Тёмный

Hazugságvizsgálóra kötöttük Ábrahám Róbertet! Puzsér Róbert nem vállalta 

Blikk
Подписаться 96 тыс.
Просмотров 3,8 тыс.
50% 1

Július 20-án robbant a hír, hogy tettlegességig fajult Ábrahám Róbert és Puzsért Róbert vitája. A műsorvezető és az ország legismertebb kritikusa hosszú évek óta háborúztak már egymással az interneten, de arra senki nem számított, hogy az ellentétek fizikai erőszakba is átcsaphatnak.
Nos, azt egyik fél sem tagadja, hogy ez végül, a budapesti a Tűzoltó utcában ténylegesen megtörtént. Amíg azonban Ábrahám elmondása szerint egy pofon csattant el, addig Puzsér állítja, a műsorvezető ököllel támadt rá.
A történet főszereplőinek beszámolói emellett azonban másban is eltértek. Ábrahám az elmúlt hetekben ugyanis többször is kijelentette, hogy a kritikus nem egyedül érkezett a találkozójukra, egy ismeretlen személy az egész beszélgetésüket, illetve magát az összezörrenést is rögzítette. Ebből azonban állítása szerinte csak egy megvágott hangfelvétel látott napvilágot.
Puzsér Róbert ezzel ellentétben többször is hangoztatta, hogy egyedül érkezett a Tűzoltó utcába, illetve az általa közzétett hangfelvételről is kijelentette, hogy vágatlan.
Annak érdekében, hogy eloszlassuk a folyamatosan gyűlő kérdőjeleket a nyár legnagyobb hazai celebbotrányával kapcsolatban, úgy döntöttünk, hogy a feleket elhívjuk egy poligráfos vizsgálatra, melynek eredménye alapján kiderülhetne, hogy kinek a története áll közelebb a valósághoz.
Puzsér Róbert megkeresésünkre jelezte, hogy nem kíván részt venni egy ilyen vizsgálaton, Ábrahám Róbert azonban vállalta a felkérést. A cikk tetején található videóriportban megmutatjuk Ábrahámot a poligráfos vizsgálat helyszínén, majd annak eredményét is bemutatjuk a nézőknek.
Kövessen minket a közösségi médiában:
Facebook ► / blikkhu
Instagram ► / blikkhu
Feliratkozás a Blikk.hu RU-vid csatornájára ►
www.youtube.co...
Blikk.hu ► www.blikk.hu/?...
#Blikk #ÁbrahámRóbert #PuzsérRóbert #poligráf

Опубликовано:

 

