A nagyapám öccse a második világháború után,a szibériai fogságból megmenekülve végül Budapesten telepedett le és alapított családot. A valamikori Jugoszláv, majd egyik napról a másikra a Magyar hadsereg katonája lett. Csak azért írom ezt, mert határon túli magyar vagyok a Vajdaságból. Sokszor jártunk náluk Budapesten. A Reitter Ferenc utcában laktak, de lebontásra kerültek az ott lévő szép udvarházak, amire én emlékszem és csodálatos volt. Majd ennek fejében kaptak egy lakást a hatodik kerületben a Rózsa utcában, de azt is szerettem. Imádtam Pesten lenni vendégségben náluk. Megmutatta a város nevezetességeit. A Fövárosi Nagycirkuszban dolgozott nyugdíjasként, mint portás, így volt belépőnk bármikor az előadásokra. Imádtam Budapestet gyerekként és úgy terveztem, hogy ott fogom folytatni a tanulmányaim, de a történelem közbeszólt. A 70-es és 80-as években fogalmunk se volt Trianonról, az iskolában meg se említették (érthetö) , de szerettem Magyarországot és Budapestet különösen.
Vajdaságban, Szerbiában élek .Számtalanszor jártam Pesten. Szeretem Pestet, a drága szép Pestet. Magyarországon is dolgoztam sok éven keresztül és szeretem a a magyar tájat
Megdöbbentően érdekes videó. Csupa ellentét kora: pusztulás és épülés, elnyomás és szabadság, öregség és fiatalság. De én nem tudom most nem békésnek, gyönyörűnek, nosztalgikusan idillinek látni. Ezek az emberek megszabadultak két totális diktatúra borzalmaitól, és már a puha elnyomást is értékelni tudták. A körúti képek különösen szépen magukba sűrítik ezt. Köszi a feltöltést!
@@133col Jó nagy paraszt vagy ecsém, de majd a te halálodat is kívánni fogják negyven év múlva. Vagy hamarább. Senki nem a RENDSZERT sírja vissza, hanem az emberibb közállapotokat meg a csúcson lévő Bergendyt...
@@bogika98 ...az "emberibb" közállapot volt maga a "rendszer",kedves Bogika 98,a SZOCIALIZMUS, csupa nagybetüvel! Hogy a Kovács Kati milyen aranyos volt,már akkor is.
Mindenki "mobil telefonál" !🤣🤣🤣 Nagyon imádom ezeket a videókat !! Öröm nézni a fiatalságom !!!👍👍👍 - Rózsi meg úgy néz ,,,, mint egy Gatyás ölyv ! 🤣🤣🤣🤣🤣
Akkor ez volt a trendy. Ezek nem ruhák, hanem jelmezek voltak. Tíz évvel később meg ügyvédbojtárnak voltak a zenészek öltözve a fekete öltönyökkel és keskeny nyakkendőkkel, á la new wave.
Randevú Budapesten, milyen szép már a cím is. Kapásból az elején a Syrius a Lánchíddal meg a flancos hotellel igen magasra tolták a lécet, de nálunk aztán volt mit látni és hallani a skandiknak. Hogy sok érdekes élménnyel tértek haza, abban biztos vagyok. Ez egy olyan film, amire csak azt tudom mondani: megérte megnéznem. Hálásan köszönöm.
Hát, szerintem sem volt ez annyira jellemző. Fiatalok menőztek ugyan itt-ott a hordozható rádióval, de hogy az idősebbek így álltak volna sorba, vagy sétáltak volna, az enyhén szólva is túlzás.@@quecksilberhochdruckdampfl7429
81-es vagyok és azt kívánom bárcsak most lennék ott 40-es. Mennyivel élhetőbb és barátságosabb volt minden. Azok a kocsik, az árusok, a zene,..pfff minden. Ja és feltűnő a tisztaság! Ui: ... mennyit dob, hogy látszódnak szépen az útburkolati jelek és vonalak. Ma örülsz, ha látsz egy olyat, ami csak félig van lekopva... :D
@@vallaskoziforum7264 igen, neked lesz igazd. En meg csak gondolatban voltam. Viszont a mostani elet nekem akkor is fura es kicsit szemelytelen. De ez a technika fejlodesevel jott.
