Köszönet a nemzet két öregjének minden beszélgetésért, tanításukért, mert sokunk fejében kapcsolták fel a viharlámpást. Jó egészséget kívánok nekik és családjaik valamennyi tagjának!
Az egészséget Laci bátyánk is szóba hozta ezért bátorkodnék egy kicsit bele kotnyeleskedni! deszakralizáltan - ép testben ép lélek, szakrálisan - ép lélekben ép test Már régóta ismert az orvosok körében (is), hogy pszichoszomatikus (lelki eredetű) megbetegedés, csak senki nem akarja megérteni, vagy komolyan venni! Ha komolyan vennénk rájönnénk, hogy másmilyen nincs is!! Minden visszavezethető a lélek romlására, felfelé vezető kapcsolatunk (a létránk) elvesztésére! "Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." W. S.
Ágika! Ó szent együgyűség! Sóhajtott fel szegény Husz János az égő mályán, amikor egy hozzád hasonló (1 ügyű) vénasszony még rőzsét vitt oda. Konstanz-1415.
@@AGNES.HALLAI Ha valaki kommunista és munkásőr volt, az Orbánc Győzi bá lehetett akinek a vörös zászlóval kitüntett ezredében anyud tábori nótafa és furulyás volt.
Úgy, úgy! Még vagy ezer s.-nyalót! Csak ki fogja a közkasszából kifizetni, mikor csontüres , brutálisan eladósodott a költségvetés? Még pár ezer pióca kell az adófizetők nyakára?
Ha Isten meg van minden meg van! Ha van haza, család de hiányzik Isten akkor semmi sincs meg(illetve meg van de az az Isten ellensége)! Sajnos Istentől nagyon messze került a világunk és országunk is! Ideje vissza térni! Keskeny út vagy széles út, Ninive vagy Szodoma? Pontos időpontot csak az Atya tudja de minden jel arra mutat, hogy a szétválogatás(búza vagy ocsú) jön, de előtte még lesz megtisztítás ami nagyon keménynek ígérkezik! Vissza Istenhez, ez ma a legfontosabb feladat!
Olybà tűnik,hogy nagyon kiderült,a sàrkànyok hàzàban csakis a megosztottsàgon alapuló BÉKÉTLENSÉG az úr... Ami -sajnàlatosan- a felszíni helyettes àldozati jàtékszer -szereplő "kiràlyok"egyikének a tudatàig sem ér el....!A "rangos" hölgyek pedig hagyomànytiszteletből hàzasodnak és szülnek,TÉNYLEGES BEFOLYÀS HÍJÀN...Így a hímsoviniszta fasisztàra gyúrt felszíni paravàn vezetéssel tovàbb lehet jàtszatni a fiktív uralkodói "csalàdi szaporulatot"..Ez a hímsoviniszta fasisztàra gyúrt horror làtvàny,illetve horror "uralkodói viszony"kinek jó?!A BOLYGÓNKON SENKINEK... Arra viszont többszörösen "elegendő",hogy a KISÉRLETI copy bolygónk az EVOLÚCIÓS ROSTÀN kipottyanjon... Ez vonatkozik a leuraló, gyarmattartó "istenekre" és a leuraltakra egyarànt...!!..Olybà tűnik,hogy a EQ-mellett az IQ-t is minden FAJ "feje" ELVESZTETTE.... !! Az ilyen típusú helyettes àldozati börtön "civilizàciók"az irànyított szeppuku agynélküli végrehajtói....Erre az erkölcs nélküli agóniàra hogyan lehetne hatni,hogy minimum ÖNVÉDELMI SZEMPONTBÓL KEZDJÜNK -kollektíven- MAGASRENDŰVÉ VÀLNI?!...Tíz éve éjjel-nappal erről írok minden létező felszíni és "lentfönti" lakónak....!
@@ildikoszombatineboda5643 Orbán génhibás spremája ott díszeleg még a kiskosztümöd gallérján. Vidd el hamar pucerájba, hacsak nem karod hasznosítani zsarolásra, vagy hungarikumként őrizni.
