Тёмный
No video :(

Egyszerű kovácsolt tárgyak készítése 

Magyarországi Kovácsmíves Céh
Подписаться 1,5 тыс.
Просмотров 17 тыс.
50% 1

A Magyarországi Kovácsmíves Céh megalakulása óta dolgozik a kovács mesterség életben tartásán. Ma, amikor Magyarországon nemcsak a kovács szakképzés szűnt meg, de még a szakmák jegyzékéből is törölték ezt a négyezer éves múltra visszatekintő szakmát, már csak néhány fanatikus művelőjén, és a kovácsolás iránt szenvedélyes érdeklődést érző embereken múlik, hogy ne teljesedjen be a már évtizedekkel ezelőtt kimondott ítélet: Ez egy kihaló szakma. Ezért kezdtünk bele 2019-ben egy oktatófilm sorozat készítésébe. Segítséget szeretnénk nyújtani azoknak, akik keresik a módját, és erőfeszítéseket tesznek ennek a nehéz mesterségnek a megismerésére. Filmjeinkben az alapoktól a mester szintig bemutatjuk a szakma fogásait. Igyekszünk egy jól követhető lépésekből összeálló folyamatot összeállítani, amit végigjárva bárki, aki elég időt és energiát tud ráfordítani, és az alapvető szerszámokat beszerzi, a bemutatott gyakorlatokat elvégezve a kovácsolás tudományának birtokába juthat.
Az első elkészült filmünk a kovácsolás alapműveletiről szól. Az üllő melletti alapállás, a kalapács tartásának, mozgatásának, tehát a kalapálás hatékony módjának bemutatása után a nyújtásnak, szélesítésnek, vállazásnak, zömítésnek, lyukasztásnak és hasításnak, vagyis az alapműveleteknek egyszerű példáit vesszük sorra, rámutatva arra is, hogy ezekkel a műveletekkel milyen formaalakítási eredményeket érhetünk el.
A sorozat második részének nagyon egyszerű, tradicionálisan a kovácsinasok feladatai közé tartozó kovácsolt tárgyak készítése a témája. Ezeknek a kisméretű eszközöknek az elkészítése során begyakorolhatjuk az alapműveleteket úgy, hogy hasznos és csinos tárgyakat hozunk létre, ugyanakkor az alapműveletekből kialakított egyszerű műveleti sorrendek jó példáival ismerkedünk meg.
A harmadik rész az üllő és a kalapács után legfontosabb kovács szerszám, a tűzi fogó készítését mutatja be. A kovácsok nagyon sok szerszámot maguk készítenek el, ezek között a fogók kiemelkedő jelentőségűek. Beszerezni legfeljebb más kovácsoktól, vagy ócskapiacokon lehet őket. Ezért is nagyon fontos, hogy a kovácsmesterséget gyakorolni akarók a tanulási folyamat korai szakaszában megismerkedjenek a fogókészítés folyamatával, a jó fogók jellemzőivel, hogy minden új feladat megoldásánál megfelelő szerszámot készíthessenek maguknak. Mindemellett a fogókészítés kitűnő kovácsolási gyakorlat, szinte minden alapművelet gyakorlására, és a műveleti sorrend ésszerű felállítására is alkalmat ad.

Опубликовано:

 

22 авг 2024

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 8   
@BAnton-re5it
@BAnton-re5it 2 года назад
Köszönöm mindenki munkáját, aki hozzá járult ehhez a videóhoz is!!! Fiatal fejjel öröm volt nézni és szinte érezni hogy tanultam valamit! Nagyon tetszik ez a szakma, de közelünkben már rég nincs kovács. Várom a következő videót!
@tamaspinkoczi4146
@tamaspinkoczi4146 3 года назад
Hiànypótló videó. Nagyon jó hogy, Magyar mesterek készítették. Várom a folytatást.
@TamasNichter
@TamasNichter 3 года назад
Nagyon tetszenek ezek a videók sokat lehet tanulni belőlük nekem így kezdőnek vàrom a következő videókat
@BarbaraBonyai
@BarbaraBonyai 3 года назад
Gratulálok, ez igazán minőségi tartalom. Fel is iratkoztam sebtiben.
@tamaskovago8407
@tamaskovago8407 2 года назад
Csak gratulálni tudok! Nagyon szép a videó, de a mesteri munkák is. Kár, hogy , sajnos sok éves vagyok. Fiatalabb lennék, biztosan nekikezdenék ilyen szakmának. Anno., a Kassai Ipariban még tanultam a kovácsolás alapjait. Nagyon szerettem. Az izzó acél illata még most is az orromban van.
@Demon666hun
@Demon666hun 3 года назад
Gyönyörű szaka én magam is szeretném el kezdeni mivel késeket gyártok csakhát sajnos kovács tűzhelyem nincs és ezért csak sarok csiszolóval és meg edzeni sem tudom,amint lessz rá lehetőségem be szerzek egy kovácstűzhelyet és próbálom az embereket erre motiválni mivel egy gyönyörű szakma melyel tartós eszközöket hozhatunk létre.
@gaborapu
@gaborapu 3 года назад
Sajnos ez a szakma ma már kihalóban van. Kellene képezni ismét kovács embereket, hogy ez a gyönyörű szakma életben maradjon. A világban bárhol elismerés övezi az elődeink munkáját. Kertkapuk, kastélyok, várak bejárati kapuja. Ezt még száz évek után is megcsodálja mindenki. A belefektetett energia látványossá teszi a kovácsolt munkát. Dicséri az elkészítőjét.
3 года назад
Gratulálok! Nagyon jó videó!
Далее
Tüzifogók készítése
29:33
Просмотров 14 тыс.
A kovácsolás alapműveletei
1:24:00
Просмотров 27 тыс.
Italians vs @BayashiTV_  SO CLOSE
00:30
Просмотров 5 млн
Tűzgyújtás acéllal
23:40
Просмотров 12 тыс.
Damaszk készítés Gombócz Lászlóval
17:12
$2 Junk Knife Restoration with AMAZING Finish
24:41
Просмотров 958 тыс.
10 Bushcraft Knife Skills in 10 Minutes
10:01
Просмотров 2,4 млн
14. Kalapálási alapismeretek
16:03
Просмотров 97 тыс.
Kalapácsék készítése
13:18
Просмотров 15 тыс.
3 ways to make blacksmith tongs
15:18
Просмотров 2,7 млн
Korzó - A moholi kovács
26:14
Просмотров 78 тыс.
Italians vs @BayashiTV_  SO CLOSE
00:30
Просмотров 5 млн