Тёмный

Dunai szénrakodó - Esztergom 

Száraz Gábor
Подписаться 70
Просмотров 303
50% 1

Esztergom mellett a dunai rakodó, illetve kötélpálya állomás, vagy ismertebb nevén szénrakodó, a Dorogi Szénbányák szállító és elosztó üzemegységének volt külön részlege. A konstrukció 1927-ben kezdett el működni. Az építés első fázisát jelentő alapozást a lehető legalacsonyabb vízállásnál végezték el, az alapok 5 méter mélységben vannak a folyó meder talajszintje alatt.
Az építmény funkciója az volt, hogy a dorogi szénbányák által kitermelt szénport folyami uszályokra továbbítsa. A beton alapokon nyugvó acélszerkezet több, mint 5,7 kilométeres kötélpályával volt összeköttetésben a szénbánya osztályozó egységével, ezen a pályán érkeztek a szénporral megrakott csillék a Duna partjához. A hajókra rakott szenet főként a csepeli erőműbe, illetve a fővárosi ipari létesítményekbe szállították. Amikor még funkcionált a szénrakodó, a vízben két hatalmas lábon álló, több emeletnyi magasságban lévő közel kétszáz négyzetméter alapterületű termében fogadták a szénporral teli csilléket. A kötélpályán beérkező fém kocsikat egy három-négyfős személyzet leforgatta a rendszerről, majd azok tartalmát az úgynevezett bunkeres surrantón, azaz egy csúszdán leöntötték. A surrantók az uszályokhoz csatlakoztak, a szénpor így került a hajókra. Az üres csilléket a munkások visszaillesztették a kötélpályára, melyek tovább indultak Dorog felé, a bányához. A szénrakodóban egy puffer, vagyis egy tároló is volt, ebbe azt az anyagmennyiséget rakták, mely arra az időre volt jó, amikor a megrakott uszályt felváltotta az ürest. Az egyedi helyen és speciális adottságokkal bíró vízben álló épületet csónakkal közelítették meg a munkások, akik a kikötés után egy vaslétrán kapaszkodtak fel a magasban lévő teremhez.
A dunai rakodó kapacitása elérte a napi ezer tonnát is, ezt a teljesítményét 1963-ig tartotta, akkor leállították a szállítást, illetve ekkor került sor a kötélpálya és az építmény berendezéseinek elbontására. Az épület, mely ipartörténeti emlék, 1970 óta áll üresen, a két hatalmas talpazaton álló szerkezet már csak a fémvázból és a falburkolatból áll, a házrésznek még a padlógerendáit is elvitték.
A szénrakodó már hosszú évtizedek óta jellegzetes megállója, látnivalója a dunai csónaktúráknak, városnéző és kiránduló útvonalaknak.
Video Production: Skyhall Drone
Email: hello@skyhalldrone.hu; skyhalldrone@gmail.com
Web: skyhalldrone.hu/
Music: Ludovico Einaudi - Nuvole Bianche

Опубликовано:

 

24 май 2024

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии    
Далее
Vármegyejáró: Esztergom
16:11
Просмотров 3,9 тыс.
СКОЛЬКО МОИХ ТРЕКОВ ТЫ ЗНАЕШЬ?
00:41
Hogy mi van egy magyar kastély mögött? Íme…
8:30
Búcsút inthetünk a zöld rendszámnak? | Trend FM
8:35
Horgászat a Dunán, Esztergom :)
9:24
Просмотров 2,9 тыс.
10 Magyar elhagyatott falu [#2.]
9:08
Просмотров 604 тыс.
Esztergom top 10 legszebb helyei // Visz Dorina
7:21
Rejtelmes kút és titkos alagút Majkon
26:50
Просмотров 170 тыс.