Sziasztok! Utólag egy gondolat a Zárthelyi kapcsán: Azzal lehetne kicsit megbolondítani az egészet, hogy mindig a regnáló bajnok legyen a kvízmester. Így soha nem lenne címvédés, és csak minden második alkalommal lenne Gergő a győztes :D
Vagy lehetne olyan is, hogy váltanák egymást egy adáson belül mint kvízmester, 5 játék 5 kvízmester, egyenlő feltételek. Kíváncsi lennék, hogy menne Gábornak, lehet a Gergő emberére akadna :)
Annyira örülök, hogy jó eséllyel beszéltek majd az Utolsó akcióhősről. Kisgyerek korom óta a kedvenc filmem, megvolt eredeti VHS-en, tudom kívülről az egészet 😁
Nekem nagyon tetszett a Polgárháború (tőletek hallva az Éjjeli féreg párhuzamot csak méginkább megerősített ebben, ami jelenleg a kedvenc filmem). Én ilyet moziteremben még nem éreztem, senki mozdulni sem mert a végén, csak bámultunk magunk elé és vártuk, hogy mi körvonalazódik ki. Én az értelmét, utólagos elgondolkodásban annál az erdőtüzes jelenetben ismertem fel. Az erdőtüzet valami csodálatosan átadja a film, hogy mennyire szép, fenséges, melegít a közelsége és az emberhez szorosan hozzáfűződik a történelemben, akárcsak a háború. És akárcsak a háború, a tűz is iszonyatosan veszélyes, borzasztóan fájdalmas és elpusztít mindent maga körül. Nekem ezt adta át a film, de emellett több kisebb dolgot is átadott az emberi természetről. A kapaszkodók hiánya szerintem fontos volt, amerikában jelenleg akkora megosztottság van, hogy valamelyik oldal egy konkrét, jelenlegi problémának említésekor fellázadna a film ellen. Egyébként elvolt szórva a konfliktus is, az elnök kitiltotta a riporteket, a harmadik ciklusában van (!) és bombázta az amerikai népet, azaz autokráciát kezdett el kiépíteni.
Kihagytam jó pár adást az elmúlt évben, erre visszajövök és minden adáshoz van dalos intró, meg szinkronszínészek küldenek signálokat? Miről maradtam le? :D
Örülök, hogy beszéltek a Late night with the Devil-ről! Nagy meglepetés volt számomra a film, egy csavaros/új hullámos horror, kár hogy elkerülte a hazai mozikat!
Van néhány gondolatom az Engedj Be! c. filmhez: - nem vagyok benne biztos, hogy a vámpír kislány vagy kisfiú, főleg amiatt az 1- 2 másodpercnyi jelenet miatt, amikor látszik, hogy mi van a ruhája alatt, - bár tényleg nem derül ki, hogy mióta él vámpírként de abból, ahogy a "gondozója" viselkedett vele az a gondolat motoszkált a fejemben, hogy talán a férfit ugyanúgy még kisgyerekkorában környékezte meg és elérte, hogy szerelmes legyen belé, ezáltal védelmezőjévé vált a vámpírnak, pont, mint most Oscar. És innen jött az a gondolatom, hogy Oscar vajon már hányadik gondozója/védelmezője/szerelme lehet?
Elvileg fiú, de kasztrálva lett valamilyen úton módon. Más meg azt írta, hogy a könyvben az volt, hogy az a férfi egy pedofil volt, aki némi szívességért cserébe gondját viselte. Elég beteg
A kimono amennyire tudom unisex. 'thing to wear') is a traditional Japanese garment and the national dress of Japan. The kimono is a wrapped-front garment with square sleeves and a rectangular body, and is worn left side wrapped over right, unless the wearer is deceased.
A polgárháború kibeszélőhöz ahol a hianyoltátok az indokot a polgárháború kitörésére. A filmben elhangzik hogy az elnök harmadik ciklusa alatt, amerikai elnök ugyan az ember csak két ciklusban lehet. Ilyet normális kereket között nem lehet elérni.
A Polgárháborút nem láttam. Az elhangzottak alapján nekem is az jött le mint Gergőnek, hogy megpróbáltak teljesen apolitikusnak maradni az alkotók. Ezért nem lett volna jó ötlet olyan indokot találni a felkelés kirobbanására, mint pl. a lőfegyverek betiltása. Mert "tuggyuk" mely réteg kelne ki legjobban ez ellen. És akkor már oda a pártatlanság.
