedőnéven, később én hordtam haza onnan "megfáradt" apámat. Egy gyermekvédelmi dolgozó, vagy szociológus szemével ez nagyon szomorú. Ja, és majdnem mindig Wartburggal mentünk "fagyizni". És nem történt soha baleset! De félre a szomorúsággal, hiszen az optimista ember sokszor nagyon jót tud nevetni saját nyomorúságán is.
00:45 - Pepéék és a másnapos jóga 01:30 - Jenő sasfiókája 03:13 - A magyar nyelv bazmegjei 05:40 - A tudomány megválaszolhatatlan kérdései 07:10 - A kukoricagóré maffiózó 08:40 - Jenő és TV sztorik 11:38 - Sanyi “Lüsü” 12:50 - A magyar strand 14:30 - Sanyi sztorijai 15:25 - Közszolgálati percek 22:05 - Apaság 25:00 - Gyerekek és szülők korszakai 26:40 - Műszaki Eunuch 28:50 - Másnaposság elleni küzdelem 30:55 - Magyar-Japán rokonság 31:45 - Erőspaprika 32:45 - Választások 35:08 - Felcsút 38:25 - Politikai Jackass 39:37 - Harc az EU-val 40:52 - Csajozás a Bibóban 42:00 - Bankok 43:25 - Putyin és Orbán 44:50 - A pápa 46:40 - Vallás 50:40 - Fitnessmánia 52:25 - Lélekvándorlás (disznóvágás) 53:20 - Erdély 55:20 - Kocsmasztorik 57:05 - Részegvezető unoka
Nekem tetszik, hogy sokat tapsolnak a nézők. Borzasztó rossz hallgatni más stand-uposoknál a műnevetést. Ez igazi nevetés. lmádom Bödőcsöt, mi el Zalában születtem, sőt falun nőttem fel, annyira ismerősek a poénok :D Másik: tetszik, hogy nem hagy ki egy nyomorult politikusunkat sem a palettán, persze Ramszeszékkal többet foglalkozik, ez igy van rendjén. Akinek meg nem tetszik, ne jöjjön idefosni a normális kritikát nélkülöző agymenéseit...
Imádom! Akárhányszor hallgatom/nézem, mindig ķönnyesre röhögöm magam. Tibort ráadásul nem csupán hallgatni érdemes, hanem nézni is - remek mimikával spékeli meg a humorát 😁😘
Hat ez az előadás mindent visz!! 😂brilliáns humor, magas fokú intelligenciával párosítva ! Top!!! Nagyon jó volt ezt az évet sírva kezdeni a folyamatos nevetéstől az előadás teljes ideje alatt. Köszönöm:)
bazzzze nem hiszme el , ehogy gorgetem le kommenteket, ehhez a kommenthez ertem , pont akkor mondta ezt a mondatot :O :DDDDD tortent mar vkvel ilysemi?????
Ismered ugye? Marx egy éjszaka felébreszti a feleségét: - Drágám, olyan furcsa gondolataim támadtak...., Mire a felesége: - Nem bánom,..... de rendszer ne legyen belőle....
Imádom! Napi szinten hallgatom! Amit mond! Ahogy mondja! És igen. Lehet a vallással viccelődni. A humorérzéket is Istentől kaptuk! De tudni kell mi a határ. Szerintem Ő ezt is tudja!
Én faluban nőttem fel. És tényleg! Ugyanaz a szöveg!!!🤣🤣🤣🤣🤣Visítva röhögök és előttem van a gyerekkorom és nagyapám!😂😂😂😂😂 -Ja ! És volt "messzipapám"is!!!😂😂😂😂
Indiában illik csámcsogni evés közben, régen volt nálam egy szikh, csámcsogott, a japán böfögésről nem hallottam, de pont ma ettem japánokkal, ők csendben voltak, csak a gyerekek kínlódtak a késsel, villával 😊
6a566aa6a6aad686a78a6a5aa66a6aa5aa6aa5s5a5aaa5aa6a6a6a a6a67a66a6aaa5a6aa5aa6aa6a857aaa66a6sa66aaa6aaasaaaa6aaa6767saas6a6raa6r6r6s6a6aa5a67a aaasaa6aasa6aaa6a6aaaa aaaaa6a akkor 6 asszem a aaaaa6a akkor aaaaa6a aaaaa6a aaasaa6aasa6aaa6a6aaaa aaaaa6a aaasaa6aasa6aaa6a6aaaa akkor aaasaa6aasa6aaa6a6aaaa aaaaaaaaaaaaaaa a 6aaaaaaa5aasa6aaraasaaaaaaaaaaaaaasasssssassssaasaaaaaaaaaa nem aa68sssaaaa6sasaaaaaaaasaaasaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaasaaaaa 6aaaaaaaaaaaaaassaaaaaaaaaa6aaaaaaaaaasaaaaasa aaaaaaaaaaaaaaa aaaaa6a akkor aaa aaaa aaaaa6a aaaaaaaaaaaaaaa aaaa aaaaa6a aaa aaaaaaaaaaaaaaa nem aaaaa6a s akkor aaaa 8-as az a szia a a s7 aaa aaa a 7 aaa ss sajnossa nem akarok senkit a rendted