@@wanderowa És ami érdekes, hogy az akkori együttesek zenéjére a mai fiatalok azt mondják, hogy azok jobbak voltak mint a mai zenék (csak meg kell nézni a RU-vid kommenteket).
Kovács Kati eredeti fazon volt már akkor is és most is az! És jól nézett ki, abszolut modern eu- s megjelenéssel! Ne felejtsük, hogy akkoriban nagyon ment a modoros, intellektuális, hű vagyok a komcsikhoz, de azért lázadó típus- főként művész körökben. Hétfőn nem volt tv adás, még az interneten sem!
"Hétfőn nem volt tv adás, még az interneten sem!" De az Intervízión még lehetett. És volt rendkívüli adásnap is, pl. amikor Farkas Bercit fellőtték az űrbe és a hírrel megszakították az adást.
Szia! Nem tom, milyen idegen nyelven tanfolydogálsz, de az elején konkrétan kimondják, hogy az ifiparkba mennek... Magyarul Kovács Kati, a felirat pedig ugyebár norvégul, mert ez egy amúgy norvég tévés produkció.
Igaz már 60 vagyok, de nagyon jól emlékszem, hogy ettől a daltól 13:00 már tizenévesen is elszorult a szívem, annyira tökéletesen festi le az elmúlást...
Sokkal népszerűbbek lennének, ha megfizethetőek lennének. A a Városligetben a tó élővilága halott, a Vidámparkot eldózerolták, a Széchenyi Fürdőben nem hallani magyar szót, mert ötszámjegyű összeg a belépő és átlagos honpolgár nem engedheti meg magának...persze régen semmi sem volt jobb. 💀🔫
A film 1973-ban készült. Igazi időutazás. Ha a norvégok megnézték ezt a kis csalogató turisztikai reklámfilmet Budapestről, utána biztosan özönlöttek ide. :) (Kevésbé vicces, hogy a film forgatásának heteiben történhetett Chilében a La Moneda (elnöki palota) ostroma, Salvador Allende halála, ezrek összegyűjtése, megkínzása, és sokak (köztük Victor Jara) meggyilkolása a stadionban (Estadio Nacional), a CIA által támogatott Pinochet-puccs során.)
Tudom, hogy nem ez volt a film fő mondani valója, de aki azt mondja, hogy Demjén a 70-es években nem játszott legalább 2 kapura, az nem mond igazat. Imádom a régi (gyermekkorom) korok lenyomatait. Régen minden is sokkal jobb volt.
72-ben apámék munkatársaival felmentünk a Népstadionba a magyar - román meccsre (a vállalat fizette), és este elámultam a Baross-téri mozgó fényreklámokon.
A Clark Ádám téri körforgalom közepén a virágból kirakott vörös csillag az máig ikonikus, mint ahogy az Osztyapenkó szobor, a 12-es busz még Ikarus 180-ként hasít a körúton Boráros tér-Moszkva tér között ha jól emlékszem... A villamos pálya felújításánál az sok Ciklon kompresszor szintén a kor lenyomata.
Syrius, Koncert Háromhúros Hegedűre És Öt Korsó Sörre. Kislánykorom (hetven-nyolcvanas evek) kedves lemeze volt, rég nem hallottam mert valamerre elkutyulódott. Pedig milyen nagyon jó. Dupla szax, háromhúros hegedű. Ettöl eltekintve, máig is utálom a hetvenes eveket. Ronda évtized volt. Ronda idök, azt hittük sose lesz végük.
"Ronda évtized volt." Tán neked. Én moziba jártam, koncertekre, Balatonra, motoroztam, bejártam az egész béketábort, tengerparton nyaraltam, pedig egy senki voltam. Kutya nem üldözött, egyetlen félelmem a katonaság volt.
Érdekesen másképp látom. Kisfiúkorom(hetvenes-nyolcvanas évek) nagyon boldog volt. Persze inkább a nyolcvanas mert '70-ben születtem de mégis! Csodás évtizedek voltak nekem. Mindkettő.
tényleg erre abszolut nem emlékeztem én se !!talän igy lett összevägva ? a Demjén igy nézett ki..?? sose lättam ebben a ruhäban,talän ezt direkt a svédek kérték,akik a filmet csinältäk ! az ABBA szerepelt ilyen rzhäkban ! akkor nem ?
a norvég TV csinálta, azt hiszem nem csak nálunk, hanem egyszerre több kelet európai országban forgattak... az akkori , vasfüggönyön inneni zenei palettát "mérték" fel
@@nagyadam8813 A felirat is norvég. Aki nem ismeri a két nyelvet, onnan is megnézheti, hogy az ö hangképe a svédben ö, a norvégban, dánban ø amint itt is.