Kitértek arra, hogy ki lehet a lányt kiszolgáló, ápoló faszi. Szerintem elég egyértelmű, ő Oskar elődje és a kissrác is valószínű hasonló sorsra fog jutni, ha jobban belegondolunk. A végére kvázi újra elindul ez az ördögi kör. Ezért szép, de tragikus a befejezés.
Szerintem, amiket ti hiányoltatok a Polgárháborúból, attól pont nem jobb, hanem rosszabb lett volna. Nem kellett volna bele több harc vagy, hogy megmondják ki kezdte és miért és ki melyik politikai oldalon áll, attól csak egy újabb tucat háborús film lett volna. Pont ezért volt az újságírók meg a közemberek szemszögéből bemutatva a történet, hogy megmutassák, hogy milyen egy háború és milyen hatással van az emberekre, akik csak sodródnak az eseményekkel, sokszor nem is értik, hogy mi történik és miért. Van, aki semleges akar maradni, van, aki csak túl akarja élni és olyan is, aki fürdőzik az anarchiában és kiélheti a vágyait/levezetheti a gyűlöletét, mint a Jesse plemons-féle karakter. Az újságírók képei is arra vannak, hogy érezzük a szörnyűségeket (nemzetiségtől, politikai hovatartozástól függetlenül) és igen, gyakorlatilag ők csak dokumentálni tudják az eseményeket, változást a jelen helyzetben ezzel nem tudnak hozni, legfeljebb figyelmeztetni az utókort. Ez nem egy popcorn mozi akart lenni, hanem egy háborúellenes film, Gergő ezt egy kicsit jobban érezte. Nem volt heroizálva senki és semmi, nem volt romantizálva a háború, ettől volt jó.
nekem kissé média ellenesnek tűnt a film, ahogy mindenhol ott vannak, zavarnak, fotóznak, közbe elvárják, hogy ne lőjék le őket, mint valami játékba spectate módba, a végén, ahogy teljesen érzelemmentessé vált, rá is erősít erre viszont ez lehet a valóság is, ukrán, izrael oldalon többször érte kritika a sajtót hadsereg oldalról, hogy zavarják őket
Még nem hallgattam meg az adást, de fogadjunk hogy Sortertől elhangzik valami olyasmi, hogy tudja hogy az akadémia nem díjazza a horrorfilmeket de ha lenne igazság akkor David Dastmalchiannak adnának egy oscar jelölést a Late Night with the Devilért
A kvótákkal nincs gond, amik megfelelő határokat szabnak és rugalmasan kezelik. Ilyen szempontból az Oscar-os, illetve a Disney-től kiszivárgott leírás se nagyon komoly. Mármint ezek kb. olyan elvárásokat támasztanak, amiket csak az nem tud teljesíteni majd, aki nem akar, és azokat büntetni azért lehet, hogy nem árt, mert ezek tényleg elég alap számok. Azzal egyetértek, hogy egyre kevesebbet ér az Oscar, de én sokkal általánosabban is ezt látom, hogy Hollywood-tól kezdenek elfordulni sokan, mert egy alkotói válság érezhető, pl. a gyakori kritika, amit látok, hogy mennyire nem tudnak erős női karaktert írni nyugaton. Ezek miatt pedig más piacok jobban fejlődnek, gyorsabban nőnek. Ez most egy forecast adat, de jól szemlélteti, hogy mi történik. A "movies and entertainment" (ez a teljes Hollywood film ipar) az elmúlt években lépte át a 100 milliárd dolláros piaci méretet (market size). És az a prediction, hogy olyan 170 milliárd lesz 2030-ra. Ezzel szemben az anime ipara jelenleg 25 milliárd dolláros piaci mérettel rendelkezik, tehát mondjuk azt, hogy kb. Hollywood negyede, amit 2030-ra 60 milliárd dollárosra becsülik. Vagyis nagyobb lesz, mint Hollywood harmada. Azért ez elég szép eredmény azt nézve, hogy Amerika 3-szor nagyobb a lakossága, mint Japánnak és a hivatalos nyelve az a világnyelv, miközben Japán nyelve azért elég elszigetelté teszi a szigetországot. (Linkelni nem fogok, de ezek az adatok többnyire a grandviewresearch-ről vannak.) Visszatérve az alkotói válságra, ennek van kulturális oka, illetve financiális oka. A kulturális egyszerűen az, hogy nyugaton a "vibe", hangulat, az jobban meghatároz egy történetet, mint keleten, ahol az