Fantasztikus énekes, és kitünő előadó volt, kevesek tudnak ekkora hangulatot teremteni, boldog vagyok, hogy én akkor voltam fiatal mikor az ő számai állandóan hallhatóak voltak, rádióban, szórakozóhelyeken és az ő koncertjein. Többet kéne játszani őt ma is, hogy aki most fiatal az is ismerhesse......
Egy igazi megnyerő, kellemes frontember- nem akarom azt mondani, hogy volt- még élhetne, basszus! Apukám személyesen ismerte és csak jókat mondott róla, Öcsi 1 intelligens, kedves, sokat olvasott, művelt, aranyos Srác volt!
Lehetett Őt szeretni és nem szeretni és irigyelni, de a kor akkori mércéjének nagyon is magasan megfelelt, hiszen az a zenei környezet, zenész-háttér és szerzők, alkotók együtt adták ezt a felejthetetlen értéket, amit az akkori kor zenei világa adott . Élete utolsó két évében párszor találkoztam Vele itt Pellérden a Tajti-Music hangszeres telephelyén, megtisztelő volt , de egyben azt is láttam Öcsin, hogy a világ zenei izlésficama és az Ő általa képviselt világ már oly messze ment el egymás mellett, hogy a bizonyítás-vágya ehhez már nem biztos, hogy elégséges lesz... Hiszen , Ő maradt , aki volt.. És így volt helyes. Így maradt meg Bennünk az Ő világa, az Ő eszméje.. Olyan volt, amilyen, de a hazai pop-életben mégiscsak felejthetetlen.. És szinte minden dala egy felejthetetlen, örök sláger marad.. És ez a legfontosabb. Ő érezte és mélyen érezte, hitt benne, amit alkotott.. Tisztelet a szerző, alkotó kollégáknak, zenészeknek és közreműködőknek. ( És, köszönet egy Fenyő Mikinek, aki ennek a stílusnak és alkotóinak a magyar-szintű alapjait is lerakta. ennek szárnyán nőhetett fel Öcsi is, aztán élt vagy élhetett volna jobban a lehetőséggel. Köszönjük, hogy voltál Nekünk Flipper Öcsi ! Ez is egy nagy munkásság volt , amit a stílushoz, szakmához hozzá tettél a Magad egyéniségével.......
Most meghallgattam a Szikorát is, összehasonlíthatatlanok. Nincs jobb a Flipper Öcsinél!! Tényleg zseni volt, a szinpadra született a hangja a temperamentuma a megjelenése. Nagyon nagy kár érte!!!
Ilyen sármos, egyedi, különleges pasit még sosem láttam, a hangja szintén páratlan!!!! Öcsi nem kellett volna, hogy ilyen fiatalon máshol keress Magadnak más világot!!!! Nagyon hiányzol!!!
Szerintem is sokkal jobb a Szikorától......Szikora a nyomába nem léphet a Flipper Ocsinek!!!!! Soha nem lesz párja a színpadon......utánozhatatlan tehetség !!!!!!! O tényleg le tett valamit az asztalra .....nem is keveset,,, nagyon nagyon sokat!!!!
Nagyon szerettem olyan jó hangulatotkeltett a dalaival mindig.Igaz a társaságunk is jó volt.Sajnos már nem lehet az élők között de a szivünkben örökké meg marad.❤😿
Dalszövegek 1. Az első utcabálra készültem, Míg élek nem felejtem el. A nyakkendőmön volt egy bomba nő, S a zöld zakómat vettem fel. Míg a figarónál ültem, A székben hátra dűltem, A zene szólt a boltban És csak rád gondoltam. R1. Oóóó! Ciao Marina! Jó lesz veled lenni újra! Ciao Marina! Táncolunk majd összebújva - kigyúlva. 2. Elszédítetted a fejemet, S én eléd szórtam mindenemet. Sálat, pulcsit, nejlon harisnyát, És csuda, csuda gyöngyöket. De mikor velem táncoltál Egy andalító rumbát, A szaxofonost stírölted a vállamon át. R2. Oóóó! Ciao Marina! Könnyelmű csalfa lélek. Ciao Marina! Hogy is szerethettelek téged, nem értem. R3. Oóóó! Ciao! Azt ne hidd, Hogy éjjel vizesre sírom majd a párnám Nézd, a bálnak nincs még vége, száz ilyen lány vár rám. R4. Oóóó! Ciao Marina! Jobb ha többet nem is látlak. Oóóó! Ciao Marina! A nővéred úgyis jobb nő nálad, Na szedd a lábad! R5. Ciao Marina! Szia Marina! Most, most meg hova tépsz? Szívedre vetted? Hát, hát veled még viccelni se lehet? Hé Marina! Marina, hova mész? Postán küldjem vissza az emlékkönyved? Marina! Ne tégy tönkre, szeretlek te őrült! Gyere vissza! 3. Hogyha akarod, hogyha akarod, Hogyha akarod én éjjel-nappal Csókollak, az ám! az ám! Hogyha akarod én éjjel-nappal Csókollak, úúúúú! Kisanyám. Ilyen csuda spiné nem volt még a környéken, Tudom! Húgom! Hogyha meglibben a lófarkod, én kész vagyok, Gyere hát, megsúgom. Hogyha akarod én éjjel-nappal, Éjjel-nappal, éjjel-nappal Csókollak, csókollak Marina, Marina, Marina, Mariié! Forrás: Musixmatch
R.I.P. Öcsi. Remek hang. Azonban ez a szám csakis egy emberhez köthető, aki írta és úgy énekelte a sajtát számát, hogy az egészen a slágerlista legtetejére repítette és ott is maradt egy időre. A név : Szikora Róbert... Minden más utánzat, főleg a playback az..
@@penzessarolta1363 Nem arról van szò ,hogy ki irta...Ez a szám a Hotel Mentol lemezen volt,ott Robi énekelte es mindenki igy ismerte..Nem azt mondtam,hogy Szikora irta,azt mondtam,hogy ö énekelte!!
Gyula Terman Ez nem MI??? Playback amit megpróbáltál leírni?Igazad van, de ne égetsdd magadd!! Csak azt írd le, amit le tudsz... a saját érdekedben... Ne röhögtetsdd ki magad! Eléggé röhögnek rajtunk az egész világon!
@SuperTini83 Kedves Supertini83!:-):-) ich habe falsch formuliert...was ich eigentlich sagen wollte..:ez eredetileg nem az Ö száma volt.Tudom,hogy ö is elénekelte egy párszor,de én nem erre gondoltam:-)
Szuper az Öcsi de nem hasonlítanám a Robihoz mert ez csak tőle az igazi.... azaz mindegy ki énekli el a Ciao Marinát az csak gyengébb lehet mint a Robi.