Nagyanyám sokszor hallgatott ilyen cuccokon zenét vagy aktuális híreket,viszont ezek a bandák akkoriban nagyon igénytelenek voltak,már értem miért nem hallgattam őket soha gyerekormoban.
Egyszer Miskolcon léptek fel és Bergendy Péter végigment a főutcán ilyen cuccban, kalapban, és egy zsebóra lógott a nyakában. A gyalogosok megbámulták.
Ez trendy volt - gondolom. Ebben semmi "ratyi" nincs, az akkori nyugati zenekarok mind igy öltöztek. Ez az öltözet jóval később lett a szexuális kisebbség megkülönböztető kiváltsága...
Aldobolyi Nagy György két hasonló dalát is énekelte akkoriban Kovács Kati, sláger volt mindkettő: A régi ház körül, illetve a Hull a hó a kéklő hegyeken... Jellegzetes Aldobolyi dallamok.
A Hull az elsárgult levél c. korabeli nagy slágert a film kb. 20. perce környékén itt nem Máté Péter énekli, akivel ez sláger lett, hanem a "Mónikás-Harmónikás" Solymos Tóni... :)
az is volt Lajos ! teljesen más es fantasztikus világ volt. 18 evesen kezdtem az évtizedet. képzeld csak el......... azok a csajozos idők ! huuuuuuuu,basszus .ma ,70 evesen írom ezeket a sorokat. Kurva szar erzes.....
...ami eredetileg Express volt (Solymos Tóni). Máté Péter csak feldolgozta illetve felvette ő is. Az már más kérdés, hogy mindenkinek ez utóbbi maradt meg...@@BaliBoy28
Egyébkét ez egy nyugatnak szóló propaganda film, talán a legjobban a körúti emberek ruházatán látszik leginkább a megrendezettség: farmer, rövid szoknya, modern öltöny, napszemüveg, stb.: 19:51
Azért akkor a kőrútnak nem volt ilyen kelet- balkáni bazár hangulata, mint most. Persze akkor is ott volt a Rákóczi tér, a Blaha, de inkább egy trendi része volt Pestnek, akár csak a Kossut Lajos utca, most szintén förtelem.
@@giovanniczermanek4936 A kutyám születési éve. Sőt a név is az övé. Kielégítő a válasz? De ez mennyiben is kapcsolódik a témához kedves Csermanek úr? Olyan ismerős a neve, hallottam már valahol?
Kovács Kati az előszobájába volt, hogy a Magyar Joplinná váljon, olyan hangi adottsága volt. Viszont aprópénzre váltotta magát olyan ""dalok""" (igen 2x tettem idézőjelbe) előadásával, és adaptálásával mint pl Józsi Hol Vagy, és Különben Dühbe Jövünk-el aminél lejjebb csak mulatóssal mehetett volna. Kár érte.
54--es vagyok és 73-ban már vidéki kis fosli beat zenekarunk volt...Sokan próbálták zseninek kikiáltani Katit...ő egy kiemelkedő táncdalénekesnő volt...de nem több...Jött a nagy Szabó Gábor...a "világ legnagyobb dzsessz gitárosa" a nagy júeszéből...erőltették Katit, hogy lépjen fel vele...hát egy kínlódás volt a műsor...Kati szakított is ezekkel a különcségekkel...ahhoz képest, hogy valóban képes volt rockosabb nótákat kiválóan leénekelni...@@tamasgudmon3864
Kovács Kati jó énekes volt, vitathatatlan, elég meghallgatni a Legtöbb nap nagyon unalmas kezdetű számot ( - nem innen, hanem lemezől vagy normális hangminőségben ). De mint színésznő nulla volt (egy időben több film-főszerepet is eljátszott!), és itt is gyenge, igaz, a szerepe is az, csak bájolog,
Trotyli lepusztult komcsivilág a szabadság kicsiny sejtjeivel: exkluziv polgári mulatóval a valutás turistáknak, csodás EU-konform énekesnővel és - bár nem ezek vannak a filmben, de mi tudjuk - világszinvonalú zenével és zenei fesztiválokkal (LGT, Omega ésatöbbi)...
