Az a szomorú hogy a Tamás biciklijét annak a tanyanak a közelében találták meg ahol 24 évvel később a maradvanyait 😢 ha már akkor át kutatták volna a tanyát hamarabb meglett volna a gyerek 😢 egyik hibát a másik után követte el a rendőrség
Nekem is folyamatosan az jár a fejembe,hogy ennek a szegény kisfiú elásója,hogy tudót évekig azért 21 évig normálisan élni,dolgozni,lefeküdni felkelni,munkáját rendesen végezni,én,ha,én tudóm,hogy csak icipicit ártók valakinek,már teljesen gyomoridegem van,még enni se tudók,nemhogy a mindennapi életemet nyugodtan éljem. Elnézést,a helyesIrási hibákért,de nem birtam ki,hogy ezt ne irjam le
Azért arra kíváncsi lennék, hogy akiknek jelentették a szülők a rendőrségen, hogy eltünt a gyerek és halogatták a keresés, nyomozás megindítását, ugyan felelősségre vonják e! Mert szerintem kellene! 24 év ide vagy oda ez súlyos mulasztás!
Nem biztos, hogy a vállalkozó volt. Lehet, hogy vmi beteg végzett vele, de esetleg a vállalkozó szemtanúja volt valamilyen, a gyerekkel kapcsolatos bűnténynek, de zsarolással rávették és egyben bűnrészessé tették azzal, hogy nála ásták el. Furcsa a rendőrség viselkedése is.😢
Hűha, nagyon őszinte vagy. Tisztelet érte. Igy van , vállalni kell a felelősséget, mert ha az véletlen baleset volt , és mentőt és rendőrt hiv a gázoló, aklor a bűntetés is enyhébb, és jobb megítélés alá esik jogilag. Mert bárki hibázhat, de nem mindegy , hogy utána, hogyan hozza helyre azt a "hibát" . Külön tisztelet , hogy másságod ellenére, belátod, hogy neked nem való gyerek, mert összezavarodna, vagy autista lenne. Viszont józan a gondolkodásod. És látszik , hogy szereted a szüleidet és a gyermekeket. És igazad van, hogy aggódsz az unokahugodért, az nem garancia, hogy közel van az iskola a házhoz. Mindig oda kell figyelni a gyerekekre. Igy van, az a sok nyom nélkül eltünt gyerek világ szerte😢 .
Nincs hát, eleve vádalkut kötött. Gondolta egyszer jól jön ez az információ neki. Nagyon jól aludt ő eddig. Én azt is el tudom képzelni, hogy a két intézetis suhanc bántalmazta az arra járó gyereket....mert ugye a története szerint most se az elkövető, sem a bűnsegéd nem él, milyen praktikus...neki meg pont hasznot hozott a konyhára meglebegtetni. Szánalmas egy véglény bárhogy is legyen.
Apukàd nem kérdezte meg tőled, hogy mitől ijedtél meg a vonaton, hogy miért remegsz? Te sem mondtad neki a két idős nőt? El kellett volna mondanod neki, hogy azt akartàk, hogy szàllj le velük!
Abban az időben sajnos nagyon félénk gyerek voltam. Más idők jártak. :( Ha csak eszembe jut sokszor megijedek így évek múltán is. Főleg amikor elhaladok azon a vonalon.
Mi után lekapcsolták a magán nyomozót,utána miért nem keresett a család egy másik magán nyomozót.Szerintem jobb hogy megtudták a szülők mi történt.Az rosszabb lett volna ha úgy távoznak egyszer az élők sorából hogy nem tudják meg mi történt Tamással.
Először is, Tomi az állatkertbe tartott otthonról,valszeg a faluban mindenki ismer mindenkit, akár látásból is, de köztudott lehetett,h kiszolgáltatott gyerekeket használt ki munkára,vagy másra is.. Szerintem nem ismerte Tomit, kisebb munkát kínálhatott neki és Tomi kapott az alkalmon és a bicajával mehetett a féreg házához. Mivel Tomi bringája sértetlen volt de még a saját ujjlenyomata sem volt rajta és sokára találták meg,ebből gondolom,h a féregnél maradt rejtve. Egy retkes rothadó lelkű pedofil volt aki intézetis ,a már betanított két sráccal is ugyan azt tette,mint Tomival. Több infó van,van az,h a sógora segített elásni és van az a két ismert srác. Ha a fiúk voltak akk ismerték,h erőszakos ember,nyílván féltek, de ez nem mentette volna meg őket attól,h nyilvánosan akasztassam fel őket! Ha a sógor volt , 1 gyerekével együtt ítéltem volna halálra,szemet szemért! Vki v vkik mindvégig tudták,h mi történt Tomival és ezek a saját filléres lepusztult életüket féltették! Sajnos már nem nézhetjük végig ahogy megdöglenek,maguktól megteték, csak kívánni tudom mindnek,h a pokol tüzében égjenek és sose tisztuljon meg rothadó lelkük!
Egyetértettem veled odáig, hogy a gyerekével együtt ítélted volna el. Miért bántanád a gyerekét, mit tehet bármilyen gyerek arról, hogy milyen a felmenője? Nem, ez nem szemet szemért... Mindenki a maga tetteiért felel, és egy gyerek SEM felel a donorja bűneiért!
Videóban nehezebb rendesen kifejeznem magam. Nagyon kell koncentrálni amikor beszélek. Írásban sokkal könnyebb. A videózás egyfajta terápia hogy ez oldódjon.
Ezek a "bakik" a feszültség jelei. Nem hibáztatom a fiatalembert! Felháborító, gyomorforgató történet! És borzasztóan fájdalmas! Szegény gyermek! 🖤 Szegény szülők! A fiatalember sokat dolgozott a videón. Őszintén együtt érez a szülőkkel. (Ahogy én is!) És felvállalja a videót a bakikkal együtt! Köszönet érte!