13 сен 2024

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 125   
@FarhatAdam-ns9yv
@FarhatAdam-ns9yv 14 дней назад
"reflex pofon" ez egy új kifejezés, nagyon nevetek :D
@laszlobarta4414
@laszlobarta4414 14 дней назад
Nagy baj lehet, ha így akar előre mosakodni
@steabee
@steabee 14 дней назад
Mosakodni??? :)
@sandortoth6354
@sandortoth6354 7 дней назад
@@steabeeHagyd a kis langyit szegényt tovább aludni....
@gu3st8
@gu3st8 15 дней назад
nevetséges ez a figura
@AMRpub
@AMRpub 15 дней назад
Én sem adnám a nevem olyan szennyhez mint a Blikk
@liborur
@liborur 15 дней назад
Azért írsz álnéven.
@AMRpub
@AMRpub 15 дней назад
@@liborur Senki sem kíváncsi a másik nevére, ez csak a te perverziód
@Chaos174
@Chaos174 15 дней назад
@@liborur mindenki álnéven ír, aki nem sík hülye..., egyébként meg nézd már meg a kommenteket hány álnév van és hány igazi,
@johannal.3487
@johannal.3487 15 дней назад
​@@liborurMiert te mivel vagy fent? 😂
@kiscsaba1
@kiscsaba1 14 дней назад
Igen valóban az itt a lényeg, hogy milyen médiumtól jött a kameraman meg a mikrofonos gyerek. Nem mintha Puzsér ez idáig nem adta volna a nevét az ország leghitványabb médiáihoz.
@milanhudak8905
@milanhudak8905 14 дней назад
csak egy kérdésem van! Ki ütött? Szerintem annak KUSSS a neve!😊
@jakabgipsz4910
@jakabgipsz4910 11 дней назад
Anyuci pici lánya... férfiak dolgába a neved kuss! 😘
@sandortoth6354
@sandortoth6354 7 дней назад
Látszik hogy egy langyos ki puha pénisz vagy....
@therealalvarez
@therealalvarez 44 минуты назад
​@@jakabgipsz4910aztaa mekkora oltás te. Lekislányoztad baaaakker de durva gettóduma. Ilyen durván sértő dolgot még sose láttam. Veszedelmes ember lehetsz a lakótelepen🤣
@szekelyattila4253
@szekelyattila4253 5 дней назад
Az extratörékeny férfiegó ékes példája a figura. Nem ártana magába néznie vagy terápiára menni, mert ennek mélyebb gyökerei lehetnek. Elképesztő mit művel.
@zolika154
@zolika154 14 дней назад
Rostás a blikkben = fos a pöcegödörben :D oda is való
@sandortoth6354
@sandortoth6354 7 дней назад
Jó le tetted magad ezzel a kommentel!
@zolika154
@zolika154 7 дней назад
@@sandortoth6354 köszi
@DVLGNG616
@DVLGNG616 5 дней назад
Az ilyen hasonló rostás cibbonokat nem poligráfra kell kötni, hanem diófára. Vesszen minden hasonló rostás
@TheDrower88
@TheDrower88 5 дней назад
Teljesen másra kellett volna rákötni a Rostást, mindenki döntse el a saját szája íze szerint hogy pontosan mire is
@Pal.1825
@Pal.1825 12 дней назад
Nem bírt a "vírével"!
@sandortoth6354
@sandortoth6354 7 дней назад
Vagy az igazság érzésével...
@csongormenyhart9893
@csongormenyhart9893 4 дня назад
@@sandortoth6354 Kicsit olvasni kell a sorok között. Nem lehet igazság érzete egy olyan embernek aki hazudik.
@albertberzatzy3292
@albertberzatzy3292 9 дней назад
Irodája van ,luxus mercije van ennek az alaknak .Mibűl? Hazudozás ilyen jól fizett. És még iroda is kell hozzá,egyáltalán csoda hogy írni tud
@sandortoth6354
@sandortoth6354 7 дней назад
ÁBRAHÁM RÓBERT egy inteligens művelt ember .Dolgozik a médiában nem is akármilyen műsorokba hívják.Inkább azon gondolkoz el neked miért nincs...
@pacalarc3986
@pacalarc3986 7 дней назад
@@sandortoth6354 ROSTÁS a neve xd
@DarabosKrisztian
@DarabosKrisztian 5 дней назад