átgondoltságra, komplexitásra is adnak. Nyugaton sokan szemet hunynak hibák felett, ha nagy, színes dolgok verekednek (lsd. MCU), míg keleten először lesznek komplex karakterek, akiket az emberek megértenek és így egy harc nem csak látványos lehet, hanem érzelmileg is magával ragadó, ahol tényleg szurkol valaki a főszereplőnek, hogy álljon fel. A másik probléma az anyagiak. Egy amerikai film átlagban 2020-ban 70 millió dollárból készült (tegyük fel, hogy ez most egy 2 órás film). Most hogy ez visszahozza az árát és sikeres legyen, azért legalább kétszer ennyit kell termelnie. Ezzel szemben egy anime, ami 12 részes (így 4 órás, szóval 2-szer annyi játék ideje van), az 2 millió dollárba kerül nagyjából. Tehát 35 anime készülhet egy átlagos filmes budget-ből. Így sokkal könnyebb azért nyereségesnek lenni, nem olyan nagy baj, ha egy sorozat bukik, így többet is lehet kísérletezni, míg a nyugati stúdiók kétszer is meggondolják, hogy mire mennyi pénzt költsenek. De még ha anime filmet is nézünk, legnagyobb bevétellel rendelkező anime film 15 millió dollárból készült és 500 millió dollárt hozott. Több, mint 30-szoros haszon. Szóval itt több dolgon is el kellene gondolkoznia Hollywood-nak, mert egy hosszabb válságba is belecsúszhatnak, ha passzívan állnak ezekhez a kérdésekhez, problémákhoz.
Freddytől kérdezném: hogy egy olyan filmet, mint a Late Night with the Devil, amit nem mutattak be itthon és ahogy kerestem, Magyarországon streamingen sem található még meg, hogy tudtad megnézni? Tudom rólad, hogy te sose torrentezel. Kikölcsönzöd ilyenkor az ilyen filmet egyszeri megnézésre egy amerikai oldalról? Vagy hogy szoktál ilyenkor eljárni?
Imádtam a Polgárháborút, viszont egy dolog nagyon zavart benne (minimális SPOILER következik): Szóval amikor elérnek Washingtonba, Kirsten Dunst karaktere hirtelen, a semmiből összeomlik és leblokkol. Holott be is mutatták a filmben, hogy ő milyen profi, óriási tapasztalattal rendelkezik, a karakter is szinte teljesen érzelemmentesen reagált a különböző eseményekre, erre hirtelen összeomlik a Fehér ház közelében? Hogyan? Ennek egyáltalán nem ágyaztak meg a filmben, és ez a figura, mint karakter a film utolsó harmadára teljesen megszűnt létezni. Ez furán vette ki magát, de egyébként tényleg imádtam a filmet.
Nekem ez úgy jött le, hogy a lány megpuhította. Ahogy a lány egyre kevésbé rezdül meg dolgokra és egyre érzéketlenebb lesz, úgy tér vissza Kirsten Dunst karakterébe a megrázkódtatás és ennek az egységes súlya töri meg.
Azért szerintem ezt felvezetik a filmben, és többször is utalnak a mentális leépülésére. Akár a kádas jelenet, vagy amikor Sammyvel beszélget a kanapén este. A töréspont pedig valószínüleg a Jesse Plemonsos jelenet volt nála, illetve amikor a Sammyről készített képét törli a kamerájából.
Majomeber: én nagyon örülök neki hogy régi vágású jól megcsinálták filmek ilyen volt országúti diszkó vagy imadrak utálni, nemsokára jön a kaszkadőrös film és ez is ilyen
Late Night with the Devil : egy jó kis film nem az év legjobbja vagy ilyesmi,de apszolut jó volt a színészek jóll játszottak volt kis egyedisége szerintem nekem az volt ami a film barátoknak a szeplőtelen
Én voltam aki lebüfögte Gergőt, de ott nem mert szólni, csak most dumál, ott meg megijedt. Nem baj, találkozunk még a moziban Gergelyke, nehogy véletlen a nyakadba öntsem a colámat.😂
Első omen;:az onenek már van előzmény filmjet és az címe hogy rose mery gyermeke,a szeplőtelen annyira utáltam (egy akkora szar az film ,vége undorító volt az hab a szar tortán) hogy úgy döntöttem eszt se nézem meg
Szeremirtok: olyan volt mint a fehér fal, én először a rajzfilm sorozatot néztem utána az első két filmet azok is nagyon jók voltak az utána készült filmek mind szar