Áhh, kedvenc műsorom, amikor ez a két srác egy műsorban szerepel. :D A stílusuk nagyon szórakoztató és emellett mégis végtelenül deep. :D Mindennel egyetértek amiről dumálnak :D
Remek beszélgetés volt, köszönet érte. Nagyon remélem hogy egyszer eljön az idő amikor az ukrán lakosságot ért kár nyomor veszteség miatt (nemcsak az elmúlt 1 év hanem amit az usa csinált velük az elmúlt 8-10 évben) kötelezik a félcédulás úri alvilágot (usa birodalom és csápjai belertve a csodás zelenszkijt) magánvagyonából történő kártérítésre és hogy a javakat vissza fogja kapni az Ukrán lakosság. Nagyon sajnálom hogy a félcédulások akiknek ez csak egy szórakozás emberek millióit nyomorítják meg anélkül hogy valaha is ezért egyenként felelnének vagyonnal és szabadság vesztéssel és a közügyektől való örök életre történő eltiltással.
Akkor a mi köpcös trógerunk is kártérítésre kötelezett lesz, ugyanis közpénzből, köztulajdonú ingatlanokból, vagyoni értékű jogokból tőkésítette a családját és a brutális vagyont összegereblyéző NER oligarcha barátait.
@@istvansebestyen3541 Így van, ha hazai tulajdont akarunk azt vagy államosítják vagy magánszemély nevén van, ha más jogi formát nem lehet csinálni. A kérdés számomra nem az hogy magyar magánszemély nevén van hanem hogy ez a magánszemély ne adja el ezeket a javakat a globál befektető banda, black rock és társa kezébe. Ez a kettő az ami közül szerintem lehet választani vagy ugyanaz lesz mint a 90-es évek elején hogy az összes termelő, feldolgozó ágazatot kiárulnak (látjuk mi lett belőle) külföldi kézre juttattak saját vagyon gyarapodás miatt az akkori döntéshozók vagy megemésszük hogy ez olyan magyar magánszemélyek tulajdonában van, akik nem mi vagyunk, DE amit nem adnak el külföldre. Ha ezt csak a fidesz közeliek nem adják el akkor legyen az ő kezükbe, ha van más is aki a nevére veszi és magyar tulajdonoban marad, úgy is jó. A lényeg hogy minél több hozzááadott értéket termeljen a hazai közjónak és ezzel még adósak a jelenlegi fidesz közeli tulajdonosok. Meg azzal is adós a fidesz hogy a káros beruházást ne engedélyezzen, pl.: akkugyár és a Göd esete. Van min csiszolni mindig.
@@ildikofodor1118 Olyan hazai tulajdont szeretnénk , ahol nem az Orbán közeliség, bűnsegédi státusz, szervilis mentalitás lenne a siker, előrejutás kulcsa.
Én A Boros úr mellett vagyok, Bogár úr lekicsinyli az emberiséget szerintem. Nagyon jó a vita műsor.! Nagyon nagy eredmény, hogy ismerjük már a farizeus alvilági bankár gazemberek működési módját, A világon mindenhol, csak ők nem beszélhetnek nyíltan.
Most a mi farízeus (és kegyenc) bankárainkról van szó? A gügye ám roppant szervilis Pénzáros Lölőről, akinek a lopós kezéhez két bank is köthető (MKB és Budapestbank), majd 2023-től a Takarékbank, vagy a Nemzet vejkójáról (és Récsölről), aki ma a Gránit bank új tulajdonosai?
Drábik mester mellett ajánlom mindenki figyelmébe aki KONKRÉTUMOT is szeretne hallani a háttérhatalmat képviselők mibenlétéről hogy itt a YouTubon nézze Facsar Imre által feltöltött videókat.
''A képernyőről száműzött háttérképp''..... Ahogy korábban is mondottam volt. Sajnos a nemzetinek nevezett oldal is szennyezett az szdsz-szel. Így a hírtv IS. Ahogy a mindennapjaink is. Ezért kell, hogy a Magyar Magyarok Mozgalma széleskörben kiterjedjen.