@@sandortoth6354 :)))))))))))) az... az intelligens emberek ököllel rendezik a vitát...
@TheKisem
@TheKisem 5 дней назад
@@sandortoth6354 Szerintem, ha nem tudsz egy mondatot sem helyesen leírni, akkor te nem vagy képes megítélni, hogy ki mennyire intelligens.
@macskea
@macskea 4 дня назад
​@sandortoth6354 nem mindenki hajlandó közpénzen fizetett seggnyalóként bárkit mocskolni. Tudod, van akinek van még erkölcse, és ennek integritásához ragaszkodik is. Van, akinél ez megvásárolható. Lásd Rostás Tibor.
@kristofh6812
@kristofh6812 10 дней назад
Látom a családi tragédiát (ami a kifogás az állati viselkedésre) bulvárszerepléssel lehet leginkább kiheverni.
@comment_the_barbarian
@comment_the_barbarian 9 дней назад
Miért van a háttérben egy gamer pc a szerkben????
@pacalarc3986
@pacalarc3986 7 дней назад
az adódból telik rá neki
@Megafos013
@Megafos013 5 дней назад
Mi ez kamu? Az eredmény tóni küldte el borítékba?
@barnabasvago37
@barnabasvago37 5 дней назад
A No Secretnek a fő tevékenysége: szerencsejátés és fogadás
@officialCrypto
@officialCrypto 13 дней назад
Jo penzert barkinek adnak itt olyat h nem hazudik van ott ismeros ez egy hiteltelen cég
@ilicfilip4560
@ilicfilip4560 10 дней назад
Hát persze, de nem nagyon hiszek mostmár egyiknek sem…
@ZsCz-i9y
@ZsCz-i9y 3 дня назад
A népeddel szembeni sztereotípiát nem sikerült lerombolni.
@xxtentacionfan990..
@xxtentacionfan990.. 5 дней назад
Egy szenny ember egy szenny csatornán.
@ZsCz-i9y
@ZsCz-i9y 3 дня назад
Robi még egy kérdés. Bese atya tőled kapta a karkötőjét?
@gaborgyurkovics7105
@gaborgyurkovics7105 12 дней назад
Amúgy tényleg nem zavar senkit az a képmutatás , hogy az ütés óta szemüveges lett?😂😂
@Kkkjj790
@Kkkjj790 15 дней назад
Ostoba cibbany
@gabibabi1735
@gabibabi1735 11 дней назад
remelem parszor megszadiztak azer eled itt ki magad kommentekbe te elnyomott taho!
@pappbela3146
@pappbela3146 5 дней назад
Micsoda érv :)
@csongormenyhart9893
@csongormenyhart9893 4 дня назад
Érdekesek a kérdések. Az “ÖN EMLÉKEZETE SZERINT”. Az én emlékeim szerint sárkányokkal hálok minden délután. És még csak cáfolni sem tudja senki mert AZ ÉN EMLÉKEZETEM SZERINT, így történt. Hatalmas bullshit
@marci7567
@marci7567 5 дней назад
3:45 Tök mindegy hogy könnyű testi sértés vagy súlyos testi sértés kísérlete, ez mindenhogy garázdaság… Teljesen felesleges mosakodnia teknővájónak
@zoltanszabo9899
@zoltanszabo9899 14 дней назад
Jómagam inkább a kocsim után kötném. 😊
@patrikmarkus2538
@patrikmarkus2538 4 дня назад
Mr. Ábrahám Monkey megmondta az igazat :D
@attilaszombathelyi3
@attilaszombathelyi3 9 дней назад
ez ki?
@bendeguzodor2107
@bendeguzodor2107 5 дней назад
Jeszsus 😂 ner katona 🤑
@mihalypelyhe9819
@mihalypelyhe9819 13 дней назад
elarulta az igazi nevét😂
@user-sm7ek9ri4v
@user-sm7ek9ri4v 13 дней назад
Vége! Puzsér megsemmisült a Tűzoltó utcában, csak még nem is sejtik a lelencei
@7planket832
@7planket832 12 дней назад
A vágyálmaidban, mucus. Puzsér feltörölte a padlót ezzel a szarrágó propagandistával, akinek az ütés maradt az egyedüli eszköz a szegényes fegyvertárában - mint a primitív bunkóknak általában.
@vittya4373
@vittya4373 5 дней назад
húh de megsemmisült tényleg, aztaaaaa.... 🤡🤣
@Nneggahunter1838
@Nneggahunter1838 4 дня назад
Budos cigany🤫🧏‍♂️
@b.sz.965
@b.sz.965 15 дней назад
Kis buzi
