Тёмный

Görbicz Tamás - Miért szenvedett Jób? 

BPAtube
Подписаться 25 тыс.
Просмотров 26 тыс.
50% 1

Ma egy nehéz üzenettel készültem. Tavaly decemberben tanulmányoztam végig Jób könyvét, és nagyon sok mindent helyretett bennem. Ezt az élményt szeretném most megosztani veletek. Miért szenvedett Jób? Ez az a nagy kérdés, amit szeretnék feltenni mindannyiunknak. Nem biztos, hogy tetszeni fog az a válasz, amit ez a könyv ad. Nekem sem tetszett. Akkor, amikor a végére jutottam, és szembesültem a válasszal, nem voltam tőle felhőtlenül boldog, de mégis megáldott, és azt gondolom, hogy benneteket is meg fog áldani, ha ezzel a foglalkozunk.
Jób könyve 42 fejezetből áll, éppen ezért készítettem belőle egy kis prezentációt. Ez a történet kapcsolódik a múlt heti üzenethez, amikor a félelemről volt szó, ugyanis ebben a könyvben is benne van az (ön)féltés. Az önzésünknek egyik megnyilvánulása az, amikor féltjük magunkat.
Nem szeretném, hogy lemaradjatok arról a párbeszédről, ami Jób és barátai között lezajlott. Mert, bár nagyon szép, ahogy építkezik ez a könyv, de egy 3000 éves szövegről van szó, amit a sémita költészet megfogalmazásában tár elénk az Ige, és nem olyan egyszerű a dolgok mögé látni. Az egy kőkemény munka, hogy meglássa az olvasó, mit is akar a költő mondani. De érdemes ezt az utazást elkezdeni, mert a végére más ember leszel.
Ha áldást vettél a csatorna videóiból és Te is szeretnél áldás lenni nekünk, újra támogathatsz bennünket személyi jövedelemadód egyházi 1%-nak felajánlásával is a 06 64 -es technikai számon. Itt tudod támogatni azt, hogy még több és még jobb minőségű tartalmat tudjunk gyártani: www.bpa.hu/magunkrol/adakozas/
A Budapesti Autonóm Gyülekezetben készült további felvételek, és a Gyülekezettel kapcsolatos információk megtalálhatóak honlapunkon a www.bpa.hu/ oldalon

Опубликовано:

 