Hogy mi is az a Magyar Magyarok Mozgalma: A Magyar Magyarok Mozgalma, a magyar nemzetiségűek közössége. Nem mások ellen, de magunkért! A mozgalom létrehozásának oka, a nemzet meg-és fennmaradásának hosszútávú kidolgozása, a kidolgozott tervek gyakorlati végrehajtása. A magyar magyarok közösségekbe szervezése, majd egységes, erős, megkerülhetetlen szervezetté alakítása. Ahol magyar nemzetiségűek vezetői, csak és kizárólag magyar nemzetiségűek legyenek. Stratégiai fontosságú pozíciókban csak és kizárólag magyar nemzetiségűek lehetnek. Minden hazai nemzetiség önmagát képviselheti és képviselje. Távlati cél, a Kárpát haza minden nemzetiségével való szoros, kölcsönös érdek és tisztelet alapján való együttműködés. Cél, a magyar nemzet történelmének, hagyományainak, értékrendjének visszaállítása, a nemzeti érdek képviselete. Magyar jóléti társadalom kialakítása. Aktuálpolitikától, valláspolitikától, külföldi befolyástól védve az évezredes szkíta erkölcsi alapú értékeinket. Határozott különbségtétel a magyar állampolgár és magyar nemzetiség között. Határozott képviselete a Szkíta-Hun-Magyar rokonságnak. Rokon népekkel való szoros kapcsolat, együttműködés, stratégiai szövetség. Várjuk a magyar nemzetiségűek csatlakozását.
Ezt kellett volna tanulnunk az iskolában a demokráciáról is úgy, mint a többi megvásárolható lehetőségről. Sokkal többre mentünk volna vele. Igaz akkor sem volt sok beleszólásunk a dolgokba, most sincs, csak a népet hagytuk ki ebből az egész sületlenségből. Mert ugye a nép termeli meg munkájával mindazt, amire egy adott közösségnek szűksége van. A rabszolgákat pénzzel fizetik! Kit ennyivel, kit annyival fizetnek ki. Mindannyian részesei vagyunk a Rendszernek. A politikus ugyanúgy, mint a király, vagy az utcaseprő. Titkos társaságok hálózata figyeli minden mozzanatunkat. Az elesetteket ugyanúgy, mint a magukat jómódúnak képzelőket. Kína-Amerika-Ausztrália- Nagy Brittania egy új világot épít már a hetvenes évek óta a bankárok megbízásából. Mindenki részese ennek a ronda játéknak, a német is az volt, párbajképessé tették júdáspénzen, majd a mai napig irtani próbálják őket. Most a keleti kereszténység van soron, ölik egymást a szlávok. A remény hal meg utóljára... Köszönjük a gondolatokat uraim!
És honnan tudjuk hogy az emberiség elérte a 8 milliárd lélek számot tekintve hogy naponta csakk az orosz ukrán háboruban százasával halnak meg és még idejön a többi tényező mint betegségek , balesetek ,teror cselekmének, járványok és sok sok más tényező . Valóban ez a médiában hiresztelt szám valós ?
Orbanisztány nagyon kilóg a környezetéből. Irigyek az unióban az Orbán klánra (akik ezeket a trógereket futtatják) mert senki akkora magánvagyont nem tudott összeharácsolni, mint a Kárpát medence gániusza.
1:15:34 Nagggyon jó a kérdés - és sajnos kábé ilyen választ is vártam. Nekem így utólag lenne még egy kérdésem. Még a szörnyűséges gyilkos kórság alatt, ki más, szintén a Mi Gyurkánk bedobta az ötletet ezekre az "öröklejáratú" kölcsönkre. Akkor valami teljesen eszement számot dobott be, valami 1,5 EZER MILLIÁRD ajrót vagy mennyit. Itt bennem felötlött a kérdés, hogy ugye 1) ha az ajrót az ECB adja ki - akkor minek kölcsönvenni? Merugye AKITŐL kölcsön vennénk, az is csak az ECB-től tudja (elvileg) beszerezni. 2) egyáltalán KINEK VAN ennyi ajrója a sufniban, amit most csak úgy "kölcsönadna" (az ajró saját "gazdájénak" ugye)? Utánanéztem, és olyan 3 ezer milliárdnyi euró van most emittálva - ennek a FELE valakinek a padlásán porosodott? Mit csinált ez a zsé eddig, nem forgott? Szóval valszeg itt is ugyanaz a logika érvényesülne, mint a normál hétköznapi hiteleknél: az a pénz addig NEM LÉTEZIK, amíg valaki alá nem írja, hogy fizetni fogja. Ha ezt aláírta, akkor "megteremtik". Szebb korokban az ilyen ötletekért elevenen megfőzték az embört.