apartment nem a asszem as évek alatt álló adatok az aaasaa6aasa6aaa6a6aaaa nem akarok adni arra aaaaa6a az a aksi nem tudom as az a saját kis aaa nem a saját ás a rendted a következő sajnos az aa aaaaaaaaaaaaaaa nem a aaaaaaaaaaaaaaa a a rendted apartment nem aa aa akkor azt nem lehet az az egy szem alatti sajnos az saját aaaaaaaaaaaaaaa ássa nem se6ss7sssssssssssssssasaad7saaaaaaaaasssr7assasssssssassssssasssssssssssssssssssasassssssssssassssssaassssssasssssssssssassaasaaaaaaaaaaaaaaa nem sas akkor saját az új autot nem szia és nem az igazi az új kormány és nem a mi oldalunkon az új új és 50 nem a saját az új kormány és nem az az az egy a vége az első nap számú a akkor az RTL az szia szia szia az asszony is quarantined szia az új autot nem az igazi szerelem sajnos az asztalra az szia és az egész ország egyik sem az én számom is quarantined nem a mi oldalunkon található meg kell adni az új új kormány és nem szeretném hogy szia és szia az új kormány és as saját magam az új kormány az alábbi as as években az új szabályok a szia ás szia és nem ás az szia és az egész ország számára az első nap alatt meg sem as években számos új saját magam részéről az új kormány az új ssa az alábbi számlára nem a sok sikert és a saját kis és a condom az alábbi címre szeretném az új kormány szerint az sem volt időm a sajnos azonban az szia és nem a mi oldalunkon található meg kell adni aa nem szabad hogy nem szabad az első a rendted apartment nem a szokásos as szia és szia szia és nem a sajnos az sajnos az utóbbi pár sas az sás az új kormány és nem a dt7 a rendted apartment szia és s saját ssss6s7ssssssssssssts5ss6Tr57
Legalább 5x láttam, de sokkal többször hallottam. Már kívülről tudom az összes poént. Nem csak én, a haverok is. Mégis, mindig belehallgatunk egy ilyen régebbi "Tibikeaea" estbe. Megunhatatlanok😁😂. Nagy kár, hogy az újabb anyagok messze nem ilyen szellemi színvonalon mozognak. Minél több képi megoldást használ, annál igénytelenebb a hanganyag. Pedig biztosan nem Tibike lett rosszabb. Csak elhitte a menedzsmentnek, hogy "ezeknek ennyi is bőven elég"! És úgy tűnik, hogy ez nagyrészt igaz is.
Nagyon jó volt! Felviditottak aszenzációs szólásai! Gyere megyünk a temetőbe! Te dobod ki majd a büdösvirágot a vázából! Nagyapám is ilyeneket mondott !! Köszönöm!!!
Most tűnt fel, hogy amikor a Kurosawa összes szamuráj filmjéből indul az audio változat, akkor a paprikáról beszél még mindig :D "MMMMAGJÁBÓL NE MAGJÁBÓL NE EGYÉL MAGJÁBÓL, MAH MAGJÁBÓL NE"
Imádlak .😂😂😂Vezetés közben téged hallgatni ,és már várni a poénokat ja meg a közúti ellenőrzést mert annyira röhögsz 😂😂👌🏻. Feledhetetlen élmény .!!!! De hálistenek nem kellet magyarázkodnom mert ők is szeretik a Igazi Hummort .😀
Azt mondja "Egyszerűsödik a kampány, már nincsenek tőmondatok se, csak szavak, a végén már csak hangok lesznek!" - azért fogadok, hogy nem gondolta volna, hogy tényleg eljutunk odáig, hogy már csak szmájlik legyenek!
👍🏻👍🏻👍🏻👍🏻👍🏻👍🏻 Volt egy mélyen vallásos munkatársunk, ha hiszitek, ha nem, a "qrw@ @nyját " helyett azt mondta, mikor ráütött az ujjára a kalapáccsal: Azt a cicáját ! Más. Tisztelt Tibor! A szülőföldjén szederfa vagy eperfa nő? Taszáron voltam katona, a laktanyától az objektumig, ha gyalog mentünk, fél óráig tudtunk vitatkozni a somogyiakkal ezen.... A "góré", az megvan. Felcsúton született, úgy hívják, vajda...😅 Köszönet a műsorért !!
Bodocsnek minden poenjat ertem, es orjongok rajt, talan a komoly irodalmi muveket nem ismerem. Ezzel szemben Hofit ha halgattam, sose tudtam rohogni rajt. 😀