28 сен 2015

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 29   
@katalinkalas3984
@katalinkalas3984 Год назад
Köszönöm a tanítás! Békesség áldja meg az Úr!
@arankakoller329
@arankakoller329 Год назад
Eddig csak hangoskönyvben hallgattam a bibliát! Más dolgokat nem mert úgy láttam,hogy nem igazán értelmezik rendesen, néha félre magyarázzák! De itt meglepődtem...nagyon az igazsággal magyarázza el a bibliát nem ferditi el! 👏👍
@Bernadette777
@Bernadette777 7 месяцев назад
Köszönjük !❤🙏🏻
7 лет назад
Csodálatos tanítás ! Köszönöm, hogy föltettétek ! Áldottak legyetek ! Folyik az olaj, jön a kenet ! Hallelujah, Ámen !
@editerdei8625
@editerdei8625 7 лет назад
Örülök,hogy hallhattam ezt a tanítást,nagyon épülésemre volt. Köszönöm. Isten áldja meg szolgálatotokat továbbra is gazdagon.Ámen!
@Romanian-mapper-the-only
@Romanian-mapper-the-only 4 года назад
Fantasztikus üzenet,mennyei meglátás!Áldott a mi Urunk neve örökkön örökké!
@judithmahler3250
@judithmahler3250 Год назад
Köszönöm 🙏 nagyon jó előadás 👍🙏
@cszmotorspreston9758
@cszmotorspreston9758 Год назад
Job hit harca az kegyetlen kemeny volt.. Elvesztette fiait, Lanyait, Vagyonat.. Betegsegen , Fajdalmakon ment keresztul.. Biztos elbuktam volna meg sokunk .. Meg kissebb hitprobakat sem alunk ki.
@barabaserzsike2408
@barabaserzsike2408 2 года назад
Valoban aldasul volt ,koszonom!Tovabbi erot es aldast a szolgalatodra testverem!
@naominyiri8734
@naominyiri8734 8 лет назад
Üdv. Köszönöm a "tanítást"! Épültem általa! Tamás azt mondta az elején - nem biztos, h tetszeni fog! - Igen, az "Isten adta Isten veszi el" mondáshoz fűznék engedelemmel két mondatot! - Az Isten Akarat = Szent-ség! Úgy vélem a Szent nem azonosúlhat az Agape teljes vagy bármely rész szerinti hiányával! Annyira Szent, h követelésekkel, elvárásokkal lépjen fel, ( mert a prédikáció az ószövből volt) h aztán később, fejéhez vághassa hibáit, ill. basáskodhasson teremtménye fölött! - Nézetem szerint, Isten mindenkori beavatkozása az emberi létezésbe, egy megtett szakasz bevégzése és egy új szakasz elkezdése. Nem így volt Jóbbal? - Következésként a mai kor kereszténységének, nem marad más teendője, miután abban a "szakaszban" vagyunk, hogy a Szent Szellem Személye által kibocsátott vezetést - tegyük magunkévá! - Ez nem más mint; "A" TELJES TISZTELET MEGADÁSA - Istennek! - Jób ezt cselekedte! Mérhetetlen nagy áron! - Ma! 2015.-ben sem kisebb az ár! Aki nem tiszteli Istent, annak vége van mint a görbe botnak! - Hiszen, már nem csak az Európai "VALLÁSKÁROSÚLTSÁGGAL" kell szembe nézni de, annál inkább a ránk vicsorgó "ESZMÉKKEL" is! - Aki kerítést épített maga előtt mert vonúl és követel - "AZ"! "ESZME"! - Ember gyilkos!... Jézus hívő szerintem még nem alkotott-fabrikált "pokolgépet"! Vagy igen? - Köszönöm a Tamás "tanítását"! - Legyetek áldottak, egyre inkább! Nagy a szükség!
@davisturkey6919
@davisturkey6919 6 лет назад
Kedves Naómi, neked milyen istenképed van? Egy ítélkező Isten? Szerintem Isten nem 'basáskodik' senki felett, nekem nem ilyen az istenképem, én egy Szerető Mennyei Atyában hiszek, aki minden hibám és bűnöm ellenére úgy szeret engem, ahogy vagyok! Jóbot nem Isten, hanem Sátán kínozta, és Isten a szenvedéssel Jóbot végső soron csak közelebb hozta magához, sőt a végén kétszeresen visszaadta neki mindenét, amit az Ördög elvett tőle. Ne haragudj, ha kicsit durván fogalmaztam, de szerintem Isten legfontosabb tulajdonsága a Szeretet, és ezt a legtökéletesebben Jézus Krisztusban mutatta meg. :)
@martapapp7938
@martapapp7938 6 лет назад
Mélyen megérintett a szenvedésben tanúsított hit szerepének fontossága nemcsak a mi, hanem Krisztus szenvedéseiben is! Áldott vagy az Úr nevében!
@rolandhompoth
@rolandhompoth 4 года назад
Ámen❤️
@husztiv28
@husztiv28 8 лет назад
@Tibi245
@Tibi245 4 года назад
Hála az Úrnak ,,nagyszerű beszéd
@barabaserzsike2408
@barabaserzsike2408 2 года назад
Figyelmet megragadoan kaptuk ezt a nehezen ertheto biblia reszt,kerem az en Uramat ,adjon nekem es mindazoknak akik hallottak-neztek ezt ,az itt megertett igazsagokkal tudjuk megelni e foldon valo eletunket gyozteskent.
@johnnyonthespot2498
@johnnyonthespot2498 8 лет назад
ugy meseli mintha ott lett volna
@scorpien99
@scorpien99 6 лет назад
Ez milyen gyülekezet ??
@BPAtube
@BPAtube 6 лет назад
Budapesti Autonóm Gyülekezet
@tundeszombathy1588
@tundeszombathy1588 6 лет назад
Budapesti Autonom Gyulekezet
@kristofczegledi7558
@kristofczegledi7558 7 лет назад
X
@katafodi5021
@katafodi5021 6 лет назад
..."nemi gazsagszolgaltatas"...:DDDDDDD
@bernegergabor1609
@bernegergabor1609 3 года назад
Cddddd
@janoselter3743
@janoselter3743 2 года назад
@@bernegergabor1609 Nekem se tetszik... de
@attilakovacs3758
@attilakovacs3758 Год назад
Node Jób barátai is Isten Igéjét monták ki' ?Még hozzá nem is akármijen dicsőséges kijelentéseket....?!
@BPAtube
@BPAtube Год назад
Jób barátai igazat mondtak, de nem az igazságot, mert azt akarták bizonyítani, hogy Jób rászolgált arra, ami történt vele. Maga az Úr mondja: "nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób" (42,7).
Далее
Görbicz Tamás: A hit, ami Istennek tetszik
1:17:47
Просмотров 17 тыс.
Görbicz Tamás - Mindenki azt kapja, amit érdemel?
59:50
Документы для озокомления😂
00:24
Угадай МОБА 1 🥵 | WICSUR #shorts
01:00
Просмотров 2,6 млн
УРА! Я КУПИЛ МЕЧТУ 😃
00:11
Просмотров 1 млн
Görbicz Tamás - Növekedésem kínjai
45:18
Просмотров 16 тыс.
Jób Könyve
2:07:31
Просмотров 50 тыс.
Görbicz Tamás - A harc helye
1:14:19
Просмотров 10 тыс.
Görbicz Tamás: Miért gyűlöli Isten a bűnt?
1:38:58
Görbicz Tamás - A második halál és az örök élet
1:24:42
Görbicz Tamás - Hogyan kezelte Jézus a vitákat?
1:18:12
Görbicz Tamás: Önuralom
1:22:07
Просмотров 24 тыс.