@kiscsaba1
@kiscsaba1 14 дней назад
Na jó, Puzsér tényleg vállalhatatlanul viselkedett de ha te vissza buzizod őt attól csak lesüllyedsz a szintjére.
@b.sz.965
@b.sz.965 14 дней назад
@@kiscsaba1 nem, puzser kezdte el a homokos romantika parodiat az utes utan facebookon Erre reflektaltam
@sandortoth6354
@sandortoth6354 7 дней назад
Igen.. Puzsér a családjával a gyerekei pocskondiásával kezdte...
@b.sz.965
@b.sz.965 7 дней назад
@@sandortoth6354nem tett ilyet, csak annyira ostoba és lusta vagy, hogy bemondásra elhiszel mindent, ahelyett, hogy értelmes, tájékozott emberként utána néznél információknak, de hát mit ia várunk tőled, csak egy utolsó szar proli vagy. Ha ezt meg szeretnéd cáfolni, türelmesen várom a bizonyítékot arról, hogy Puzsér a gyerekeit pocskondiázta volna, hisz ha nem bemondásra hiszel el mindent amit hallasz, mint egy ostoba fasz, akkor egészen biztosan meg tudod osztani velem is azt a linket, ahol ez fellelhető. Addig meg csak egy buta proli vagy, csak hogy ismételjem magam :D
@TheKisem
@TheKisem 5 дней назад
@@sandortoth6354 Ezt linkeld már be ide légyszi! :D
@p.mester
@p.mester 5 дней назад
Rostás Tibor....
@ttt7557
@ttt7557 11 дней назад
A robinak van igaza!
@derekscofield4087
@derekscofield4087 5 дней назад
Na Pucér, ezt megszívtad. Grat, hogy az ostoba birkáidat megpróbáltad így megvezetni! Vajon, hány ill. és megannyi kérdésben van ez?🤔
@regular_everyday_christian3352
@regular_everyday_christian3352 15 дней назад
Zsupér nagyon kiérdemelte már azt a pofont és nagyon sokan állnak sorba hogy kapjon még párat
@7planket832
@7planket832 15 дней назад
Csak nehogy valamelyik közpénzen hízlalt megafosos NER-szopó is lefejelje valakinek az öklét, például a videóban szereplő sertés. "Ábrahámnak" hála ugyanis immár bárki, akit sért a szövegük vagy éppen szar napja van, feljogosítva érezheti magát, hogy beverje a képüket.
@b.sz.965
@b.sz.965 14 дней назад
@@regular_everyday_christian3352 anyád seggével is így vannak páran
@neDROGOZZ
@neDROGOZZ 14 дней назад
Te is kiérdemelnéd. 😊
@gabrielmihaly1303
@gabrielmihaly1303 13 дней назад
Szerintem meg a rostásék érdemelték már nagyon ki a meszes gödröt.
@vagyokakivagyok.a.
@vagyokakivagyok.a. 10 дней назад
Ki az a "Zsupèr"??? Puzsèrt akartál írni,csak nem sikerűlt?!
@lukacsadorjanofficial
@lukacsadorjanofficial 13 дней назад
Na úgy látszik kínjában már idevezérelte a náci trollfarmját
@ich_bin_ubermensch
@ich_bin_ubermensch 15 дней назад
mackooo
@Pal.1825
@Pal.1825 12 дней назад
Cuki fiú! 😘
@Uborka4
@Uborka4 15 дней назад
Puzsér nagyon elszállt és nem a pofontól..😂😂
@Attila499
@Attila499 15 дней назад
Ahogy enne hozzászólásnak a súllya is
@johannal.3487
@johannal.3487 15 дней назад
Miert, mert nem megy bele a Blikkes hazugsagvizsgalatba? Menj mar... Normalis ember el sem gondolkodik ezen.
@89tarsashaz25
@89tarsashaz25 15 дней назад
ROBI!!!👍👍👍
5 дней назад
Mindig van lejjebb a blikknél. Reflexpofonxd
Далее
Puzsér Róbert - Motiváció
42:39
Просмотров 47 тыс.
A TEMU egy rakás SZ%R!
19:31
Просмотров 249 тыс.
A dunaszerdahelyi maffia története
20:46
Просмотров 187 тыс.
A Betyársereg és Száva Vince találkozása
14:55
Просмотров 409 тыс.
Beköltözve Hajdú Péterhez: Nagy Feró
2:07:13
Просмотров 58 тыс.
BÚCSÚZIK A FIDESZ  #368
45:58
Просмотров 180 тыс.