Az emberi értékekről szól ez a film. Minden vallás, hit és egyéb eszmék felett álló, örök emberi értékekről. De jó volt megnézni! Köszönöm szépen a feltöltést!
Ez a film teljesen lenyűgözött. Vègre egy igazán jó alkotàs. Imádom, hogy van mondani valója. Fantasztikus, ahogy az ember harcol önmaga ellen. Köszönöm a feltöltőnek. Mèg több ilyen filmet kèrünk. :)
Nagyon szép és mély mondanivalóval rendelkező film.Örülök ,hogy láthattam.Csodálatos zene.Nem olyan rég ismerkedtem meg ezzel a hangszerrel(DUDUK)teljesen elbűvölt!
Köszönöm, csodálatos film! Mindenkinek ajánlom megnézésre! Isten maga a szeretet, ezt ne feledjük! Ki hogy ferdíti el, milyen szokásokat alakítanak ki, hogy forgatják ki a Szent iratokat, na az az emberi gyarlóság! NE általánosítsunk se, mert aki csak egy kicsit bele- tekint a vallásukba, kultúrájukba, az tudja, hogy az egyáltalán nem egységes, ahogy maga a kereszténység sem az..esetleg csak törekedhetünk felé...mint maga az ember se tökéletes és nem is lesz az, csak törekedhet felé..! DE fejlődünk, reméljük, ha lassan is, de ők is! Legalább is sokan elhagyják a falujukat, városukat, országukat is, pont ezért!
Persze,minden Országban vannak jó szokások és rosszak,ami nem az emberi lélek boldogságát képviselik. Ha nem a testi- lelki kizsákmányolást. Jobb lenne az Országokban megoldási a problémájuk és ne legyenek bevándorló szélvihar! Ez más Országoknak sem tesz jót gazdaságilag ès a népszokások keveredése sem mindig szerencsés màs nemzetnek!!! Erre van az a mondás,hogy minden hol jó,de legjobb otthon!!!! TUDOM,SOK MAGYAR IS KIVÁNDORÓLT A MEGÉLHETÈS REMÉNYÉBEN MÁS ORSZÁGBA,DE AZ OTTHON MÁST JELENT OTT!!! ELTŰRIK A MEGALÀZTATÁST A TÖBB PÉNZÉRT!!!!! EZ A MAGYAR ÀLLAMI VEZETŐK SZÉGYENE ÉS BŰNE!!!!!! 😎👹
Mély és igen ,hát nem tagadom ,ki csordult a könnyen.Kegyetlen világ hova tart. Köszönöm ezt a filmet,a feltöltését!
8 лет назад
Hálásan köszönöm szépen a feltöltést. Most néztem meg másodjára. Annyira gyönyörű film!! Ritkán látni ilyen szép filmet. Már maga a zene is megérinti az ember lelkét, aztán azok a szép tájak, a színek....
Igen évezredes szokások jól irtad évezredek óta nem fejlődnek, ókori elmaradott felfogás szereint élnek,és akarnak élni még most is. Igaz hogy mi ott meghalnank, mertegy mai embernek az élhehetettlen, embertelen, kegyetlen életmód.
Már láttam egyszer régen ezt a filmet. Most tartok a halnevelő szigetre érkezésnél. Valami eszeveszett jól meg lett csinálva az a rész, amikor a felüljáró lépcsőn le kellett volna ugrania, de a bátyó végül felülemelkedett önmagán és a népe barbár hagyományain.
Ez a legszebb Film amit életemben láttam, csodálatos a képi világa, a tartalma, a zenéje, minden.. Köszönöm, hogy láthattam... A férfi a végén, aki azt hiszi hogy szereti, ő csak birtokolni akarja.
Végre egy minőség. Sokat vagyok a RU-vidn és láttam olyan filmeket, amit nem lett volna érdemes megosztani, de ez megosztásra érett. Minőség. Köszönöm a feltöltést.