Remegve hallgattam, hogy BOROS, azaz az ANNOI "polgetikus". Utána néztem, bár lehet a testvére, avagy nem. Kit véd a Filozófiájával mint 1 közgazdász. Innen is nehezen érdekel. Bogár László Ő tiszta.
Így működik az unió: "Mi eldöntünk valamit, meghirdetjük, majd várunk egy kicsit, hogy mi történik. Ha nincs nagy felháborodás, mert a legtöbben meg sem értik azt, amiről döntöttünk, akkor tovább folytatjuk, lépésről lépésre, míg már visszaút nem létezik." Jean-Claude Juncker Az Európai Bizottság elnöke Megjelent: Der Spiegel 52/1999
Kedves uraim o''rom o''no''ket halgatni isten o''rize meg o''no''ket me'g nagyonsoka'ig jo'ege'szse'gben ijen okosembereket ropantosan nagy e'llvezet az o''n ta'rsasa'ga'banleni a teve'n keresztu''l !!!!!!
14:47 -nél megállítottam a videót. Az eddig elhangzott állítások közül néhányat pontosítanék: 1, a szakrális kultúra és a "halál" kultúrája nem egymást követő kultúrák, hanem együtt létező kultúrák, amelye a a Föld különböző pontjain egyedileg változó egyensúlyi állapotban vannak, s ha valamelyik dominál hosszabb ideig, akkor azt korszaknak tekinthetjük. (Jing-Jang azt fejezi ki, hogy ezek teljességükben mindig egyenlő nagyok, a belső dinamikájuk is egyenlő nagy) Tehát a "halál-kultúrájának" dominanciatörekvése az teljesen természetes, a valódi kérdése az az, hogy a szakrális kultúra képviselői azok miért nem egyenlítik ki ezeket a dominancia-törekvéseket, illetve miért nem dominálnak a halál kultúrája felett? 2, Szóval, a szakrális kultúra nem háttérbe KERÜLT, hanem háttérbe SZORULT, amiért önpuszító módon korrumpálódott. 3, tehát a halál-kultúrájában feszülő törtetésnek szabad utat adott a a szakrális kultúra elsilányosodása. 4, meg kellene érteni, hogy az embernek az Istennel való kapcsolata határozza meg az egyéni kultúrát, és az egyéni kultúrák összegződése alkotja a halál-kultúráját is és a szakrális kultúrát is. A halál kultúrája akkorára fog dagadni amennyire az istentelen emberek száma gyarapodik. (a vallásos ember az NEM bizonyosan azonos az Istenes emberrel) 5, nyoma sem látszik olyan törekvéseknek, amely az Istenes emberek számának növekedését segítené. Ebben kellene egy kis kutatást végeznie a "tudós" uraknak, hogy hol, milyen módon, mennyi ember fejlődése történik éppen most az Istennel való kapcsolatuk viszonylatában? A helytelen (pongyola) értékelések és eszmefuttatások sem a valódi okokat, sem pedig a valódi megoldásokat nem tárják fel. Befejezésül a kutatásaim legfontosabb megállapításait megosztom veletek: Az ember idegenkedik Istentől (az örök igazságoktól), emiatt nem képes megoldani az élete problémáit, hanem csak "kezeli" azokat. Az Istetől való idegenkedés valódi és mély fájdalmakból eredő, és az alacsony fejlettségű öntudat által meghozott döntés. Az ember élete akkor léphet ki az Istetől való elzárkózás állapotából, ha az öntudatunk elegendően fejlett lesz ahhoz, hogy megváltoztassunk az Istentől való idegenkedésünket. A mai társadalmak értelmiségének tisztában kellene lennie azzal, hogy Istentől idegenkedő emberek alkotják a népesség döntő részét, és ennek megfelelően kellene védelmezniük az emberiség túlélését szolgáló folyamatokat. Ma az értelmiség nem elég értelmes ahhoz, hogy fegyelmezés által életben tudja tartani az Istentelen tömegeket. Ezért a halál-kultúrája dominál ott, ahol nincsen szigorú fegyelem. A liberalizmus a fegyelem rombolásával öngyilkosságba taszítja a közösségeket. Lehetetlen a teljeskörű demokráciával megfegyelmezni a liberalizmust. Ezért a szigorú közfegyelem megakadályozásával a liberál-demokrata eszmeiség ma már mint egy palackból kiszabadult dzsinn, szabadon garázdálkodik a világban. És ez a dzsinn nem fog szépszóra visszabújni a palackjába, a dzsinn elleni háború nem elkerülhető. Orbán Viktor nagyot téved, ha azt hiszi, hogy a békét tárgyalásokkal meg lehet teremteni. Béke csak akkor lesz, ha minden dzsinnt visszadugaszolunk a palackjaikba.
