A videónkban megszólaló büfések szerint a vendégek nem állnak el a vásárlástól azért, mert felszámolják az 50 forintos betétdíjat, de mi lesz a visszaváltható palackok sorsa? Erről kérdeztük a vendéglátósokat és a fogyasztókat.
A hagyományos éttermeket nem igazán érinti a kötelező visszaváltási rendszer, hiszen ott a vendég nem viszi el az asztalnál, pohárban felszolgált italt - amiket zömében üvegben tartanak a készleten -, így fel sem kell számolni az 50 forintos betétdíjat.
Más a helyzet a büféknél, gyorséttermeknél: ha ilyen helyen vásárolunk például PET-palackos üdítőt, ott felszámolják az 50 forintot, ugyanakkor ezekre a kis területen működő vendéglátóhelyekre nem vonatkozik a kötelező visszaváltás.
Mi lesz akkor mégis a palackok sorsa és mit szólnak a helyzethez az érintettek? Erről kérdeztük a vendéglátósokat és az utca emberét videónkban.
Az év elején elstartolt, júliustól pedig élesben is üzemelő 50 forintos betétdíjas rendszer jelentős változást hozott a hulladékgazdálkodás terén Magyarországon. Az új rendszert az uniós előírásoknak megfelelően vezették be és célja, hogy 2029-re a forgalomba hozott PET-palackok 90%-át visszagyűjtse.
A rendszer bevezetése óta vegyes visszajelzések érkeztek. A MOHU adatai szerint napi 3,5 millió palackot váltanak vissza az emberek, ami a várakozásokat messze túlszárnyalta. Azonban a rendszer elindításakor számos probléma merült fel, például a visszaváltó automaták gyakran megtelnek, és a sérült palackot már nem fogadják el, így macerás az üvegek tárolása is.
➡ www.startlap.hu/vasarlas/kotelezo-visszavaltas-palackok-bufek-ettermek-betetdij-video/
-----------
▶www.startlap.hu
▶Facebook: startlap
▶Instagram: startlap.hu
▶Tiktok: www.tiktok.com/@startlap.hu
▶Viber: invite.viber.com/?g2=AQAkRYHIBr5x8VGvPdcGCfw6yvXcrP8hYD%2B1M%2BQB2rM8SfZhOA92weapEtaZD3US
-----------
#startlap
9 сен 2024