Érdekes jó film. Azonban az idősíkja el van csúszva. A 80-as években még valós történet volt, aki ilyen eldugott zárt falvakban élt. 2000 utáni Törökországban ilyen nem történik meg. Már vidéken is egyre felvilágosultabbak az emberek. Több tucat anatóliai faluban jártam. Jelenleg Sivas környéki cserkeszek falvak vannak jobban elmaradva felvilágosodás terén. Ez nem a vallásról szól, hanem a társadalmi elzárkózás és tradíciónális begyöpösödés átka.
atyavilág, hol élsz? Nem kell elmenjél Anatoliába, hiszen tele van Europa is meggyilkolt, halálra rugdosott iszlám nökkel, akik megpróbálnak a "saját törvényeikkel" szembeszállni és egy emberibb életet élni. Ha itt megtörténhet egyre gyakrabban akkor szerinted a forrásnál ez nem létezik ma már? Sajnos hozzá kell tegyem, hogy nem jobb a helyzet az europai családokban sem. Szerintem még az eloszlás is hasonló. Itt is láthattad, a nagyvárosban mások az erkölcsök és az iratlan törvények, mint a távolesö helyeken.
... a filmből nekem csak az jött le, hogy van egy törvény amit az öreg erőszaktevő saját aljasságának eltusolására fordított. Hogy az a törvény pontotsan hogy hangzott nem tudom. a joggal nem biztos hogy tisztában volt a falu népe...
Csodálatos film! Az első 30 perc a "vízválasztó"! Aki addig bírja, az nézze végig! Az Istennek adok hálát, hogy az első félórában nem hagytam itt, mert ami utána jön, az az ÉLET!
Köszönöm a csodálatos filmet, megszakad az ember szíve a világ igazságtalanságától, Németországban élek, és ez itt nem történhet meg, azonnal elítélnék,
Nos, immár nem először nézem meg e filmet, és azt kell mondjam, szerintem ez a produkció elnyerhette volna a legjobb külföldi filmnek járó "oscar"-t 2007-ben, ráadásként pedig a legjobb forgatókönyv és filmzene díját is odaadnám. Úgy ahogy van, zseniális alkotás!
Ez egy film. Egy elmaradott vidèk a farkastörvènyeivel.Nem kell ebbe semmit belekeverni.A vilàg sokszînű. Ez csak egy film volt ami bemutatott egy történetet. Ès nèzhető, sőt èrdekes, jó film. Itt ott kicsit romantikus, de pont így volt jó.Köszönjük szèpen!
@@annazsolt6030 Ez sajnos nem "csak egy film volt". Ez valóság Törökországban. A Fatmagül'ün Suçu Ne? című filmsorozat végén kiderül, mennyi-mennyi ilyen eset megtörténik, s a végén az áldozatot hibáztatják. A Bíróság is a férfiak javára ítél. :-(
Törökország..hatalmas,mindenféle szempontból nagyon összetett,én ismerkedem vele.Túristaként sok -sok évvel ezelőtt Isztambul elvarázsolt.A film gyönyörűen van fényképezve,nekem nem baj, hogy jól végződött....
Az volt a szerencsém,hogy elolvastam a hozzászólásokat,mert az első percekben ott hagytam volna! Hálás vagyok,hogy végre egy ilyen elgondolkodtató és ugyanakkor tele azzal a finoman érzékelhető gyönyörű bimbózó szerelmükkel , amit csak a török filmekben láthatunk. A zenei aláfestés is gyönyörű volt és a rendezés is nagyszerű! Köszönöm ,hogy láthattam egy élmény volt !
Olyan sok szépet írtok a filmről és haragszom is magamra, mert kb. 4 éve 3x futottam a filmet megnézni és nem volt erőm a felét sem megnézni, annyira nem értettem velük egyet. Tudom, más kultúra, de ennyire megalázni a nőket.Más filmjeikben is tapasztaltam, és olvastam mire képesek a pasák nőtársukkal.
Ha ez a hagyományos felfogás igaz lenne, (ahogy nem!!!!!) akkor az én tündér feleségem, ( aki szilárd meggyőződésem szerint üdvözült szent) meghalt volna , mielőtt szült volna hét csodálatos gyermeket egy boldog házasságba ( ha nem is pontosan ilyen dolgok miatt) . Isten jóságos , irgalmas és emberszerető! A muszlimok valahol elfelejtették ezt, míg Jézus minden bűnét megbocsájtotta a házasságtörő asszonynak. .....és nagyon sokszor , mi keresztények is elfelejtjük ezt! Szeress és tégy , amit akarsz! (Szent Ágoston)
Nagyon jo film Orulok, hogy megtalaltam, , Nagyon szomoru, hogy a XXI. szazadba meg ilyen megtortenhet egy novel. A szereplok fantasztikusak voltak , koszonet az ironak, rendezonek es a stabnak a remek munkaert, es nem utolso sorba a forditasert.