...az az ellentmondás, hogy a család, haza Isten hármasában látják a szakralitást, de saját maguk is be ismerik, hogy csak és kizárólag emberről, azaz egyénről, individuumról, énről lehet beszélni, hisz(lásd pl 19 percnél) az a fogyasztó, és az a valódi létező, az amelyik mint önszervező rendszer képes dönteni, az amelyik megalkotja a családot, a nemzetet, és Istent. Igen Istent, hisz az az emberi fantáziának a szüleménye, így a kérdés nem az, hogy létezik-e, hanem hogy miért van az, hogy minden emberi közösség létre hozza a maga Isteneit? (Erre a matematika létezése már megadta a választ, véleményem szerint, azaz, hogy ez a rendszer aminek a teremtményei vagyunk örök, és tudatos). Szóval csak és kizárólag egyetlen szakralitás létezik azaz az "ÉN" szakralitása. Ez köszön vissza az emberi jogokban, amit pedig a keresztényi értékeknek köszönhetünk, annak, hogy az Isten a saját képére teremtette az embert, és hogy mindenki egyenlő (nem egyforma) az ő színe előtt, ez jelent meg Európa bő 1000 éves jogi fejlődésben és ez az amit a felvilágosodás a korábbi időszak tapsztalataiból leszürve fejlesztett tovább egészen addig, hogy ma már alap jogként tekinthetünk a méltósághoz és az egyéni önrendelkezéshez füződő (valós)szakrális érdekeinkre.
Igaza van Bogar urnak: " ebbol a rendszerbol nincs [ talan a jovoben valamilyen csoda folytan ] kilepes ".. Erre a legjobb zenei pelda az EAGELS egyuttes szama - HOTEL CALIFORNAI, ahol a szoveg mondja: " You can check out any time you like But you can never leave = barmikor felrughatod a bakancsot, de sose mehetsz el "......
Kedve Imre! Isten, család, haza az egyedüli helyes sorrend! Hát ennyit sem tud???Ajjajj! Később László is elszúrta ezt. Hát kik maguk tulajdonképpen? Talán szabadkőművesek? Malteros a ruhájuk, ha ezt az alapvető sorrendet nem hajlandók rendesen betanulni.
:( Borost közvetlenül a rendszerváltás előtt, 1989-ben a kommunista állambiztonság III/II-es csoportfőnökség D-8-as fedőnevű főoperatív tisztjévé nevezték ki.
@@antioxidanti ugye nem gondolod, hogy a két neves professzort hazugoztam le? ha mégis akkor segítek: a fent írt és "csuda hazugot" is jelentő 2 angol szó fonetikusan Vonder Lájernek olvasható és viccnek szántam de látom itt nem mindenki érti az intelligens szójátékot...legalább nem vagy provokátor...
Gyatra hangosítás , kár hogy az előadást agyon csaptak ezzel. Hiába jó az előadás, ez marad az utókorra, ez még egy lagziban vagy tüntetésen is hitvány hangosítás.