Köszönöm a technikákat, a TANÍTÁST. Fantasztikus, hogy lehet/maradhat NŐ, nőies valaki. Lehet "professzionális" anya és dolgozó NŐ, meg lehet teremteni az egyensúlyt. Munka, kőkemény munka, Ők ketten mégis derűvel, stílussal, EGÉSZSÉGESEN meg tudják tenni. Példák vagytok, szerintem nem csak nekem. Hála.🙏
Hesna elkepeszto. Termeszetes, nyugodt, teljes. Wholesome- ez jutott eszembe eloszor. Latszik az is, hogy mennyire beleasta magat a pszichologiaba, es nekem ugy tunik nala az ongyogyitas jol is mukodik. Olvasom az Amerikai naplot, sok sikert a Berkeley-n!
Szívből köszönöm a beszélgetést. Élmény volt hallgatni, temérdek belső felismerést hozott. Nagyon szépen köszönöm Kitti, hogy beszélgetésről beszélgetésre láthatjuk, tanulhatjuk, hogy hogyan lehet értő fülekkel hallgatni egy másik embert. Tanulságos látni azt, ahogyan jelen van a beszélgetésben, ahogyan kérdez, ahogyan határozottan, ugyanakkor lágyan vezeti a beszélgetés fonalát. Hesnának pedig köszönöm, hogy saját belső folyamatait kitárva lehetővé tette számunkra, hogy egy kicsit azonosulni tudjunk vele, belső vívódásival, amelyekre talán esélyünk nyílt rálátni akár magunkban is.
Ahhoz, hogy a szülő jobban elviselje a pattanásokat (vagy bármi mást), ahhoz az vezetett, hogy ő egyszer már elviselte, és visszanézve utólag könnyebb. De ha sikerülne elvenni a gyerektől a pattanásokat, azzal elvenné azt a későbbi tudást is, amihez ezek a pattanások segítenek hozzá. Szóval azoknak a pattanásoknak ott van a helyük, ahol épp vannak.
Kittinél mi volt a célja a trauma kérdéseknek? Hesna útja egyenes,iskolában éltanuló 15 évesen amerikai ösztöndíj, karrier ív is egyenes mert magasan áll végig,Szülei csodálatosak,van saját családja is.Neki nincs traumája van ilyen is bár ritka de Kittinek ezt elkellene fogadnia.
Az lenne a helyes, ha mindenki sírva fakadna egy háború láttán... Együttérzés nélkül csak félember az ember...A nárcisztikusok ilyenek... Reklám van utána egy Mediátorral. Ha ilyen nárcisztikus egy "társ"? MENEKÜLNI! RU-vid: NárciszCoach:"A nárcisztikus titkos beszédének a leleplezése"
Elnezest az ekezetek hianyaert, nem magyar a billentyuzet. Igazi feltoltodes volt nezni, hallgatni ezt a beszelgetest. Tele olyan gondolatokkal, amelyek segitenek abban, hogy mas perspektivabol is erdemes a dolgokra tekinteni.
Drága Hesna! Mindíg nagyra értékeltem riportjaidat! Hogy bele tudtál menni a FÉLELEM KÖZEPÉBE! Említetted most a "visszautasítás", pattanás miatti szégyenérzés témáját...Azt hiszem értékelni tudnád a BioLogikaOpenUniversity előadásait - ha a háborúzó, stb bajt-okozó emberek viselkedésének okait meg akarod ismerni...hogy mitől lesznek "harciaskodókká"... hogy mitől válnak beteggé az emberek...A magyar egy BETEGES TÁRSADALOM szegény...