@@wanderowa Mindennél van rosszabb... Románia a 70-es évek végétől ugyanazt hozta, mint Magyarország az 50-es években, kőkemény totalitárius diktaturát. A magyar langykommunizmus hányingerénél is volt rosszabb. Ez nem az ország lenézése, hanem annak a borzasztó kornak a rendszer szintjén.... A kommentemben említem a világszinvonalú pop/rock zenei életet. Ilyen szinvonal nemcsak Romániában, de az egész keleti blokkban nem volt - egy az egyben mehetett volna világsikerre, ha nem a vasfüggönyön túl van. Azért igy is elég messzire eljutott (Omega, LGT), sokan ismerik...
@@kevhynaleks2631 Itt nem volt kommunizmus (máshol sem), és számomra utólag nem tűnik borzasztónak és hánytatónak, pedig akkor nem nagyon tetszett. Most van összehasonlítási alapom, és most sem tetszik sok minden. Ami a zenét illeti, Csehszlovákiában és Lengyelországban is voltak jó zenék (Blue Effect, JazzQ, SBB, Czeslaw Niemen, stb.), csak itt nem sokan ismerték azokat. Az Omega és az LGT többször is kipróbálta magát "nyugaton", - az LGT az USA-ban is, nem lett világsikerük, bár ez számomra nem von le semmit a teljesítményükből, mert a világsiker nem csak a tehetségen múlik.
@@wanderowa A csehszlovák és lengyel zenekarok fényévekre voltak a magyaroktól, soha semmilyen nemzetközi sikert nem arattak, egyszerűen nem voltak világszinvonal, legalábbis nem, a Rock/pop szintéren. A magyar zenekarok nem tartozkodhattak külföldön csak limitált ideig, különben disszidensnek nyilvánították volna őket. Emellett - az LGT rendkívül sikeres amerikai turnéja után itthon lejáratokampány kezdődött ellenük, és a zenészeknek dönteniük kellett, melyik országot választják továbbiakban. Egy maradt kint.. Utólag sopánkodni azon, hogy nem lettek olyan sikeresek, mint arra lehetőség lett volna, ha nincs vasfüggöny - gusztustalan. . A langymeleg foshkorszak összevetésre sem érdemes a mai korral, a mai annyival jobb. A mai korban idősebbek nyilván akkor voltak fiatalok, tehát ők a fiatalságuk szép emlékét keverik össze a korról alkotott objektív benyomás lehetőségével, így a kettő egyszerűen szubjektiven összemosódik a fejükben. Ezért nem rovom meg őket, de komolyan sem vehetőek az ilyen vélemények. Akiknek az a kor "jó volt", az a numenklatúra része volt, azoknak az elvtársaknak az elfogódottsága pedig nem érdekel. Sajnálatos, hogy a langymeleg kort langymeleg átmenet kísérte, így nem volt mód éles cezúrával kívágni a múlt ezen zhombyjait a közéletből, így a kútmérgezést máig folytatják.
@@kevhynaleks2631 Nem hiszem, hogy ismered a felsoroltakat, de annyira voltak fényévekre, hogy pl. az LGT az SBB-vel (Silesian Blues Band egyébként) turnézott Lengyelországban és itthon is, ahol láttam is őket, nem kellett az SBB-nek szégyenkeznie, sőt. Czeslaw Niemen-t nyugaton is elismerték. Ezek inkább progresszív rockot játszottak, és abban jobbak voltak a hazaiaknál (ha volt itt egyáltalán olyan). Azt viszont visszautasítom, hogy meghatározd, hogy mi "mosódik össze a fejemben", főleg, ha akkor nem is éltél, és abból ítélkezel, amit azóta a tankönyvekben "mostak" össze.
Miben volt lemaradás? Ruhákban? Ne viccelj már! Behozták a "nyugati" szart már akkor is! Ami hányingeres volt Magyarországon, az a nyugatimádó giccsbehozatal volt!